Friss Ujság, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-20 / 244. szám
SOHA MÉG NEM VOLT! A Friss Újság 5000 nyereményes nagy rejtvényversenye ! Négy nap telt el az 50 éves Friss Újság vasárnapi számának megjelenése óta, négyszer 24 óra és ma már az egész ország érdeklődése az ünnepi számban bejelentett hatalmas rejtvényverseny felé fordul. Százával kapja szerkesztőségünk az ország minden részéből a leveleket, melyekben lázasan érdeklődnek olvasóink az 5000 nyereményes nagy rejtvényverseny további részletei felől. Tegnapi számunkban közöltük a háromrészes rejtvényverseny első pályázatának, a „Keresztrejtvény-iskoláinak feltételeit: október 23-tól december 3-ig minden keddi és szombati számunk tartalmaz egy keresztrejtvényt, és a második oldalon felül egy számozott versenyszelvényt. A keresztrejtvényt meg kell fejteni, a megfejtést jelző szót és a pályázó nevét és címét (levélcím) a szelvényre beírni, a szelvényt kivágni és megőrizni. Összesen 12 rejtvényből áll a pályázat. Ha együtt van mind a 12 szelvény, december 3 és 10 között közös borítékban be kell küldeni a Friss Újságnak (Budapest, VI., Nagymező u. 3), a borítékon feltüntetve, hogy „Rejtvény iskola”. Aki helyesen megfejtette mind a 12 rejtvényt, az kijárta a Keresztrejtvényiskolát és jogot nyert a megfejtők között kisorsolásra kerülő 1000 rendkívül értékes nyeremény bármelyikére. A nyertesek neveit karácsonyi számunk közli. Rejtvényversenyünk második része, a Képrejtvényiskola, újév után indul. Ezen a pályázaton a képrejtvényfejtés fogásaira vezetjük rá olvasóinkat olymódon, hogy a legegyszerűbb rejtvényekből kiindulva és azokra építve, egyre bonyolultabb feladványok könnyed megfejtésére tesszük képessé a pályázaton résztvevőket. Szinte észrevétlenül, példákon tanítunk tehát, s oly módszerrel, hogy aki sikerrel „kijárta” képrejtvényiskolánkat, az bátran benevezhet akár a Fülesbagoly legbonyolultabb feladvány versenyére is: gyermekjáték lesz részére a rejtvényfejtés. E második versenyünk február végéig tart, s a helyes megfejtők között ezúttal is 1000 ritka értékes nyereményt sorsolunk ki. A szerencsés nyertesek jegyzékét március 15-iki számunkban közöljük. A nyeremények vetekszenek az első pályázat díjaival: 1. díj: motorkerékpár. 2. díj: teljes konyhaberendezés. 3. díj: varrógép. További nyeremények: rádió, kerékpár, bekecs, csizma, bakancs, konyhaedény, étkészlet, tenyézsbaromfi, mezőgazdasági szerszámok, borotvakészülék, palacksör, cukorkák, kőedény, stb. stb., összesen 1000 nyeremény. Olvasóink bizonyára egyetértenek velünk abban, hogy ilyen még nem volt! A nagyszabású rejtvényverseny harmadik részét holnapi számunkban ismertetjük. özvegy Bálin, Gergelyné már harmadik napja, hogy haldoklótt. Eljött megtekinteni a nagybeteget Mari néni, a kopogó bába, el Rétesné, a pusztaszent tornyai javasasszony; hiába volt minden, csak nem tudtak a bajáról semmit. A két asszony fejét csóválta és lassú léptekkel hazament. Másnap fiai, István és János, meg az azok feleségei fel is pakkolták az öreg asszonyt és bevitték nagynezén az Orosházi doktorhoz. Az se tudott a bajáról egyebet mondani, mint hogy napotfoteg és meg fog mihamarabb halni. Azt tanácsolta a két embernek, hogy kimérjék a költséget, nincs az Úristennek olyan orvossága, amelytől meggyógyulhatna. És özvegy Bálla. Gergelyné az egész úton annyira csöndes volt, hogy hittek a gazdák a