Függetlenség, 1881. június (2. évfolyam, 150-178. szám)

1881-06-03 / 152. szám

Budapest,§1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. az. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre..................................16 frt Félévre........................................8 frt Negyedévre...............................4 frt Egy kára......................1 frt 40 kr. és Egyes szám­ára: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. 152. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A trónbeszéd. A törvényhozás bölcs, erőteljes és hazafias támogatására van szükségünk. Örömünkre szolgál kijelenthetni, hogy ezen támogatás iránt táplált reményeink teljesedtek. E szavakat fűzte a magyar kormány az országgyűlés berekesztése alkalmából a királyi trónbeszéd szövegébe és ehhez mérten lett a trónbeszéd összeállítva. Tisza Kálmán remekelt, olyan statiszti­kai sorozatot állított össze, ennek össze­állításában oly körültekintő óvatossággal válogatta meg a szavakat, hogy a trón­beszéd a családi eseményre vonatkozó rész kivételével épen szárazságánál, épen körültekintő óvatosságánál fogva az lett, a­minek szánva volt: a király ajkáról hangzó kortesbeszéd. Az abszolút hatalommal uralkodó hivatalos nyilatkozatai az államfő néze­teit és czéljait szokták tartalmazni ; az alkotmányos uralkodó nyilatkozatai azon­ban a kormány működésének és befolyá­sának színezetét viselik, és mint a kor­mány művei ítélendők meg. E szokást gyakorló a magyar kormány is, illetve, sajátos viszonyainknál fogva alig szól­hatván egyébb kormányakaratról, mint Tisza Kálmán akaratáról, e szokást ér­vény­esítő Tisza Kálmán is. Csakhogy a kormányelnök, eltekintve más alkotmá­nyos kormányok hivatásszerű kötelessé­gétől, hogy az ily alkalomkor politikai nyilatkozatnak adjanak lehetőséget és tért, ezt messze túlhaladva, egyszerű kor­tesbeszéd elmondására használta fel a ki­rályi tekintélyt. Czéltalan volna bizonyítgatnunk, hogy Tisza Kálmán, midőn ezt tette, mennyire élt vissza a helyzettel. Ennek bizonyítása a már megtörténtet meg nem történtté nem tenné, de fölment ettől az a körülmény is, hogy a haza polgárai sokkal inkább ismerik a lefolyt ország­gyűlés áldástalan működését, sokkal in­kább kénytelenek szenvedni a befejezett országgyűlés által megszavazott terhek alatt; sokkal inkább megismerték a t­isza­­politika rugóit és indokait, és tudják, hogy ezek ellenében hol lelhető meg az egyedüli mentő és óvszer, mintsem Tisza kortesbeszédének hatása lehetne még akkor is, ha annak elmondására a ki­rályt kényszerítik, annak színhelyévé a királyi termet teszik. Tudja azt nagyon jól a nemzet, hogy az országgyűlésnek „e támogatása“ tette lehetővé, hogy mind­inkább szaladunk a lejtőn lefelé, mely minket Ausztria gyarmatosaivá tesz, mely folyton növeli terheinket, mely legna­gyobb áldozatkészségünk gyümölcsét ide­gen érdekek ápolására fordítja, melynek alján eltűnik még reményünk is, hogy valaha visszanyerhessük teljes önállósá­gunkat, teljes függetlenségünket. Tudja a nemzet nagyon jól, hogy a múlt or­szággyűlés támogatása tette lehetővé, hogy a nemzeti erkölcsök pusztulnak és helyette a korrupc­ió, az erőszakoskodás terjeszkedik : hogy a nemzet kormányát nem lehet felelősségre vonni a nemzet legdrágább kincsein ejtett sérelmekért; hogy e nemzettel ma már mindenki sza­badon paczkázhatik. Oh nagyon sok jót okozott a tör­vényhozás támogatása. Szentesité a bosz­niai kalandot, hogy eg­gyel több helyünk legyen, hova oly nehezen keresett fillé­reinket beöljük ; szentesité a magyar állampolgárság megszerzésének és elvesz­tésének „nagyfontosságu“ törvényét, mely­nek legfőbb fontossága az, hogy a