Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-04 / 122. szám

Budapest, 1881. — Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. ez. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................16 frt Félévre.................................................. frt Negyedévre...............................4 frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. Második évfolyam. FÜGGETLENSÉG. Szerda, május 4. Szerkesztői iroda és kiadó­hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan meg­­jelölni kérjük. H­­irdetéseket és »■srilzterek­et árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal 122. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. »És még­is mozog.“ (~) A­ felső­ házban id. Szögyényi László mint elnök, pontban egy órakor hirdeti ki a következő határozatot: „A ház 18 szavazattal 17 ellen, nem fogadja el a perrendtartásról szóló törvényj­avas­latot, általános tárgyalás alapjául. A ha­tározat közöltetni fog a képviselőházzal:“ Tehát „még­is mozog“. A kérdéses törvényjavaslat , mint tudjuk a képviselőházban, nem indított hevesebb mozgalmat. A részleteknél tör­téntek élénkebb viták, s egyes pontok­nál, történtek lényegesebb, s nekünk tet­­szetősbb javítások. Nem rajongtunk ez újabb törvényért, de még­is mint itt-ott javítást a jelen helyzeten, nem ellenez­tük azt. Tudtuk, hogy a törvény újabb provizóriumot hoz létre, de azt gondol­­ju­k, hogy a mi egész exisztencziánk egy provizorum, azon ezen tervezett újabb kí­sérlet, nem sokat ront már, tehát, ha nem sokat használ, nem is ront — a kö­zönség szempontjából. A felsőház azonban, melynek elnöke M­a­j­l­á­t­h , az országbíró s a Curia elnöke, súlyosabb beszámítású nehézsé­geket talált a törvényjavaslatban. Ha jól fogtuk fel a mai vitából a nehézség két sarkpont körül forgott, melynek ismer­tetését M­a­j­l­á­t­h a Curia elnöke, ki elnöki tisztét ez esetből folyólag id. Szö­­tsyényi Lászlónak engedte át, — vállalta magára. Az egyik sarkpont, a semmitő­­szék megszüntetése, s ebből keletkezik a másik, a Curia ideiglenes reformja, mely a birák mai helyzetén változtatást idéz elő, mely két sarkpontot aztán Maj­­­át­h összeköté az igy állásukban alterált birák helyzetével, vagy­is az alterált birói füg­getlenséggel, mint tengel­lyel. E tengelyt egész hévvel forgatta azután az ország­bíró, rámutatott a törvényjavaslat egyéb pontjára is, mely a Curia további re­formját helyezi kilátásba, mely szerinte, a szilárd , tárgyilagos m­ai mutáucs egész alapját megingatja, annál is inkább mert ez is csak provizórium lévén, úgy törvényszékeink, mint biráink elhelyezé­sének állandó biztonsága, — még min­dig a levegőben függ. El kell ismernünk, hogy az ország­bíró, egy kissé elevenére tapintott a do­lognak. Mintha mondotta volna, hisz ez az örökös javítgatás semmi egyéb, mint zárt kapu nyitása, az ezrekre menő bírói kar fele, ilyen vagy amolyan alakban, értésükre adni, hogy egy reform, mely ideiglenes, őket a kormány karjaiba he­lyezi, s ha nagyváradi korteshűség­­gel szolgálnak a jókedvű adakozónak, könnyű előléptetés, s ellenkezőleg nyu­galomba helyezés vár reájuk. Vagy nem ezt jelenti-e, midőn Majláth a törvény­­javaslatban czélzott ideiglenes provizó­riummal egyenesen a birói függetlenség