Friss Ujság, 1932. május (37. évfolyam, 96-118. szám)
1932-05-01 / 96. szám
2 1932 május 1. vasárnap FRISS ÚJSÁG Öt tavasz és a nyár ingyen öröme is drága a szegény embernek Mibe kerül az ingyen muzsika hallgatása? — Hatásköri csodabogár a pózna és a gyermekjátszótér körül — Gyermeküldözés a játszótereken Pesti furcsaság, hogy a sétatereken levő székekért fizetni kell. Hol 10, hol 20 fillért. Ha egy nagyobbacska család kimegy a Városligetbe a fővárosi pavillon elé zenét hallgatni és le akarnak telepedni, ez a szerény mulatság annyiba kerül, hogy ezért a pénzért autóba is ülhetnének. Pedig a városi székek nem futnak, legfeljebb mozognak, mivelhogy minden második aggkori végelgyengülésben szenved. A pestieket nem kényezteti el a város, de sajnos, más sem. A Margitsziget esnek a legközelebb a téglarengeteg között sanyargó pestiekhez, csak éppen a jegyszedők sorfala s a drága belépődíjak miatt megközelíthetetlen a kisjövedelmű emberek számára. Legalább a gyermekeknek engednek meg, hogy ingyen bemehessenek a szigetre. Másutt elképzelhetetlen, hogy a gyermeknépség elől elzárjanak egy nyilvános parkot, nálunk senki sem akad fenn azon, hogy az egyetlen jó levegőjű parkból, a Margitszigetről kirekesztik a szegényebb néposztályok gyermekeit a belépődíjakkal. A magasépítési ügyosztály a gyermeknevelés szolgálatában A napsugarat, a verőfényt és a friss levegőt ingyen adja a Teremtő, de a pestieknek mégis drágán kell megfizetni. A kevésszámú sétaterek egyik-másikában gyermekjátszótereket rendeztetett be a város. Nem sokat, mert a városházán nyilván azt tartják, hogy a sok a jóból is megárt. Csuzdákat, hintákat, póznákat szereltek fel a játszótereken. A pesti gyerekek boldogok voltak, kacagástól, vidám pajkoskodástól viszhangzottak a terecskék reggeltől estig. Azután mi történt? A múlt nyáron már leszerelték a legtöbb játszóteret, az idén pedig ugyancsak leszerelt állapotban nyíltak meg a terek. Hol intézkedtek ilyen bölcsen? — érdeklődtünk mindenfelé, míg azután megtudtuk, hogy a városháza magasépítési ügyosztályának rendelkezésére vitték el a tornaszereket.. Rossz tréfának hangzik, pedig tény igaz. A város játszóterei közül mindössze három úgynevezett iskolai játszótér tartozik a közoktatásügyi ügyosztály felügyelete alá, a többin a magasépítési ügyosztály végzi a gyermeknevelést, persze a maga módján. Szakképzett felügyelőket, tanítókat, tanítónőt nem rendelhet ki, mert ez a közoktatásügyi ügyosztály hatáskörébe tartozik. Mivel pedig a játszótereken néhány baleset fordult elő, leszerelték a gyermekjátszótereket. A városligeti játszótéren levő vályaalakú csuzdáról leesett egy kisgyermek. A csuzdára deszkát szögeztek és a gyermekek most a szálkás, szöges deszkán csuszkálnak. Még több a baleset, de ezzel senki sem törődik. Milyen egyszerű lenne pedig a megoldás. A gyermekjátszótereket tegyék át a közoktatásügyi ügyosztály hatáskörébe s a sok állástalan tanítót, tanítónőt bízzák meg a gyermekek szakszerű felügyeletével. Fákra szorulnak, a száguldó autók, motorkerékpárok és villamosok közé. Nem is múlik el nap gyermekszerencsétlenség nélkül. A gázolási rekordot az Angyalföld tartja, ahol az utcákon játszadozó gyermekek közül átlagosan nyolcat-tizet gázolnak el hetenként a különböző járművek. Az Angyalföldön egy parányi játszóterecske van, a Gyöngyösi tér, ahol a városrész 35 ezer gyereke közül 60—80 fér el mindössze. Elszomorító furcsaságot találtunk a város másik részében is. A Bihari úti városi bérházak udvarán hatalmas gyermekjátszótér van. A bérházak oltani a keserűséget az ilyen oktalan intézkedésekkel. Elepednek a szomjúságtól a játszadozó gyermekek A városi kertekben, parkokban nincs egyetlen kút vagy vízcsap. Távoli kerületekből csapatosan gyalog mennek ki a gyerekek a hüvösvögyi nagyrétre. Megszomjaznak, de ivóvízhez nem juthatnak, pedig más városban még