Friss Ujság, 1934. április (39. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

2 Lumenixigm. 'lendc&em SöWfmée -mklslb wx£á(?yAc\Ajagijet meti^it/iteMtW)li studnn/ ötóxáxwAtmtyci ■nyiAJid,jetöu/xab ájvá&ő jkéő 'fJ-mn 'ígzzxAotojegy,2tf.- -jeZ 42, Matyid. (ff. -'fl&tbtyGi jíemdzseó jindaulülváwmi vagy Im&xöjimi Jtíwfí ,AJa .%a, S5anfíAá/%/ Mt. I&udcLfitAt'' ZF, ifx&i/iiiXw id\ 3 3ti*fon,:&70-66. ben. Ezután kimondották, hogy a környéki képviselőket újra felszólítják, hogy tegyenek meg mindent a tej szabad forgalmának visszaállítása érdekében. Elhatározták, hogy eljárnak a Beszkárt igazgatóságánál és a HÉV-tarifáknak leszállítását fogják sürgetni. Mérséklést kérnek az egyes környéki községek közötti forgalomban is, mert igazságtalannak tartják, hogy például a Budapestről Soroksárig terjedő 15 kilométeres út ugyanúgy negyven fillérbe kerüljön, mint a Soroksártól a Dunaharasztiig terjedő mindössze háromkilométeres útszakasz. Az a kérésük, hogy a viteldíjakat mérsékeljék és a távolság arányában szabják meg. a\\xv\xx\v\m\\vvvvxx\v\v Elfogták a bolygó milliárdost A Matofis nevű görög gőzös, amely arról nevezetes, hogy rajta bolyong a tengereken Insull amerikai milliárdos, aki az Egyesült Államokból való szökése után Görögországban telepedett le, majd onnan is elszökött, megérkezett az istambuli kikötőbe. Néhány perccel azelőtt, hogy a gőzös továbbindult volna, megérkezett Ankarából az utasítás, hogy a hajón lévő Insulát partra kell szállítani, hogy az istambuli törvényszék kihallgathassa. Az ankarai parlament még nem hagyta ugyan jóvá az Egyesült Államokkal kötött kiadatási szerződést, a török törvények alapján azonban a bíróság eljárást indíthat bármely barátságos hatalom kérésére az illető állam alattvalója ellen. Minthogy az Egyesült Államok nagykövete adatokat mutatott be a török hatóságoknak Insull bűnösségéről, az eljárást a török bíróságok megindították ellene. Amikor Insullt letartóztatták, eszméletlenül rogyott össze. iVoUll. FRISS ÚJSÁG 14 április 1, vasárnap A magyar sorstragldiák emlékei között Hazai rögön akarja pihenni örök álmát a messze vetődött bányász • Kivándorlók a csalók karmai között Messze idegenbe vetődött szegény magyarok szomorú, tragikus sorsa tárul fel előttünk a Fiumei út 4. szám alatt levő hivatalban, ahol a kivándorlókat és visszavándorlókat tartják számon. Különös csoportokkal találkozhat itt az ember. Az egyik hosszú padon négytagú család üldögélt: Apa, anya, a fia és a leány. Az apán magyar nadrág és csizma volt, az édesanya egyszerű polgárasszony az öltözéke szerint, a fiú azonban, aki tizenhét, tizennyolc éves lehetett, pantalót viselt és egészen amerikaias volt az öltözéke. Hasonlóképpen kisasszonyom volt a tizenöt, tizenhat évesnek látszó leány is. A gyerekek nem értik szüleik nyelvét Az öregek magyarul társalogtak, a gyerekek angolul. Az öreg magyar bemutatta családját: — Csernák János vagyok. Ez itt a feleségem, ezek meg a gyermekeim. A fiam neve John, a leányomé Mery. Csongrád környékéről származtunk el, még jóval a háború előtt. Amerikában Ohió államban élünk egy kis városban. — Mi a foglalkozása? — kérdeztük. — Eddig a földből éltünk, de ez most már nem hozza meg a kenyeret. Amerika is „megromlott”. Azért jöttünk, hogy körülnézzünk idehaza, hátha itt jobb az élet. — A gyerekei, hallom, csak angolul beszélnek. Igen, — feleli, — ez így van. Valamit azért értenek magyarul is. Ugye John, ugye Mery? A két gyerek elmosolyodik. A leányka szólal meg: — Érteni madzsiárul is. Nehéz papa beszédje. De én szeretni Madzsiarország. — Tetszik hallani, — folytatja az apa, — bizony ide jutnak az amerikai magyarok gyerekei. Hiába beszélek én meg az anyjukom magyarul velük, az iskolában, a többi gyerek között az angol beszéd