haza legnagyobb fiát hazátlann­á , szentesité azokat a törvényeket, melyek míg egy­részről mindig nagyobb pénzügyi áldo­zatokat rótt a nemzet nyakára, addig másrészről egyenes akadályait képezik a kereskedelmi, az ipari, a nemzetgazdá­­szati fejlődésnek; szentesité a személy és vagyonbiztonság megóvására azt a rend­őrségi törvényt, mely nem csak föleleve­­níti a leggyűlöltebb dolgok emlékét, ha­nem az önkényeskedés áldozatává dob oda minden polgárt. De kell-e ezeket mind sorba felso­rolnunk ? Tisza Kálmán remekelt, midőn a trónbeszédet megalkotó, csak az a baja, hogy a kortesbeszédet a nemzet gún­nyal fogadja, és utálattal fordul el attól a férfitól, ki már a koronát, a királyt akarja kortesczéljaira, — és nem első ízben, — felhasználni, felhasználni saját hatalma támogatására, annak a hatalom­nak a támogatására, mely a nemzeti sé­relmek megtorlásánál soha sem lát­ható. Adja meg a nemzet a kortesbe­szédre a legillőbb feleletet a választá­soknál. — junius 2. A király az eddigi dispozícziók szerint ezút­tal hétfő estig marad itt. Az alföld-fiumei vasút újon választott igazgató tanácsának tegnapi ülésén báró Kochmeister Fri­gyes elnökké és dr. Herz Gyula alelnökké válasz­tatták. A magyar északkeleti vasút igazgató taná­csa Lónyai Jánost elnökké és Lévay Henriket al­elnökké választotta. Péntek, junius 3. Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. sz. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Előfizetési pénzek, hirdetések, nyilt terek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan meg­­jelölni kérjük. Eli r sietéseket és M.^riszterek­e­t árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal­­ Az államü­gyész figyelmébe. A legújabb sajtóperek nagy izgalomba hoz­zák a közönsége­t és a sajtót. A vádolt hírlap­írók fölmentése, a kolozsvári merénylet bűntette­seinek megkegyelmezése sok anyagot adnak az elmélkedésre pro és contra; s vélekedjék egyik­ről is, másikról is ki, hogy akar, nekünk nem juthat soha eszünkbe megtámadni valakit, mert véleménye történetesen nem egy a miénkkel. De kötelességünk igenis felszólalni az olyan expektorácziók ellen, a­minek a Hon mai vezér­­czikkében foglaltatnak, s kötelességünk megkérni az államügyészt, hogy ez egyszer ne restellj­e a Iiont is elolvasni. Két passzusa van ennek a czikknek , mely határozottan a büntető tör­vénybe ütközik. Kifejtve, hogy ilyen esküdtszéki verdiktek még élesebb ellentétbe hozzák a népet és a ka­tonaságot, így folytatja . Azonban, hogy a közös hadsereg komoly sérelmeiben az esküdtszék elégtételt adni szük­ségesnek nem tartja, könnyen megmagyarázható, hogy viszont a polgár ellen elkövetett durva ki­hágásokat enyhébben ítéli meg a katonai lova­giasság, mely minden elégtételtől elzárva látja magát, minek következtében provokálva érzi magát a főhaduri kegyelem, mely azon testü­leti szellem által hivatik segít­ségül, mely a hadsereg minden tagját összeköti, az utolsó kato­nától — föl a királyig. A ki fáradságot vett magának, hogy a szörnyen fogalmazott czikkben megkeresse az összefüggést, annak lehetetlen föl nem kiáltania: Imé, a király meg Viki, sértve ! Méltatlan gya­núsítás az, mely ellen minden lojális polgárnak tiltakoznia kell, hogy a király szolidaritásban van a polgárság irányában ellenséges állást elfoglaló katonákkal. A király fölötte van kato­nának és polgárnak; a királyról föltenni sem szabad, hogy pártállást foglal el s „enyhébben“ tehát igazságtalanul ítéli meg a katonák kihá­gásait. Ilyesmit hirdetni nemcsak egy kormány­­párti újságnak nem volna szabad, hanem akárki teszi, az államügyész kötelessége a törvényszék sorompói elé állítani. Meggondolta-e a Hon, mi az, a­mit ő