Friss Ujság, 1924. május (29. évfolyam, 84-104. szám)
1924-05-15 / 92. szám
XXIX. évfolyamú 91. szám. Ára 800 Korota^Hwl május 15. Csütörtök ELŐFIZETÉSI ÁRA s jÉll v ^ ÍÉÉI lllíl lÉll wlLo. Szerkesztőségi telefon 137—51 ?est« lOérátóI - - • - .i, é' islSl 5—68. — Igazgatósági telefon 137—51* — ‘Helyben házhoz^ hordva, vidéken jsestai^azéi- |j^j^ \jlli ..... " Kiadóhivatali telefon 38—58. EffU Ilifll |N * hét^57Barmon— — 800 K jlg| ||j| j|p Tai ^* 195 ^ 59*CW18*K*eJk* ^ ° tT° | V * Molnár-Tóth és Kanozsay egymást gyalázzák Macdonald a nemzetközi szocialisták ellen A sajtó-és gondolatszabadság Ma már a nemzetgyűlés előtt fekszik a büntetőtörvénykönyv kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslat. Az első olvasásra is kétségtelenül szembeötlő, hogy Pesthy Pál igazságügyminiszter a tapasztalt bíró tárgyilagosságával iparkodott a javaslatból kiirtani elődjének, Nagy Emilnek, elfogult szertelenségeit. Elismerjük, hogy az elvadult erkölcsök követelik a törvény fokozott szigorát, de vigyáznunk kell, hogy ezzel az erkölcsi mosdóvízzel ki ne öntsük a gyermeket, a nemzet politikai és gondolatszabadságát. Azt mondja ugyanis az új törvénytervezet, hogy a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére ítélt minden politikai ténykedéstől eltiltható és politikai tartalmú közleményt sajtó útján sem terjeszthet. Ebben a burkolt formában végzetes csapás mérhető 1848 legféltettebb örökségére: a sajtó- és gondolatszabadságra. 1848 szelleme pedig törvénybe iktatta, hogy gondolatait sajtó útján mindenki szabadon terjesztheti. Ha pedig bárki is eltiltható gondolatai és politikai meggyőződése terjesztésétől ez kétélű fegyverré válhat a mindenkor hatalmon lévő politikai áramlat kezében. Végre is Kossuth Lajost és Deák Ferencet is fogságba vetették politikai ténykedéséért s ha eltilthatták volna gondolataik további terjesztésétől, ma a magyar történelem legfényesebb lapjai üresen és sötéten ásítanának felénk. A gondolat szabadsága oly nagy és szent örökség, amelyhez nyúlni még a bírónak is csak utólagosan adhat jogot a törvény. Minden sajtóközleményért jogában áll a bíróságnak felelősségre vonni a cikk íróját, de valakit eleve eltiltani attól, hogy gondolatait szabadon közölhesse, nem fér össze a magyar sajtószabadság féltve őrzött hagyományával. A sajtószabadság tette lehetővé, hogy ez a sokat szenvedett társadalom minden reakciós bilincsét, uzsorás élősdijét lerázza magáról, hogy az orgoványi rémségek napvilágra kerülhettek és ennek a lehetőségét a jövőben sem szabad eltorlaszolni. Reméljük, hogy maga az igazságügyminiszter is számolt azzal, hogy a tervezet sok, ma még ridegnek látszó intézkedése a bizottsági és parlamenti tárgyalás során megenyhül, de még ennél is fontosabbnak tartjuk, hogy a bíróság ne politizáljon. A jó biró, a független lelkű igaz biró, az, aki lelket önt a törvény rideg betűibe és addig minden büntetőjogi reform írott mulaszt marad, amig a forradalmak keserves megrázkódtatásaiban annyi nélkülözéssel és illetéktelen befolyással a régi nemes hagyományoktól eltérített birói lélek visszatér a Szilágyi Dezsők és Csemegi Károlyok ideáljához és teljes anyagi és erkölcsi függetlenségében