ragad rájuk. Ha azt akarom, hogy megértsenek, nekem is angolul kell povedálnom velük. A hivatal igazgatója is közbeszól: — Bizony, szomorú ez kérem. Tizenöt, húsz év múlva felszívódnak az amerikai magyarok, hírmondója is alig lesz köztük annak, hogy valaha magyarok is voltak odakünn. Az öregek még tudnak magyarul, a következő generáció, mint ezek a fiatalok, törik valahogyan az édes magyar nyelvünket, hanem ezeknek a gyerekei már egy kukkot sem fognak tudni magyarul. Beleolvadnak nyelvileg, érzelmileg és gondolkodásban is a hatalmas angol-amerikai népközösségbe. Gyűjtik a kivándorló tragédiák szomorú emlékeit A hivatal érdekes gyűjteményt állított össze. Afféle muzeum ez, amelynek ezt a nevet lehetne adni: Kivándorolt magyarok tragikusan szomorú emlékei. A falakon térképek. Az egyik előtt megállunk. A címe ez: Hol élnek magyarok a nagyvilágon. Kiderül, hogy az amerikai Egyesült Államokban több mint másfélmillió magyar él, Newyorkban egymagában majdnem százezernyi a számuk. A vad Nyugaton, Texasban, Alaskában, az északi sarkvidékhez közel eső tájakon is laknak kivándorolt magyarok. Ausztráliában, Tasmániában is számon tartanak tizenöt magyar családot. Afrikában, a hunyorok földjén két magyar él. Néger feleségeiktől tíz néger-magyar leszármazottjuk van. Brazíliában, Argentínában 35—30 ezer a magyarok száma. Buenosairesben, Sao Paolóban négy-ötezer magyar él. Megtudjuk ezután, hogy a Tűzföldre, Amerika legdélibb csúcsára, az igazi vademberek közé is elvetődött néhány magyar. Az egyiktől, Sáfrány Mihálytól most érkezett levél. Keservesen panaszolja a sorsát. — Állandóan fogyakodunk, — irja, — az őserdőkben gonosz fenevadak leselkednek ránk, de a vad benszülöttek mérgezett nyilai elöl is nehéz menedéket találni. Ha a jó Isten megsegítene és hazajuthatnék, soha többé nem kívánkoznék el idegenbe. A messze vetődött magyarok megható levelei egész szekrényeket töltenek meg a múzeumban. Fazekas Sándor azt írja haza Argentiniából, hogy kutyául megy a sora. Fazendán, afféle nagy kiterjedésű tanyai földbirtokon dolgozott, ahol a cukorültetvényeken végzett munkát húsz magyar társával együtt. A cukor ára leesett, valamennyiüket elbocsátották és azóta a szó szoros értelmében koldulásból tengetik magukat. — És mennyi itt a csaló és a szélhámos, — írja Fazekas Sándor. — A múltkor egy ilyen csaló teljes két héten át dolgoztatott bennünket. Szenet rakodtunk be nagy tengeri hajókba. Az a gonosz ember fölvette a bérünket és meglógott vele. A rendőrségen bepanaszoltuk, de ott azt, mondták, ne sokat reméljünk, mert az illető már régen elszökött innen és valahol a félvad néptörzsek között csatangol, akiknek gyilkos erejű pálinkát ad el jó pénzért Aki hazai földet kér a koporsójába A levelek nagy tömege tele van panaszkodással. A honvágy gyötri valamennyiüket, még azokat is, akiknek megvan a mindennapi kenyerük, ami manapság eléggé ritka dolog. Sokan aziránt tudakozódnak, hogy kaphatnak-e segítséget a hazajövetelhez. Az egyik magyartól Cherbourgból érkezett levél. Elmondja benne, hogy mint „vak pasasor*” a hajópincében megbújva tette meg az utat New* yorktól Franciaország kikötővárosáig. Amikor felfedezték őt a hajópincében, a kapitány iszonyú haragra lobbant, úgy, hogy már azt hitte, hogy a tengerbe fogja dobatni. Ez nem történt meg, ellenben a legembertelenebb munkát kellett végeznie a hajón, enni alig kapott, amikor pedig a kikötőbe értek, letartóztatták. Hat hónapig ült a francia fogságban azért, mert a honvágynak nem tudott ellenállani és potyautasként tette meg a nagy hajókázást az Atlanti Óceánon keresztül. Most a legnagyobb nyomorban tengődik és már elhatározta, hogy gyalog teszi meg az utat Franciaországból hazáig. A hivatal megpróbálja, hogy segítsen valamiképpen az