Független Magyarország, 1905. március (4. évfolyam, 1061-1091. szám)

1905-03-01 / 1061. szám

2 független magyarország 1905. március 1 végén örvendezni: nem hazafias dolog; kár örvendezni: nem tisztesség. Az pedig szent igaz, hogy a kibonta­kozás munkájában a szabadelvű p­á­r­­­t­o­t tényezőnek elismerni nem akarjuk. De ez nem áll a szabadelvű pártnak tagjaira. E párttagok közül sokan hir­dették választásokon és választásokon kívül, hogy az önálló vámterületnek hí­vei ; találkozunk számosakkal a belpoli­tikai reformok szükségességében és a nemzeti aspirációk érvényesítése a had­seregben a szabadelvű párt jó részének a vágya. Semmi­ akadálya annak, hogy ma, mikor ezek a kérdések a gyakorlati politika homlokterébe jutottak, ezek az urak egyesüljenek velünk e törekvések­ben és készséggel elismerem, hogy csatlakozásuknak súlya volna , a nem­zetnek teljesített nagy szolgálat lenne. Ám velük vagy nélkülük, mi bátor­kodunk szívósak és türelmesek lenni. A nemzet pedig szintén türelmes, mert tudja, hogy akár harcolunk, akár csak készenlétbenlétben vagyunk, ez az ő érdekében történik. Csak «Az Újság» türelmetlen, — ám Az Újság nem a nemzet, csak gróf Tisza István és az ö. személyes tábora. Hogy pedig gróf Tisza Istvánnak politi­kája, a türelmetlenségnek politikája volt, — bocsánatot kérünk kedves «Az Újság», de az nekünk már nem újság, hát végre ne hajthassuk. Különböző osztrák ke­reskedelmi s iparkamarák után ma megszólalt a bécsi községtanács is, mint az alábbi félhiva­talos közvéleményből olvasható. A községtanács mai ülésén D­o­r­n községtaná­csos indítványozta, hogy abból a célból, hogy a várost és lakosságot is lehetőleg gyorsan tájé­koztassák Ausztria gazdasági különválásának és a vámsorompók felállításának következményeikről, és az ebből várható eshetőségekről, valamint, hogy az átalakulási folyamatot megfelelő intézkedé­sek előkészítése által a városra és lakosságára nézve lehetőleg megkönnyítsék, küldjenek ki egy 15 tagú bizottságot, azzal a feladattal, hogy az eset­leges gazdasági különválás előrelátható befolyását a bécsi fogyasztási és termelési viszonyokra tanulmá­nyozza és erről a községtanácsnak jelentést tegyen, továbbá, hogy kutassa ki és hozza javaslatba azo­kat az eszközöket vagy intézkedéseket, amelyek az ilyen különválás esetleg kilátásban levő káros követ­kezményeit kiegyenlíthetik, vagy legalább gyengíthe­tik. Az indítványt a városi tanácshoz utasították. A német kereskedelmi szerződés­ Berlinből jelentik, hogy a külügyminisztériumban ma a bel­ügyi és külügyi államtitkárok és az osztrák-magyar nagykövet aláírták azt a póthatározatot az Ausztria és Magyarországgal való új kereskedelmi szerződés­hez, mely szerint az életbelépés határidejét 1906. február 15-ről 1906. március 1-jére halasztják el. Az orosz-német kereskedelmi és hajózási szerződés­hez való 1904. július 28-diki pótlást ratifikáló ok­iratot ma báró Richthofen államtitkár és Osten- Sacken nagykövet kicserélte egymást közt. A szerződés 1906. március 1-én lép életbe. Éjjel érkezett berlini távirat szerint a Wolff­­ügynökség jelenti Bécsből: gr. Wedel német nagy­követ ma átnyújtott gróf Goluchowskinak egy jegyzéket, amelyben a Németországgal fennálló kereskedelmi szerződést 1906. március 1-re fel­mondja arra az esetre, ha addig az új keres­kedelmi szerződés ratifikációinak kicserélése idejekorán meg nem történt volna. Exercitus h­ungaricua címen egy kis röpirat jelent meg ma, melynek szerzője (Titus Aemilius) a hadseregre vonatkozó magyar nemzeti törekvések érvényesülésének szükségét bizonyítja , megoldási módot is ajánl. A­­ hadseregnek magyar területről kiegészített csapattesteit fokozatosan kellene át­helyeztetni a magyar honvédséghez. A magyar­­országi