megtámadását konstatálja ? Kérdés alá sem jön, hogy az országbíró, midőn nagy­hatású beszédét elmondotta, megtapogatta biráinak szívverését, s e lüktetés érzel­meinek hűebb tolmácsa nem is lehet más mint a Curia elnöke. Kérdés alá sem jöhet, hogy a Curia elnöke nyilatkozata után, maguk a curiai bírák is érzik füg­getlenségük megingatását, érzik, s ezt tolmácsolja elnökük, hogy a törvény­­javaslattal kiszolgáltatva vannak a kor­mánynak , épen jókor a választások előtt. A felsőház mai szavazásának ese­­ményszerűsége, még egyéb tekintetekre is kiválóan méltó. Nem tagadhatjuk, meg kell valla­nunk, hogy a képviselőház ma már alig csinál komoly politikát. Az ügyeket be­ható, s mélyebb tanulmányra alig mél­tatja. A kormány törvényjavaslatait alig kíséri nagyobb szabású figyelemmel. A felsőház mai szavazatával, ítéletet mondott a kormány egész bírói alkotásai s rendszere felett. Az indokok egy s más tekintetben lehetnek nem helyesek, de az ítélet maga helyes. A­mit a képviselő­ház teljesíteni mulasztott, a választások előtt teljesítette a felsőház, midőn szava­zatával, a kormány egész igazságszolgál­tatási politikáját elvettetni ítélte. Az a felsőház, mely különben álmos bólintá­­saival helyesli a kormányt mindenben. Esemény ez, fontosságát növeli, hogy most történt a választások előtt, s ezzel a kormány törekvéséről, mely eszközül kívánja használni a bírói kart is, a lepel le van rántva. A kormány, a felsőház szokott kö­zönségétől, a meglepetést semmi esetre sem várta. Tehát a szokott közönség­nek, impulzusszerű őszinte nyilatkozata volt ez, és épen ez neveli fontosságát. Pauler csak maga volt jelen, később érkezett Tisza, s kezdetben fel sem vette a dolgot, nem hitte, hogy az őszinte érzelem ily nyilatkozata merészel ma napvilágra törni. A szavazás előtt tekint­­getett hátra, kereste főispánjait. Alig pár volt jelen. Hiszen, ha tudta volna, majd Epren­d aHá válna . Majd az eg­yszer meg­járta mameluk hiányában, szépen elbu­kott. Fiáth báró védte egyedül a tör­vényjavaslatot. Ellene Majláthon kívül Zichy Nándor gróf s Vecsey báró be­széltek. A felsőház bizottsága ajánlotta ugyan a törvényjavaslatot részletes tár­gyalás alapjául, most azonban a bizott­ság elnöke C­z­i­r­á­k­y gróf is ellene sza­vazott A püspökök közöl, csak S­a­m­a­s­s­a érsek szavazott ellene, a többi Hajnald­­dal élükön mellette. — május 3. Az országgyűlési „Függetlenségi kör“ május hó 4-én 5 órakor értekezletet tart. A képviselő­ház igazságügyi bizottsága mai ülésében letárgyalta a kúriának az országos képviselő választási ügyekben való bíráskodásáról szóló tvjavaslatot. Hosszabb vita után az első §-nál elfogadtatott Hosztinszky János azon indítványa,, mely szerint a kúriához csak a kérvén­nyel megtá­madott választás feletti ítélés utasítandó, elfogad­tatott és így a képviselőház által kifogás alá vett választások felett a bíráskodás a ház ré­szére fentartatott. A kérvények alakszerűsége feletti ítélésnek a kúriára leendő bírása iránti kérdés a többség által oly értelmben döntetett el, hogy ezen jog a Curiának szintén meg­adandó. Megtartatott azon intékedés, mely sze­­rint a ház elnökének megkeresőére jár csak el a Curia. Végre Szilágyi Dezső azon indítványa, mely szerint a Curia ne csak a megsemmisítési, de a netáni helyes eredmény megállaptása tekinteté­ben is legyen illetékes, nagy többséggel elfogad­tatott. A 2. §. változatlanul elfogadtatott, valamint vita után a 3. §. is. A 4. §-nál felvettetett a kérdés: vajjon nem volna czélszerű, hogy a Curia ezen bíráskodás folyamán felmerülő elvi kérdéseidre nézve *a ta­nácsok teljes ülésben állapodhatnának meg a gyakorlat egyöntetűsége szempontjából. Ezen eszme elfogadtatott és az előadó által szövege­­zendő uj alineában jutand kifejezésre. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor. A főrendi ház folyó évi május hó 4-én d. e. 11 órakor ülést tart. Az aranyrente konverziójáról szóló törvényjavaslat kihirdetése az országgyűlés mindkét házában csak május 11-én fog megtörténni informáczióink szerint. A határőrvidék bekeblezésére vonatkozó tárgyalások — mint értesülünk — most már befejeztettek. — Gróf Pejacsevich László horvát bán és dr. Philippovics táborszernagy innen Bécsbe utaznak. — A határőrvidék adminisztrá­­czióját királyi biztosként egyelőre gr. Pejacse­­csevich bán fogja átvenni. A kivándorlási ügy. A kivándorlási ügynökökről szóló törvény­­javaslat nagyon kapóra jött a kormány offíczió­­zusainak. Ha tárgyalás alá nem kerül, az Ellen­őrnek ma nincs alkalma Irányi Dánielnek sze­mére hányni, hogy már ő is kezd olyan lenni, mint a többi szélbali s a­ki eddig csak akkor támadta meg a kormányt, ha támadásának alapja volt. (sic!) tegnap a párt szenvedély su­gallatának engedett s most már ő sem jobb a Deákné vásznánál. Hiszen azt mi nagyon jól tudjuk, hogy fáj az a kormánynak, ha valaki­­ oly élesen az ele­venére tapint, mint a­hogy Irányi Dániel a tyúkszemekre hágott tegnap, de hát ez nem Ellenőr *mai jeremTádját"m­­ost, ha“ úgy" "nem ál­lana a dolog, hogy nekik csak alkalom kellett már arra, miszerint Irányi Dánielbe is bele­kapczáskodhassanak. Irányi azon szavait, hogy a nyomor és szükség készteté a magyar alattvalókat a ki­vándorlásra, pártszenvedély sugallatának nevezni igazán a valóságnak kézzelfoghatólag való elfer­dítése. Hisz az a jelenség, hogy oly államokból vándorolnak leginkább ki az újvilágba a lako­sok, melyek túlnépesedtek, mint Khina; vagy olyanokból, honnan a nyomor és a halálnemek legborzasztóbbika az éhínség űzi ki, mint Iz­­landból s Poroszország egyes vidékeiről, oly beigazolt tény, melynek kétségbe vonása csakis a magyar kormány padjairól kerülhet ki. Igaz, hogy van oka ezt tagadni, mert ez országokra szinte a rossz kormányzás, helyeseb­ben mondva a mienkhez hasonló kormányzás zúdította reá a nyomort és ínséget. Egy kitűnő angol államférfi abban az idő­ben, midőn az ír kivándorlások megkezdődtek, az Anglia és Izland között fenálló viszonyt ahoz hasonlította, a­melyben áll a czápa zsákmányá­hoz, azután, mikor ezt már elnyelte. Ép ilyen a mi helyzetünk is. Anglia nem zsarolta, nem fosztogatta ki jobban Izlandot, mint teszi azt mivelünk a bé­csi járszalagon levő osztrák-magyar kormány. Mikor az írek látták, hogy a büszke Albion politikusai egyik megélhetési mód forrását a má­sik után dugják be előttük, kezdtek jobb hazát keresni, a­hol a munkával megkereshetik min­dennapi kenyerüket, így van ez a kiegyezés létrejötte óta rafi­nálunk is. A nyomor, az ínség, napról-napra ijesztőbb mérvben ütögeti fel