ismét a jogrend őre lesz. Hott-Ttt és Kanozsay Izgalmas szemlést Megkezdték Molnár-Tóthné kihallgatását is. Azt állítja, hogy mit se tudott férje bűneiről. A rákosszentmihályi tömeggyilkosság második vádoltját, Kanozsayt hallgatta ki ma a büntető bíróság. Kanozsayt, mint Molnár-Tóth tettestársát, két gyilkosság, két rablásbűntettével, továbbá köz- és magánokirathamisítással és lopással is vádolja az ügyészség. Molnár Tóth vallomása szerint ő segédkezett a kis Köves Gyula agyon, lövésénél és Lachmanné megfojtásánál. Kanozsay sápadt, vértelen arccal áll binás elé és idegesen gesztikulálva mondja el szakadozott, mindenfelé elkalandozó, a kényes részleteket kerülő vallomását. A vádat megértette, de a gyilkosságokban nem érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy Molnár-Tóth Józseffel 1921-ben ismerkedett meg. Mikor Kalocsáról feljött, felkereste Tóthéikat . Molnár-Tóth már akkor említette, hogy Lachmanné el akarja adni rákosszentmihályi házukat, amelyet ők potom árért megvehetnének. Azután részletesen kifejti, hogy mint ugrasztották ki az opcióból a Lachmanné házára aspiráló Bodánszkyt. Molnár-Tóth azt mondotta neki, hogy nem kell az egész összeget kifizetni, elég, ha félmúliót ad Lachmannénak, ezért rá fogja íratni a házát. Megbeszélték, hogy az ügyvédhez négy óra tájban mennek, mire azonban odaért, Tóth és Lachmanné már ott voltak, sőt az ügyvéd is aláírta a szerződést. — Én akkor — mondja, — megkérdeztem, hogy miért szerepel a szerződésben Lachmann András is, miután úgy tudtam, hogy csak az asszony nevére van írva a ház. A szerződésben kikötött vételár nyolc és félmillió volt. Tóth 50.000 koronát adott, hogy ezen vegyem meg részére Lachmann András ingóságait. A hálószoba vételéről is szó volt, ezért Lachmanné 320.000 koronát kért, én azonban azt mondtam neki, hogy ennyi pénzem nincs. Keresztkérdések füzében is tagad Kanozsay. Kanozsay hosszasan elkalandozik a tárgytól és csak az elnök figyelmeztetésére tér vissza a lényegre. — Február közepén rájöttem arra, — mondja — hogy a házeladás körül hamisítás történni Molnár-Tóth mutatott egy meghatalmazást, amelyben Lachmann felhatalmazza őt a ház eladására, de a meghatalmazás nem volt közjegyzőileg hitelesítve.. Március 1 másodikán szerződésben megegyeztem Tóthtal, hogyha ő nyolc és félmilliónál drágábban adja el a házat, akkor a vételárkülönbözet 50 százaléka az enyém. Rátér azután arra, hogy milyen öszszegeket kapott apánkint Molnár-Tóthtól, majd elbeszéli a kerti munkálatokat Húsvét táján — mondja — a veranda előtt virágágyat csináltam. Az elnök arra a kérdésére, hogy miért éppen azon a helyen csinálta a virágágyat, ahol Kövesné hullája volt, Kanozsay kijelenti, hogy erről mit se tudott. A keresztkérdések tüzében megmarad állhatatos tagadása mellett: ő a gyilkosságokban nem vett részt. Kanozsay a rendőrség előtt beismerte a gyilkosságot. Az elnök ezután Kanozsay elé tárja Cövek rendőrkapitány előtt tett beismerő vallomását, amelyben részletesen elmondja Köves Gyula és Lachmanné meggyilkolását s az azokban való részvételét Kanozsay erre kijelenti, hogy e vallomása szemenszedett hazugság. A detektívek kegyetlenül bántak vele. Az