Friss Ujság, 1907. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1907-03-01 / 52. szám
1907. márczius 1. FRISS IJJSÁG BIJMPESTI ÉLET. Az Állatkert átvétele. A tanács mai ülésén tudomásul vette a belügyminiszter leiratát, hogy föloszlatta az Állatkert és Növényholtositó Társaságot. Elhatározta a tanács, hogy az állatkert területét holnap átveszi. A hatodik kerületi elöljáróságot pedig fölhívta a tanács, hogy mint hatóság, az egyesület ingó vagyonát vegye át. A tanács a főváros képviseletével Bódy Tivadar dr. tanácsnokot bízta meg. Az állatok etetéséről holnap már a főváros gondoskodik s az alkalmazottakat is a főváros fizeti. A női egyetemi hallgatók ellen. Ismeretes Kmetty Károly úrnak, a jogi kar dékánjának állásfoglalása a nők egyetemi iskoláztatása ellen. Kmetty abban a túlbuzgóságban, amelylyel a képviselőházban álláspontját megokolta, a „női szörnyeteg“ kifejezést használta. Ma ez ügyben nyilatkozott egy újságíró előtt és többek között a következőket mondotta: — Az én javaslatom egészséges óvórendszabály kíván lenni a női hallgatóknak túltengése ellen. Meglepődve olvasom, hogy egyesek mennyire félremagyarázzák szándékomat, akárcsak képviselőházi beszédemet, amelyben a női szörnyezet kifejezésül legtávolabbról semvonatkozott az egyetem női hallgatóira, hanem csakis az erőszakolt újkori nevelésű és túlzott feminista irányú hölgyekre. — Az egyetemi tanács különben Kmetty indiványát, mielőtt végleg döntene a fontos kérdésben, tanulmányozás és előkészítés végett :■!bizottságnak adja ki. i Faszén forrás: Hn£f M, Brest. BobhashaPft lenksUerossshb dO fillér.) ! A sgottasgi pártleli értekezlete. — Saját tudósnőnktól — A függetlenségi párt tagjai ma délben, amikor az elnök Bernáth István beszéde alatt szünetet rendelt el, a Ház jegyzői szobájában értekezletet tartottak. Az értekezleten, amelyen ,vagy nyolcvan képviselő vett részt,a távollevő Kossuth Ferencz helyett Holló Lajos elnökölt. Az első felszólaló Justh Gyula volt, aki ismertette az értekezlet czélját. Az országos magyar gazdasági egyesület kérvényénél, tárgyalása közben a Házban függetlenségi oldalról több határozati javaslatot adtak be, amelyek különféleképpen akarják a kivándorlás kérdését szabályozni. Justh szerint a pártnak egyöntetűen kell szavazni és leghelyesebb volna, ha a Zakariás János határozati javaslatát fogadnák el, amely szerint a Ház az országos magyar gazdasági egyesület kérvényét a kormánynak mérlegelés végett adja ki. Laehne Hugó szintén elfogadja Zakariás javaslatát, de azzal a módosítással, hogy a kormányt ne mérlegelésre, hanem sürgős határozathozatalra utasítsa a Ház. Hédervári Lehel Laehne ellen a Zakariás eredeti javaslatát pártolja. Beck Lajos szólt ezután. Nagy tetszés közben mutatott rá, hogy a függetlenségi párt nem szolgálhat reakcionárius indítványokat. Laehne módosítása veszedelmes és kiforgatja Zakariás javaslatát eredeti értelméből. A függetlenségi párt, ha a kormányt sürgős határozathozatalra utasítaná, ezzel védőszárnya alá venné az országos magyar gazdasági egyesület kérvényét és megsértené a költözködési szabadság elvét, szóval még a Mérey-féle határozati javaslatnál is veszedelmesebb csapásra térne. Ajánlja, hogy Zakariás eredeti javaslatát fogadják el, amely a kormány az országos magyar gazdasági egyesület kérvényének mérlegelésére utasítja csak ,hgy nem foglal állást a kivándorlás kérdésében a szabad kőrelkodási jog «Hsa, .