Friss Ujság, 1913. február (18. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-02 / 29. szám

1913. február 2. FRISS ÚJSÁG: adatokból derül ki Valótlan az az állítás, hogy Lukács László két zalatnai házát adta el a kincstár­nak. Az igazság az, hogy Lukács László egyik zalatnai házára 1900- ban, tehát tizenhárom évvel ez­előtt, a kincstár mint vevő jelent­kezett. A ház a város belsejében van s hozzája tartozik egy körül­belül egyholdnyi terjedelmű telek is. E telket házastól együtt a kincs­tár 1910-ben 12.000 koronáért vette meg. Valótlan az az állitás, amely a ház lakhatatlan állapotáról be­szél. A ház ma is ép karban van és altiszti lakásul szolgál. Hogy a 12.000 koronányi vételár nem volt túlságosan megszabva, világo­san kiderül abból a körülményből, hogy ugyanabban az időben ugyan­csak a kincstár Zalatnán Gross Lipóttól szintén vásárolt egy há­zat, jóval kisebb telekkel és a vá­ros középpontjától jóval távolabb fekvésben, szintén 12.000 koro­náért. Eladott még Lukács László Za­latnán egy második házat is, de nem a kincstárnak, hanem a gyu­lafehérvári takarékpénztárnak. Ez az eladás 1911 október havában történt és a vételár 85.000 korona volt. A gyulafehérvári takarék­pénztártól azután később a kincs­tár vásárolta meg a házat 90.000 korona vételáron, tehát mindössze ötezer korona nyereséggel A Magyar Bankkal kötött szerződés­ ügye úgy áll, hogy ezen a Lukács­­kormány idején csupán meghosz­­szabbított szerződés a kormány­nak vagy a pártkasszának teljesí­tendő fizetésről természetesen egy árva betűt sem tartalmaz. Ellen­ben igenis foglaltatik benne olyan pont, mely Désy Zoltán állításai­val körülbelül megegyező, sőt va­lamivel nagyobb értéket, 3.130.000 koronát biztosít a kincstárnak. E pont szerint tartozik a bank a szerződés lejárta után a sóüzlet céljait szolgáló összes berendezé­sekért, épületeket, malmokat, bri­­kettírozó berendezéseket a kincs­tárnak díjmentesen átszolgáltat­­ni. E berendezések értéke a szer­ződés kötésekor 3.100.000 korona volt, de a bank­­köteles lévén a be­rendezést a sóüzlet gyarapodásá­hoz képest fejleszteni, a kincstár­nak díjtalanul átadandó érték jó­val nagyobb lesz. Hogy a Magyar Bank a jóüzlet ügyében való szer­ződés fejében a kormány választá­si kasszájába nem fizetett be há­rom millió koronát s hogy a gróf Héderváry-kormány választási kasszájának törzsállandékát ez a három millió nem tehette, cáfol­­­hatatlanul derül ki az itt figye­lembejövő két dátum egybeveté­sével. A sószerződés ugyanis 1910 szeptember havában volt, holott a választások az említett évnek már június legelső napjaiban folytak le. A Désy Zoltán bizonyítékai sze­rint az okozat megelőzte volna az okot Ilyen állítás ellen már maga a józan ész is tiltakozik. A déligyümölcs-aukciókra vonatkozó állítás szintén annyira alaptalan, hogy a leghatározottabb rossz akarat sem foghatja rá Lu­kács Lászlóra, hogy ez ügyben bár­mely irányban befolyhatott volna. A hivatalos adatok szerint a ke­reskedelmi részvénytársaságnak e tárgyban már 1891 óta voltak meg­állapodásai a magyar királyi ál­lamvasutakkal, amelyek 1898-ban, tehát a Széll-ka­binet idején mó­dosultak és bővültek. 