Függetlenség, 1881. június (2. évfolyam, 150-178. szám)
1881-06-03 / 152. szám
Budapest,§1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. az. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre..................................16 frt Félévre........................................8 frt Negyedévre...............................4 frt Egy kára......................1 frt 40 kr. és Egyes számára: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. 152. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A trónbeszéd. A törvényhozás bölcs, erőteljes és hazafias támogatására van szükségünk. Örömünkre szolgál kijelenthetni, hogy ezen támogatás iránt táplált reményeink teljesedtek. E szavakat fűzte a magyar kormány az országgyűlés berekesztése alkalmából a királyi trónbeszéd szövegébe és ehhez mérten lett a trónbeszéd összeállítva. Tisza Kálmán remekelt, olyan statisztikai sorozatot állított össze, ennek összeállításában oly körültekintő óvatossággal válogatta meg a szavakat, hogy a trónbeszéd a családi eseményre vonatkozó rész kivételével épen szárazságánál, épen körültekintő óvatosságánál fogva az lett, aminek szánva volt: a király ajkáról hangzó kortesbeszéd. Az abszolút hatalommal uralkodó hivatalos nyilatkozatai az államfő nézeteit és czéljait szokták tartalmazni ; az alkotmányos uralkodó nyilatkozatai azonban a kormány működésének és befolyásának színezetét viselik, és mint a kormány művei ítélendők meg. E szokást gyakorló a magyar kormány is, illetve, sajátos viszonyainknál fogva alig szólhatván egyébb kormányakaratról, mint Tisza Kálmán akaratáról, e szokást érvényesítő Tisza Kálmán is. Csakhogy a kormányelnök, eltekintve más alkotmányos kormányok hivatásszerű kötelességétől, hogy az ily alkalomkor politikai nyilatkozatnak adjanak lehetőséget és tért, ezt messze túlhaladva, egyszerű kortesbeszéd elmondására használta fel a királyi tekintélyt. Czéltalan volna bizonyítgatnunk, hogy Tisza Kálmán, midőn ezt tette, mennyire élt vissza a helyzettel. Ennek bizonyítása a már megtörténtet meg nem történtté nem tenné, de fölment ettől az a körülmény is, hogy a haza polgárai sokkal inkább ismerik a lefolyt országgyűlés áldástalan működését, sokkal inkább kénytelenek szenvedni a befejezett országgyűlés által megszavazott terhek alatt; sokkal inkább megismerték a tiszapolitika rugóit és indokait, és tudják, hogy ezek ellenében hol lelhető meg az egyedüli mentő és óvszer, mintsem Tisza kortesbeszédének hatása lehetne még akkor is, ha annak elmondására a királyt kényszerítik, annak színhelyévé a királyi termet teszik. Tudja azt nagyon jól a nemzet, hogy az országgyűlésnek „e támogatása“ tette lehetővé, hogy mindinkább szaladunk a lejtőn lefelé, mely minket Ausztria gyarmatosaivá tesz, mely folyton növeli terheinket, mely legnagyobb áldozatkészségünk gyümölcsét idegen érdekek ápolására fordítja, melynek alján eltűnik még reményünk is, hogy valaha visszanyerhessük teljes önállóságunkat, teljes függetlenségünket. Tudja a nemzet nagyon jól, hogy a múlt országgyűlés támogatása tette lehetővé, hogy a nemzeti erkölcsök pusztulnak és helyette a korrupció, az erőszakoskodás terjeszkedik : hogy a nemzet kormányát nem lehet felelősségre vonni a nemzet legdrágább kincsein ejtett sérelmekért; hogy e nemzettel ma már mindenki szabadon paczkázhatik. Oh nagyon sok jót okozott a törvényhozás támogatása. Szentesité a boszniai kalandot, hogy eggyel több helyünk legyen, hova oly nehezen keresett filléreinket beöljük ; szentesité a magyar állampolgárság megszerzésének és elvesztésének „nagyfontosságu“ törvényét, melynek legfőbb fontossága az, hogy