fejét, főleg Magyarország felső vidékén. A népnek nem terem semmije. Ha terem, még lábon lefoglaltatja a kormány a termést adóhátralékban, mint ez történt 1878-ban Zemplén megyében. Mondják ugyan a jó kormánypárti urak, hogy miért nem megy az illető dolgozni ? Miért ? Mert ha a kormány valami nagyobb vállalatot megindít e vállalathoz idegen, külföldi munka­erőt alkalmaz, kétszeres bér mellett. A magyar munkás koplalhat tovább is. Nem csoda tehát, ha ily dolgok után azok a szegény emberek ott ,Zemplén és Beregbben, kik csak lézengnek inkább mint élnek, össze­szedik a mijök még van s mennek jobb hazát keresni. A hazai lapok közül talán egyik sem tett annyit, hogy visszariaszsza a kivándorlókat az uj világba való meneteltől, — mint ép a mi la­punk — és ép ezért nincs joga az Ellenőrnek azt állítani, hogy Irányi Dánielt pártszenvedély vezette akkor, midőn e komoly valóságokat a magok meztelenségében a képviselőház előtt feltárta. Ez nem pártügy! A kivándorlás meggát­­lása ellen minden jó magyar embernek teljes erővel küzdeni kell. S hogy oly államokból, melyek jól kormányoztatnak nem vándorolnak ki oly tömegesen az alattvalók, mint Magyar­­országból az utolsó évtizedben, azt statisztikailag ki lehet mutatni, ha utánna nézünk, mennyi franczia, belga, vagy németalföldi polgár telepe­dett meg az utóbbi években Amerikában. Ha német és magyar alattvalókéval, hát rögtön ki fog tűnni az óriási különbség. Ha az Ellenőr e számokat figyelemmel áttanulmányozza, nem­igen fog annak örvendeni, hogy a képviselőház tegnap elfogadta a kiván­dorlási ügynökökre vonatkozó javaslatot, s ezzel egyúttal elejét vette annak, hogy derék kormá­nyunk ne tegyen oly komoly intézkedéseket, a csapatos kivándorlások meggátlására. Miért is tenné a magyar kormány, hisz van a monarchiának újonnan aktivált bosnyákja és herczegovácza. Ezek kárpótolják Bécset a kivándorolt magyarokért. A helyzet Muszkaországban. Kormány­változások Muszkaországban. Kétségtelen immár, hogy a muszka kormány­nál nagy változások fognak beállani, de az előbbi kormány tagjai közt oly szövetkezések alakultak, melyek valóban meglepők, így jelesül Loris­ Melikoff, kiről II. Sándor czár halaia óta mindig tudva van, hogy ő ama pártnak élén áll, mely az uj czárnál a reformok behozatalát sürgeti, ennek egy emlékiratot nyújtott be, melyben ki­fejti, minő feltételek alatt volnának , és két minisztertársa Miljutin hadügyér és Abasa pénz­ü­gyér hajlandók az általuk jelenleg elfoglalt ál­lásban megmaradni. Miljutinről senki sem tudta még eddig, hogy ő is kívánja a reformok és az alkotmány behozatalát, Abasáról pedig még nem régen azt jelentették a hírlapok, hogy ő ugyan egy nemét a parlamentnek nem idegenkedik el­fogadni, de ez épen nem volna képes a nemze­tet kielégíteni s csak ámításul szolgálna. Úgy látszik tehát, hogy Loris­ Melikoffnak sikerült mindkét minisztertársát a maga véleményére té­ríteni. Azonban abból a körülményből ítélve, hogy Loris­ Melikoff legközelebb hat heti szabad­ságot vett, mely idő alatt távol marad az udvar­tól, azt lehet következtetni, hogy már bizonyo­san tudja előre, hogy a c­ár az általa az emlék­iratban kifejtett feltételekre nem fog ráállani. Várjon Miljutin és Abasa is fenn fogják-e tar­tani lemondásukat, azt még