1902-ben a kormány, miután a szerződő felek nem feleltek meg vállalt kötele­zettségeiknek, kénytelen volt ezt a szerződést felmondani. Ebből a felmondásból pörök keletkeztek. A kincstári jogügyek igazgatósága ezekben a pörökben elejétől fogva arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kincstár érdekében a leg­célszerűbb volna a vitás kérdése­ket békés megegyezés útján ki­egyenlíteni A kormány mindazok­által szabad folyást engedett a pe­reknek, midőn 1910-ben a kincstár­ra nézve kedvezőtlen fordulat ál­lott be. A kihallgatott bírósági szakértők ugyanis oly véleményt adtak, amelynek alapján tartani lehetett tőle, hogy a kincstár a pert elveszti. A j­ogügyeik igazgatósága újra oly irányban tett előterjesz­tést a kereskedelemügyi miniszté­riumhoz, amelynek élén Hiero­­nymi Károly állott, hogy a kincs­tár érdekében ismét csak a békés egyezség útjára való lépést kell javaslatba hoznia. Egyben előter­jesztette a jogügyek igazgatósága, hogy a bank a perben követelt 3.072.000 koronányi kártérítési ösz­­szeget hajlandó békés megegyezés útján 2.200.000 koronára leszállíta­ni, mely összeg kilencven napon belül volna fizetendő. A miniszter, engedve a kincstári jogügyek igaz­gatósága ismételt felterjesztésé­nek, ezt a hatóságot megbízta, hogy érdemleges tárgyalásokba bocsátkozzék a bankkal a vitás kérdések békés elintézése érdeké­ben.. Hosszas alkudozások után a jogügyek igazgatóságának sike­rült a kilencven napon belül fize­tendő 2.200.000 koronát husz év alatt törlesztendő 1.800.000 koroná­ra redukálni. Hieronymi miniszter a jogügyek igazgatóságának ilyen tartalmú előterjesztéséhez hozzá­járult s az egyezség ilyen alapon létre is jött. Lukács Lászlónak­, mint pénzügyminiszternek, erre az ügyre tehát in­gerenciája nem volt és nem is lehetett . A Csomagszállító Részvény­társaságra vonattik­ozó átlátás éppily alaptalan. A Csomagszállító Részvénytársa­ság 1911. március 18-án átruházta az állam vasutakkal kötött kedvez­ményes áruszállítási szerződését az Általános Beszerzési Részvény­társaságra. Ezt az átruházási kér­vényt a Csomagszállító Vállalat nevében Brachfeld Vilmos és a Désy Zoltán által hivatkozott Brachfeld Emil írták alá. Az Ál­talános Beszerzési Vállalatnak Lukács László már csak azért sem nyújthatott semmiféle kedvez­ményt, mert a vállalat, szerződése szóró­l-szóra azonos a Csomagszál­lító Részvénytársaság régi szerző­désével, amelyet 1909 február 3-án Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter kötött az utóbb neve­zett társasággal. Ez a szerződés k­ülönben kifogás tárgyául annál kevésbbé szolgálhat, mert a benne megállapított szállítási díjked­vezményeket hasonló mennyiség szállítása esetén akárki igénybe­­veheti. Az osztálysorsjátékra vonatkozó vádpont a nyilvánosság előtt már hónapokkal ezelőtt tisz­tázódott. Okiratokkal bizonyította az osztálysorsjáték igazgatósága a nyilvánosság előtt, hogy Lukács László, mihelyt 1910 január 18-án pénzügyminiszterré kinevezték, az e társaságnál viselt igazgatósági tagságról és elnökségről haladék­talanul, vagyis 1910. évi január 20-án, tehát 48 óra múlva lemon­dott s az igazgatóság ezt a lemon­dást 1910 január 31-én tudomásul is vette, sőt Lukács László utód­jául Tolnay Lajost még ugyan­aznap meg is választotta. Egyéb­iránt a cégtört­és nem volt, nem is lehetett Lukács László feladata, mert törvényeink szerint erre vo­natkozólag a részvénytársaság igazgatósága köteles a cégbírósá­­ságot megkeresni. S