Friss Ujság, 1914. május (19. évfolyam, 104-129. szám)
1914-05-01 / 104. szám
1914. május 1. FRISS U 3 S M G dalába fúrta hosszúpengéjű kését, majd mikor látta, hogy a kés nem hatolt elég mélyre, teljes erejéből szívébe mártotta a rémesen sikoltozó asszonynak a kést. Paracakaynó a második szúrás után holtan rogyott össze. A község népe összesereglett a megölt asszony és gyilkosa közül, akinek első szava az volt, hogy hívjanak csendőröket. Az odaérő csendőröket pedig igy fogadta: — Megöltem az apám szeretőjét. Vigyenek! Munkások a po£gápmes£ei»nél. Zaklatás és anyagi veszteség» Buchinger Manó és társai ma a szocialista párt nevében küldöttségileg kérvényt adtak át Bárczy polgármesternek. A kérvényben elmondják, hogy a választói jog reformjáról szóló törvény szerint a törvényhatósági joggal felruházott városokban a polgármester bizottságot szervez, amely előtt a választók egy részének vizsgálaton kell igzolnia, hogy írni és olvasni tud. Ezeken a vizsgálatokon nagyrészt munkások is fognak megjelenni. Az eddigi példák igazolják, hogy a vizsgálat újabb zaklatások és anyagi veszteség forrása lesz a munkásokra nézve, mertes vizsgálatok idejét hétköznapokra és munkaidőre tűzik ki. Arra kérik tehát a munkásoka ■polgármestert, hogy e vizsgálatokat az előre hirdetett hétköznapokondélután 5 órától este 9-ig tartsák meg, azonfelül tartassanak vizsgák vasárnaponként is legalább öt óra hosszat. Kérik azonkívül, hogy a főváros területén dolgozó, de a környéken lakó munkáson szintén a fővárosban működő vizsgálóbizottságok előtt vizsgázhassanak. A polgármester átvette a szocialisták kérvényét és biztosította őket, hogy minden tőle telhetőt meg fog az érdekükben tenni. A déli órákban azonban már megjelent a falragasz, amely a sérelmezett időre tűzte ki a választójogi vizsgát. Ezt a rendelkezést azonban — amint értesülünk — a polgármester visszavonta és falragaszban fogjá tudatni a vizsgák idejét és helyét. THVIRHTOK. — A koloradói bányász-sztrájk. Newyork, április 30. (A Friss Újság távirata.) A koloradói bányavidéken tegnap ismét véres összeütközés volt a sztrájkoló bányászok és a bányát védők között. A Forbes bányát, amelyet 40 mérnök gépfegyverekkel védelmezett, ezer bányász támadta meg. A gépfegyverek borzalmas pusztítást vittek végbe a tömegben. Háromszáz bányász esett el és sebesült meg az eddigi harcokban, köztük 80 magyar és horvát. A magyaroknak eddig 18 halottjuk van és pedig 7 asszony és 11 gyemnek.A herkleyi bányaszerencsétlenség. London, április 3. (A Friss Újság távirata.) A Daily Telegraph jelenti Newyorkból. A herkleyi (Betlehem) bánya, amelyben a robbanás történt, kigyuladt és a tűz a szomszédos tárnákat is fenyegeti. A második tárnában a betemetett munkások közül a mentőexpedíciók halált megvető munkája dacára eddig senkit sem sikerült kimenteni. A bányák körül borzalmas jelenetek játszódnak le. A második tárnában eltemetett munkások feleségei és gyermekei 40 óra óta állanak sírva és jajgatva a felrobbant tárna bejáratánál és nem lehet őket onnan eltávolítani. A mentőlegénység a tűz dacára folytatja a mentési kísérleteket, de teljesen kizártnak látszik, hogy a szerencsétlen bányá-szok közül még csak egy is élet- ben legyen. Hírek mindenfelől. — A munkások mai ünnepét a Friss Újság is megtartja. Ennek következtében lapunk legközelebbi száma vasárnap hajnalban, a rendes időben jelenik meg. — Aki együtt harcolt Fejérvárival, Bécsből jelentik. A száz