nem tudja senki. A Kurjen Warszawski megerősíti mindazo­kat a híreket, melyeket tegnapi lapunkban hoz­tunk a többi kormánytagok és Muszkaorrszágnak külállamokbani diplomácziai képviselői közt tör­ténendő választásokról, t. i. Lobanow-Rostowski herczeg londoni követnek Gorcsakoff herczeg helyébe leendő kineveztetéséről külügyérré, Giersnek berlini nagy­követté és Saburovnak Lobanov helyére ugyan abban az állásban Lon­donba. Ugyan ez a lap azt is újságolja, hogy Drentelen tábornok lépne Miljutin helyébe mint hadügyér, igy tehát a Loris­ Melikoffal rokon­szenvesen érző két miniszter közt Miljutin csak­ugyan komolyan veszi a dolgot. Legújabb nihilista proklamácziók. Míg a muszka papság nyíltan lép fel a nihi­listák ellen és a moszkvai metropolita egy pász­tori levelet bocsát közre, melyben a népet arra szóllitja fel, hogy a nihilistákat, a­hol csak egyet találnak, fogják el és adják ki a törvényhatósá­goknak, az orthodox klérusnak pedig megparan­csolja, hogy a népnek a valóságos keresztény szent tanokat magyarázzák és őket a c­ár iránti tiszte­letre és engedelmességre tanítsák, végre a szülők­nek is lelkükre köttetik, hogy gyermeküknek jó példával menjenek előre, azalatt a nihilisták mind­inkább vakmerőbben lépnek fel. A húsvéti ünnepek háromféle vérengzőbbnél vérengző­bb és lázitóbb proklamácziót bocsátottak közre, melyek közül kettőt már közöltünk, a har­madik azonban még határozottabban és nyíltabban szól és világosan kimondja, hogy a nihilisták szán­déka az egész­et is van mondva : „A kis­korú Ryszakoffért te, a meg­gyilkolt nőért Perovszkáért feleséged, a többiért gyermekeid ! Szemet szemért, fogat fogért !“ Odesszában a húsvéti ünnepek alatt komoly zavargások törtek ki, ezek közé zsidó hajsza is vegyült. A nihilisták kárörvendve hangsúlyozzák Kon­stantinovics Konstantinnak, a nihilista szövetségbe való részvétét. Konstantin­ez ifjabb fiának fényké­pezett arczképe a rendőrség által a nihilistáktól la­kott házak házmestereinek megmutattatott, jelesül a Mengoen palota lisztraktárában, és itt a fiatal nagyherczegre a dvornikok, mint e ház mindenna­pos látogatójára ismertek. A czár Konstanti­­novics Konstantint élethossziglani fogságra ítélte el. Azonban ez ügy legsötétebb pontjai még mostig sem derítettek fel egészen. Egy Pétervárról a Pali Mail Gazettehez inté­zett levélben a fennebbi hír Konstantinovics Kon­stantin elfogatásáról meg van erősítve, azzal a hozzátétellel, hogy az idősebb Konstantin nagyher­­czeg egész családja szövetségben áll a nihilistákkal és a maga nejével és ifjabb gyermekeivel bizonyo­san el fogja hagyni Muszkaországot és Londonba, onnét pedig Svájczba utazik, hogy az ottani nihi­ A FÜSGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA. BAMBI. film­IIS 1» Daudet Alfons regénye. 