a haza legnagyobb fiát hazátlanná , szentesité azokat a törvényeket, melyek míg egyrészről mindig nagyobb pénzügyi áldozatokat rótt a nemzet nyakára, addig másrészről egyenes akadályait képezik a kereskedelmi, az ipari, a nemzetgazdászati fejlődésnek; szentesité a személy és vagyonbiztonság megóvására azt a rendőrségi törvényt, mely nem csak föleleveníti a leggyűlöltebb dolgok emlékét, hanem az önkényeskedés áldozatává dob oda minden polgárt. De kell-e ezeket mind sorba felsorolnunk ? Tisza Kálmán remekelt, midőn a trónbeszédet megalkotó, csak az a baja, hogy a kortesbeszédet a nemzet gúnnyal fogadja, és utálattal fordul el attól a férfitól, ki már a koronát, a királyt akarja kortesczéljaira, — és nem első ízben, — felhasználni, felhasználni saját hatalma támogatására, annak a hatalomnak a támogatására, mely a nemzeti sérelmek megtorlásánál soha sem látható. Adja meg a nemzet a kortesbeszédre a legillőbb feleletet a választásoknál. — junius 2. A király az eddigi dispozícziók szerint ezúttal hétfő estig marad itt. Az alföld-fiumei vasút újon választott igazgató tanácsának tegnapi ülésén báró Kochmeister Frigyes elnökké és dr. Herz Gyula alelnökké választatták. A magyar északkeleti vasút igazgató tanácsa Lónyai Jánost elnökké és Lévay Henriket alelnökké választotta. Péntek, junius 3. Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. sz. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Előfizetési pénzek, hirdetések, nyilt terek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Eli r sietéseket és M.^risztereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Az államügyész figyelmébe. A legújabb sajtóperek nagy izgalomba hozzák a közönséget és a sajtót. A vádolt hírlapírók fölmentése, a kolozsvári merénylet bűntetteseinek megkegyelmezése sok anyagot adnak az elmélkedésre pro és contra; s vélekedjék egyikről is, másikról is ki, hogy akar, nekünk nem juthat soha eszünkbe megtámadni valakit, mert véleménye történetesen nem egy a miénkkel. De kötelességünk igenis felszólalni az olyan expektorácziók ellen, aminek a Hon mai vezérczikkében foglaltatnak, s kötelességünk megkérni az államügyészt, hogy ez egyszer ne restellje a Iiont is elolvasni. Két passzusa van ennek a czikknek , mely határozottan a büntető törvénybe ütközik. Kifejtve, hogy ilyen esküdtszéki verdiktek még élesebb ellentétbe hozzák a népet és a katonaságot, így folytatja . Azonban, hogy a közös hadsereg komoly sérelmeiben az esküdtszék elégtételt adni szükségesnek nem tartja, könnyen megmagyarázható, hogy viszont a polgár ellen elkövetett durva kihágásokat enyhébben ítéli meg a katonai lovagiasság, mely minden elégtételtől elzárva látja magát, minek következtében provokálva érzi magát a főhaduri kegyelem, mely azon testületi szellem által hivatik segítségül, mely a hadsereg minden tagját összeköti, az utolsó katonától — föl a királyig. A ki fáradságot vett magának, hogy a szörnyen fogalmazott czikkben megkeresse az összefüggést, annak lehetetlen föl nem kiáltania: Imé, a király meg Viki, sértve ! Méltatlan gyanúsítás az, mely ellen minden lojális polgárnak tiltakoznia kell, hogy a király szolidaritásban van a polgárság irányában ellenséges állást elfoglaló katonákkal. A király fölötte van katonának és polgárnak; a királyról föltenni sem szabad, hogy pártállást foglal el s „enyhébben“ tehát igazságtalanul ítéli meg a katonák kihágásait. Ilyesmit hirdetni nemcsak egy kormánypárti újságnak nem volna szabad, hanem akárki teszi, az államügyész kötelessége a törvényszék sorompói elé állítani. Meggondolta-e a Hon, mi az, amit ő leírt ? Meggondolta-e, mit