meg száz kiválóság között, akik Fejérváry Géza báró temetésén résztvettek, volt egy egyszerű ember is, a ki 1859-ben Fejérváry oldalán küzdötte végig az olaszországi hadjáratot. Wortmann Ignác hetvenhét éves bécsi lakos ez. Wortmann a bécs térparancsnokságtól Fejérváry báró temetése előtt a következő iratot kapta: Wortmann Ignác urnak, a 7. tüzérezred volt katonájának és Fejérváry Géza báró tábornoki nagyméltósága 1859-ben volt fajtársának ezennel megengedjük, hogy a temetésen részt vegyen és a kordonon belül foglaljon helyet. Wortanaim, aki* 1837-ben született Szakérsán, huszonkét éves korában küzdötte végig az olasz hadjáratot s ott volt Magentánál és Szaliferinónál, ahol a bal lábán meg is sebesült. — Szegeden sok a „tauglich". Szegedből jelentik: A sorozást az befejezték. Az eredmény igen jó. A mérték alá állott legények 48 százalékát alkalmasnak találták a katonai szolgálatra. 144 hadkötelesből bevált 64 legény. — Meggyilkolt földbirtokos. Marosvásárhelyről jelentik: Havad marostorda megyei községben tegnap meggyilkolva és holtan találják a lakásán Karácsony József hetvenéves földbirtokot. Az áldozatfejét gyilkosa fejszecsapással egészen összeroncsolta. A csendőrség mindenfelé kersi a gyilkost. — Kérelem. Abrok Sándor Budapest, Remete utca 7., II. 22.) kéri azokat a szemtanukat, akik látták 1913 szeptember 12-én a Mester- és Szvetenay-utca sarkán, hogyegy városi villamos kocsi elgázolta (fél lábát levágta), álljanak segítségére és közöljék vele címüket a kártérítési perben, mert örök életére munkaképtelen nyomorék lett. — Segítség. Bódi Nagy Józsefné, aki négy gyermekével együtt a legsötétebb nyomorban sínylődik, segítséget kér. Cím: Visegrádi utca 115. III., 56. Kovács Sándorné Jászberény (Toborzó utca 13.) az irgalmas szívü emberekhez fordul segítségért. Hét apró gyereke hetek óta éhezik már. Faszenet leggyorsabban szállít Ruff Miksa, Budapest, józsefvárosi pályudvar. Telefon „József“ 11—28. Nyereményórákat, melyekből bárki személyesen húzhatja ki szerencseszámát, küldött ügyfeleinek a Dörge Frigyes bank (Kossuth Lajos utca). A számos nyeremény kifizetése révén oly népszerűvé lett bankház bárkinek díjtalanul beküldi a nyereményórát, ki ezt levelező lapon kéri. Waffenrád árjegyzék 1919., már megjelent, ne mulassza el egy kerékpáros sem képviselőnktől azonnal ingyen és bérmentve kérni. Bővebbet a hirdetésben. Naszruv Mi Baja iífjjl . Próbadobozokat, valamint orvosi röp- É B iratot a gyermeknevelésről díjtalanul II küld a HEWRASSEST8.É cég, Wien, I, Biberstrasso 5 D. BÚTOR készpénzért, vagy részletfizetésre legolcsóbban kapható Kovács M. butorraktára Thököly út 22. Központi pályaudvar karalában. Tánc J&sassyá mozgószinházhoz ■ CBB ® £-12.543*310 szállodához, kávéházhoz, 10.000 koronával kerestetik. Risikónélküli vállalat. Évi 15.000 korona jövedelem. Leveleket a kiadóhivatalba „Társ Apolló“ név alatt kéretnek. MA EGÉSZ NAP NYITVA KLCIÜDll 20 fill. 70 fill. Ü tiszta és hófehér lesz, j® m Dfivjl szeplő, májfolt elmúlik a 1é g A lárványarcvizitől. — Teljesen ártalmat-a w lan szeremből készitve. — 1 üveg 3 K. 2 üveg Esti nél bérmentve. Kapható: Frankl Antal Sj S gyógyszertárában Szeged. Felső város .7. IS FIGYELEM!! 50.000 pár csip5! 