tény, hogy Lukács lemondásának napjától a társaság ügyeinek intézésére sem­miféle ingerenciát nem gyakorolt. Az átlátások közül az egyik a hazai iparcikkek támogatása végett kötött szerződésre vonatkozik Dé­sy Zoltán nyilván arról a szerző­désről beszél, amely a kereskede­­lemügyi kormány és a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvény­­társaság között honi cégek saját termelésű cikkeinek vagy termé­nyein­ek­ közvetítésével járó műkö­dés dolgában jött létre. Ez a szer­ződés már a megelőző kormányok alatt köttetett oly régből, hogy a magyar ipar számára keleten sze­rezzen piacokat. A bank a műkö­déséért régebben 215.000 korona évi szubvenciót kapott: az utolsó szerződés, mely a szubvenciót ilyen összegben állapí­totta meg, a Széll-kormány idején,­ 1899 június havában jött létre. Később a szub­venció 140.000 koronára redukál­­tatott Hetronymá Károly minisz­terség© idején a szerződés megújít­tatott. A kormány a bankot inten­zívebb és költségesebb működésre kívánta szorítani ipari kivitelünk és a Balkán- piacokra való előnyo­mulás érdekében. Egyebek közt kö­telezte a bankot, hogy iparosaink­nak az exportálandó áruk értéké­nek 70 százaléka erejéig­­ előleget adjon, külföldi közszállításoknál helyettük a kauciót letegye, del­­enederet vállaljon, stb. De min­­denekfölött az volt a kormány ki­kötése, hogy a smn­k közvetítésé­vel létrejött kivitelt az­­ eddigi 6 millió koronáról évenként 10, majd öt év múlva 12 millió koro­nára emeltessék fel, tehát az új szerződés folyama alatt megkét­­szereztessék. A bank hajlandónak nyilatkozott működésének ilyen mértékű fokozására, de viszont a szubvenciónak 250.000 koronára való fölemelését kívánta. Hiero­nymi miniszter ezt az összeget nem engedélyezte, de az új szerző­désben megadta a banknak azt a szubvenciót, melyet jóval cseké­lyebb ellenszolgáltatásokért a Széll-kormánytól élvezett, vagyis évi 215.000 koronát. Hangsúlyozni kell itt az anyagi igazság érdeké­ben, hogy ezek a szerződéses tár­gyalások is Lukács Lászlónak min­den ingerenciája nélkül folytak le. Ezeket a hiteles adatokon nyug­vó, tárgyilagos felvilágosításokat szükséges volt a közvélemény elé tárni, hogy kiki megalkothassa a maga ítéletét a Désy Zoltán állí­tólagos bizonyítékairól A választási pénzek. A Budapesti Tudósító jelenti: Désy Zoltán perében a büntetőtör­­vényszék elnökéhez intézett bead­ványában többek között azt is ál­lítja, hogy a munkapárti képvise­lőjelöltek választási céljaira a fő­ispánok kezéhez az állam pénzéből posta útján pénzt küldtek. A Bu­dapesti Tudósító eziránt kérdést intézett illetékes helyen s ott a leg­határozottabban kijelentették azt, hogy ennek a föltevése is a legna­gyobb oktalanság, mely csak bete­ges fantázia szüleménye lehet. Ez állítás bebizonyításának kísérlete is csak a legnagyobb felsüléssel végződhetik. NYIÍIT-TÉR.­IHOLLFÉLE SEIE3UTZ-PQ11 háziszer emésztési zavarok és székrekedés ellen 1 doboz 2 korona. Gyógyszertárakban Moll-féle készítmény kérendő StlOLLrtLE SÓS-BORSZESZ fájdalomcsillapító és erősítő bedörzsölő». 1 üveg 2 korona. Minden gyógytárban és drogériában kapható. 