jelent az, ha egy félhivatalos lap azt bizonyítgatja, hogy ha a katonaság és polgárság közt kollizió támad, a királyban nem igazságos bírót, hanem egy katonát fog találni s a hadsereg minden tagját testületi szellem köti össze az utolsó katonától fel a királyig. E hazugság jelen tiltakoznunk kell, s tiltakozni kell a kormánynak is, még pedig oly módon, hogy e nemcsak oktalan, de a király személyét sértően gyanúsító czikkíróját megpörölteti. De ez nem elég. Nem csak a király sérthetetlenségét nem respektálja a Hon bölcse, hanem Magyarország állami és nemzeti integritását sem. Íme az épületes passzus : Azt mondják, hogy a hadseregnek nemzetisége nincs. De Insz novicssJk a monarchiábéiH? hanem Magyarországon is sokféle nemzetiség van, ha az ezekből álló közös hadsereget „sehonnai“-nak el lehet nevezni, akkor egy önálló magyar hadseregre is illenék e név. Ez a sophisma ugyan nem igen fog valakit megcsalni. De kiinduló pontja lehet a legféktelenebb nemzetiségi izgatásoknak. A monarchia egységét, melynek alakját és mértékét időről időre szerződés állapítja meg, összehasonlítani a magyar állam egységével, csak a legkétségbeesettebb okoskodónak juthat eszébe. Az egyszerű oktalanság mellett azonban delictum is van. Magyarország állami különlétének bűnös tagadása az, ha a monarchiát, mely nem egyéb, mint diplomácziai fogalom, hazának akarjuk feltüntetni ; a magyar nemzet egységének bűnös megtagadása az, ha a magyar állam különféle nemzetiségeit két külön állam két nemzettestével összehasonlítjuk. Még egyszer kérjük az államügyész urat, szíveskedjék a Hon czikkét pártfogásába venni. Ne lágyítsa meg a szívét se a czikk unalmassága, se az a körülmény, hogy a Hont úgy sem olvassák, hanem lépjen föl erélyesen, mint tenné hasonló esetben függetlenségi párti újsággal szemben. Ez jogos és méltányos kivánság. Pontban 11 órakor az ajtónálló testőrök koczcz*irtására megnyilott a szomszédos terem kétszárnyas ajtaja, s bejött a király. Az ország képviselői harsány éljenzésben törtek ki, s ezalatt a palota előtti térről elmosódottan hangzott a terembe a hymnus. A királlyal jöttek az összes miniszterek Tisza Kálmán miniszterelnökkel élükön. A király huszártábornoki egyenruhában volt, mellén a Szt-István-rend nagy szalagjával, kalpagját kezében tarta, fellépett a trónra, aztán helyet foglalt, s föltéve kalpagját, elmondta a következő trónbeszédet: Tisztelt Urak, Főrendek és Képviselők, Kedvelt Híveink! Midőn Önöket 1878-ik évi október 20 án a most lejárt törvényhozási időszak küszöbén üdvözöltük, kifejeztük érzetét annak, hogy bölcs, erőteljes és hazafias támogatásukra különösen szükségünk van. Örömünkre szolgál kijelenthetni, hogy ezen támogatás iránt táplált reményeink teljesedtek. E támogatás tette lehetővé, hogy daczára a monarchiánkra és így kedvelt Magyarországunkra is háramlott újabb terheknek, minden az állam hitelére hátrányos eszköz mellőzésével fedeztethettek a rendkívüli kiadások és beváltozhatott az államot terhelő nagy függő adósság hátralevő része. Nem lehet célunk felsorolni mindazt, mi e tekintetben történt, de rá kell mutatnunk arra, hogy a monarchiánk védelme érdekében szükséges törvény megalkottatott, s hogy a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt lejárt pénzügyi egyezmény a méltányos igényeknek megfelelőleg meguuttatott, hogy egész sora jött létre ama törvényeknek, melyek az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és a közgazdaság terén mélyen érzett hiányok pótlására vannak hivatva. Az előző törvényhozási időszakban alkotott büntető törvénykönyv, kiegészítve a kihágásokról szóló törvénykönyvvel, életbe