9 pár czipa csal; 9 bor. Több nagy gyárnak fizetésképtelensége folytán fel lettem, hatalmazva nagy mennyiségű czipőknek mélyen, az előállítási áron alul való eladására. Ezért eladok mindenkinek 2 pár férfi és 2 pár női fűzős czipőt, barna vagy feketebőrből, erősen szegezett, bőrtalpú, nagyon elegáns, legújabb fazon, szám szerinti nagyságban, mind a 4 párt csak 9.a koronáért. Szétküldés utánvéttel. SIMON LUSTIG czipőáruháza, Meu-SantSez, 76. Kicserélés, megengedve, vagy a pénz vissza. A legjobb és Legmegbizhatóbb magánjáró !ftOTQR£S£Pl$KÉSZLETEK magánjáró KSTÖRÍÍgÉP£K magánjáró FAF#RÍSZ ÉS NYÍSÍTÓGÉPEK Benzin-, Sz1réníz- és nyarsolajmotorok, MALOMBERENBEZÉSEK, MSTOP.CSERÉK, melyeket teherszállításra és cséplésre is lehet használni. KELLNER és SCHANGER Budapest, Kálnaáss-utca 3. sz. Csak komoly érdeklődéseket kérünk. ÍrpSreziTaWíia Igláz-, illa- és pzfaj is a főváros környékén as | | újonnan parcellázott hűvösitölgyf» | | hideg-kissi „Széphalom'-telepen, a | | felsügödi „Családotthon“-telepen, a | | csepsői „Munkásotthon'-telepen és | a tököli „Újtököl“-telepen. || kikerülíti rá hífet] adatnak el. [| Bővebb felvilágosítás és tájékoztató kapható a ffl || Budapest Illik kerületi Takarékpénztár || tfj parcellázási osztályában, III., Lajos-utca fl H 183. (Telefon 41—82 ) és a telekeladási iroda 8| - ban, VII., Wesselényi-utca 41. I. emelet tej ffj 6. (Telefon 152—39.) | licsífsíi minden fonalon! \\\ WpFa A mocsarckia legjobb kerékpárja, I3BS jN/ij állandóan szerez új híveket. BuS I mmm 1 első óragyáros, és kir. lolvari szállító, Konpad János 4734. ttoladi nikel horgony rém. Éra 1030. B. sz. Szabadaln ázott Roskopf rendszera, nyitott, nikel tokban, védplombával, szép alakokkal, úgymint kerékpározó, hajó, vasút, földműves, lovas, bányász, kertész, arató, zománc számlappal és másodperc mutatóval, pontosan szabályozva K 5.20 Kockázat ... nincs! Kiesődölés megengedve vagy a pénz vissza. Szétküldés utánvéttel. 4000 ábrát tartalmazó föárjegyzékem kívánatra ingyen ©3 bérmentve. 1 kerékpár| fő, olcsó népkerékpár, általánosság- gap] ban szívesen veszik. — Árjegyzék ^ ingyen és bérmentve, kapható a ^egy képviselőnknél: fMfj HERBSTER KÁROLY |g |p| Budapest, VII., Károly-körut 9. sz. |g|j§ Oesterreiobische Waffenfabriks* Gesellschaft Steyr. Minden este 8 órakor a teljesen új májusi mű- sor keretében SCHENK B. igazgató Éden- színháza vendégszerepel. Tüneményes illúziók A bűvészet csodái. Utolérhetetlen varázs-mu- tatványok. Azonkívül: A párisi „Prcpole Com- ► panny“ 25 törpe művész és művésznő hintókkal, lovakkal és elefántokkal. Fred Marion. The Great Santell. Tortolita. Leo Billward, K. Solti Hernfff,Mezei Ilona, Virágh Jenő új kuplékkal és a lobbi nagyszerű attrakció. — Jegyek, elővételi díj nélkül, válthatók a Royal Orfeura jegypénztáránál. — Vasárnap, május 3-án d. u. VII órakor mérsékelt helyáru családi előadás teljes esti műsorral. I INGYEN! ^ és bérmenírva küldjUk | m sérvkötők, É műlábak, mil késők, műfüsők stb. I I hygienikusi cikkekről szóló nagy képes i| :: árjegyzékünket. :: É HUNNIA müszertár dtBBBOBSSBEMMik TtHÍlWPmedrkBBfényedés, gjtSmuiljara kéz-, arcszemölcs 1 nap alatt elmúlik „CANNABHI“ használata után. Üvegjeikor., postadij- Fajja! K 1.40, s üveg bérmentve K 3. film Kapható: Budapesten: Török patikáhofj, gsil Király u. 12 és a készítőnél: Dr. FI.ESCH [pl ^ egy tára. C y e r II. ^ |^| B ' fegeat, ' . . •".ároly.^^ y. | Reggelizés előtt ffél pohár Ed'1 H eg 3 az elrontott Esyonrott 263»pa sShmidthaue^féle M W LM S 0 1 S fi í I ^ttte«csen ho«»> Használata valódi áldás gyomorbajosok- g ^ ^ ÉÉ Ew VüL* QéK és az ékszorulásban szenvedőknek. U¥m ^ 60 C11«| s