Friss Ujság, 1929. március (34. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-07 / 55. szám
FRISS ÚJSÁG 1929 március 7. csütörtök CINKA PANNA Regény — Irta Z. Szabó Béla . Ezeknél a szavaknál a hóna alól előhúzta hegedűjét. — Látja urfi, ez a rongyos fadarab többet ér nekem, mintha nekem adná a pálpusztai kastélyt s jobban elszórakozom, mint az urfi a hetvenkét szobájában. Ugye az urfi csak akkor érzi jól magát, ha nagy mulatságokat rendez, ha folyik a bor estétől reggelig!... De mit csinál akor, ha fáj a szíve, ha úgy érzi, hogy a lelke tele van szomorúsággal! Kinek mondja el, mi tüzel idebent, kinek mondjál Ki előtt önti ki keserűségét? Annak a cifra dámának, aki ma délután a hintóban ült? ... Apor László összeráncolta a homlokát. — Ne beszéljünk arról a nőről, tanulj több tisztelettel beszélni gazdáidról! —■ Ez az én gazdám! — mondotta határozottan és felemelte a hegedűt. Apor László lovagló ostorával a csizmáját fitegette. — Azért hivattál, hogy gorombaságokat mondj nekem? — A leány megrázta a fejét. — Nem urfi, nem akarom én magát megbántani, éppen azért hívtam, hogy figyelmeztessem valamire. Elhallgatott és kérdő tekintettel nézett a fiatalemberre. — Beszélj hát. — A leány most már őszintén nézett a fiatalember szemébe. — Hát éppen arról a nagyúri dámáról akarok beszélni. Az urfi szerelmes és azt hiszi, hogy minden olyan szép és tiszta, ahogy most magalátja. Tudom, hogy boldog, ha ott lehet a Laura bárónő mellett, mert az urfi jó s a szíve tele van szeretettel. — Mit akarsz ezzel mondani? — szólt közbe nyugtalanul a fiatalember. — Megmondom urfi: a bárónő nem méltó magához!... Apor László haragra lobbant, rendre akarta utasítani a leányt, de aztán mást gondolt. — Tudom, rosszul esik az igazat hallani, de én mégis megmondom. Az a leány nem szereti az urfit... — Bolondokat beszélsz, Panni! Gyönge mosoly jelent meg a leány arcán. — Már látom, hogy nem haragszik az urfi. Fanninak szólított, most már tudom, nem bánta meg, hogy kijött ide. Apor László most már kedélyesen folytatta. — Igazad van, nem is haragudhatok rád, na, csak ki vele, mi fekszik a szíveden?... — Az a leány mást szeret, amikor az urfi nincs Nagyszénáson, egy fiatal katonatiszt érkezik a báróék kastélyába. Már többször leselkedtem a kert kerítése mellett és csúnya dolgokat láttam. Apor László fülét megütötték ezek a szavak. Tényleg, látott már egy idegen tiszett Jócseiék társaságában. — Mik azok a csúnya dolgok? A leány most halkabban folytatta, mint aki igen bizalmas dolgot mesél el. — Háromszor láttam őket, összebújtak a lugasba és csókolóztak. Apor László erőltetve nevetett, alig bírta elnyomni izgatottságát. — Tévedsz Panni! — az az unokatestvére a bárókisasszonynak... A leány közbe vágott. — Ne mondja nekem az urfi, nekem is van unokatestvérem, mégsem csókolózunk három estén keresztül. Apor László lenyelte a keserűségét. Nehéz indulatok remegtették meg, de igyekezett uralkodni magán, nem akarta a cigány leány előtt elárulni, mennyire szívén találták az elhangzott szavak. — Azt mond meg inkább, mért mondtad ezt el, mi célod van vele?... Panni a világ legtermészetesebb hangján mondotta: — Mert szeretem az urfit... Apor László hangosan kacagott. — A féltékenység beszél belőled Panni!... De azért jólestek a leány szavai. Tényleg, úgy van az mindenkivel, nincs ember, aki ne örülne annak, ha a szemébe mondják őszintén és közvetlenül: szeretem magát. Bár csak egy egyszerű cigányleány volt, de Apor László mégis úgy érezte, hogy melegség önti el ezekre a szavakra. Jókedve támadt és kötekedni kezdett a leánnyal. — Aztán mióta szeretsz és hogy érzed azt a nagy szerelmedet? — Ne gúnyolódjék az urfi, azért mert cigány vagyok, azt hiszi nekem nincs szívem? Higgye el, mi sokkal tisztábban tudunk szeretni, mint azok a nagy dámák, ott a kastélyban. A cigánynak egyebe sincs, csak a szive... hát nem hallotta a hegedűmet?... mindég az én szivem volt a vonó alatt..Apor Lászlónak eszébe jutottak azok az éjszakák, amikor nyugtalanul feküdt ágyában, s amíg a csillagokat nézte, az erdő ismeretlen hegedűse mindég csodálatos melódiákkal töltötte meg a szivét. — Hallottam! — szépen hegedülsz, kitől tanultad? A leány szeretettel simogatta meg hegedűjét: — Nem én hegedülök, a szivem az, ami megszólal ebben a fában... Amióta megláttam az urfit, egyszerre megváltozott a hangja a hegedűmnek. Azóta sokkal szebben szól, csak rá kell tennem a vonót és megy magától, magam sem tudom, mit játszom, csak futnak, szaladnak az ujjaim a húrokon, amint a lelkem diktálja. Apor László szeretettel pihentette szemét a csodálatosan szép gyermeken, aki így felhevülve a vágytól, szétnyílt ajakkal, lobogó szemmel, szorosan testére simuló ruhájával, valóban nem mindennapi