34 MÁSODIK ZZ ^ 3 S3. VI. — Engedelmével édes Dániel úr, kissé megölelem . . . már azt csak mondhatom . . . hogy azt képzelem, a kisasszonyomat látom. Ez utóbbi szavak mindent érthetővé tettek előttem. Azon időben nagyon hasonlítottam anyám­hoz, kit Péter úr vagy huszonöt év óta nem látott. A jó ember alig győzte kezemet szoron­gatni, ölelgetni és könytelt szemeit rajtam le­geltetni. Aztán anyámról beszélt, a két­ezer frank kölcsönről, szegény Robertineről, kit oly korán elvesztett, kedves Camillájáról, Anastagileről a hü­gebéről és mindenről oly hosszasan és terje­delmesen, hogy talán még most is ott hallgat­nánk beszédét az üzlethelyiségben, ha Jaques nem figyelmezteti: — Péter úr, ne feledje pénztárát! Péter e szavakkal fej­ezé be beszédét: — Igaza van Jaques úr, itt fecsegek a vég­telenségbe . . . aztán kicsikémről megfeledkezem. Majd neheztel, ha késünk. — Qamilla fennt van? — kérdé Jaques egykedvűen. — Fenni Jaques úr és már csak azt mond­hatom . . . hogy Dániel urat megismerni fo óhaj­tása. Menjetek fel hozzá, rögtön elkészülök a pénztárral és fel sietek én is. Már azt csak mondhatom. Jaques szó nélkül karonfogott s a fuvola hangok irányába vezetett. Péter ur raktárhelyisége tágas volt és gaz­dagon felszerelve. A gyér világításnál láttam nagy porczelán kannákat, opálszinü üveg golyó­kat, poharakat cseh üvegből és kristályból, dom­ború leveses tálakat és jobbra-balra a menyeze­­tig érő tányér és tál halmazokat. Teljes világí­tásnál a porczelántündér palotájának lehetett volna gondolni. A helyiség hátterében még egy gázláng lo­bogott. Az iroda előtt elhaladva, a pamlagon egy magas szőke ifjút láttunk, ábrándosan fu­­volázva. Jaques elmenőben szárazon kívánt jó estét a szőke ifjúnak, mit az meglehetős ellenséges indulatot kifejező két fuvola hanggal viszonzott. — Ez Péter ur segéde — jegyzó meg Jaques a lépcsőn felhaladva. — E magas, szőke ifjú halálra gyötör benünket fuvolájával. Kedve­led a fuvola hangját Dániel ? Szerettem volna keresztkérdéssel válaszolni: „ha váljon a kis Camilla kedvellc­e ?“ de nem akartam megsebzeni, mi okból egész komoly hangon viszonzom . — Nem szeretem a fuvolát Jaques­ Péter ugyanazon ház negyedik emeletén la­kott, melyben üzlete volt. Camillát sokkal előke­lőbb modorban nevelte, semhogy az az üzletbe se ment volna, és igy, atyját csupán az étkezés idejében látta. — Meglásd, mily előkelő a berendezés Pé­teréknél. Camilla mellett társalgónőt tart Péter ur, kir’ől azt állitja, hogy nagyon érdemes as­­szonyság. Előttem ismeretlenek Tribon asszony érdemei, de elég, hogy Péter ismeri azokat. Csengess Dániel, czélnál vagyunk. Csengettem, és egy nagy fejkötős cevennei nő nyitott ajtót, ki Jaquesra ismerősen mosoly­gott, s a szalonba vezetett. Camilla épen zongora előtt ült; két éltes nő pedig, Lerche és Tribon asszonyok a szalon egyik szegletében kártyáztak. Midőn bennünket megpillantottak, azonnal felálltak. A kölcsönös bemutatások megtörténtek és Jaques felkérte Camillát, folytatná játékát a zon­gorán, s a két éltes hölgyet, hogy ne szakítsák félbe játszmájukat. Mi Péter kisasszony mellett foglaltunk he­lyet, egyik jobbról, másik balról, s ő, míg for­más ujjacskáit a billentyűkön mozgatá, cseve­gett, enyelgett velünk. Beszéd közben megfigyeltem. Nem volt szép­nek mondható. Arczbőre fehér, piros, fülei piczi­­kék, haja selyem puha, de orczái nagyon teltek, egészséges gömbölyűek ; keze vörös, s modora mint az intézetből most kiszabadult leányé lenni szokott. Egészben véve, méltó leánya volt Péter urnak, és legtalálóbb a hasonlat, ha azt mondom, olyan volt, mint az üvegházban nevelt alpesi növény. Reám az első találkozás ilyen benyomást tett, de Camilla beszéd közben hirtelen felém fordítá tekintetét, s a benyomás változott. E nagy ragyogó fekete szemek megbűvöltek; oly ismerősnek tűntek fel előttem. Ugyan­olyan sze­mek voltak ezek, mint azok, melyek a sarlandi gymnasium betegszobájában részvéttel, rokon­­szenvvel reám tekintenek . . . Talán ugyanazok , voltak? Álmodni véltem. Kedvem volt e kérdést koczkáztatni: „Ra­gyogó fekete szempár, régi ösmerősöm, miként kerültél más arczba?