Friss Ujság, 1936. április (41. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-01 / 76. szám

2 Szöllősnyaralón vegyen házhelytelket! Egészséges vidék! Olcsó megélhetés! Biztos tőkegyűjtés és elhelyezés! Termőszöllővel beültetett telkek. Sokkal olcsóbbak, mint máshol kopár terület. 60 havi törlesztésre, ingyen életbiztosí­tással. Budapest—Nagyk­áta—Szolnok fő­vonalán „Szöllősnyaraló“ néven vasúti állomással. Iroda a helyszínen és Budapest, József tér 3. félemelet. (Telefon: 86-8­30, mellékállomás­­33.) ­iszaptengerré változik. Hogy vala­melyest megalapozhassák a sivata­gokon keresztülhaladó utakat, ter­méskövekre volt szükség. Sokszáz kilométer hosszúságban keskeny­­vágányú vasutakat építettek az olaszok, hogy a közeli mész­­dombokból kifejtett kőanyagot az­­útépítéshez vihessék. Ennek el­lenére voltak útszakaszok, ame­lyeket 200 kilométer hosszban, alig húsznapos munkával épí­tettek meg és ezeken az utakon az olasz motoros osztagok 80 kilométeres sebességgel is rohanhattak. Az út­építés dacára rendkívüli nehézsé­gei vannak az utánpótlásnak. Pél­dául egy benzinszállító gépkocsi, amely a partvidéktől Gorahajba megy, a magával vitt hajtóanyagnak egyharmadát önmaga emészti fel az úton. De ezzel nem törődve, szakadatta­­lanul robognak az előtolt állások felé a tehergépkocsik, hiszen min­den egyes katona számára újabb és újabb élelmiszer- és lőszermennyi­séget, a teherhordó állatok számá­ra napi 4—5 kiló takarmányt, a tankok és repülőgépek számára üzemanyagot, kenőolajat, gép­alkatrészeket és bombákat kell szállítani. Mindezeken felül pedig a vízzel telt tankkocsik robognak állandóan a száz- és százkilométeres távolságra, hogy a katonaságnak ivóvize legyen. Mindezeket a kér­déseket pontosan rendezte Graziani tábornok és ezért szánta el magát arra, hogy döntő rohamra induljon az abesszinek déli hadállása, il­letve Harrar ellen. Tiarrir városa nagy fon­tosságú hadászati központ, amely felett Vehib pasa, a Dardanellák hőse a parancsnok. Harrar bombázása al­kalmával az olasz hadirepülőgépek mint­egy ezerkilométeres utat tet­tek meg­­és 15.000 kiló robbanóanyagot dob­tak le. A bombatámadást megelőző napokban felderítő repülőgépek pontos fényképeket készítettek azokról az épületekről, amelyeket Harc a bakancsért Irta: Sértő Kálmán Nagy Mihály gazda uram éppen a mezőről érkezett haza, ahol mérget szórt az egérlyukakba, hogy a fránya állatok ne kosztol­ják meg a vetést. Szájból kivett pipával lépett a szobába, ahol sír­ni látta a három Julcsát. Az édes­anyját, a feleségét, meg a férjhez­­való lányát. — Hát ti miért cincogtok?... — Csak nézzen kend a tükör elé, oszt’ majd meglátja, — törölgette könnyeit a felesége. Hasonlókép­pen a­ legfiatalabb és a legöregebb Julcsa... Nagy Mihály a tükör elé nézett. És megtántorodott. És a sublat közepén, a madárrajzos porcellán­­tányérok között nem látta a vi­­gyázba állított egypár bakancsot, ami tizenhat év óta a sableton volt, mint háborús emlék. Évekig úgy törölgették a bakancsokat az asszonyok minden szombaton, mint a tányérokat. Még a fronton volt Nagy Mi­hály, amikor az ekeszarvát szo­rongató asszonyok megfogadták, hogy ereklyeként őrzik meg azo­kat a bakancsokat, amikben a jó Isten a gazdát haza segíti a há­borúból. És a jó Isten jó volt. Meghallgatta ezt a legszentebb furcsa imádságot... Haza küldte Nagy Mihályt a háborúból. Éjjel érkezett haza. Megszalonnáztak, s­ és lehúzták a bakancsait. Aztán pipára gyújtott. Mesélni akart, de a pipa kiesett a szájából. Le­bukott homlokkal aludt el az asz­talon ... Úgy kellett ágyba emel­ni a három Julcsának. Másnap reggel a rongyos és foltos bakan­csai, fényesen kipucolva, ott vol­tak a sublót tetején. Azóta tizenkét kemény esztendő múlt el. Már a falu se röhögött az ügyön. Mert eleinte a szomszé­dok és a vasárnapi tercierére el­járó atyafiak azon mosolyogtak a bajuszuk alatt, hogy „hogy kerül a csizma az asztalra?