Friss Ujság, 1934. augusztus (39. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

1951 augusztus­i szerifa FRISS ÚÍJSÁG Négylábú csirke Pestszentlőrincen Morvay Lászlóné Pestszentlőrinc fizet­e re-telep, Honvéd ucca 56. sz. alatt lévő udvarában négy héttel ezelőtt négylábú csirke bújt ki az egyik tojásból. A csirke még ma is él, egészséges és vígan kapargál az udvaron. A harmadik és negye­dik lába csonka és a hátán nőtt ki. Használni nem tudja. A n­égy lába mellett a kis csirkének meg­van a két szárnya is. A kis négy­lábú szörnynek az a szerencséje, hogy a kotlós és a többi csirke nem bántja. Képünk a négylábú csirkét ábrázolja, amelynek Pest­­szentlőrincen csodájára járnak az emberek. Rákosi Mátyást nem cseréli ki a magyar kormány Visszautasították az amerikai bankár furcsa ajánlatát Rákosi Mátyás volt népbiztos n Néhány héttel ezelőtt töltötte ki nyolcévi fegyházbüntetését, ame­lyet 1925-ben mértek ki rá. Rákosi ugyanis nyolc évvel ezelőtt hamis ■útlevéllel visszatért Magyar­­országra Szovjet-Oroszországból és itt kommunista mozgalmat in­dított, de elfogták és elítélték. Rákosi Mátyás a nyolcévi fegy­házbüntetés kitöltése után azon­ban nem került szabadlábra, mert a hatóságok megállapították, hogy felségárulás, lázadás, hűtlenség és gyilkosságra való felbujtás, vala­mint egyéb bűncselekmények miatt 1919-ben ellene kibocsátott nyomo­­r­ólevél még érvényben van. Há­rom héttel ezelőtt Budapestre ér­­kezett Lewinson Dávid newyorki Ügyvéd, aki Moszkva megbízásá­ból igyekezett a magyar hatósá­goknál Rákosi érdekében eljárni. Lewinson felkereste dr. Lengyel Zoltánt, aki annak idején a bíró­ságok előtt védte Rákosi Mátyást és arra kérte, hogy közvetítse ajánlatát a magyar kormányhoz. Ez az ajánlat arról szólt, hogy a szovjet Rákosi Mátyásért hajlandó cserébe adni húsz Oroszországban letartóztatott magyar túszt, köztük dr. Kemény László orvos-tanárt is, akit a szovjet hatóságok halálra ítéltek, azonkívül hajlandó lenne Szovjet-Oroszország kiadni Magyarországnak azokat az 1848— 1849-es zászlókat és egyéb magyar emléktárgyakat, amelyeket a sza­badságharc után vittek magukkal fel oroszok. Az amerikai bankár ajánlatát Lengyel Zoltán továbbította is az igazságügyi hatóságokhoz, de közbenjárása nem járt sikerrel. Illetékes helyen arra az állás-frontra helyezkedtek, hogy az 848-as emléktárgyakat már nyolc évvel ezelőtt is felajánlották Rá­kosiért. Az igazságügyi hatósá­goknak ma is az az álláspontjuk, hogy ezt a két ügyet nem lehet­­egymással összefüggésbe hozni s az igazságszolgáltatásnak szabad folyást kell engedni. Lengyel Zol­tán tudomása szerint a 48-as em­léktárgyak kicserélése ügyében a sezovjet kormány és Magyarország között nem volt hivatalos tár­gyalás. Egy kötélre akasztották föl magukat a szerelmesek A szülők ellenezték házasságukat . A fiú meghalt, a leányt életre keltették Debrecen közelében, a derecskei tanyákon halálos szerelmi tragé­dia történt. Homoki Lajos 21 éves gazdasági cseléd régebb idő óta udvarolt Perczel Teréz 16 éves leánynak. A fiatalok megszerették egymást és elhatározták, hogy egybekelnek. A szülők azonban nem jó szemmel nézték a fiatalok szerelmét és ellene voltak a házas­ságnak. Ez nagyon elkeserítette a szerelmeseket. Elhatározták, hogy együtt mennek a halálba. Az elmúlt éjszaka hosszú kötelet kerítettek, majd felnyitották egy ottani gazda, Békés Károly istál­lóját. A magukkal hozott kötelet keresztülvetették a mestergeren­dán s a kötél mindkét végére hur­kot csináltak. Az egyik hurok a leány, a másik hurok a szerelmes fiú nyakára került. A tanyai lakosok csak véletle­nül vették észre a kettős öngyil­kosságot. Azonnal levágták a kö­télről a két fiatal öngyilkost. Ho­moki Lajoson már nem lehetett segíteni. Meghalt. A leány még élt, amikor levágták a kötélről, de már elvesztette eszméletét Az előhívott orvosnak csak hosszú élesztgetési kísérlet után sikerült visszahozni őt az életbe. Állapota súlyos, de remélik, hogy sikerül megmenteni. Anglia védelme a Rajnánál kezdődik Francia—angol katonai szövetség született — Baldwin feltűnő beszéde a légiflotta megerősítéséről — Az európai helyzet rosszabb, mint valaha — Gázvédelmi célokra át­építik Párig csatornáit Az angol alsóház hétfői ülésén Baldwin helyettes miniszterelnök nagy beszédet mondott az angol katonai légi flotta megerősítésé­nek érdekében. Kijelentette, hogy a szigetország légi védelmét nem Angliában, hanem már Európában kell megkezdeni, ott, ahol a Rajna húzódik. Amióta légi háborúval kell számolni, azóta a régi hatá­rok eltűntek és ma már Anglia határai a Rajnánál kezdődnek. A helyettes miniszterelnök meg­állapításai bombaként robbantak az angol közvéleményben és min­denki felfogta, hogy ez a nyilat­kozat annyit jelent, hogy Anglia és Franciaország