leírt ? Meggondolta-e, mit jelent az, ha egy félhivata­los lap azt bizonyítgatja, hogy ha a katonaság és polgárság közt kollizió támad, a királyban nem­ igazságos bírót, hanem egy katonát fog találni s a hadsereg minden tagját testületi szellem köti össze az utolsó katonától fel a királyig. E hazugság jel­en tiltakoznunk kell, s tiltakozni kell a kormánynak is, még pedig oly módon, hogy e nemcsak oktalan, de a király személyét sértően gyanúsító czikkíróját megpö­­rölteti. De ez nem elég. Nem csak a király sért­hetetlenségét nem respektálja a Hon bölcse, ha­nem Magyarország állami és nemzeti integritását sem. Íme az épületes passzus : Azt mondják, hogy a hadseregnek nemzeti­­sége nincs. De Insz novicssJk a monarchiábéiH? hanem Magyarországon is sokféle nemzetiség van, ha az ezekből álló közös hadsereget „se­­honnai“-nak el lehet nevezni, akkor egy önálló magyar hadseregre is illenék e név. Ez a sophisma ugyan nem igen fog valakit megcsalni. De kiinduló pontja lehet a legfék­te­­lenebb nemzetiségi izgatásoknak. A monarchia egységét, melynek alakját és mértékét időről időre szerződés állapítja meg, összehasonlítani a magyar állam egységével, csak a legkétségbe­­esettebb okoskodónak juthat eszébe. Az egyszerű oktalanság mellett azonban delictum is van. Magyarország állami különlétének bűnös tagadása az, ha a monarchiát, mely nem egyéb, mint diplomácziai fogalom, hazának akarjuk feltün­tetni ; a magyar nemzet egységének bűnös meg­tagadása az, ha a magyar állam különféle nem­zetiségeit két külön állam két nemzettestével összehasonlítjuk. Még egyszer kérjük az államügyész urat, szíveskedjék a Hon czikkét pártfogásába venni. Ne lágyítsa meg a szívét se a czikk unalmas­­sága, se az a körülmény, hogy a Hont úgy sem olvassák, hanem lépjen föl erélyesen, mint tenné hasonló esetben függetlenségi párti újsággal szemben. Ez jogos és méltányos kivánság. Pontban 11 órakor az ajtónálló testőrök kocz­­cz­*­irtására megnyilott a szomszédos terem kétszár­­nyas ajtaja, s bejött a király.­­ Az ország kép­viselői harsány éljenzésben törtek ki, s ezalatt a palota előtti térről elmosódottan hangzott a terembe a hymnus. A királ­lyal jöttek az összes miniszte­rek Tisza Kálmán miniszterelnökkel élükön. A király huszártábornoki egyenruhában volt, mellén a Szt-István-rend nagy szalagjával, kalpag­­ját kezében tarta, fellépett a trónra, aztán helyet foglalt, s föltéve kalpagját, elmondta a következő trónbeszédet: Tisztelt Urak, Főrendek és Képviselők, Kedvelt Híveink! Midőn Önöket 1878-ik évi október 20 án a most lejárt törvényhozási időszak küszöbén üdvö­zöltük, kifejeztük érzetét annak, hogy bölcs, erőtel­jes és hazafias támogatásukra különösen szüksé­günk van. Örömünkre szolgál kijelenthetni, hogy ezen tá­mogatás iránt táplált reményeink teljesedtek. E támogatás tette lehetővé, hogy daczára a monarchiánkra és így kedvelt Magyarországunkra is háramlott újabb terheknek, minden az állam hitelére hátrányos eszköz mellőzésével fedeztet­hettek a rendkívüli kiadások és beváltozhatott az államot terhelő nagy függő adósság hátralevő része. Nem lehet c­élunk felsorolni mindazt, mi e tekintetben történt, de rá kell mutatnunk arra, hogy a monarchiánk védelme érdekében szükséges törvény megalkottatott, s hogy a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt lejárt pénzügyi egyez­mény a méltányos igényeknek megfelelőleg meg­­u­uttatott, hogy egész sora jött létre ama törvé­nyeknek, melyek az igazságszolgáltatás, a közigaz­gatás és a közgazdaság terén mélyen érzett hiá­nyok pótlására vannak hivatva. Az előző törvényhozási időszakban alkotott büntető törvénykönyv, kiegészítve a kihágásokról szóló