elnök keresztkérdései egyre erősebben sarokba szorítják Kanozsayt, aki végül is mindig azzal vágja ki magát: Mindent elibém mondtak a detektívek, hogy ezt is csináltam, azt is valljam be és én mindent bevallottam. Az elnök kérdéseire kijelenti, hogy Molnár-Tóth csak azért vádolja őt gyilkossággal, hogy saját magát és feleségét megmentse Molnár-Tóth és Kanozsay Izgalmas szembesítése Ezután a hallgatóság fokozódó izgalma közepette az elnök szmibesíti Molnár-Tóthot Kanozsayval Az elnök felhívására Molnár-Tóth kijelenti, hogy Kanozsay vallomásának az a része, amelyben tagadja a gyilkosságoknál való közreműködését, a valóságnak nem felel meg. Az elnök: — Mondja ezt szemébe Kanozsaynak. Molnár.Tóth Kanozsay felé fordul, Kanozsay szintén félfordulatot tesz Molnár-Tóth felé. A két ember olyan ellenségesen áll egymással szemben, hogy szinte azt lehet várni, hogy mikor mennek egymásnak. Molnár-Tóth kissé akadozva, de határozott hangon így szól: — Mikor te a második alkalommal azzal álltál elő, hogy kössünk üzletet, én mondtam, hogy nem társulok veled. Ellenben van itt egy házvétel, amelyet le kell bonyolítani. Ebben társulok, de neked közre is kell működnöd. Együtt lépünk fel mint vevők Bodánszkyval szemben. Ezt különben nem folytatom! Kanozsay kicsattanó dühvel kiált Molnár-Tóth felé: — Miért nem folytatod! Majd az elnök felé fordulva folytatja: — Ő kért fel engem, hogy lépjek vele üzleti összeköttetésbe, nem én őt. Az elnök: Igaz-e, hogy közölte vele, hogy valakit el kell tenni láb alól? Molnár-Tóth: Igaz, de a feleségem nem volt jelen. Kanozsay (dühösen közbeszól): Hát hol volt akkor? Molnár-Tóth: A beszélgetés elején ott volt Kanozsay: Igen, ott volt ő is, a kislány is. Az asszony még egy pohár borral is megkínált. Molnár-Tóth: Miután közöltem veled az asszonyok előtt annyit, amennyit lehetett, távozóban még félrehívtalak, hogy másnap délelőtt találkozunk, mert a feleségem előtt nem tudtam most mindenről beszélni. Másnap délelőtt találkoztunk is. Kanozsay mély megvetéssel szólal most meg: — Csak hazudj tovább. Molnár-Tóth nem vesz tudomást Kanozsayról és tovább folytatja: — Találkoztunk és én anyagi helyzetedről kérdezősködtem. Molnár-Tóth: Elmondottam neked az esetet, de neveket nem említettem Kanozsay: Ha ilyen ügyről beszél valaki, akkor neveket is mond. Az elnök: Most is nevek nélkül fogja elmondani, mégis meg fogja érteni. Molnár-Tóth: Elbeszéltem neked, hogy van egy család, ahol a családfőt mostohalánya eltette láb alól. Ezt én megtudtam és ebből anyagi előnyöket akartam magamnak biztosítani. Zsarolási manővert indítottam, de ő nem akart pénzt adni. A körülmények úgy alakultak, hogy kénytelen voltam az asszonyt megölni. Molnár-Tóth nyugodt hangon mondja Kanozsay szemébe: — Kövesnét megöltem. Kanozsay mereven néz Molnár-Tóth arcába, a szeme sem rebben. Molnár-Tóth folytatja: Te tudtad ezt is, megmondtam, kapsz kétmillió köröndi. Kanozsay: Ezt csak most hallom először. Esküvel is megerősítem, hogy ezt nekem sohasem mondtad. A tárgyalóterem padsoraiból felzudulás hangzik Kanozsay kijelentésére. Molnár-Tóth: Ez fedi a valóságot. Kanozsay elmondja, hogyan ölte meg Molnár-Tóth a kis Köves gyereket