(Zajos herc-aalás.), . Pisztolyos vádlott. , (Botrány a járásbíróságon.) — Saját tudósítónktól. — A büntető járásbíróság előtt valóságos háborút rögtönzött két úriember, akik közül egyik a pofonokat osztogatta, a másik a revolverét szegezte az egyikre, amíg végre szuronyos börtönőrök adták meg a tárgyalás menetének a szükséges rendet és nyugalmat. A mai tárgyalás a nem rég lefolyt községi választásnak volt az utójátéka. A Józsefvárosban még az országos képviselőválasztások idején tűnt fel először revolverével a vádlott, Faragó Sándor ügyvéd úrnök, aki az ottani Nemzeti Tornacsarnokban revolverrel fenyegetőzött, mire alaposan elverték. A pártnak azonban szüksége volt az eleven emberre, így a községi választásoknál Faragót már a kerületi választmányba is jelölték. Itt történt, hogy Faragó észrevette, hogy Weil S. Henrik bőrkereskedő, aki az ellenpártnak jó kortese volt, a listából kitörölte Faragó nevét. •— Egyszer már magát lecsukattam, takarodjék innen, gazember! — kiáltással rontott a gyanútlan Weilra, aki egy józsefvárosi borkereskedő nyugalmával és tenyerével olyan hatalmas pofont mért Faragó arczára, hogy az orvosi látlelet szerint, Faragó arexbőre három felé repedt meg. Erre óriási kavarodás, dulakodás támadt, mire Faragó revolvert rántott és többször elsütötte, de óvatosságból csak a menyezetre lőtt. Ezért került a két fél mai bm tetőjárásbiróság elé, az egyik becsület sértésért, a másik könnyű testi sértésért. Előbb Faragót hallgatta ki Bezerédy járásbiró. Mikor arra került a sor, hogy mi a foglalkozása, Faragó csak röviden felelt: — Titkár. ' —' Ez nagyon viszonylagos foglalkozás. Minek a titkára? — A Józsefvárosi Olvasókör titkára — felett a vádlott általános derültséget keltve. A felek és a nagy számban odasereglett tanuk kihallgatása után, hogy az ítélettel elkészüljön, a bíró kiküldte a feleket a folyosóra. A két vermies természetű ember itt szabadon érezte magát és kölcsönös szóváltás után megint a pofonokra terelődött a beszéd. Weil Henrik odaállt az ellenfele elé és bevezetésképpen Faragó másik képére ígért egy ismert körrepesztő pofont. Faragó — a tapasztalaton okulva — az összegyűlt kiváncsiak nagy megdöbbenésére megint előrántotta a revolverét és hogy a várt támadást elhárítsa, Weil mellének szegezte a revolvert. A dolognak felese lévén tréfa, Weil berohant a tárgyalást vezető bíróhoz és elpanaszolta, hogy Faragó megint revolvert rántott és le akarja lőni. Bezerédy járásbiró két börtönőrért küldött, akik most már állandóan a vérmes felek közt állottak feltűzött szuronyokkal, amire aztán csendben ki lehetett hirdetni az ítéletet. E ezekdt a bíróság Faragót becsületsértésárt harmint kom«, $‹?! E«ari* Nagy Emil a Laebne-féle módosítás mellett érvelt, de igen kevés sikerrel. Bethlen István gróf utal a gazdák kérelmének sürgősségére és valami középutat szeretne a Zakariás-féle határozati javaslat és a Laehne-féle módosítás közt. Justh Gyula szólt ezután. Dicsérőleg emlékezett meg Beck Lajos felszólalásáról, akivel teljesen egyetért. Ennek értelmében ajánlja ő is Zakariás határozati javaslatának egyhangú elfogadását. Az értekezlet ezután elfogadta a Zakariás-féle javaslatot, amivel a rögtönzött értekezlet véget