törvénykönyvvel, életbe lépett, a csődtörvény megalkottatott, a perrendtartás legégetőbb hiányai orvosolva lettek. A személy- és vagyonbátorság biztosítására megalkottatott a közbiztonsági szolgálat szervezésé­ről szóló törvény. A magyar állampolgárság megszerzésének és elvesztésének m­ary fontosRáe­n kérdése törvény­iáltal­án­­­y­­ •­ szabályozva lett. A közlekedésre oly fontos vasúti hálózat több nagy hiánya orvosoltatott, a keleti összeköttetés biztosíttatott s a helyi érdekű vasutakról szóló tör­vény által lehetővé tétetett, hogy a fő közlekedési vonalaktól távol eső vidékek is azok körébe bevo­nassanak. Az erdőtörvény egy régen érzett hiányt pótol, míg a hazai iparnak adott kedvezményekről szóló törvény fontos lépés azon czél felé, hogy megszűnjék az ország közgazdászati viszonyainak egyoldalúsága s ne csak a mezőgazdaság le­gyen majdnem kizárólag a nemzet jövedelmeinek forrása. Az államháztartás kezelésében érvényben ma­radt józan takarékosság, párosulva az állam terhei viselésében újólag bebizonyított és legőszintébb el­ismerésünkre méltó áldozatkészséggel, lehetővé tette, hogy az államadósságok egy jelentékeny részének az államra nézve előnyösebb adósságra átváltozta­tása a hitelezők jogainak teljes megóvása mellett megkezdethessék. Az elszánt, komoly, hazafias törekvés, mely a közélet minden ágazatában nyilvánult, eredményez­te azt is, hogy a Tisza árjai által 1879-ben el­pusztított Szeged újra felépítése érdekében nemcsak a törvényhozás mindent megtehetett, de az összes világ meleg rokonszenve is példátlan mértékben já­rult a sújtottak bajainak enyhítésére. Jól tudjuk, hogy sok a teendő, a­mi még hátra van, de az eddigi tapasztalatok biztosítékot nyújtanak Nekünk az iránt, hogy a minden más kérdéstől menten, tisztán a belügyek rendezésére s fejlesztésére használható idő a jövőben is teljes odaadással fel fog használtatni, s meg fog történni mind­az, mi a haza szellemi és anyagi érdekeire nézve kívánatos, de eddig még az idő korlátoltsága miatt meg nem történhetett. Biztosítékot látunk erre abban is, hogy a kül­ügyi viszonyok alapos reményt nyújtanak arra, hogy a béke áldásait népeink zavartalanul fogják élvezhetni, a hatalmak kölcsönös jóakarata lehetővé tevén az időnkint felmerülő kérdéseknek békés útán megoldását. Egy örvendetes esemény következett be a leg­utóbbi időben : szeretett fiunk Rudolf főherczeg ko­ronaörökösnek Stefánia belga királyi herczegnővel kötött házassága. Az öröm, a szeretet és a ragaszkodás azon érzelmei, melyek összes népeim, melyek kedvelt Magyarországunk részéről oly fényesen nyilatkoz­tak, újabb bizonyítékát nyújtották annak, hogy a haza iránti szeretet és a korona iránti hűség együtt dobogtatják a nemzet kebelét, ezen elválaszthatatlan kettőnek boldogítására, dicsőségére. Isten áldása legyen ezen a népek öröme és szerencsekivánatai által üdvözölt frigyen, hogy biz­tosítsa az a nemzet és a trón együttes boldogságát a késő utókor számára. Fogadják Önök meleg köszönetünket buzgó fá­radozásaikért. Fogadják és vigyék küldőiknek őszinte királyi üdvözletünket. Ezzel a jelen országgyűlést berekesztettnek nyilvánítják. A trónbeszéd felolvasása után a király fölállt kalpagját levette, s az urak harsány éljenzése után visszavonult benső termeibe. Az országgyűlés ünnepélyes berekesztése után a főrendek és képviselők a várkápolnában gyűltek össze ünnepélyes Tedeumra, melynek befejeztével a fényes társaság ismét elhagyta a palotát. Utolsó mozzanatát a mai ünnepnek a szokásos tisztelgések képezték a miniszterelnöknél, Majláth Györgynél és Péchy Tamásnál, mint a két ház elnö­keinél. Az országgyűlés berekesztése. Munkácsy hazánkfiának festménye. — Eredeti