9 titkos tudományok é s miképpen kell új állatokat kövérré tenni, h hogy óvjuk azokat a betegségtől, hogy ka­­punk több és jobb tejet, hogy gyógyítunk jby sánta lovakat, hogy érjük el, hogy a tynh paea&a többet tojjon stb. *&‚**&£*&‚* könnyen megtanulhatók | Minden gazda, aki ezt tudni akarja, kérje a | Mr. T. Parash­oulch [Mitara-szillí­ó || 9 Állategészségügyi házikönyvét | | TELJESEN INGYEN | | T&rsik József gyógy­szert­árától i­s Budapest, VI., Király­ utcza 8.­­ 3 Hz epilepsia gyógyítása. Elsőrendű orvosi tekintélyek ki­jelentése, hogy Dr. Weiss Epilep­­ticon hatásos szere nem csak az epilepsiát gyógyítja, hanem az összes bajokat, melynek idegesség az alapja, úgy mint neurastonia, hysteria, stb. Az Epilepticont már 15 éve rendelik szanatóriumok­ban, kórházakban, magánpraxis­ban, úgyszintén érzékenyebb bete­geknek is és fényesen bevált, an­nál is inkább, mert semmiféle ár­talmas mellékhatása sincs. Az Epi­­lepticonnal való rendszeres gyógy­módot minden orvos ajánlja. Kérje ingyen az 50. számú leírást Török József gyógyszertárából, Buda­pest, Király­ utcza 12., vagy Salva­tor gyógyszertár, Pozsony. A bolgárok és szerbek veresége Csataldzsánál. Ha folytatják a háborit, a török sereg kiköszörüli a csorbát A balkán báborban résztvett német és osztrák-magyar katona­tisztek és attasék már nagyrészt visszajöttek és jelentéseikből, könyveikből hírlapokba írt tudó­sításaikból kitűnik, hogy Csafcald­­zsánál a török haderő határozott fölényben van és a háború foly­tatása esetén nem lehet kétség aziránt, hogy a fegyverszünet óta még inkább felkészült és rendbe­hozott török hadsereg nemcsak hogy vissza fogja verni a csatard­­zsai védelmi műveket támadó bol­gár—szerb haderő, de ki fogja szorítani az ellenséget az eddig elfoglalt török területek nagy ré­széből is. Annál is inkább, mert nemcsak Csataldzsánál áll jól a török, hanem Drinápolyban, Ska­­tariban és Janina körül is, ezen­felül igen jelentékeny haderő van a Gallipoli félszigeten, nemkülön­ben Albániában is, ahol a Kuma­­novénál és Monastirnál megvert török hadsereg újra összeszedte magát és harcképessé lett Számí­tásba veendők ezenkívül ez albá­nok, akik a fegyverszünet alatt felfegyverkeztek és a szerb ke­gyetlenségek folytán felbőszülve, allig várják a pillanatot hogy le­számolhassanak a hódítókkal A csata­­dzsai hadműveletek leg­esemén­yteljeseb­b napja a novem­ber 17-én egy vasárnapi napon ví­vott általános ütközet volt ame­lyen a török tüzérség határozott fölénye a szövetséges seregeket csúfos visszavonulásra kényszerí­­tette. Ezen a napon szánta el ma­gát a bolgár hadvezetőség arra, hogy elfogadja a törököknek a fegyverszünetre vonatkozó aján­latát melyet azonban ezek még a csataldzsai sikerek előtt tettek meg. Egy veszedelmes kaland. A november 17-ikét megelőző eseményekről Preysing gróf ne­mesi őrnagy, aki Mahmud Muk­­tár vezérkarában működött a kö­vetkezőket írja: November 14-én reggel Mahmud Mukscár basa kóinszeanlére kül­dött ki Ahogy a Derbostotól északra levő mocsár körül lova­goltam, egy mellém osztott török főhadnagygyal Lufta Siferat bey­­jel vagy három kilométernyi tá­volságban egy lovas őrjáratot pillantottam meg, amely utamnak célja, Tarfa felé tartott A mieinkből valónak tartottuk a lo­vas őrjáratot s utánuk lovagol­tunk. Félóra múlva körülbelül egy kilométernyire közelítettük meg őket Az út a mocsarakat kö­rülvevő sziklás, bár alacsony he­gyek között vezetett amelyek ki­mondhatatlanul sűrű bozóttal vol­tak benőve. Csodálkoztam, hogy

Next