Friss Ujság, 1912. augusztus (17. évfolyam, 182-207. szám)
1912-08-08 / 188. szám
1912. augusztus 8. FRISS UJSAG Egy betörő menekülés közben agyonlőtte magát. Riadalom a Stáhly-utcában. A Horánszky utca 9. számú bérpalota házmesternője ma délután észrevette, hogy a II. emelet 10. számú lakás ajtaja előtt két gyanús külsejű fiatalember motoszkál. A kérdéses lakás bérlői vidéken nyaralnak, az ajtó le volt zárva. Az asszony zajtalanul felment a második emeletre s amikor a két fiatalemberhez ért, megdöbbenve látta, hogy azok álkulcscsal már fel is nyitották az ajtót. — Mit akarnak maguk itt! — kiáltott rájuk, mire a két ember rémülten hátrafordult, majd vad futással lerohant a lépcsőn. Az asszony üldözőbe vette őket és segítségért kiáltott: — Tolvajok, fogják el! A házban nem igen mert szembeszállni velük senki és a két álkulcsosnak sikerült kijutnia az utcára. Hatalmas ugrásokkal átrohantak a Sámdor utcán, majd befordultak a Stáhly-utcába, az asszony mindenütt utánuk. Az üldözés természetesen pillanatok alatt óriási tömeget csalt oda, valóságos emberhajsza támadt. A Stáhly-utcában azonban véget ért a hajsza. Véletlenül arra járt egy rendőr, aki figyelmes lett az ügyre és a menekülő tolvaj elé sietett. Amikor ez látta, hogy nem menekülhet, megállt, majd hirtelen kirántotta a revolverét és mellbelőtte magát. Véresen, életveszélyes sérüléssel terült el a kövezeten. A szerencsétlen tolvaj, akiről kiderült, hogy Biliczi Ödön 19 éves címfestő, beszállították a Rókus-kórházba. Elfogták a társát is, aki Bleier Lajos 23 éves szabósegéd. Ezt letartóztatták. TÁUIRIITOK. Elpusztult gyár. Páris, augusztus 7. (A Friss Újság távirata.) A becouvillei vagongyárban tegnap tűz támadt, mely az egész gyárat elpusztítja. Száznál több vasúti kocsi, továbbá a marokkói vasútnak szánt vagyonok és igen sok városi közúti kocsi is elpusztult. A kár harmadfélmillió frankra rúg. Minthogy az üzemet nem folytathatják, a gyár kénytelen lesz valamennyi munkását elbocsátani. öngyilkos egyetemi tanár. Prága, augusztus 7. (A Friss Újság távirata.) Ma éjszaka Tilsch Manó dr. 46 éves egyetemi tanár leugrott második emeleti lakásának ablakából az utcára és súlyos sebekkel, eszméletlenül terült el. Hamarosan ott volt a mentők gépkocsija, beemelték az öngyilkost és siettek vele a közkórházba. Útközben Tilsch eszméletre tért sérülési roham jött rá, a gépkocsi ablakát betörte és az orvost meg akarta fojtani. A mentők megkötözték a szerencsétlent , így jutottak vele a kórházba, ahol egy óra múltán meghalt. Tilsch a prágai cseh egyetemen az osztrák magánjognak tanára és a jogi kar dékánja volt. A gépkocsi áldozatai: Pétervár, augusztus 7. (A Friss Újság távirata.) Obolenski herceg és Sagarin herceg tegnap a fővárosból gépkocsikirándulásra ment. Rajtuk és a soffőrön kívül a kormányzóság titkára is a gépkocsin ült. A gépkocsi beleütődött egy kilométerkőbe és felborult. A kormányzósági titkár szörnyethalt, a két herceg súlyosan megsebesült, csak a soffőr maradt sértetlenül. Köszönet Somogynak. Kaposvár, augusztus 7. (A Friss Újság távirata.) Somogy vármegye közgyűlése 92 szótöbbséggel bizalmat szavazott a kormánynak, mely alkalomból Jeszenszky Sándor államtitkár a következő táviratot küldte Makfalvay Géza főispánhoz: „A közgyűlésen szavazott bizalomért a miniszterelnök úr nevében és megbízásából őszinte köszönetének ad kifejezést Jeszenszky államtitkár.4" Nagy vihar. Mátészalka, augusztus 7. (A Friss Újság távirata.) A mintegy három nap óta tartó elviselhetetlen és fojtó hőség a tegnap délutáni órákban nagy viharban tört ki. Négy óra tájban sűrű eső indult meg, mely az esti órákban zivatarrá fejlődött égi háborúval, mit évek óta nem tapasztaltak. A késő éjjeli órákig csaknem másodpercenkint dörgött, villámlott, miközben a villám többször lecsapott. A villám a Schreiber-féle házba, a vasúti vendéglőbe csapott, ahol végigszaladt a