levél. — Páris, május 30. Munkácsy hires festész hazánkfia betegség« által megakadályoztatván remek festményei „Krisztus Pilatus előtt“ a Salon kiállításába be­adni, a kitűzött idő elteltével a Salon bizottság­o­n>4- okVíAl n­7 r»K­V»Al Trn­ nolr-Afln+f l­oífwvorlm tyitval UVU UMMUl T UUMUVU.WVV *“■“ ’ annak nagysága következtében ott alig találtak volna helyet. Munkácsy azonban feltette magá­ban, hogy azt mindenesetre a párisi közönség­nek bemutatja, azt egy másik kiállítási terembe küldötte, a Rochefoucault utczában 6 dik szám alatti Sedelmeyer műkiállitásába, hol azt a mű­szaki bizottság egyhangúlag befogadta, mig Baudry és más franczia festészek képeit épen abból az okból, a melyért a Salon a Munká­­csyét be nem fogadhatta, kénytelen volt vissza­utasítani. A franczia lapok, ugyszinte az összes párisi műértő közönség is, hazánkfia képéről alig győz­nek elég magasztalót mondani s abban mindnyá­jan megegyeznek, hogy ha Baudry és a többi franczia festészek képei befogadtathattak volna, ezek Munkácsyé által tökéletesen háttérbe szo­­ríttattak volna. Munkácsy festményét mindnyá­jan epochális műnek mondják, mely a nagy olasz és flaman festészek műveivel versenyezik. A becsület érmei­e­ műnek nem csak a szak­értők, de ha az összes franczia közönségnél áta­­lános szavazás alá bocsátják azt, e remek mű az elsőség dicsőségét megnyerte volna. Egyébb­­iránt Munkácsy ezt az érmet már 1878-ben a világkiállítás alkalmával, valamennyi európai és amerikai műbiráló bizottságok által nyerte el. Igen rossz néven veszik a Salon kamarillájának, hogy egy oly festész művének, mint Munkácsy, ki az elsőség érmével bír 3 év óta, nem csinál­tak helyet. Igaz, hogy Munkácsy a kiszabott napra és órára nem készült el. Ő nem kért ha­lasztást, tudván, hogy ezt senkinek sem adják meg, de azt akarta, hogy a Champs Elysées palotájának egyik el nem foglalt termében en­gedjenek festményének helyet. Sedelmeyer még egy pénztár felállításával is megkínálta a Salon bizottságot és a jövedelmet i jó művészeti társulat A hegyallyai zendülés. (Vége.) Továbbá mégegyszer feldúlta a tábor Tar­­czal városát, iszonyt és nyomort hagyva maga után mindenütt. E pusztítások által Rákóczi, mint, a Hegyallya földesura, vallott legtöbb kárt. — Ő, a mint megtudá Vaudemontnak azon vi­dékre vezényeltetését, mindjárt sejté, hogy a császári seregek, szokásuk szerint, lázadókon és ártatlanokon egyaránt kegyetlen bosszút fognak állani és borzasztó dulást, rombolást elkövetni. Azért, hogy nyomorult jobbágyain jelenlétével segíthessen és saját vagyonát is a martalóczok zsákmánylásaitól személyes tekintélye által óv­hassa . Lipót császártól engedelmet kért és nyert Vaudemont herczeg táborába mehetni. Ehhez képest a fejedelem sietve, csak két szolga kísé­retében, postán leutazott Bécsből Eperjesre. Itt találjuk őt 1697. augusztus 4-kén, mely napon és helyen, ekkori tetemes költségeire a bécsi bankároktól kölcsönzött összegekhez még ifj. Péchy Ádámtól ezer magyar forintot vesz föl, 1698. márczius 1-jéig leendő megtérítés fejében. Eperjesit Rákóczi kissé megállapodván, két levelet küldött előre, névszerint hg. Vaudemont és gr. Nigrelli tábornokoknak. Az utóbbitól ta­nácsot kért, az előbbivel pedig tudatta, hogy a császár engedelméből hozzá igyekszik, hogy te­hát a Regécz táján csoportozó kuruczoktól útjá­ban biztos lehessen : kéri, küldjön eléje elégséges katonai fedezetet Kassáig. Nigrellittől a fejedelem még az­nap választ vön. Az öreg táborszernagy röviden, de nyomó­san csak ennyit irt : üdvözli ugyan Rákóczit, szerencsésen leérkezéséért , azonban mint igaz barátja nem titkolhatja el előtte, hogy jobb sze­rette volna, ha