lépett, a csődtörvény megalkottatott, a perrendtartás legégetőbb hiányai orvosolva lettek. A személy- és vagyonbátorság biztosítására megalkottatott a közbiztonsági szolgálat szervezéséről szóló törvény. A magyar állampolgárság megszerzésének és elvesztésének mary fontosRáen kérdése törvényiáltalány • szabályozva lett. A közlekedésre oly fontos vasúti hálózat több nagy hiánya orvosoltatott, a keleti összeköttetés biztosíttatott s a helyi érdekű vasutakról szóló törvény által lehetővé tétetett, hogy a fő közlekedési vonalaktól távol eső vidékek is azok körébe bevonassanak. Az erdőtörvény egy régen érzett hiányt pótol, míg a hazai iparnak adott kedvezményekről szóló törvény fontos lépés azon czél felé, hogy megszűnjék az ország közgazdászati viszonyainak egyoldalúsága s ne csak a mezőgazdaság legyen majdnem kizárólag a nemzet jövedelmeinek forrása. Az államháztartás kezelésében érvényben maradt józan takarékosság, párosulva az állam terhei viselésében újólag bebizonyított és legőszintébb elismerésünkre méltó áldozatkészséggel, lehetővé tette, hogy az államadósságok egy jelentékeny részének az államra nézve előnyösebb adósságra átváltoztatása a hitelezők jogainak teljes megóvása mellett megkezdethessék. Az elszánt, komoly, hazafias törekvés, mely a közélet minden ágazatában nyilvánult, eredményezte azt is, hogy a Tisza árjai által 1879-ben elpusztított Szeged újra felépítése érdekében nemcsak a törvényhozás mindent megtehetett, de az összes világ meleg rokonszenve is példátlan mértékben járult a sújtottak bajainak enyhítésére. Jól tudjuk, hogy sok a teendő, ami még hátra van, de az eddigi tapasztalatok biztosítékot nyújtanak Nekünk az iránt, hogy a minden más kérdéstől menten, tisztán a belügyek rendezésére s fejlesztésére használható idő a jövőben is teljes odaadással fel fog használtatni, s meg fog történni mindaz, mi a haza szellemi és anyagi érdekeire nézve kívánatos, de eddig még az idő korlátoltsága miatt meg nem történhetett. Biztosítékot látunk erre abban is, hogy a külügyi viszonyok alapos reményt nyújtanak arra, hogy a béke áldásait népeink zavartalanul fogják élvezhetni, a hatalmak kölcsönös jóakarata lehetővé tevén az időnkint felmerülő kérdéseknek békés útán megoldását. Egy örvendetes esemény következett be a legutóbbi időben : szeretett fiunk Rudolf főherczeg koronaörökösnek Stefánia belga királyi herczegnővel kötött házassága. Az öröm, a szeretet és a ragaszkodás azon érzelmei, melyek összes népeim, melyek kedvelt Magyarországunk részéről oly fényesen nyilatkoztak, újabb bizonyítékát nyújtották annak, hogy a haza iránti szeretet és a korona iránti hűség együtt dobogtatják a nemzet kebelét, ezen elválaszthatatlan kettőnek boldogítására, dicsőségére. Isten áldása legyen ezen a népek öröme és szerencsekivánatai által üdvözölt frigyen, hogy biztosítsa az a nemzet és a trón együttes boldogságát a késő utókor számára. Fogadják Önök meleg köszönetünket buzgó fáradozásaikért. Fogadják és vigyék küldőiknek őszinte királyi üdvözletünket. Ezzel a jelen országgyűlést berekesztettnek nyilvánítják. A trónbeszéd felolvasása után a király fölállt kalpagját levette, s az urak harsány éljenzése után visszavonult benső termeibe. Az országgyűlés ünnepélyes berekesztése után a főrendek és képviselők a várkápolnában gyűltek össze ünnepélyes Tedeumra, melynek befejeztével a fényes társaság ismét elhagyta a palotát. Utolsó mozzanatát a mai ünnepnek a szokásos tisztelgések képezték a miniszterelnöknél, Majláth Györgynél és Péchy Tamásnál, mint a két ház elnökeinél. Az országgyűlés berekesztése. Munkácsy hazánkfiának festménye. — Eredeti