“ És ezt a sublótra felpakolt bakancsokra értették. — Hol vannak a bakancsaim? — jajdult fel most a gazda. Ha mi azt tudnánk? — kér­dezett vissza a három síró asszony egyszerre. — Tojást kerestünk a szénapadláson, meg a szalmakazal körül. És nyitva felejtettük a la­kást. Biztosan valami ellenségünk vagy tréfálkozó ember vitte el. Nagy Mihály felsóhajtott és szó nélkül kiment a szobából. Az ud­varon megvetette a lábait. Csak a nyakát tekerintette meg kissé, a szélrózsa minden irányában. Szag­lászni próbált észak, dél, kelet és nyugat felé, ügyelve arra, hogy a mellékvilágtájakat se hagyja ki a szaglása. De bizony nem súgták meg a szellők az orrának, hogy hol keresse az eltűnt bakancsait. Hideg düh és forró láz kavargott benne egyszerre. Éppen akkor ért Csalán Sándor komája az utca­­frontra. Beszólt a­ kerítés felett: — No, koma! Mi újság! Hol vetted azt a fölséges bajuszped­rőt, ami úgy összetartja a baj­szod szálait, mint a Fiastyúk a csibéit?... — A körömfájáshoz címzett pa­tikában. De most ne kérdezz. Még az égbe se sajnálnám az utikecs­­eséget, ha meg tudnám, hogy oda lopták el a bakancsaimat... — Hát a te bakancsaid vótak azok, amiket láttam? Azt remé­lem, tudod, hogy viccet űznek a bakancsaidból? — kérdezte Nagy, Mihályt a komája. A kárvallott gazdának felcsil­lant a szeme és nagyot köhögött. Aztán szédülni kezdett, de az erős inai megakadályozták az elzuha­násban. Egész­­ halkan kérdezte Csalán Sándortól, a komájától: — Milyen sorsra jutottak a ba­kancsaim? ... — Én bent vótam az Áron kocs­májában. Megittam egy pohár bort... — Mi van a bakancsokkal?... — Meg egy üveg baksört vitet­tem haza az asszonynak, mert szoptat... Oszt’ ott összetalálkoz­tam a kerékgyártóval, akinek vakbélgyulladása volt egy megy­­magtól és kórházba jutva, bele­­szeretett az ápolónőbe, akinek rendes ura van, mert egy másfél­­mázsás disznót vett leszúrás szem­pontjából karácsony előtt... — Mi van a bakancsaimmal? — ordított Nagy Mihály. — Ereggy el a kocsmába, oszt’ ott majd megtudod! — mondta a komája. És tovább ment az ucca­­fronton. Nagy Mihálynak több se kel­lett! A tornác alól felkapta a bal­tát és rohamlépésben szárnyalt a kocsma felé... Útközben bolond­nak gondolták a faluban. Patkós csizmájának a sarkaival felszag­gatta a tavaszi deres uccagörön­­gyöket. Zihált és tüzes arccal majdnem úgy bukott be a kocs­­mába. Ott csodát látott. Kerekes Ferkó, aki iskolás korától fogva ellensége volt, a két bakancsa kö­zött mulatott. A két bakancsot az asztalra tette előzőleg. És a ba­kancsok orrán kétszál gyertyát égetett. Mindegyik bakancs mel­lett egy-egy liter bor volt. Kere­kes Ferkó úgy mulatott, hogy két szivar égett a szájában. A sziva­rok között meg a pipa... Nagy Mihályt elöntötte a méreg. Végze­tes szereposztásra emelte fel a baltát, de az emberek elrántották a dühe végrehajtásától. Ráordított Kerekes Ferkóra: — Hol vetted azokat a bakan­csokat? — Vadludak röpültek a levegő­ben. A bakancsok is a ludakkal röpültek. Ha le nem süvöm őket a forgópisztommel, akkor má’ Afri­kában vanának a bakancsaid ... Nagy Mihály lepofozta a két égő gyertyát a bakancsok orráról. Lerántotta a bakancsokat az asz­talról. És elindult hazafelé. Úgy érezte, hogy most harcolt igazán ezekért a háborús bakancsokért. Mert le tudta győzni az indula­tait. És nem verte meg az ellen­ségét .. . FRISS ÚJSÁG 1936 április 1, szerda 1 bombázni kell és amelyeket nem szabad bombázni. A fényképeket megkapták a 33 bombavető­­gépből álló raj pilótái, akiknek parancs­noka Ranza tábornok volt. A re­pülők mintegy 4000 méteres ma­gasságban aránylagos csendben ér­keztek a város fölé, amely néhány perc múlva füstölgő romhalmazzá lett. Egymásután robbantak