“ Minél tovább néztem, annál jobban meg­győződtem, hogy e szemek ismerőseim. Ugyan­azon fényes ragyogása, kifejezése, még a hosszú, szúró pillák is tulajdon azok. Lehetetlen, hogy két oly hasonló szempár létezhessen. S e szemek is fölismerték az én szemei­met rögtön­, oly jól megértették egymást az első pillanatban, mintha mindég együtt társalog­tak volna. A szembeszédbe nagyon elmélyedtem volna, ha most közelemben valami egér­ őrléshez ha­sonló hang nem érinti fülemet. Hirtelen oda fordítom fejem, honnan a hang jött, s a zongora közelében, karosszékben ülve egy sápadt aggastyánt pillantok meg, kinek feje nagyon hasonlított a madárfejhez. Ha nem rá­gódik a kezében levő nagy darab ezukrán, úgy azt vélem, hogy e szegény öreg álomba merült. Kissé megdöbbenve e látványtól, meghajtom magam előtte. A vén kisértet nem viszonzó kö­szöntésemet. — Lerche papa nem lát, — sugá Jaques. A visszataszító öregtől elfordulva , a szép szemeket kerestem újra tekintetemmel, de azok­nak most más teendőjük volt, mint reám nézni. Egész odaadással a hangjegyeket olvasta le a zongora támláról. Most a salon ajtó feltárult, és Péter úr lé­pett be azon, a fuvola művésztől követve, ki kezében hangszerét hozta. Jaques dühös pillan­tást küldött felé, mel­lyel akár egy bivalyt ke­resztül döfhetett volna, de a fuvola művésznek nem ártott; meg sem botlott tőle. — No kicsikém, — K­ezdé Péter ur, leánya mindkét arczát megcsókolva, — meg vagy elé­gedve, hogy Dánieledet láthatod? Minőnek talá­lod, nemde takaros? Már azt csak mondhatom, hogy , szakasztott olyan, mint a kisasszonyom. És Péter úr az üzlethelyiség jelenetét is­métlő vélem. A terem közepére vezet, hogy az egész világ lássa, minő szeme, orra, és gödröcs­­kés álla van az ő kisassszonyának, — már­mint az én jó anyámnak. Nagyon kellemetlen volt nekem, hogy egy szemlére kiállított. A két éltes hölgy, a Lerche asszony és a társalkodónő megszakítok játszmá­jokat, s egész nyugalommal vettek szemügyre, tetőtől talpig, és fennhangon nyilváníiják tet­szésüket vagy az ellenkezőt személyem egyes részeire vonatkozólag, mintha csak valami kitö­mött, és áruba bocsátott csodaállat volnék. Úgy vettem észre, hogy az érdemdús tár­salkodónő szakértelműen bírálja a fiatal ál­latokat. Szerencsémre Jaques véget vetett kínos helyzetemnek, felszólítva Camillát, folytatná zon­gora­játékát. — Helyes, zenéljünk, — szólt a fuvola­művész élénken. — Ne kettősben, ne fuvola kísérettel, — vélé Jaques. A fuvola­művész gyilkoló pillantást vetett fivéremre, kinek azonban egyetlen arczizma sem mozdult, hanem ismétlő: — Nem kell fuvola kiséret. A vitában Jaques maradt győztes. Camilla zongorázott fuvola kiséret nélkül, Rosellen „Re­­vezin“-jét játszta finom színezéssel, gyakorlott­sággal.­ A játék alatt Péter úr könnyezett, Jaques boldogságban úszott, s a fuvola­művész fuvolájá­val csendesen az ütemet verte.

Next