Függetlenség, 1881. szeptember (2. évfolyam, 240-269. szám)

1881-09-11 / 250. szám

Budapest, 1881. FÜGGETLENSÉG. Szeptember 11. Soldatenkind és magyar ember. Ischlből Pázmándy Dénes országgyűlési képviselő úrtól ma a következő táviratot vettük: A nemzetnek nem szabad jutalom nélkül hagyni védőjét; a népnek emléket kell adni annak, ki nem akar reá lövetni! Göczel István kezébe adjunk uj kardot, mely értékesebb leend a réginél, mert reá egy nemzet elismerése s a nép hálája lesznek bevésve. Megnyitom ezennel az aláírást egy Göczel István urnak adandó diszkardra huszonöt forinttal, ivennen adományozott még Chorin Zsigmond tiz forintot. Üdvözöljük Pázmándy Dénes orsz. képviselő úr e szép eszméjét s azt teljesen magunkévá téve, szerkesztőségünk is tíz forinttal járul a czélhoz, melyet bizonyára nem kell ajánlanunk a hazafias közönségnek. Meg vagyunk győződve, hogy a felhívás közzététele után kétszer huszonnégy óra alatt meglesz a magyar kard, melylyel a nemzet kárpótolja Göczel Istvánnak a hazai alkotmányhoz való hűségéért tőle elvett osztrák kardot. Még felhívásunk kibocsátása előtt Hentaller Lajos orsz. képv. 5 frtot, Berecz Tivadar 2 frtot, dr. Prém József 3 frtot, Tóth Béla 3 frtot, Verhovay Lajos 2 forintot jegyzett, valamint a tudományegyetemi orvostan hallgatók ismerkedési estélyén 8 frt 70 krt gyűjtöttek ivünkre. Megemlítjük még a Pester Lloyd után, hogy a Ferenczváros több polgára elhatározta, miszerint a jövő hét egyik napján Göczel István tiszteletére bankettet rendeznek és erre Göczel urat számos tagú küldöttség által hivják meg. * Lendl Vilmos százados úrról írják nekünk, hogy regementjének egyik legdurvább, legmagyarfalóbb tisztje, a ki ad normám Rüstow a magyar katonákat per „ungarischer Sauhund“ szokta volt czimezgetni és mindig nagy gyönyörűsége tellett abban, ha a magyarokat gyötörhette és üldözhette. — Göczel István hadnagy tavaly és az idén az egyéves önkénytesek osztályánál volt alkalmazva mint tanár s az önkénytesek nem győzik eléggé dicsérni úgy lovagias bánásmódját, mint a műszaki dolgokban való kitűnő szakismereteit. * A felháborodás Lendl Vilmos Ritter von Margthal eljárása fölött folytonos hullámzásban tartja a közönség kedélyét. Mindenütt a legélesebb kritikát hallani. Ez a tárgy úgyszólván az egyetlen, amely körül a napi beszéd foly. Senki sincs, aki kárhoztatólag ne nyilatkoznék Lendl föllépésének minden részletére. Soha osztalanabbul embert el nem ítélt közvélemény. Általános és egyhangú a vélemény, hogy semmi menthető vonás sincs föllépésében. A gentleman elitéli az elégtételadás körül tanúsított lovagiatlan magaviseletét; — a politikus az alkotmány gyűlöletéről és az alkotmányos esküről mondott becsületbevágó és felségsértő szavait; a hazafi magyarellenes dühöngéseit; a férfi árulkodó jellemét, az ember rágalmazó természetét, a katona gyávaságát. Szóval föltétlenebbül és teljesebben morális halálra ítélt ember nincs széles e világon, mint Lendl Vilmos Ritter von Margthal j mérnökkari százados. A hangulatot jellemzi, az a csomó levél, amelyet szerkesztőségünk ez ügyben kapott. Egyikből adjuk a következő szavakat: „Mi mindannyian, akiknek bölcsője Magyarország földjén ringott és akik eddig gyáva feuhéjjázók hangos szavú támadásai ellen mindig tudtuk megvédeni hazánkat, becsületesek vagyunk-e a becsületbírósági ítélet után, vagy nem ? Hisz mi sem vagyunk csekélyebb bűnösök, mint a becsületétől megfosztott Göczel hadnagy ! Minden magyar, ha a cs. kir. katona zubbony alatt dobog is szive, ugyan azt tette volna, a mit ő ; meg vagyunk hát fosztva mindannyian becsületünktől minő, a kinek elégtételt adni nem akarnak, mert férfiúi becsületén ; folt esett ? ! Esküszegés, hitszegés, katonatiszti felfogás • szerint a becsületes dolgokhoz tartoznak, és a ki honárulást katonai köpeny alatt elkövetni nem akar , az becstelen. A felségsértés, melyet Lendl kapitány elkövetett, számba sem jő ; — és ily katonaság s védszárnya alatt leszünk egykor, hogyha védelemre lesz szükségünk, ifjaink ily tisztek vezénylete alatt fognak elvérezni, akik között büntetlenül jár olyan, kinek étvágya semmivel sem volna csekélyebb, ha j 24 magyart látna felakasztva.