Friss Ujság, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-01 / 228. szám

Magyar jegyzék a jugoszláv kormányhoz Ára 50 fillér Budapest, 1949 Október 1. POLITIKAI NAPILAP .Apróhirdetések ára szavanként: hétköznap--------------50 fillér vasárnap------— — 1 forint Postatakarékpénztári csekkszámla: 938.510. Telefon: 225—065* 225-064 RÁKOSI MÁTYÁS NAGY BESZÉDE a Rajk-banda leleplezéséről, Jugoszlávia áruló vezetőiről. gazdasági eredményeinkről Bejelentette: péntek délutánig 506 millió a Tervkölcsönjegyzés Péntek délután már négy óra körül hatalmas emberáradat hömpölygött a Sportcsarnok felé. Gyalog, kerékpáron, autón, teherautón igyekeztek a gyűlés színhelye felé. Szinte izzott a levegő. — Rákosi beszél! Rákosi szól az ország népéhez. Ez hallatszott mindenünnen és a várakozás izgalma ült az arcokon. Már jóval öt óra előtt zsúfolásig megtelt a Sportcsarnok, melynek falait szinte feszítette a mindent elsöprő lelkesedés. Amikor Kovács István, a Nagybudapesti Pártbizottság titkára bejelentette, hogy a gyűlés előadója Rákosi Mátyás, bejelentését olyan hatalmas taps- és éljen­­orkán követte, amely felülmúlt minden eddigi ünneplést. Szinte azt hihetné az ember, hogy ezt a lelkesedést már nem lehet fokozni, de a beszéd folyamán a szeretet és hűség megnyilatkozása a Szovjetunió, Sztálin, Bák­osi és a Péri iránt egyre nagyobb erővel nyilvánult meg, mintha egy egész ország mutatná meg erejét és törhetetlen, igazi hazafiságát. Öt óra 15 perckor Rákosi Mátyás megkezdte nagy beszédét az MDP nagy­budapesti aktívaülésén. Sikerült lelepleznünk az ellenség veszedelmes ötödik hadoszlopát — Tisztelt Pártaktiva! Összehívtuk Pártunk nagybudapesti vezetőit, hogy megtárgyaljuk velük Rajk és kémban­dájának felszámolásával kapcsolatban a tanulságokat és azokat a teendőket is, amelyek a legközelebbi időben Pártunk és a dolgozó magyar nép előtt állnak. — Rajk kémbandájának leleplezése ma már teljes jelentőségében­­áll előt­tünk. Sikerült lelepleznünk az ellenség veszedelmes ötödik hadoszlopát, amely­­ vigye át­ beszivárgott soraink közé és a Párton, a népi demokrácián belül készült ti­tokban arra, hogy minden vívmányun­kat megsemmisítse. E leleplezéssel kap­csolatban fény derült az amerikai im­perialisták stratégiai tervére, amely nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy az új világháború bevezetése­képpen az összes népi demokráciákat kiszakítsa a Szovjetunió­ vezette béke-­­ frontból és az imperialisták táborába Az amerikai imperialisták terve­ i Egy esztendő óta arra lettünk fi­gyelmesek, hogy az amerikai imperia­listák nagyon magabiztos hangon be­széltek valami „Operation X” nevű tervről, amelynek egyik fontos része abban állt, hogy benyomulnak a népi demokráciák vezető pártjaiba. Ugyan­akkor hallottunk úgynevezett mélyér­­telmű fejtegetéseket arról, hogy az el­múlt két világháború tapasztalatai alap­ján helytelen volna az imperialisták részéről totális háborúra venni az irányt, azaz olyan háborúra, amely egyszerre az egész Szovjetúnió­ vezette békefront megsemmisítését tűzi ki cé­lul. Ehelyett ezek az imperialista han­gok bizonyos korlátolt, körülhatárolt célok érdekében folytatandó háborúra akartak irányt venni. Most már meg­értjük, hogy ilyen korlátolt és körül­határolt cél lett volna a népi demokrá­ciák leszakítása a Szovjetúnió oldalá­ról. És az is világos számunkra, hogy az a hidegháború, az a fokozódó kard­­csörtetés, amelynek a berlini légihíd csak egy része volt, hozzátartozott a terv előkészítéséhez.­­ Az imperialisták e korlátolt tervé­nek tengelye és alapja az az árulókból, kémekből, Gestapo-ügynökökből álló banda lett volna, amely ma Jugo­szlávia élén áll. Ennek a gyülevész bandának lett volna a­z a feladata, hogy az amerikai imperialisták megbízásából faltörő kosként szerepeljen a népi de­mokráciák ellen. Rajkék leleplezése végre a maga meztelenségében meg­világította a jugoszláv árulók ézel­méit. Most már tudjuk... — A Rajk-per folyamán nyilván­valóvá vált, hogy Tito és bandájának árulása nem tavaly júniusban kezdő­dött, hogy ennek a bandának tagjai külön és együttvéve hosszú esztendők óta mint rendőrspiclik, kémek, besúgók, provokátorok, vagy Gestapo-ügynökök dolgoztak. Az is bizonyítást nyert, hogy a rájuk vonatkozó kompromittáló adatok a Gestapo irattárából az Egye­sült Államok kémszolgálatának a be­­­kerültek és hogy a jugoszláv vezetők ma ugyanúgy végrehajtják az amerikai imperialisták és a kém­ek uta­sításait, mint ahogy Rajk végrehajtotta Horthy rendőrségének, később az