hat hadtest 12 hadosztálya, 6 lovas és 6 tüzérdandáré tizenkét év alatt esztendőnként egy­­egy hadosztály és egy lovas vagy tüzérdandár át­helyezése által rászkódtatás nélkül történhetnék meg a kettéválasztás, s ezzel automatice oldódnának meg a magyar állami jelvények, vezényleti és szol­gálati nyelv, a tiszti státus, katonai nevelés a két évi szolgálat kérdései. A véderőnek egysége pedig a nagy német vezérkar példájára alakítható. Budapest, február 28. Minisztertanács. Félhivatalos jelentés szerint ma este minisztertanács volt, amelyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. Gazdasági önállóság előtt. Amióta köztudomású lett, hogy az önálló vámterület felállítását maga az uralkodó sem ellenzi, az osztrák illetékes körök minden erejüket meg­feszítik, hogy e kétségtelenül jogos szándékun­tett a Béri-Szabados-Szendy zenei vállalko­zásról. Szabados neve nem ismeretlen előttünk. Nem csak az operet­tel, de a víg operával is megpróbálkozott, s ha zenei vállalkozásai majdnem mind rövid életűek voltak, teszem az «Alszik a nagynéni» című egyfelvonásos — a magyar kir. Operaházban előadott — dal­műve, ennek a rossz libretto volt az oka csu­pán. Ám a kritika elismerte mindig a Sza­bados-féle operettek ritka melódia gazdagságát, s a modern ilyetén bohtozatos zenében meg­nyilatkozó tisztult finomságot nála, mely a hasonló műfajt kultiváló zeneszerzők közül olyan előnyösen kiemeli és kiemelte őt — mindenkor. S­z­e­n­d­y, a Mária zenei részének társszerzője mindeddig semmit sem dolgozott ugyan a színpadnak, de ráért paedagógiai mun­kálkodása közben is, hogy a koncerteken kívül a zeneirodalommal is foglalkozzék. Egész sereg zongoradarab (főleg kamarazenei kom­pozíció) bizonyítéka ennek. A bemutatásra kerülő regényes dalmű egé­szében ritka stilegységet mutat. Ezért is nehéz a munkamegosztás valamelyes megítélése, különválasztás kapcsán. Ismerve Szabados haj­lamát a könnyed, dallamos zene terén, talán jól következtetünk, ha a melódiásabb részekben Szabados egyéniségét látjuk megjelenni, míg a karok hatalmasabb, lendületes — legtöbbször áhitatos, imaszerű — összhangjában a Szendy munkásságát sejtjük. Nyilván csak az igazán beavatottak tudják, miként oldódott meg kettőjük között a munkamegoszlás nehéz problémája, de a nagyközönség azt hisz- Bzak még csak sejteni sem fogja, hogy melyik sikerült részlet tudható be ennek vagy annak a társszerzőnek érdemül, hiszen említettük már, annyira egységes, egy­öntetű az egész. Milyen szívesen regisztrálnánk még, hogy a társszerzőknek megint sikerült beigazolni, akár csak Erkelnek, hogy a magyar dallamnak és ritmusnak van jogosultsága, van elvitázhatlan létjoga a nagyobb szabású zenei műfajokban is. Hogy szerettük volna, mennyire óhajtottuk volna ezt újólag beigazolva látni! Ám legfeljebb a ritmus, a magyaros ritmus megjelenéséről adhatunk számot, s halvány felcsillanásáról beszélhetünk az itt-ott magyar, vagy magyaros dallamnak. Talán még legjelleg­­többen az első felvonásban .Hadd lássalak még a halál előtt stb . Tarján­, meg a Takács- Káldor énekelte : —— — — — — — — — Övé a lány, kiért szivem Titokban égett, a mióta Gyermekként látta meg szemem. szavakban. (II. felvonás 3. jelenet végszava). Pedig Béri (M o r a v c s i k) Géza magya­ros cselek­ményének magyaros levegője után a priori olyan, de olyan természetesnek látszott, hogy ez a par excellence magyar téma nem­zeti stílü zenét is kap. Avagy Szent István idejében még magyar zene nem járta talán? Dehát orgonaszó sem volt még akkor, s a ha­tás kedvéért mégis csak megszólal a násznép bevonulásakor a III. felvonásban. Aztán alig hisszük, hogy históriai feljegyzések maradtak volna a II. felvonásban levő pogány áldozat ballerövezte