doktornak s elvégezték egymás közt, hogyha haza érnek, megcsináltatják a koporsót. Tudvalevőleg édesanyjuk a legszószátyárabb véri asszony volt az egész szabad-szent-tornyai határban s még se ejtett már három napja, de egy árva szót se, így hát bizonyos, meghal,a kuruzslóknak, sőt még a felcsernek is igaza volt. Hazaérve a két ember légárig álta édesanyját a szekérsaroglyából. Az odaütött,aszott derekát az egyik kerék küllőjéhez s csak nem szórt. Már bizonyos, a Szent Mihály lovára jut. Matracát, (most már, ha nem tud szólni, úgyis mindegy) kivittek a konyha melletti kannába. Leterítették a nedves földre, az öreg aszszonyt meg reá, kinek le volt ragadva a szám, s petyhüdt ajkai nem mozdultak. Édesanyjuk tetemére meg ráborítottak egy cseléd-lepedőt, (nagygazdák voltak, tartottak cselédet hármat), ők maguk meg bementek a házba, pipára gyújtottak, behívták a ház elől feleségeiket s egykedvűen beszélgetni kezdtek. Az ajtót nyitva hagyták, úgyse lát, hall már anyánk milse. A két menyecske ott ült a kemence oldalán a padkán, a két ember a két ablak közötti festett kanapén, amelyet tavaly vettek a hódmezővásárhelyi vásáron tizennyolc forintért. — Anyánk hogy meghal ki süt már most kenyeret? — kérdezte István. idősebbik, a tapasztaltabb. A két menyecske hallgatott. Nagy gazdalány volt mind a kettő, nem szerette a kenyérsütést. — Anyánk már fiatalságában tudott hozzá — szólalt meg végre János felesége, Lidi asszony, ki fiatalabb, de nyelvesebb is volt. — Apánk — felelt rá István gazda — maga szerezte meg ezt a százhúsz holdat, szegény társból vette magához anyánkat. — Szolgálóleány volt, amikor elvette —tette hozzá Lidi asszony halkan. — Hogy meghal s megosztozkodunk, hatvan hold jut egyikünkre, jut ennek a kamatából szolgálóra is. — Jut arra, a három béres eltér a padláson. A két ember belenyugodott az okoskodásba. — Csak — mondta János fejét vakarva — sok lesz az illeték. — Anyánk, hogy az öreg ráíratott mindent, nem akarta a just életében kiadni kezéből. Ha vissza ránk íratta volna, nem fizetnénk semmit. — Nem ám. — Majd kifutja tán abból, amit a halotti társaság kifizet érte. Ketten biztosítottuk be. — Nem lesz elég. Horváték is a múltkor hatvan forintnál többet fizettek el az áagyikánk hagyatékában.— Nekem pedig nagy feketekendő is kéne a gyászaiban kívül — vágott szavába Lidi asszony. — Tán nekem nem? — tette hozzá az István felesége, Mónus Zsuzsanna, a vásárhelyi parasztkirály lánya. — Csak nem gyászoljuk kartonba, mint ahogy a gányók szokták? — Selyembe se lehet — vetette oda néki János. .— De jó is az nektek, jó az. — Hát a baloldali ráta lesz a tiétek, ugye? — Igen, a házzal. — Rossz vásár. Én a jobbikot szeretném báj nélkül mondta élesen Lidi-asszony. — Te mind a két rátát szeretnéd egyben — vágta ki Zsuzsanna hangos nevetéssel. — De elég lesz a szóbeszédből, nézd meg János, hogy van! — mondta István komoly arccal, kiverve pipáját .János átment a kamrába, kihúzta a lepedő alól az öregasszony egyik kezét, majd a másikat. Mind a kettő hideg volt. Lehúzta a lepedőt ábrázatjáról, sárga volt és élettelen. — Te István, anyánk meghalt. — Meg-e? — Meg az. Átmentek mind a kamrába. Körülfogták az öreget. Tapogatták testét, húzták-vennták karjait. István szólalt meg legelőbb: — Meghalt. Egy pillanatig mind elhallgattak. János ocsült fel legelőbb: — Én elmegyek a halottkémért. — Az ám, de Molnár János most