fel a lő­szerraktárak és dőltek össze a ka­tonai épületek. A repülők ezekről is pontos felvételeket készítettek. Az abesszin légelhárító ütegek mű­ködése teljesen hiábavaló volt. Mussa szultánság olasz kézen Az abesszin háború tulajdonkép­pen a keleti fronton kezdődött. A francia Szomáli tőszomszédságá­ban lévő Mussa Ali hegyet hágták át az olasz csapatok, de ezen a ponton eddig megbénult az olasz előrenyomulás. A Mussa Ali hegy déli lábainál borzalmas sósivatag terül el, amellyel sokáig nem bírtak meg­birkózni­­ az olasz csapatok. Most keleten is megindult az általános támadás és az olasz csapatok va­sárnap már kezükbe kerítették az aussai szultánságnak a fővárosát, Szardot. A szardói szultáni palota ormán vasárnap dél óta olasz zászló leng. Szardo városa a Szomáli­földi francia gyarmatnak a határától nyugatra fekszik, mintegy 250 kilo­méternyire az egyetlen abesszin vasútvonaltól. A város az Abesz­sziniába vezető karavánutaknak a csomópontjában van. A vi­dék Abesszínia legkopárabb tarto­mánya. A talajt kiszáradt lávakő alkotja és a hőség ebben az évszakban el­viselhetetlen. Az olasz csapatok csak úgy tudtak előrenyomulni, hogy 25 olasz re­pülőgép mindennap vizet és élelmi­szert szállított utánuk. Az olasz haderők ily módon 360 kilométeres utat tettek meg az elképzelhető legnehezebb terepen, ahol átlag 60 fok meleg nappal a hőmérséklet. Az abesszin katonaság részéről alig találtak ellentállásra, néha csak portyázó támadásokat kíséreltek meg a főhadak ellen, amelyet az olaszok könnyűszerrel visszaver­tek. Badoglio tábornagy mai jelenté­sében hangsúlyozza, hogy a ben­szülött lakosság is nagy örömmel fogadta az olasz csapatokat és a város elfoglalása megpecsételte Olaszország és Russa közötti vi­szonyt, amelyet az 1888 december 9-én Adelegubában aláírt szerződés már rendezett. Ugyanakkor, amikor a keleti fronton nagyszabású győzelmet je­lent Badoglio, az olasz 2-ik had­test, amely Gondar tartományban, a Tana tó irányában vonul előre, szintén hadisikereket ért el és több fontos várost és hadászati góc­pontot foglalt el. Az olasz hadak már csak 50 kilo­méternyire állnak a Tana tótól, amely előtt Burru abesszin tábor­nok 30 ezer főnyi sereggel készül ellenállni az olaszoknak. Ha az olaszok legyőzik Burru táborno­kot, akkor teljesen hatalmukba ej­tik a Nílus valamennyi forrását és elfoglalják ezt az aranymezők­ben gazdag területet, amelyhez je­lenleg angol érdek fűződik. Képünk az abesszin fronton készült. Az olasz tábori tüzérség előkészíti az olasz gyalogság támadását az abesszinek állásai ellen. Az ágyútűz pusztítása után a gyalogság a gépfegyverek védelme alatt nyomul előre. — Angina pectorisnál, a rohamok­ban fellépő nyomasztó szívtáji fájdal­maknál reggelenként ’/j, esetleg V* pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz is elegendő ahhoz, hogy a belek működését elrendezze és kielé­gítő emésztést biztosítson. :\xx\\x\xx\viaxx\vnKvv«mMi Darabonra vágott egy bányászasszonyt a kisvasút öngyilkosság, vagy szeren­csétlenség? Hétfőn délután a Salgótarjáni Kőszénbánya iparvágányos sze­mélyszállító kisvonata agyongá­zolta Mikus Bálint, egy bányász 60 éves özvegyét, Mikusné, aki a kritikus időben vízért ment a kútra, állítólag nagyot hall s nem hallotta meg a kisvonat csengeté­sét, így került a mozdony alá. A vezetőnek már nem volt ideje le­fékezni a teljes sebességgel haladó vonatot, amelynek mozdonya és két-három ko­csija átment a szerencsétlen asszony testén. Mikusné holttestét darabokban szedték ki a kocsi alól. Az síncs kizárva, hogy a szerencsétlen asz­­szony öngyilkosságot követett el, özvegy Mikusné ugyanis az utóbbi időben már többizben megkísérelt öngyilkosságot, de eddig még min­dig sikerült megakadályozni ab­ban, hogy tettét végrehajtsa. Az ügyben megindult a vizsgálat.

Next