azokat, a­mik most itt történnek, inkább csak Bécsből szemléli vala. Rákóczit e sokat jelentő válasz gondolko­dóba ejté. Jól ismeri ugyanis a szelidlelkű s be­csületes jellemű Nigrellit, a­ki bár rendületlen hűséges cs. katona , de a mellett a magyar nemzetnek nem volt ellensége; őneki pedig, mióta Aspremont utján összeismerkedének, épen meleg barátjává vált. A fejedelem igen jól át­­érte, hogy Nigrelli, állásánál fogva, többet annál a mit irt, levélre nem bizhat , de őszinte barát­ságától bizton remélte, hogy élőszóval bővebben ki fogja jelenteni magát. Azonnal Kassára uta­zott tehát, és az öreg olasz gróf baráti érzelmei­ben nem is csalódék, mert Nigrelli teljes bizo­­dalommal sietett fejedelmi barátjával értesüléseit közölni, úgymint : Vaudemont herczeget nagyon meglepte volt az, hogy midőn Patakot a lázadók­tól visszafoglaló, Rákóczinak ott felhalmozott roppant értékű ingó javait, sőt Szerencs és Pa­tak közt a zendülőktől elfogott hintáit és mál­­hás­ szekereit is teljesen érintetlenül, bántatlanul megőrizve találta, — holott más földesuraknak mindenét fölprédálták­, s az egész Hegyallyán csak az egy Rákóczi vagyonát kímélték meg a pórok. E feltűnő körülmény iránt a nevezett herczeg tehát vallatni kezdé a hatalmába kerí­tett foglyokat, kik közül aztán némelyek, — talán a kínzás miatt, vagy kegyelmet remélve, s egy-kettő tán magánbosszuból is — azt val­lották, hogy Rákóczi jobbágyai földesurok egyet­értésével és tanácsára ragadtak fegyvert, — ezért­­ nem prédálták föl a fejedelemnek semmijét, s Vaudemont hitelt adott eme vádaknak, s tüstént jelentést ten az udvarnak mindenről. A tábornok e jelentése már Rákóczinak ! Bécsből leutazása után érkezett meg oda, s a­­ ha Nigrelli minden órán tartván a következmé­nyektől, óva inté barátját, ne menjen Vaude­mont táborába, kész veszedelem vár reá! Rákó- Az erkélyes trónteremben már háromnegyed 11 órakor teljes számmal együtt voltak a képvise­lők közül igen sokan, a főrendiház tagjai és az or­szág zászlósai. A függetlenségi párt részéről Helfy Ignácz volt jelen. czi ezek hallatára nagyon megdöbbent, s méltán. Mert noha a vádból nem volt semmi igaz, de a látszat tökéletesen ellene szólt, továbbá, az ud­var szellemét ha valaki, ő igen jól ismeré. „A bécsi udvarnál — úgymond — spanyol maxi­mák uralkodnak vala, tehát ott minden gyanú­sításon rettenetesen kaptak. Kollonics kardinál, kinek (mint immár esztergomi érseknek) a ma­gyar ügyekben főfő­ szava volt, engesztelhetetlen vola irántam: gr. Kinsky pedig az ekkori első miniszter, házamnak dühös ellensége: mindig en­nek kiirtását ajánlá a császárnak már csak po­litikai ok­okból is, miután a Rákóczi-ház a Habsburgokkal mindenkoron ujjat húzott.“ Mindezeket számba vévén,’ Rákóczi megkö­­szöné a jó Nigrelli barátságát, s tanácsaira hajtva, lemondott Vaudemonthoz való útjáról, ha minden jószágát eldulják is ennek „haramiái.“ Visszafordula Eperjesre, honnét nővére Aspre­­montné látogatására Makovicza várába rándul­­ván, — oly gyorsan miként leutazott volt, föl­­mene ismét Bécsbe. Útközben egy Vaudemont táborába siető udvari futárral találkozók. Nigrelli titok-fölfedő jó tanácsa s Rákóczi Bécsbe érkezése épen idejében esett, hogy az őt immár elnyelni készülő veszedelmet kikerülhes­se. Mert odaérkezve, Kinsky miniszterelnök ked­­venczétől Marsigli gróftól megtudá, hogy az udvar a Vaudemont herczegtől vett jelentésre elhatá­rozó őt fogságba vettetni, s ama futár a kivel az után találkozott, vivé a rendeletet a herczeg­­nek : fogassa el őt, a mint táborába érkezik ! Ugyanis a bécsi udvar annyival inkább hitelt adott Vaudemont vádjainak, minthogy nemcsak a császár s vak gyűlölettől elfogult főminiszte­rei, de még maga a különben oly élesen ítélő Sa­­voyai Eugen herczeg is, a­ki Rákóczival Bécsben ugyanazon utczában lakott s ugyanazon társaskö­rökbe járt, — az ifjú magyar fejedelem minden tetté­ben merő színlelést lát vala, s e nézetét hosszú évek múltán sem változtatta. „Régóta ismerem — igy ir a lengyel király szász Ágost követé­hez Eugen, — Rákóczi álnokságát, képmuta­tását , lelkét egészen elfogta a lázadás dühe, mely szive mélyében vert gyökeret.