a nagy majorban van napszámban. — A két mezőhegyes hamar elhozza — vágott, vissza János sógorasszonyának, lévén a két mezőhegyest az ő kizárólagos tulajdonuk. — Én a virrasztókért megyek — mondta István gazda. — Mi meg, ugye áagyom, átballagunk Molnár Jánosnéhoz, s áthívjuk, majd segít a vacsorát megfőzni. Nem bírta volna a két aszszony megállni, hogy a faluban el ne mondja, hogy anapámasszony megboldogult az Úrban. A ház üresen maradt. Alig hogy elmentek, a lepedő lassan megmozdult s alóla nehéz testtel, de csak kibújt az özvegy Balla Gergelyré, aki nem boldogult meg az Úrban. Nagy bajjal feltápászkodott. Megtörölte összeragadt szempilláit kétszer a keze fejével. Nehezen mozdult, de azért csak eljutott a konyháig. Ott levett egy szűkét a falról, vizet, öntött belé, megmosta, arcát és kezelt. Azután elővett egy eiokseprőt , kiseperte a konyhapadlót. Majd kiment a ház elé. Ott a kukorica szélén a béresek, de azoknak dolguk van. A többi meg, jól tudja, hogy messze jár a tanyától. Özvegy Balla Gergelyné kiült a ház előtti padkára, ott ült úgy egy félóráig, érdektelen arccal n fizve a mezei útra, amely a nagy majortól Szabad-Szent-Tornyára vezetett. Éppen behordtak, kocsi kocsit ért. De ide nem lehetett kivenni, ki ült a kocsikon, meg tán nem is érdekeng az öregasszony. Ilágy beleunt, az üldögélésbe, körülment a ház körül. Megnézte azt a birkát, amelyet a múlt szentesi vásárról hajtott haza az István bérese. Bement az istállóba. Rátalált kedvenc kottájára is, azóta, hogy lefeküdt, öt tojást tojott. Bement a fészerbe, ott van két kotlósa kis csirkéivel, ott rendben volt minden. Visszament a konyhába, leakasztott egy cseréptálat a falról, odatette a tus mellé. (A tékozló két menyecske már délben begyújtott az estebédhez.) Levett egy nagy kést a falról s egy öreg tyúknak, amely épp óvatosan belépdelt a konyhába, elvágta a nyakát, •— Jó lesz a virrasztóknak — mormogta. Hamar megkopasztotta a tyúkot, lesiette tagjait, feltette cseréptálban a tűzre, aztán odahúzott egy kis padot a padkához s úgy leste onnan, hogy főj-e már a tyúkleves. Néhány perc múlva bóbiskolni kezdett s lassan elaludt. Úgy öt óra tájban János gazda, meg a halottkém Molnár János megérkeztek. Ott találták az öregasszonyt a kis padon alva. Mindkettőben elhílt a vér. Molnár János tüstént egy rémes esetet mondott el, mely hosszúévi halottvizsgálati prakszisa alatt történt, amelyben a halott szintén megelevenedett. De amaz a história éjjel történt s a halott nem főzött tüstént tyúklevest, igy hát borzasztóbb volt. A többi is megjött mind. A két asszony csahos menyecsketársukkal, Molnár Jánosnéval (ki gazdalány létére a kopogó halottkémhez ment feleségül, mire visz a szerelemt), meg István gazda is a virrasztókkal. Mind ott állt most a pitvarajtóban s nem tudta, mit tevő legyen. Lidi asszony volt köztük a legbátrabb. Bement a konyhába. Előbb belenézett a tálba, megkeverte a bugyborékoló levest, aztán felébresztette az öregasszonyt. — Anyám, ébredjék fel figyelmed, már azt hittük, meghótt. Az öregasszony felocsúdott, lassan körülnézett a mindenségén, aztán odatekintett a tálra. Forr-e már a tyúkteves. — Hát vissz agyüttetek? — kérdezte. — Vissza mi — felelt neki Lidi asszony a bele akart kötni, maga se tudta miért —, vissza kigyelmed is napamasszony, a túlvilágról. — Nem a, lányom. Csak innétről jövök, nincs is mit újat mondanom. — Van nekünk, van — szólalt meg István s közeledett az anyjához. — Az új nektek, hogy itt ülök. Ez nekem jó. — Jó az nekünk is— tette hozzá János. — Az a, most is meglepett, kész a vacsora — mondta Mónus Zsuzsa, ki a kenyérsütés mesterségén kívül a főzést sem igen tudta. Eszébe jutott, hogy milyen jó, hogy most már mn kell szolgálót fogadni. — Hát kész a leves — jelentette ki üznep— Balla Gergelyné —, jut a kémnek is, meg a feleségének is, meg a virrasztóknak is, jutna még itt tíznek se. Nekem úgyse kell. A gazdák, meg Molnár János elhelyezkedtek az asztal körül a vásárhelyi festett padon. A menyecskék fehér abroszt tettek eléjük. Molnárné a két virrasztó asszonnyal a kemence mellé telepedett s ott várta, mig majd rá jut a sor. Özvegy Balla Gergelyné lassan lehúzta a levésés tálat odatette fiai, meg a halottkém elé. Aztán egyszer megtörölte petyhüdt ajkait a kék kötőjével, aztán imigyen szólalt meg: — De azért csak rátok iratom holnap a nyolc fertályt meg st négy holdat, hogy ne kelljen azt a rongyos illetéket fizetni. Ezzel lassan, csoszogva odacammogott a kemence mellé a ott a két virrasztó asszony között leült a padkára. c A gazda a SAZó lup ÍRTA: JUSTH ZSIGMOND (Szül. 1863, megh. 1894. A valóságot ábrázoló irodalom első képviselője volt Magyarországon. irodalmi és társadalmi téren egyaránt a parasztság sorsának megváltoztatása volt a célja. Az egész magyar világot átfogó művet tervezett, amely befejezetlen maradt korai halála következtében.) • FRISS ÚJSÁG 1949 október 2., csütörtök IHŰSÉGÍI&T KIHÍŰLÉSÍIT Olvasóink írják az ötvenéves Friss Újságnak „Harmincéves barátomat, az ötvenéves Friss Újságot köszöntöm ötvenéves ünnepén a legmelegebb szívvel és szeretettel. Gratulálok. Kívánom szívemből, lelki érzésemből, hogy felszabadult demokratikus boldog hazánkban és ország-világszerte békés szeretettel, mindörökké éljen kedves lapunk!” Özv. Pucsok Istvánná Csillaghegy, Temes út 10. * „Negyven éve olvasom a Friss Újságot. Hadd mondjak el egy parányi történetet, mely a Horthy-reakció sötét éveiben játszódott le a Magdolna-utcában a Vasas-székházban, összejöttünk vagy hatvanam A feladat az volt, hogy a Váci útra kellett röpcédulákat kivinni. Az előadó elvtárs azt tanácsolta, ha tényleg ki akarjuk a cédulákat vinni, akkor a Friss Újság lapjai közé tegyük, mert a munkások sokan olvassák. Tényleg így történt. Engem a Koszorú utcában detektívek és rendőrök fogtak közre. Az összehajtott Friss Újságokat átvették tőlem, ledobták a földre, engem pedig megmotoztak. Miután semmit nem találtak nálam — hiszen a röpcédulák a Friss Újság lapjai között voltak —, az ő módjuk szerint útnak lódítottak, én pedig örömtől repeső szívvel siettem a Schlick-gyár felé és este tizenegyre mindenki elvégezte a rábízott feladatot. És most engedjék meg, hogy a többi dolgozókkal együtt éljent kiáltsunk szeretett lapunkra, a Friss Újságra. Szabadság!” Reinhardt Károly Pesterzsébet, Bánffy utca 3. * „Üdvözletem küldöm a Friss Újság ötven éves ünnepére. Én 75 éves és 1899 december 25 óta rendes olvasójuk vagyok. Különösen szeretem a lapban a „Kisemberek Házatája" rovatot. A tanácsokat minden lapból kivágom és egy házilag szerkesztett naplóba megszámozva, hetürendben beragasztom. Már 336 van együtt és mondhatom, nagyon sok hasznát veszem. Ezt a módszert másnak is ajánlom. Polgártársi üdvözlettel" Jurik Kaferna Vilmos cipészmunkás. Szeged, Móra u. 18.