villamosvezetéken, nappali világosságot árasztva. Kárt azonban nem tett. Ugyancsak többször beütött a villám a városi villámvezetékbe is- BUDAPESTI ÉLET. Marad a főkapitány. Egyes mai lapoknak ama hírére vonatkozólag, hogy Boda Dezső főkapitány és Krecsányi Kálmán detektívfőnök lemondanak állásukról és új állásokra neveznék ki őket, valamint hogy jelenlegi állásaikat új emberekkel töltenék be, a Budapesti Tudósítót illetékes helyen felhatalmazzák annak kijelentésére, hogy ezek a hírek elejétől végig minden alapot nélkülöznek. hírek mindenéül — Robbanás egy gyógyszertárban. A Fehérvári-utón levő Gellért-kórház laboratóriumában Kovács István gyógyszerészsegéd gyorsforralón orvosságot melegített A gyorsforraló ismeretlen okból felrobbant és Kovács életveszedelmesen összeégett A Rókuskórházba szállították. — A haramia-játék vége. Nagyváradról jelentik: Barabás Pál körösszegapáti földműves kilencéves fia két hasonló pajtásával kirándult a közeli homokbányába. Vitálist játszottak és a bánya volt búvóhelyük. Barabás Pali volt a haramia, pajtásai a csendőrök. Körülfutkároztak a bánya fölött emelkedő partfalon, mely meg volt repedezve. Hirtelen ez nagy robajjal leszakadt s maga alá temette mind a három fiút A szülők csak gyermekeik borzalmasan összelapitott holttesteit találták meg. — A fénykép-ügynök. A rendőrségen több följelentést tettek Kulán-Kárpáti József ügynök ellen. Kulán Hauser Testvérek fényképészeti cég megrendeléseivel sorra járja a cselédleányokat, szakácsnő két munkásnőket és fényképeik megnagyobbítása címén pénzt vesz fel, de többé nem mutatkozik. A rendőrség keresi az ügynököt. — A főkapitány gyásza, Boda Dezső rendőrfőkapitány édesanyja ma hetvenhat éves korában meghalt Vönöckön. A Riminiben időző főkapitányt táviratban értesítették édesanyja elhunytáról. A főkapitány megszakítva üdülését, holnap édesanyja temetésére siet. — A széttépett szerződés. Siófokról jelentik: Somogysörnyén a Ring-féle uradalomban az aratók sztrájkba léptek. A sztrájkolók azt követelték a tulajdonostól, hogy nagyobb bért fizessen, de mivel a tulajdonos ezt megtagadta, abbahagyták a munkát. A tulajdonos, látván az aratók csökönyösségét, elővette a szerződést és az aratók előtt széttépte. A munkások ezen annyira megijedtek, hogy azonnal munkába álltak és kérték a szerződés új megkötését. RÖZfíflZDflSfl: A paksi takarék ügye. A fizetési zavarokba jutott Paksi Takarékpénztár ügyében Siravntsits Elemér alispán egy paksi küldöttség kérésére tárgyalt Lukács László miniszterelnökkel. A miniszterelnök közbelépésére a pénzügyminisztérium hitelügyi osztálya érintkezésbe lépett a takarékpénztár egyik nyomósabb hitelezőjével, az Egyesült Fővárosi Takarékpénztárral, amely kellő fedezet ellenében hajlandó háromszázezer korona erejéig új hitelt nyitni a paksi takaréknak. Az öszszeget a mindenkori váltóleszámítolási bankkamatláb mellett folyósítja. A főváros takarékpénztár véleménye szerint ezzel a hitelnyújtással lehetővé lesz a paksi intézet betéteinek fokozatos visszafizetése és csendes felszámolása. A részvényesek viszont azt remélik, hogy a részvénytőkéjük egy részét megmenthetik, megvárva a kedvező időpontot, melyben az intézet leköltözött ingatlanait értékesítheti. Az értéktőzsde. Az értéktőzsdén ma kedvtelen volt a hangulat, csak a Rimamurányi részv. volt élénkebb mozgalom, melynek árfolyama ismét tetemesen emelkedett. Forglaomba került: Osztrák hitel 653.25—652.50. Magyar hitel 854—853. Államvasut 714. Jelzálogbank 462.50—461.50. Rimamurányi 778—782—780. Városi villamosvasút 407.50. Közúti 764—783.25. Délivasut 101. Magyar koronajáradék 87.10. Magyar bank 662.25—661.50. Hazai sorsjegy! 