közös védelmi frontba tömörültek Németország ellen. Szükség esetén tehát közösen veszik fel a harcot a Rajnánál egy esetleges német támadás ellen. Beavatott helyen úgy látják, hogy Franciaország és Anglia között szoros katonai szövetség jött létre. A baloldali pártok ezt a kormány­­politikát elítélik, míg a konzerva­tívok helyeslik. A konzervatívok szerint a lakosság légi védelme mindennél fontosabb. Valószínű­nek tartják, hogy a kormány már titkos intézkedéseket tett és álta­lános tervezetet dolgozott ki a polgárság légi védelmének meg­szervezésére. Baldwin beszédéből kiviláglik, hogy ellenséget lát Németországban és igen sürgősnek tartja az azon­nali fegyverkezést a németek ellen. A munkáspárt természetesen til­takozik a francia—angol katonai szövetség ellen és azzal fenyege­tőzik, hogy az angol nép nem fogja tűrni ennek a politikának a folytatását. Simon külügyminiszter a német légi haderőről Simon külügyminiszter szintén beszélt az alsóházban és kijelen­tette, hogy Németországnak igen nagy érdekei fűződnek a repülés­ügy fejlődéséhez és a polgári re­pülés céljaira tervbe vett összegek igen nagyok. Európában Német­ország rendelkezik a legfejlettebb repülőparkkal. Ezek a repülőgépek épp oly jól szállíthatnak bombá­kat, mint poggyászt és utasokat. Megszervezik Páris lakosságát háború esetére A párisi rendőrfőnökség most tette meg első tényleges intézke­déseit Páris lakosságának háború esetére való megszervezésére. Sza­bályozzák a gázálarc árusítását és központilag ellenőrzik valamennyi világítási közművet, hogy a fővá­ros egész világítását egyszerre el­olthassák légi támadás esetén. Valamennyi csatornát átépítik és a Páris alatt vezető csatornákat alkalmassá teszik arra, hogy gáz­támadás esetén a lakosság oda menekülhessen. A rendőrfőnökség 20 millió frankot irányzott elő az intézkedések végrehajtására. Aggasztó az európai helyzet Okada tengernagy, japán mi­niszterelnök kijelentette, hogy az európai helyzet még aggasztóbb, mint húsz évvel ezelőtt volt. A világ valósággal forrong a nyug­talanságtól. Minden hatalomnak kötelessége, hogy a fenyegető ve­szedelmeket elhárítsa.­­ A Társadalombiztosító és az Orvoshivó Központ között meg­állapodás jött létre, amelynek ér­telmében az Orvoshívó Központ telefonhívásra bárkinek díjtala­nul nyújt társadalombiztosítási ügyekben, különösen az illetékes körzeti orvos lakása, rendelési ideje, a legközelebbi gyógyszertár esélye, stb. tekintetében felvilágo­sítást. Az Orvoshívó Központ te­lefonszáma: 869 8 86. 3 Majdnem meglincselték a kerékpártolvajt A véresre vert embert izgalmas hajsza után elfogták Kedden reggel a Nádor utca és Báthory utca sarkán egy kifutó­­fiú, aki az egyik üzletből jött ki, észrevette, hogy egy férfi éppen el akar hajtani a járda szélén hagyott kerékpárján. A fiú a tol­vajt lefogta és felelősségre vonta. A kerékpártolvaj igy védekezett: — Egy hete nem ettem, az én gépemet is igy lopták el s azóta nem tudok munkát kapni. A kifutót ez a védekezés nem elégítette ki, hanem nekiesett a tolvajnak és agyba-főb© verte. Pillanatok alatt nagy tömeg vette körül a verekedőket. A tolvaj ki­tépte magát az embergyűrűből és menekülni kezdett. A tömeg üldö­zőbe vette. Egy taxisofőr gáncsot vetett a menekülőnek, ki véresen terült el a földön. A tömeg rá­rohant és véresre verte a tolvajt, majd rendőrnek adta át. A rend­őr előállította az ötödik kerületi kapitányságra. Szétvert fejű férfiholttest a szántóföldön Borzalmas gyilkosság a Somogy­­szentmiklósi határban Állati kegyetlenséggel elköve­tett gyilkosságot fedeztek fel hét­főn Somogy­szentmiklós határá­ban. Kotnyek István gazdálkodó korán reggel kiment a falu hatá­rában levő szántóföldjére. Mikor birtoka felső végére, a határmenti erdő szélére ért, hirtelen rémülten felkiáltott. Egy szinte felismerhe­­tetlenségig összeroncsolt fejű, vérbefagyott férfi holtteste hevert előtte a földön. A holttest mellett véres dorong feküdt. Kotnyek a borzalmas le­letről értesítette a csendőrséget. A helyszíni szemlén azonnal meg­állapították, hogy a gyilkosságot vad dulakodás előzte meg. Az ál­dozat zsebeit átkutatták, de sze­mélyazonosságának megállapítá­sára vonatkozó írást nem talál­tak nála. A nyomozás során az­után kiderült, hogy a szétvert fe­jű hulla Sznopek Márton 32 éves bajcsai gazda holtteste. A baj­­csaiak közül is számosan felis­merték az áldozatban Sznopek Mártont. A nyomozás lázasan to­vább folyik. A gyilkosságnak már van gyanúsítottja és a csendőr­ség reméli, hogy a tettes kézreke­­rítése csupán órák kérdése. Hatezer katona üdvözli elnökét Roosevelt elnök most ment Hawaiira szabadságra a Houston páncélos­hajó fedélzetén. Amikor a hajó a Panama-csatorna torkolatába befor­dult, hatezer katona üdvözölte az Egyesült Államok elnökék

Next