ingyen tejjel is meg szokták vendégelni az ilyen kiránduló apró emberkéket. Nálunk a város figyelme nem terjed ki effélékre, holott pedig éppen nálunk kellene többet törődni a gyerekek egészségével, ahol a tisztifőorvos jelentése szerint több, mint ötezer gyermek szenved tüdőgümőkórban. Aztán, ha már itt tartunk, a pincelakásokban senyvedő egészen apró, egy-hároméves kisgyerekekre miért nem terjed ki a gondja senkinek? A meleg homok, napfény, üde levegő ezeknek a picinyeknek is elkelne. A kernyérgondokban gyötrődő szegény szülők nem viták ki számukra Ez a tragédiáknak egész sorát szülte meg. A pesti műhelyekből kitették az embereket, mert messzire kerültek munkahelyüktől. Akik alkalmi munkások, azok kora reggel és késő este gyalog teszik meg a hosszú utat s hol az erejük hagy ki, hol lekésik a munkaalkalmakat. A cipész, a szabó, a kis asztalosműhely gazdája elvesztett a régi kuncsaftjait. Az asszonyok, akik mosni, vasalni, varrni jártak a pesti házakba, elvesztették ezt a darabka kenyerüket is. Pestszentlőrinc pedig nem akar tudni róluk. Ha már a fővárosi lakosokat ilyen messze kitelepítették, akkor legalább ne tagadja meg Budapest az illetőséget azoktól a boldogtalanoktól, akiket a szegénységük kényszerített Pestszentlőrincre és adja meg mindazokat a segélyeket a telenlakóknak is, amiket a pestieknek elismert szegényeknek juttat a főváros, így szórakoznak a gyermekek ott, ahol nincs számukra játszótér, hetik ki, nem őrizhetik gyerekeiket. Ezt a kérdést is sürgősen meg kellene oldani most, a közelgő nyár küszöbén. És végül egy szomorú adat: A múlt évben 15 ezer szegény gyerek nyaralt a város költségén. Az idén csupán 5—6 ezer gyerek nyaraltatására találtak fedezetet. Azt mondanánk erre: keressenek és találni fognak fedezetet, mert ennél a kérdésnél a legnagyobb bűn a takarékoskodás. Simonyi Sándor dr. egyik oldalrn vannak a Bihari úti szükséglakások, a másikon terpeszkedik a Mária Valéria telep sokszáz daraklakásával. A szükséglakások és Mária Valéria telep gyereknépe a poros, sáros utcákon játszadozik, a város Bihari úti bérpalotáinak játszóterét azonban nem kereshetik fel. Irgalmatlanul kikergetik őket onnan. Pedig az is városi telek, városi nyilvános tér és az adófizetők pénzéből tartják fönn. Kár a gyerekek szivébe be-VVVVVVVXVVVVV»V».VVVVVVXVVXVVVVV\VVVV«XVVV\'».».V» Angyalföld tartja a gyermekes gázolások rekordját Az uccák kockaköves uccáin játszadoznak a pesti gyerekek. A külvárosokban egyáltalán alig akadnak nyilvános kertek, ott a magukra hagyott gyerekek az uc £ miIíSmI* családi házat tehermentes lelt OllliSin kére vagy sasílt telkeinkre ni i* © A n *tamat ^v' ®0|,° Ul L S U II Házépiti. Szövetkezet törlesztésre AndnUsyut 56. Társbérleti lakásnyomorúság a pestszentlőrinci telepen Sem Budapest, sem Pestszentlőrinc nem segíti a teleplakó szegényeket Pestszentlőrinci állami lakótelep a hivatalos neve, 135 holdon terül el a szegénységnek és nyomorúságnak ez a szomorú búvóhelye. 244 „épület" áll itt, amit úgy kell érteni, hogy az egykori lőpormagazinokat léptették elő épületekké. Évek előtt néhány újabb házikó is épült itt, de ma már ezek is ütöttek, kopottak. Régen rájuk fért volna a tatarozás, az ajtók, ablakok, tetők rendbehozása, de hát erre úgy látszik nem telik. 1680 főbérlő él itt, minden főbérlő 6—8 tagú családot jelent, vagyis a nélkülöző 1680 főbérlő számát hattal, nyolccal meg kell szorozni, hogy kijöjjön a segítségért fohászkodó lelkek megközelítő száma. De még ez sem elég. Engedélyezett albérlő család van vagy 80. Egy-egy ilyen család sem marad hátrább gyermekáldás tekintetében a főbérlő családok mögött. Kereken 9—10 ezer ember él a telep 244 épületében. Hogyan fér el ennyi ember ilyen kevés helyen? Ezt a társbérleti intézmény teszi lehetővé. Ez abból áll, hogy egy-egy szűk barakba két-három család zsúfolódik össze, de még a