116.50 koronán. Esti zárlat: Osztrák hitel 652.25. Magyar hitel 853. Államvasut 713.25. Jelzálog 461.25. Rimamurányi 780. Közúti 763. Városi villamosvasút 407.25. Gabonaüzlet. A gabonatőzsdén ma nyugodt volt a hangulat, az árfolyamok mérsékelten ingadoztak. Forgalomba került 30.000 méter mázsa búza pár fillérrel dicsőbb árakon. A legdrágább eladási ár 12 kor, volt 80 kilós tiszavidéki búzáért, a legolcsóbb pedig 11.40 korona 76.3 kilós bácskai búzáért. A határidőüzletben megnyitáskor az okt. búza 11.39 korona, az októberi rozs 9.29 korona, az októberi zab 9.58 korona, a májusi tengeri 9.02 koronán indult, zárlatkor pedig az okt. búza 11.43 korona, az októberi rozs 9.34 kor., az októberi zab 9.57 korona, a májusi tengeri 7,94 koronán maradt. Kőbányai sertéspiacz. Augusztus 7. Magyar elsőrendű: Fiatal nehéz (páronkint 320 kilogrammon felüli súlyban) 155 —156 fillér. Fiatal közép (páronkint 251 —320 klg.ig terjedő súlyban) 164—160 fillér. Közép (páronkint 240—250 klgr.) 170 —174 fillérig. Vigyázz! Ne tévedj! Márvány a neve PILLANGÓ A JEGYE ti * habzó és Illatos a Sájoppá KAJSZINBARACK elsőrendű, kilónként korona, nagyszemü ringló 48, vörösszilva 28, rétesalma 30, császárkörte 48, paradicsom 16 fillér kilónként. Cukordinnye szára 22, görögdinnye 36, fejeskáposzta nagy 12, zöldpaprika óriásnagy 2.40, uborka 80 fillér, kukorica 2.40 kor. száza, szállittatik utánvétellel, bérmentetlenül HOESJUNG András által X ErzsébetSalvsín. MÉMES ingyen mutatványszámát. Budapest, VII. ker., Erzsébet-korill 21*. smi'i in. ré sz!etre, valamint j IraBl JB |g Bl készpénzért semmiféle | sá»' kamatot nem számítunk. j EHRENTREU és FUCHS TESTVÉREK butor-nagykereskedök, Bpest, V., Teréz-körut 8. ( Telefon 88-59. Képes árjegyzék ingyen és borm. $ a ' ** ------------Y FálinkafizSisiik j ‘ \X'. . • o M 8 | ^ a pénzDtjyminiszterium által engedélyezve, az fi ajabb törvénlyaknak megfelelően készitve víz- sörülís és buktatható rendszerrel. Minden fajtából fs állandóan raktáron. Kedvező fizetési feltételsel | MAGYAR R££#lYáR(J3YáR K.-T., Újpest | Gyár u. 15. c. Telefon 17—12. Q Haris, Zelliger és Tsa a „kék csillaghoz.“ Czégtulajdonos: FABINYI GÉZA. Menyasszonyi, fehérnemis-kerengyék legújabb modelleink szerint. Budapest, II., Váczi utcza 10. száztu ! Kéz-, láb- és hóMüM ifem v ítv rv Ya (Ti ^ ^ óra alatt elmulaszt pj* I IZZföfUlM »Excelsior» hintő- S H por 1 doboz 80 1, portó- *4, H díjjal K 1.30, 3 doboz bérmentve K 2.40. || I Tiltaem-, bőrkémé-1 I nyedés és szemölcs 1 1 s nap alatt elmúlik ..Cannalissi 11 folva- 9 |dék használata után. Üvegje 70 1, postadijjal 18 9 K 1.10, 8 üveg rendelésénél térin. E a.io. || I Postán szarkaldi titoktartás melisti aliavSitál; jji I ör. FIiRSCH R* gyógyírra Győr. Telefon: 700. Telefon: 700. Ti'LÍÍíU minden minőségűt, az ország I Sf/jj íjí bármely vasútállomására, a 9 UL.1IUIJ vasut által mérlegelve, 10.600 ESAiA Spitzar LÁdám ásisa fakeresk., Temesvár-Józsefváros, Gareva-u. 18. A gazdák kerékszsglobbnak elírmak beitziitmotorcka!, motoros magánjárékát, motoros csóniókészletakst, nfszs* olaj és szivogézmonipoka! 1 jirlls0 Korányi Viktor Budapest,BL, Liszt Ferucz-tipS. öleső árak, kedvező fizetési feltételek több évi átállás mellett szidiit)&. Árfegyzék díjmentesen kSrdedk, Parkszanatória Dunaharaaztiban CBudapestr filléléránkint közlekedő villamossal.J Psyensíkapiai gyógy- és rendelőintézet, Utolérhetetten biztos gry 5 gyeredítmény* Radium-EiBhtFORiagnetikus gyógymód tavalys alábbi betegségeknél és esetekben: Főfájások, migrain. Álmatlanság. Idegfájdalmak (neuralgia) Idegrengeség (neurasthenia). Hysteria, epilepsia, rángások. Könnyebb term. psychorisok. Reuma, hüdösek. Gyermekbetegségek. Impotentia. Vesebajok. Vérszegénység a követekezményei. Vérzések, rendetlen havibaj. Szívbajok és vértorlódások. Gyomorbajok és eméssztési zavarok. Alkoholizmus, morphinizmus. Rossz szokások, önfertőzés. Dadogás, beszédhibák. Éjjeli magömlések. Fájdalom nélküli szülések. Rendelés reggzel 8 órától délután 1 óráig egyT* Botegfelvétel ugyanakkor. Kérjen ön tájékoztatót az igazgatóságiés Telefos: Dunaharasglit szám