levél. — Páris, május 30. Munkácsy hires festész hazánkfia betegség« által megakadályoztatván remek festményei „Krisztus Pilatus előtt“ a Salon kiállításába beadni, a kitűzött idő elteltével a Salon bizottságon>4- okVíAl n7 r»KV»Al Trn nolr-Afln+f loífwvorlm tyitval UVU UMMUl T UUMUVU.WVV *“■“ ’ annak nagysága következtében ott alig találtak volna helyet. Munkácsy azonban feltette magában, hogy azt mindenesetre a párisi közönségnek bemutatja, azt egy másik kiállítási terembe küldötte, a Rochefoucault utczában 6 dik szám alatti Sedelmeyer műkiállitásába, hol azt a műszaki bizottság egyhangúlag befogadta, mig Baudry és más franczia festészek képeit épen abból az okból, a melyért a Salon a Munkácsyét be nem fogadhatta, kénytelen volt visszautasítani. A franczia lapok, ugyszinte az összes párisi műértő közönség is, hazánkfia képéről alig győznek elég magasztalót mondani s abban mindnyájan megegyeznek, hogy ha Baudry és a többi franczia festészek képei befogadtathattak volna, ezek Munkácsyé által tökéletesen háttérbe szoríttattak volna. Munkácsy festményét mindnyájan epochális műnek mondják, mely a nagy olasz és flaman festészek műveivel versenyezik. A becsület érmeie műnek nem csak a szakértők, de ha az összes franczia közönségnél átalános szavazás alá bocsátják azt, e remek mű az elsőség dicsőségét megnyerte volna. Egyébbiránt Munkácsy ezt az érmet már 1878-ben a világkiállítás alkalmával, valamennyi európai és amerikai műbiráló bizottságok által nyerte el. Igen rossz néven veszik a Salon kamarillájának, hogy egy oly festész művének, mint Munkácsy, ki az elsőség érmével bír 3 év óta, nem csináltak helyet. Igaz, hogy Munkácsy a kiszabott napra és órára nem készült el. Ő nem kért halasztást, tudván, hogy ezt senkinek sem adják meg, de azt akarta, hogy a Champs Elysées palotájának egyik el nem foglalt termében engedjenek festményének helyet. Sedelmeyer még egy pénztár felállításával is megkínálta a Salon bizottságot és a jövedelmet i jó művészeti társulat A hegyallyai zendülés. (Vége.) Továbbá mégegyszer feldúlta a tábor Tarczal városát, iszonyt és nyomort hagyva maga után mindenütt. E pusztítások által Rákóczi, mint, a Hegyallya földesura, vallott legtöbb kárt. — Ő, a mint megtudá Vaudemontnak azon vidékre vezényeltetését, mindjárt sejté, hogy a császári seregek, szokásuk szerint, lázadókon és ártatlanokon egyaránt kegyetlen bosszút fognak állani és borzasztó dulást, rombolást elkövetni. Azért, hogy nyomorult jobbágyain jelenlétével segíthessen és saját vagyonát is a martalóczok zsákmánylásaitól személyes tekintélye által óvhassa . Lipót császártól engedelmet kért és nyert Vaudemont herczeg táborába mehetni. Ehhez képest a fejedelem sietve, csak két szolga kíséretében, postán leutazott Bécsből Eperjesre. Itt találjuk őt 1697. augusztus 4-kén, mely napon és helyen, ekkori tetemes költségeire a bécsi bankároktól kölcsönzött összegekhez még ifj. Péchy Ádámtól ezer magyar forintot vesz föl, 1698. márczius 1-jéig leendő megtérítés fejében. Eperjesit Rákóczi kissé megállapodván, két levelet küldött előre, névszerint hg. Vaudemont és gr. Nigrelli tábornokoknak. Az utóbbitól tanácsot kért, az előbbivel pedig tudatta, hogy a császár engedelméből hozzá igyekszik, hogy tehát a Regécz táján csoportozó kuruczoktól útjában biztos lehessen : kéri, küldjön eléje elégséges katonai fedezetet Kassáig. Nigrellittől a fejedelem még aznap választ vön. Az öreg táborszernagy röviden, de nyomósan csak ennyit irt : üdvözli ugyan Rákóczit, szerencsésen leérkezéséért , azonban mint igaz barátja nem titkolhatja el előtte, hogy jobb szerette