ért. Az értekezlet lefolyását Andrássy Gyula gróf és Hadik János gróf a folyosón várták. Ott tudatta velük a határozatot Batthyány Tivadar gróf. A függetlenségi párt álláspontját magáévá tette a többi párt is, két pedig az enyhítő körülmények figyelembevételével könnyű testi sértésért ötven korona pénzbírságra ítélte. Weil föllebbezett. TÖRVÉNYSZÉK! CSARNOK. A színésznő gyűrűje. Ily czím alatt hírt adtunk már arról, hogy Kosztka Anna színésznő bűnvádi följelentést adott be Holfner József budapesti kávés ellen azon az alapon, hogy kávéházában többedmagával megjelenvén, a kávés őt arra bírta, hogy pezsgőt rendeljen, gyűrűjét pedig pezsgőzés közben a leánytól elkérte, majd elzálogosította. Mára volt kitűzve ez ügyben a folytatólagos tárgyalás, melynek során Bezerédy járásbiró a védelem által ajánlott tanubizonyításnak helyt adva, Wenczel Árpád dr. ügyészi megbízott és ifjú Dombováry Géza védő meghallgatása után a vádlottat felmentette a vád és következményeinek terhe alól, mert a védelem által megajánlott bizonyítékokból kétségtelenül tűnik ki, hogy büntetendő cselekményről a felmerült esetben szó se lehet. Az ítélet jogerős. KÖZGAZDASÁG. Az értéktőzsde. Az értéktőzsdén kifejezetten lanyha irányzat mellett meglehetősen csökkentek az árfolyamok. A forgalom nem volt nagy kiterjedésű. Forgalomba került: Osztrák hitel 681.50, 680, 680.25, Magyar Hitel 828. 826, 827.50, Államvasut 682.50, Leszámítolóbank 528.50, 529.25, Jelzálogbank 518.75, 518, Rimamurányi 588, 566.25, Városi villamos vasút 325, 322, Közúti 580.50, 580.25, Béli vasút 158, 156.50 koronán. Esti zárlat: Osztrák hitel 878, Magyar hitel 862.75, Államvasut 600, Rimamurányi 565,50, Közüli 580, Városi villamos vasút 322 kor. Gabonaüzlet. A határidőüzlet nyugodtan indult meg, a forgalom folyamán is csendes volt az irányzat, mi mellett mérsékelten ingadoztak az árfolyamok. Forgalomba került 55.000 métermázsa búza tartott áron. A legdrágább eladási ár 16 korona volt 80.8 kilós tiszavidéki búzáért, a legolcsóbb pedig 14.20 korona 75.5 kilós peslvidéki búzáért. A határidőüzletben megnyitáskor áprilisi búzára 15.03, áprilisi rozsra 13.66, áprilisi zabra 14.88, májusi tengerire 10.46 korona voltak a kezdő árfolyamok, esti zárlatkor pedig áprilisi búza 15.06, áprilisi rozs 13.66, májusi tengeri 10.44, áprilisi zab 14.86 koronán maradt. Kőbányai sertéspiaca, február 28. Magyar elsőrendű: Fiatal nehéz (páronkint 320 kilogrammon felüli súlyban) 141—142 fillér. Fiatal közép (páronkint 251—320 kilogrammig terjedő súlyban) 141—142 fillér. Könnyű (páronkint 250 kilogrammig) 141—142 fillér. Edison ra szimmz Ivuer,, Nagymező utca 21. szám, j f Balin, Páris, Iiodanból és New-Yorkból 1 1 érkezett márciusi újdonságok bemutatása I Sü." Az előadások buksznap dél- | I után E érától, vasár- és ünnepnap | d. u. 3 érától éjfélisj felytsak, I A műsor a szinhás előas&m«». I teamen meaeeftiEntm&. 