rendezéséről , legalább nem ab­ban a formában, amint ez a bemutatón bemu­tatásra került. S ha itt a koreográfia ennyire eltér a históriai feljegyzésektől, a keleties mo­tívumok helyett a tánchoz, az áldozathoz regős dalokat lehetett volna, ha mindjárt anachronizmus révén is felhasználni. Da lássuk csak a darab meséjét, úgy, ahogy ezt Béri elmondja. A darab, mint már említettük, Szent István korában játszik és hőse a pogány Horvát állásfoglalás. A kereskedelmi kamara ülése alkalmából Langner Károly elnök jelentésében a Tisza-kormány lemondásával foglalkozva a követ­kezőket fejtette ki: Rövid idő alatt kormányválto­­zást várhatunk, mely a közös országgyűlés politikai viszonyainak állásához képest különös figyelmet igényel Horvát és Szlavónországokban a gazdasági viszonyok jövendő alakulása tekintetében egyrészt Magyarországgal szemben és másrészt Magyarország és Ausztria között. Ennek a kamarának már gyak­rabban volt oka és alkalma pontosan és erélyesen Tarján vezér, ki Kloppány eleste után átveszi ennek szerepét. Midőn boszuló hadjáratban Pázmán lovagvára ellen indul, első találkozá­sakor megszereti a szépséges Máriát, Pázmán lovag leányát. A mindenható szerelem ré­vén lelke átalakul s meghatva Máriának ve­szélyt nem ismerő vállalkozásától, a neki szánt Gsilla kezét visszautasítja s a Bakony végtelen erdejéből kivezeti, hazavezeti mint boldog aráját. A keresztény hitre áttért szerel­mes leventét Szent István kegyesen fogadja s látva hűségét lovaggá üti, majd neki adja a szerelmében túlboldog Mária kezét. Ám a kereszténység diadalmaskodása s a szerelmé­ben megalázott Koppányleány — Csilla tragi­kumot teremtenek s a templomból hazatérő Tarján, még mielőtt boldogan szivére szorít­hatná Máriát, orgyilkos áldozatává leszen. Csilla merénylete ugyan meghiúsul és Mária elkerüli a boszorá­ló tőrdöfést, ám szerel­mesének halálát nem tudja túlélni s kikönyö­­rögve a királytól­­a gyilkosok életét, holtan rogy össze a déli Tarján holtteste mellett. Csilla büszkeséggel visszautasítja a kegyelmet s öngyilkos lesz.* A miliő, a rendezés, a kiállítás minden tekintetben jellegző, sok tekintetben korhű is. A H. felvonásban előforduló pogány magyarok Hadúrnak bemutatott áldozata meg igazán festői. Csak az áldozati oltár körül táncoló leánykák elnyújtott balettje s a hastáncra emlékeztető koreográfiai rendezés hat kissé zavarólag. A büszke Csilla bevonulása meg szinte láthatatlanná lesz a «kosaras leányok» csoportosítása miatt. Egyébként a rendezésről csak jót, dicséretest mondhatunk. Visszatérve már most a zenére, dicsérőleg kell kiemelnünk első­sorban a színes hang­­szerelést. A polifónia, a ritmikai összhang­­ok- Az osztrák Landwehr-miniszter le­mondása. Bécsből jelentik nekünk, hogy báró Welserheimb Zeno osztrák Landwehr-miniszter lemondása befejezett do­log. Welserheimb már legközelebb megválik tárcájától, amelyet negyed század óta töltött be és parlamenti körökben biztosra veszik, hogy Schönaich táborszernagy, a josefstadti hadtestparancsnok lesz az új Landwehr-minisz­ter. Welserheimb már régóta foglalkozik ezzel a tervvel, de szándéka csak tegnap érett meg az urak házának ülése alatt. Történt ugyanis, hogy az urak háza három pártcsoportja az újonc­ javaslat vitájában egy-egy szónokot akart kijelölni, hogy felszólaljanak a hadsereg egy­ségét és közösségét érintő magyar követelések ellen és hiábavaló volt minden rábeszélés, hasztalan volt báró Beck vezérkari főnök igyekezete, Auersperg herceg nem állott el szándékától. A Landwehr-minisztert ez vég­kép elkeserítette; nem is reagált Auersperg herceg beszédére válasza közben, csak az árulta el felindulását, amikor nyilatkozatát reszkető hangon e szavakkal végezte: — Isten óvja a császárt!

Next