társbérlők is társasbérlőkkel élnek együtt, a konyhában is lakik egy-egy család. Ez azután azt eredményezi, hogy senkinek nincs otthona, csak éppen fedél alatt vannak az emberek. Ez a társbérleti lakásnyomorúság az elképzelhető legszörnyűbb helyzetet szült. Az egymás mellé kényszerített boldogtalan családok útjában vannak egymásnak. Nincs nyugta az egyiknek a másiktól. Ami az egyik családnak szórakozás, a másiknak halálos gyötrelem. — Tessék elhinni — mondotta az egyik ilyen társbérlő asszony — már idegbeteg vagyok. Akármilyen jószándékú, becsületes emberek a családommal együtt élő másik család tagjai, mégis csak vadidegenek és ha még úgy vigyázunk is egymás érzékenységére, a civakodásoknak se végük, se hosszuk. A közös konyha, a közös tűzhely a gyötrelmek gyötrelme. Hol ők hiszik, hogy eltüzeltem kevéske fájukat, hol nekem támad ez a gyanúm. A nyomorúság veszekszik nálunk, örömest vennének fel külön lakást a szenvedő társbérlők, de nincs rá pénzük. Hiszen éppen ezért tették őket együvé, mert külön-külön nem tudják megfizetni a nyomorúságos baraklakások csekélyke bérét sem. A lakótelep a gazdag és vagyonos Pestszentlőrinc nagyközség területén van, a lakók óriási többsége azonban nem pestszentlőrinci illetőségű. Úgy kerültek ide, hogy pesti lakásaikból kilakoltatták őket, a szükséglakást pedig itt, 18 kilométernyire Budapesttől utal „Cudar lett itt a világ!../4 — mondják a málhahordók a Keleti pályaudvaron, ahol már alig akad munkájuk Zihál, fújtat a behemót vasszörnyeteg a Keleti pályaudvar csarnokában. Megérkezett a bécsi gyors. Az előbb még szinte néptelen érkezési oldal perronján egymásután feltűnnek a vasutas sapkás emberek, akiknek csupán a sapkát adja a MÁV és egy tenyérnyi nagyságú számmal ellátott jelvényt. Ők a pályaudvarok, a Magyar Állami Vasút mostohagyermekei ... Amint megáll a vonat, felhallatszik a kocsik előtt ajánlkozó kiáltozásuk. De néhány perc, az utasok már mind leszálltak, elmentek, csupán a vasúti málházók maradnak az érkezési oldalon és egy-két szerencsésebb kollégájukon kívül, munka hijján, csomag hijján visszamennek a podgyászfeladó helyiségbe... — Cudar lett itt a világ, igen cudar!... — mondják körülöttünk a málhahordók. — Tessék nézni, már délután van és mindössze ennyi a kereset, — mutatja egyikük szinte tétlenségre ítélt izmos tenyerében a pénzt. Alig hatvan fillér a keresete eddig. — Három szép gyermekem van, alig élünk, kilakoltatás előtt állok, — mondja az erős ember, majd hogy elsírva magát. Azután hol az egyik, hol a másik beszéli el a maga és százhatvan társának keserű sorsát. Vigaszuk meg legfeljebb csak az lehet, hogy a többi pályaudvarokon a kollégák még így sem élnek... Hajnali öt órától éjjeli féltizenkettőig tart a szolgálat. Fizetést a málházó csupán azért a néhány órai munkáért kap, míg besüti a várótermeket, irodákat, takarítja a pályaudvart. Harminchat filléres órabér jár ezért, ami egy hónapban alig tesz ki 18—20 pengőt. Az utasforgalom egyre gyérül, vannak olyan vonatok, melyekből alig száll ki százötven utas. Ritka a nehéz bőröndökkel érkező és ha idénybe is veszik a málházó segítségét — ötven fillérnél nagyobb borravaló alig akad. — Mi nem várhatunk a kinevezésre, nekünk nem jár nyugdíj úgy vagyunk itt, mintha itt se lennénk... — mondják keserűen. — Csak akkor vesznek észre bennünket, ha éjjel a 11 órás jelentkezésnél valamelyikünk hiányzik. Két pengőre büntetik meg azt, aki a tizennyolcórai szolgálatból egy félórával kevesebbet teljesít. Az eddigi nyolcnapi fizetett szabadságunk is megszűnt. Eddig este nyolc után, ha munkában voltunk, külön órabért kaptunk, már ezt is „leépítették ...“ Csitul a panasz, vonat érkezik, a málházók újra ott állnak a kocsik lépcsői előtt, ajánlják, kínálják erős karjukat a néhány fillérért, csak elvétve, néha-néha akad egy utas, aki igénybe veszi szolgálatukat. e. sz.