“ Rákóczi, az udvari köröknek iránta táplált ezen hangulatát jól tudva, — a fenyegető ve­szélyt elhárítandó, most egy rendkívül ügyes sakkhúzást tőn, mi által sikerült az immár an­­­nyira kritikussá vált helyzetnek élét elvennie. Nevezetesen, mindjárt Bécsbe érkezése és a Marsiglitől nyert értesülés után, hogy a császár elméjét kitudhassa : ajánlatot ten az udvarnak, magyarországi összes jószágai fölcserélésére, va­lamely egyenértékű herczegségért akár a német birodalomban, akár az ausztriai ház örökös­ tar­tományaiban, hogy igy a magyarországi viszo­nyok kötelékéből végképen kibontakozhassék. Fölkereste Menegatti jezsuita­ atyát, Leopold nagy befolyású gyóntatóját, s ajánlatát ezen férfiú által terjesztete a császár elé; ugyanazt egyidejűleg gr. Kinsky főminiszternek is beje­lentetvén ennek egy bizalmas emberével. Az a kérdés: komolyan volt-e téve Rákó­czinak e nagyjelentőségű ajánlata ? Azt hisszük, — alig ; legalább a fejedelemnek Önéletrajzában használt ama kifejezése: „hogy a császár elmé­jét megismerjem, próbára tegyem“, (ut tam­en imperatoris mentem agnoscam“) ide látszik ma­tatni. Valószínű tehát, hogy Rákóczi csak a Nigrelli és Marsigli közléseiből megismert fenye­gető veszélyt akará e tüntetésszerű lojalitási aktussal eltávoztatok Hisz ugyanakkor, midőn ezen ajánlatáról beszél , a legnagyobb elkesere­déssel emlékezik Leopold minisztereinek háza kiirtására irányzott ép oly konok, mint gonosz törekvéseiről. Jól tudhatta igy, hogy e minden áron vesztére törő miniszterek, ajánlatát s ez­által a Rákóczi-háznak esetleg a német biroda­lomban való stabilizálását előmozdítani épen nem fogják. De még — s ezt szintén jól tudhatta, — nagyszabású csereajánlat elfogadására hiá­nyoztak is, legalább ezúttal, a császárnál a meg­felelő objektumok és eszközök, főképen a német birodalomban. Leopold Menegatti által néhány nap múlva — mialatt bizonyára titkos tanácsában tárgyal­tatta az ügyet, — azt üzenteié Rákóczinak, hogy válaszát Kollonicstól fogja megérteni. Kinsky pedig, mint bősz ellenség, a következő meglepő izenettel bocsátó vissza a megbizottat küldőjéhez : Jobb lesz, ha ilyen ajánlatok tétele helyett Rákóczi, dolgainak jelen állásában, egye­nesen a császár kegyelméhez folyamodik, addig, mig e kegyelem ajtaja nyitva áll; mert ő fel­sége ellenségeivel folytatott levelezései és velők való összejátszása az udvar előtt nem ismeretle­nek, valamint oly okmányok sem hiányzanak, melyekből bebizonyítható, hogy Rákóczi tudója és táplálója volt jobbágyai föllázadásának. Szük­ség tehát, hogy minden idevonatkozót őszintén bevalljon, — mert ha a császár úgy akarja , más módokon is elfoglaltathatja birtokait! Elképzelhető Rákóczi indignácziója, nemes haragja, ezen kihívó válasz hallattára! Mind­­azáltal, hogy magát tökéletesebben tájékozhassa, kiváncsi volt ismerni a császár határozatát. El­ment tehát Kollonicshoz, kitől viszont — nem kis csodálkozására — igen szelíd választ von. (Nyilván úgy valt kicsinálva, hogy a miniszter fenyegessen, s a császár mint kegyes ur, cziró­­gasson!) A bibornok a fejedelemnek Leopold nevében körülbelől ezt adá tudtára : A császár kedvesen vette loyális ajánlatát, minthogy azon-

Next