volna, ha azokat, amik most itt történnek, inkább csak Bécsből szemléli vala. Rákóczit e sokat jelentő válasz gondolkodóba ejté. Jól ismeri ugyanis a szelidlelkű s becsületes jellemű Nigrellit, aki bár rendületlen hűséges cs. katona , de a mellett a magyar nemzetnek nem volt ellensége; őneki pedig, mióta Aspremont utján összeismerkedének, épen meleg barátjává vált. A fejedelem igen jól átérte, hogy Nigrelli, állásánál fogva, többet annál a mit irt, levélre nem bizhat , de őszinte barátságától bizton remélte, hogy élőszóval bővebben ki fogja jelenteni magát. Azonnal Kassára utazott tehát, és az öreg olasz gróf baráti érzelmeiben nem is csalódék, mert Nigrelli teljes bizodalommal sietett fejedelmi barátjával értesüléseit közölni, úgymint : Vaudemont herczeget nagyon meglepte volt az, hogy midőn Patakot a lázadóktól visszafoglaló, Rákóczinak ott felhalmozott roppant értékű ingó javait, sőt Szerencs és Patak közt a zendülőktől elfogott hintáit és málhás szekereit is teljesen érintetlenül, bántatlanul megőrizve találta, — holott más földesuraknak mindenét fölprédálták, s az egész Hegyallyán csak az egy Rákóczi vagyonát kímélték meg a pórok. E feltűnő körülmény iránt a nevezett herczeg tehát vallatni kezdé a hatalmába kerített foglyokat, kik közül aztán némelyek, — talán a kínzás miatt, vagy kegyelmet remélve, s egy-kettő tán magánbosszuból is — azt vallották, hogy Rákóczi jobbágyai földesurok egyetértésével és tanácsára ragadtak fegyvert, — ezért nem prédálták föl a fejedelemnek semmijét, s Vaudemont hitelt adott eme vádaknak, s tüstént jelentést ten az udvarnak mindenről. A tábornok e jelentése már Rákóczinak ! Bécsből leutazása után érkezett meg oda, s a ha Nigrelli minden órán tartván a következményektől, óva inté barátját, ne menjen Vaudemont táborába, kész veszedelem vár reá! Rákó- Az erkélyes trónteremben már háromnegyed 11 órakor teljes számmal együtt voltak a képviselők közül igen sokan, a főrendiház tagjai és az ország zászlósai. A függetlenségi párt részéről Helfy Ignácz volt jelen. czi ezek hallatára nagyon megdöbbent, s méltán. Mert noha a vádból nem volt semmi igaz, de a látszat tökéletesen ellene szólt, továbbá, az udvar szellemét ha valaki, ő igen jól ismeré. „A bécsi udvarnál — úgymond — spanyol maximák uralkodnak vala, tehát ott minden gyanúsításon rettenetesen kaptak. Kollonics kardinál, kinek (mint immár esztergomi érseknek) a magyar ügyekben főfő szava volt, engesztelhetetlen vola irántam: gr. Kinsky pedig az ekkori első miniszter, házamnak dühös ellensége: mindig ennek kiirtását ajánlá a császárnak már csak politikai okokból is, miután a Rákóczi-ház a Habsburgokkal mindenkoron ujjat húzott.“ Mindezeket számba vévén,’ Rákóczi megköszöné a jó Nigrelli barátságát, s tanácsaira hajtva, lemondott Vaudemonthoz való útjáról, ha minden jószágát eldulják is ennek „haramiái.“ Visszafordula Eperjesre, honnét nővére Aspremontné látogatására Makovicza várába rándulván, — oly gyorsan miként leutazott volt, fölmene ismét Bécsbe. Útközben egy Vaudemont táborába siető udvari futárral találkozók. Nigrelli titok-fölfedő jó tanácsa s Rákóczi Bécsbe érkezése épen idejében esett, hogy az őt immár elnyelni készülő veszedelmet kikerülhesse. Mert odaérkezve, Kinsky miniszterelnök kedvenczétől Marsigli gróftól megtudá, hogy az udvar a Vaudemont herczegtől vett jelentésre elhatározó őt fogságba vettetni, s ama futár a kivel az után találkozott, vivé a rendeletet a herczegnek : fogassa el őt, a mint táborába érkezik ! Ugyanis a bécsi udvar annyival inkább hitelt adott Vaudemont vádjainak, minthogy nemcsak a császár s vak gyűlölettől elfogult főminiszterei, de még maga a különben oly élesen ítélő Savoyai Eugen herczeg is, aki Rákóczival Bécsben ugyanazon utczában lakott s ugyanazon társaskörökbe járt, — az ifjú magyar fejedelem minden tettében merő színlelést lát vala, s e nézetét hosszú évek múltán sem változtatta. „Régóta ismerem — igy ir a lengyel király szász Ágost követéhez Eugen, — Rákóczi álnokságát, képmutatását , lelkét egészen elfogta a lázadás dühe, mely szive mélyében vert gyökeret.