5 ® as áj h sí z ellen használja mi. QSFPTDr. sas* fogorvos Ifi y u fi I yil porát. Orvosi vélemények minden dszazhoz mellékelvé, fSséjT a vsajsasas a Itsires Stajdsssájgi pedrövel!! Elismert legjobb különlegesség a bajosa növesetésére és ápolására, mely eovénytbal^7.,^. esampa anyagokból Séssül. Ha, vtása gyors és biztosl Idolra. S0 filk vArrtA postán csak 3 doboz küldetik 2 K filler bérmentve utánvottaL — Egyedüli készítő: Graaz Nagy ter*«Flit vL n Ferenc nyógyszerész Debrecen 4. WJ) & Budapesten kapható Verijogy Török «B&assef gyógytárában. KÜLÖNFÉLÉK. — A knézi méregkeverők. A knézi méregkeverők ügyében — mint Temesvárról jelentik — fordulat történt. A hét bűnös egyikének, Vuicsics Gyulának védői kérvényt adtak be a központi vizsgálóbíróhoz, amelyben néhai Vuicsics Száva exhumált testrészeinek újabbi megvizsgálását kérik. Feletár Emil országos vegyész — mondja a kérvény —a a néhai Vuicsics Száva exhumált testrészeit vegyileg megvizsgálta és véleménye szerint a 433 gramm testrészben 0,0239 gramm arzénikumot talált. Ebből dr. Szigeti Henrik törvényszéki orvos azt a következtetést vonta le, hogy Vuicsics Száva arzénmérgezés következtében halt meg. E bűnügyben a vád egyenesen az országos vegyész szakvéleményen alapul és ennek nyomán indult meg a vizsgálat. A két védő ennélfogva ellenőrző szakvéleményt kért. Néhai Vuicsica Száva hullarészeit el akarják szállítani a budapesti Országos Kémiai Intézetnek, vagy pedig a Közép-Európában leghíresebb vegyintézetnek, a Wiesbadeni „Freszeniusz”-nak, hogy adjanak külön véleményt a hullarészekben található arzénikum mennyiségére vonatkozóan. Fehér Antal központi vizsgálóbíró azonban a hullarészeknek más szakértő által való megvizsgálását nem rendelte el, mert az országos bírósági vegyésznek véleménye teljesen megnyugtathat. A védők e határozat ellen a törvényszék vádtanácsához felfolyamodást adtak be. Vuicsics Gyula egyébként azzal védekezik, hogy fivére kevéssel halála előtt a katonaságnál volt és már onnan betegen tárt haza. Számos tanúra hivatkozott, akikkel igazolni akarja, hogy Vujcsics Száva katonáskodása közben elesett, a gyomor tájékán zúzódást szenvedett és ez okozta halálát. — Fogságra ítélt egyetemi tani?. Megemlékeztünk annak idején arról a családi drámáról, amely Joly brüsszeli tanár házában játszódott le. A tanár vadászfegyverrel rálőtt a fiára, amikor az nyitott késsel rohant reá. A seb nem volt közvetlenül halálos. A fiatalabbik Jolynak ebbe azonban utóbb megfertőzött, úgy, hogy a fiatalember hat napi kínlódás után meghalt. A családi drámának következményeképpen — mint Brüsszelből írják — tegnapelőtt folyt le a tanár ügyének tárgyalása a törvényszék előtt. A per iránt, amelyben egy kiváló tudós szerepelt, mint vádlott, természetesen igen nagy volt az érdeklődés és a hallgatóság túlnyomó részt azt hitte, hogy az ítélet kedvező lesz, sőt felmentő Joly a kihallgatásakor arra hivatkozott, hogy jogos önvédelemben lőtte le fiát, aki különben iszákos, elzüllött ember volt és elmondta, hogy a fiatalember noha harminchét éves volt már, szüleinek költségére élt, ő maga semmiféle foglakozáshoz nem értett. Az ügyész tagadta, hogy a tanár jogos önvédelemből lőtte volna le áldozatát és azzal érvelt, hogy a vegyésztanárnak jobban kellett volna mérlegelnie a helyzetet, mielőtt szabadfolyást enged bosszúvágyának. Joly védője a tanárnak tudományos érdemeit emlegette s azon volt, hogy a gyilkosságot balesetnek minősíthesse és nem bűntettnek, tekintve, hogy a seb magában véve nem volt halálos, ha nem járult volna hozzá fertőzés is. A védés védbeszédek meghallgatása után a bíróság másfél esztendei fogságra és az OJS25S költségek megfizetésére ítélte a tudást Joly ügyvéd és identett hadtestst.