amerikai és jugoszláv kémszervezetek­nek a parancsait. — Most már tudjuk, hogy a jelen­legi jugoszláv vezetők jelentékeny ré­szét 1944 ben a Gestapo küldte haza a francia internáló táborokból. Fény derül ezz kapcsolatban a jugoszláv szabadsága­rcokra is. Most már tud­juk, hogy Kína Spanyolországban a hősök me­g ott settenkedtek az árulók, a Rajkok is, úgy Jugoszláviá­ban a fasiszták ellen önfeláldozásul küzdő, mérhetetlen áldozatokat hozó jugoszláv hősök mellett ott nyüzsög­tek a Titók, a Rankovicsok, Kardeljek, Gvitaszok és a többi rendőrspiclik, akiknek egyik fő gondja a szabadság­harc folyamán az volt, hogy a jugo­szláv dolgozó nép legjobb fiainak, Ar­­szo Jovanovicsnak, Zsurovicsnak, Heb­­rangnak küzdelmét ellensúlyozzák. Most már tudjuk, hogy Ti­tóék saját erősítésükre az angol és amerikai ké­mek és spiclik egész hadát hívták még a szabadságharc idején Jugoszláviába. — Most már tudjuk, hogy Titóék egyik fő gondja a felszabadító háború alatt, az volt, hogy minél több öntuda­tos harcos, a jugoszláv nép minél több igaz fia pusztuljon el ebben a küzde­lemben. Brankov, a budapesti jugo­szláv követség volt ügyvivője nemcsak arról rántotta le a leplet, hogy Titó­­nak a háború alatt gyanús tárgyalásai voltak a németekkel, de arról is, hogy százával ölette le azokat a szabadság­­harcosokat, akik az amerikai imperia­listákkal szemben a Szovjetúnióban látták népük támogatóját, ciája és befolyása révén nagy segítsé­get tudott nyújtani a mit sem sejtő népi demokráciákkal szemben. Amikor azon­ban a harc eldőlt, a reakciót a népi de­mokráciák leverték, amikor a jugoszláv árulók amerikai lírái a stratégiai tarta­lékot, Tito bandáját kénytelenek voltak a harc első vonalába dobni. Rankovics erről nyugodtan azt mondotta Rajknak „a felszabadulás után, 1945-ben, 46-ban a helyzet olyan volt, hogy Jugoszlávia nyugodtan maradhatott a háttérben, ki­játszva látszólagos forradalmiságát a S.,C­jetúnió és a többi népi demokra­­tikus országok felé. Neki — már mint Jugoszláviának —, akkor kellemetlen feladatokat a Szovjetúnió ellen és a népi demokráciák ellen nem kellett vallania'’. Rajk és bandája utasítást kapott arra...­ ­ ,A reakciós erők veresége után azonban — mint Rankovics mondotta —, a helyzet annyira megváltozott, hogy Jugoszláviának az addigi tartalék szerepét betöltő mivoltát fel kellett adnia és magának Jugoszláviának kel­lett előtérbe lépnie.” Jugoszlávia lett a népi demokratikus kormányzati rend­szerek megdöntésére irányuló harcban a rohamcsapat. — Nálunk Magyarországon ez any­­nyit jelentett, hogy Rajk és bandája utasítást kapott arra, hogy fegyveres erővel állítsák vissza Magyarországon a kapitalizmust. Ebben az utasításban nemcsak az volt benne, hogy az ország minden reakciós erejére kell támasz­kodni, de a terv végrehajtásához meg­kapták volna az angol-amerikai zóná­ban összegyűjtött nyilasokat, csendőrö­ket, Horthysta-tiszteket és ami még fontosabb, a jugoszláv árulók fegyve­res haderejét.­­ Az­ ilyen fegyveres orvtámadás kiegészítő része lett volna valami nem­zetközi konfliktus, amelynek le kellett volna kötnie a Szovjetúnió erejét és ugyancsak kiegészítő részei lettek volna különböző zavargások, köztük a kato­likus reakció mozgósítása, amely a többi népi demokráciák számára megnehezí­tette volna, hogy az így megtámadott Magyarország segítségére siessenek. — Ennek a tervnek a fényénél értjük meg többek között, hogy miért tartott és tart Jugoszlávia gazdasági erejéhez mérten óriási hadsereget. Ez a hadse­reg tudvalevőleg időnként 700.000 főt számol. — Ma már világos, hogy Tito ilt is amerikai gazdáinak utasításait követte, akik a jugoszláv katonák vérével haj­tották volna végre tervüket, híven ah­hoz a politikájukhoz, amely szerint más kezével kell kikapartatni a gesztenyét a tűz­ből. . . Az egész jugoszláv szocializmus csak látszatra készült­ ­ Most már tudjuk Rajk vallomásá­ból, hogy az egész jugoszláv szocializ­mus csak látszatra készült, csak enged­mény volt a dolgozó jugoszláv tömegek felé és azzal a mellékc­éllal hozták létre, hogy Titóék így hatásosabban tudják leplezni az imperialisták terveit a népi demokráciákkal és a Szovjetunióval szerviben.­­ A per rávilágított arra, hogy amíg a népi demokráciákban a régi rend, a reakció nem volt leverve, addig az im­perialisták Tito Jugoszláviáját mint stratégiai tartalékot kezelték. Ennek a tartaléknak ez időben külön jelentőséget adott az, hogy szocialistának tudta ma­gát kijátszani és mint ilyen a népi de­mokráciák országaiban kémei, diploma -

Next