“ Rákóczi, az udvari köröknek iránta táplált ezen hangulatát jól tudva, — a fenyegető veszélyt elhárítandó, most egy rendkívül ügyes sakkhúzást tőn, mi által sikerült az immár annyira kritikussá vált helyzetnek élét elvennie. Nevezetesen, mindjárt Bécsbe érkezése és a Marsiglitől nyert értesülés után, hogy a császár elméjét kitudhassa : ajánlatot ten az udvarnak, magyarországi összes jószágai fölcserélésére, valamely egyenértékű herczegségért akár a német birodalomban, akár az ausztriai ház örökös tartományaiban, hogy igy a magyarországi viszonyok kötelékéből végképen kibontakozhassék. Fölkereste Menegatti jezsuita atyát, Leopold nagy befolyású gyóntatóját, s ajánlatát ezen férfiú által terjesztete a császár elé; ugyanazt egyidejűleg gr. Kinsky főminiszternek is bejelentetvén ennek egy bizalmas emberével. Az a kérdés: komolyan volt-e téve Rákóczinak e nagyjelentőségű ajánlata ? Azt hisszük, — alig ; legalább a fejedelemnek Önéletrajzában használt ama kifejezése: „hogy a császár elméjét megismerjem, próbára tegyem“, (ut tamen imperatoris mentem agnoscam“) ide látszik matatni. Valószínű tehát, hogy Rákóczi csak a Nigrelli és Marsigli közléseiből megismert fenyegető veszélyt akará e tüntetésszerű lojalitási aktussal eltávoztatok Hisz ugyanakkor, midőn ezen ajánlatáról beszél , a legnagyobb elkeseredéssel emlékezik Leopold minisztereinek háza kiirtására irányzott ép oly konok, mint gonosz törekvéseiről. Jól tudhatta igy, hogy e minden áron vesztére törő miniszterek, ajánlatát s ezáltal a Rákóczi-háznak esetleg a német birodalomban való stabilizálását előmozdítani épen nem fogják. De még — s ezt szintén jól tudhatta, — nagyszabású csereajánlat elfogadására hiányoztak is, legalább ezúttal, a császárnál a megfelelő objektumok és eszközök, főképen a német birodalomban. Leopold Menegatti által néhány nap múlva — mialatt bizonyára titkos tanácsában tárgyaltatta az ügyet, — azt üzenteié Rákóczinak, hogy válaszát Kollonicstól fogja megérteni. Kinsky pedig, mint bősz ellenség, a következő meglepő izenettel bocsátó vissza a megbizottat küldőjéhez : Jobb lesz, ha ilyen ajánlatok tétele helyett Rákóczi, dolgainak jelen állásában, egyenesen a császár kegyelméhez folyamodik, addig, mig e kegyelem ajtaja nyitva áll; mert ő felsége ellenségeivel folytatott levelezései és velők való összejátszása az udvar előtt nem ismeretlenek, valamint oly okmányok sem hiányzanak, melyekből bebizonyítható, hogy Rákóczi tudója és táplálója volt jobbágyai föllázadásának. Szükség tehát, hogy minden idevonatkozót őszintén bevalljon, — mert ha a császár úgy akarja , más módokon is elfoglaltathatja birtokait! Elképzelhető Rákóczi indignácziója, nemes haragja, ezen kihívó válasz hallattára! Mindazáltal, hogy magát tökéletesebben tájékozhassa, kiváncsi volt ismerni a császár határozatát. Elment tehát Kollonicshoz, kitől viszont — nem kis csodálkozására — igen szelíd választ von. (Nyilván úgy valt kicsinálva, hogy a miniszter fenyegessen, s a császár mint kegyes ur, czirógasson!) A bibornok a fejedelemnek Leopold nevében körülbelől ezt adá tudtára : A császár kedvesen vette loyális ajánlatát, minthogy azon-