szépsége volt a természetnek. Apor László nem is tudta hamarjában mit válaszoljon, erre az őszintén megnyilvánult vallomásra. A tekintete hálásan és szeretettel simogatta a leány arcát. Panni közelebb lépett Apor Lászlóhoz, rátette kezét a karjára, arca elkomolyodott. — Szeretem magát, László urfi! — két évvel ezelőtt a kocsija után szaladtam s akkor az urfi egy ezüst koronát dobott le a porba. Látja, megvan még a korona, nem költöttem el, pedig sokszor akartam rajta vásárolni valamit. Ha az urfira akartam gondolni, elővettem ezt a koronát és ránéztem. Olyankor mindig azt képzeltem, hogy mellettem áll az urfi és a keze a hajamat simogatja. Csend következett A leány epedő, sóvárgó hangja ott muzsikált a fiatalember szívében. — Tudom én azt, hogy az urfi gazdag, s nem állhat szóba egy cigánnyal. Én nem is akarom azt, hogy az urfi is szeressen, de ha szereti a muzsikát és boldog volt néha, ha sírni hallotta a hegedűmet, akkor tegye a kezét a fejemre. Simogassa meg a hajamat... Látja, milyen hosszú, olyan fekete, mint az éjszaka. Ne féljen tőle László urfi. A sok nóta, a sok dal, mind azért sóvárgot, azért született a vonóm alatt, hogy egyszer az urfi megsimogassa a hajamat... — Vágyakozva, dobogó szívvel, de visszafojtott lélekzettel hallgatott el Azután lehajtotta a fejét s két égő könnycsepp gördül ki egymásra csukódott szempillája alól . Jól van urfi, a kezet nehéz lánc tartja fogva. De én nem bánom, azért én csak tovább hegedülök, még akkor is, ha szét is tépnek a kastély kutyái... Apor László válasz helyett kinyújtotta két kezét és tenyerébe fogta a leány kipirult, tüzes arcát. — Te kis csacsi, ha neked ez is boldogság, én nem rontom el a kedvedet... Látod, őszinte vagyok hozzád. Szép vagy Panni és én mindig örömmel és szívesen beszélgetek veled... Látod, barátod lettem már akkor, amikor még nem is ismertelek!... Sokáig hallgattam nótáidat és boldog voltam... hát azt hiszed, ha nem érdekeltél volna, felvertem volna miattad az erdőt? Most már megmondom, az egész falkavadászatot is csak azért rendeztem, hogy előkerítselek... A leány arcán végig folyt a könny. A szemét behunyta, a homloka tüzelt. — Milyen jó így maga mellett, László urfi, most elfelejtem, hogy cigány vagyok... úgy érzem, nincs különbség közöttünk... ne haragudjék meg, hogy ezt így kimondom, de látom, az urfi lelke is úgy tele van jósággal, mint az enyém... Lehet, hogy többet nem találkozunk, én azonban magammal viszem kezének simogatását... Apor László szívét keserű fájdalom szorította át. Laurára gondolt. Az a leány ilyen őszintén, ennyi bensőséggel, ekkora közvetlenséggel még sohasem szólt hozzá. És hirtelen, akarata ellenére párhuzamot vont a két leány közt. Panni még mindig csodálkozó, boldog mosollyal állt Apor László előtt. — Ha legközelebb hegedülni hall, akkor ezt az éjszakát fogom eljátszani. Urfi, nekem az Isten nem adott tehetséget, hogy szavakkal fejezzem ki magamat. Ha beszélni tudnék, elmondanám most mi zúg, sír, kavarog, dalol, dörömböl bennem. Csak valami nagy-nagy feszültséget érzek idebent, mintha szét akarna robbanni a lelkem. El fogom ezt hegedülni s akkor meglátja s megérti, mit jelentett nekem az, hogy ma este szóba állt velem s két kezébe fogta az arcomat... Apor László megindultam néma, csendes zokogással hallgatta az egyszerű gyermeket Felsóhajtott. — Ha egyetlen egyszer találkozott volna az őszinteségnek ekkora megnyilvánulásával, ha az a nő, aki a menyasszonya lett, csak egy pillanatig tudta volna odaadni a lelkét, hogy benne a saját képét pillanthassa meg, akkor nyugodtan tért volna vissza a kastélyába. Két keze lesiklott a leány arcáról és gyengén magához ölelte Pannit, így állottak egymás mellett hosszan, néma csöndben, anélkül, hogy mondtak volna valamit. Kiengesztelődés és kielégülés volt ez az ölelkezés.,, Hónapok óta visszatartott, lekötött vágyak robbantak ki abban az alázatos és mindent adó mozdulatban, amellyel a leány odasimult a férfi melléhez. Új élet, felszabadulás volt számára a férfi karjának a szorítása ... IV. FEJEZET. Aznap éjszaka Apor László nem hunyta le a szemeit. Halántékában a homloka mögött, ott motoszkált a cigányleány kijelentése. Vécsey Laura álnok kétszinüsége, A hajnal ágyán könyökölve találta. Amikor megszólalt a kastély harangja, felugrott és lement az udvarba. — Perlaky uram, fogjon be és tegyen egy fegyvert a kocsiba... A tiszttartó csodálkozva tett eleget a fiatalember kérésének. Eddig még sohasem fordult elő, hogy a kastély fiatal ura már a hajnali órákban kikocsizzék. Csodálkozott is Perlaky. Apor László sietve ugrott fel a kocsira és pár perc múlva már mögötte volt a kastély. (Szombati lapunkban folytatjuk.) Apor László tenyerébe fogta a leány kipirult, tüzes arcát.