elkeseredett, nyomorgó szegény magyaron. Répás János, aki több mint harminc év előtt származott ki, Amerikából, a messzi Clevelandból írt haza levelet. Az írás mellé nemzetiszinű szalagokkal átkötött vászonzacskó volt mellékelve. Répás János azt írja levelében, hogy érzi halála közeledését. Ötvenötön felüli ember, de az amerikai bányák gyorsan felőrlik az egészséget és megemésztik az ember erejét. Azt kéri, hogy ha lehetséges, szülőföldjéről, Székelyudvarhely földjéből küldjenek neki a mellékelt szalagos zacskóban egy maréknyi hazai földet. Be akarja tenni a koporsójába, azon akarja aludni örök álmát, ha a Halál elszólítja az élők sorából. Az öreg magyar kívánsága teljesült, a hazai rög már uton van Cleveland fele, Répás János címére. Sok mindenféle emléktárgy is látható a múzeumban. Olyan holmik, amiket a kivándorolt magyarok küldtek haza: korsók, kulacsok, amerikai, afrikai, ausztráliai emléktárgyak, hímzések és fényképek. Ezekből és a levelekből bontakozik ki a szomorú tanulság: kár volt elmenni, hiszen a szegény ember sorsa a világ minden sarkában csak szegényember-sors marad. Ha aztán választani kell, mégis csak emberségesebb sors, idehaza szegény embernek lenni, mint messzi idegenben, ahol árva, elhagyott és ide-oda rugdalt páriaszámba veszik messzesodródott honfitársainkat, Simonyi Sándor dr. Visszaítélte a bíróság a házfelügyelő lelépési díját A jó erkölcsikbe ütközik a szorult helyzetben lévő házfelügyelőktől ellenszolgáltatás nélkül pénzt követelni Valahányszor házfelügyelői állást vállalt eddig valaki, a háztulajdonos az alkalmazott új házfelügyelőtől az állásért külön díjat szokott szedni. A házak nagysága szerint néhány száz pengőtől többezer pengőig követeltek a házfelügyelői állásért „lelépési díjat" a háztulajdonosok. Amikor a házfelügyelő megvált, vagy elvesztette az állását, hiába próbálkozott bírói után visszaperelni a háztulajdonosnak adott összeget, perüket minden esetben elvesztették. Most a budapesti törvényszék, mint fellebbviteli bíróság szakított az állandó bírói gyakorlattal és végrehajtás terhe mellett kötelezte a háztulajdonost, hogy a házfelügyelőtől az állásért elszedett pénzt kamataitól viszszafizesse. Tóth Pál házfelügyelő 1931. év nyarán megállapodást kötött Fischer Hermanné háztulajdonossal, hogy a Csáky utca 33. szám alatt levő bérházában öt év tartamára clja a házmesteri teendőket. A őrződés kötelességévé tette Tót Pál házfelügyelőnek, hogy az állás elfoglalása előtt „megváltási összeg“ címen 000 pengőt fizessen a háztulajdonos éiő kezeihez. Tóth lefizette a 4000 pengőt, de állásában alig töltött egy évet, a háztulajdonossal összeveszett, mire visszakövetelte pénzét. Fischerné hallani sem akart a 4000 pengő megtérítéséről. Tóth a bírósághoz fordult, de a bíróság elutasította keresetével. A törvényszék most megsemmisítette az első bíróság ítéletét és kimondotta, hogy,a jó erkölcsökbe ütközik minden olyan szerződés, amellyel valaki a vele szerződő fél szorult helyzetének felhasználásával akkora vagyoni előnyt köt ki, vagy szerez meg, amely a saját szolgáltatásának értékét aránytalan mértékben meghaladja. A házfelügyelő szorult helyzetben volt, amikor évek során át megtakarított kis pénzét olyan vállalkozásba fektette, amely 5 éven keresztül biztosította volna a megélhetését. A háztulajdonos a kapott pénzért ellenszolgáltatást nem nyújtott, mert a házfelügyelőként való alkalmazás ellenszolgáltatásnak ne minősíthető. A törvényszék kötelezte Fisebenét, hogy végrehajtás terhe mellett 15 napon belül fizesse vissza Tóth József házfelügyelőnek a tőnél. kamatokat és 600 pengő perköltségek VEGYES HANGSZERT ! REMÉNYINÉL , BUDAPEST lIó K VI.KIRÁLYI’. 58/e " Hegedű P IO, Harmonika 8. „ Kérje 10. ez. aj díjmentes főjegyzésemat.