“ * A bécsi sajtó is hosszan foglalkozik ez üggyel s ez egyszer kivételképen egyetért a magyar lapokkal. A N. Fr. Presse vezérczikket ír, melyből átvesszük a következőket : „Ha ilyenforma esetekben a becsületbiróság elé egyátalán kérdés terjesztendő, ez csak az lehet : megegyeztethető-e a katonai becsülettel vagy sem, hogy tisztek ily tárgyak fölött nyilvánosan vitatkoznak, s ha a kérdés így állittatik fel, akkor a törvényszéki tárgyalás mind a két hősét, a feladót úgy mint a vádlottat, vagy egyformán fölmenteni vagy egyformán elitélni kellett volna. Ahogy a dolog most áll, a becsületbírósági ítélet által a hadsereg szegényebb lett egy fiatal s — lehet — derék tiszttel, de sem a hadsereg reputácziójának, sem a fegyelem jó szellemének nem tétetett szolgálat. A jezsuiták szemináriumaiban szokásban volt, hogy a növendékekhez a legcsiklandósabb kérdéseket intézték, melyek a kötelességek összeütközésének legképtelenebb eseteire vonatkoztak ; e szemináriumokban azonban — jezsuitákat neveltek. A hadseregnek — igy rémlik nekünk — más feladatai vannak s más embereket kell nevelnie. A különben magyarfalásáról nevezetes Deutsche Zeitung ezeket írja: Magyarországon a közös hadsereg elleni vihar most ismét ki fog törni, s ezúttal, bármennyire sajnáljuk is a hadsereg s a magyar nép közti izgatott hangulatot, az okot feddésre méltó módon egy tiszt szolgáltatta. Lendl Vilmos műszaki százados azon, semmi által nem igazolható nyilatkozatra ragadtatta magát, hogy az az eskü, melyet a császár a magyar alkotmányra tett, politikai s ennélfogva nincs kötelező ereje; megkérdezte Göczel István hadnagyot, hogy a magyar alkotmány ellen intézett támadás esetén lövetne-e a magyarokra, s midőn ez nemmel válaszolt, az ezred becsületbirósága rangjától megfosztotta. Értjük a felindulás viharát, mely Magyarországon támad, midőn az állittatik, hogy a császárnak szabad az alkotmányt megszegni.“ * Nem tartjuk érdektelennek megemlíteni, hogy alig egy év alatt a Göczel esete már a harmadik, midőn katona politikai meggyőződése miatt kerül becsületbiróság elé. Az első volt Hoitsy Pál tart. hadnagy ösmeretes ügye, kit tiszti rangjáról való lemondásra kényszeritettek, mert megirt egy czikket, melyért az esküdtszék fényesen fölmentette. A második áldozat volt Bolla kassai tart. hadnagy, akit egyszerűen azért nyilvánítottak becstelennek, mert a Casino gyűlésén az Abauj-Kassai Közlöny járatása mellett szavazott. Elég annak a megvilágítására, mennyire nem fér meg semmi e közösnek nevezett hadsereg szellemével sem a magyarság, sem a szabad gondolkozás.* A Lipót főherczegről nevezett 2-ik mérnökkari ezred tisztikara a Kremsből tegnap ide érkezett ezredes tiszteletére a redouti étterem külön helyiségében bankettet tartott. Együtt voltak valamennyien, csak Lendl Vilmos százados nem. Talán őrá magára nézve is jobb volt, hogy nem volt ott, s nem hallgathatta esetének rostálását. Lendl Vilmos Ritter von Margthal tegnap estig még szolgálattevő tiszt volt, de már érezvén az ellene tiszttársainál is a rásütött gyávasági bélyeg miatt támadt hidegséget, szobáját őrizte s csak alkonyatkor hagyta el rövid időre. Mint legbiztosabb forrásból értesülünk, az általunk tegnapi lapunkban közölt értesítések megfelelnek a tényállásnak. Lendl Vilmos a szolgálattételtől fel van mentve. Nem érintkezik a századdal. A századparancsnokságot, melyet mint kapitány eddig ő teljesített, ma Laskay Gábor főhadnagy átvette Prodanowits főhadnagy, Erle hadnagytól és őrmestertől. A tisztek között néhány teljesen ezopfos tiszt kivételével általános a vélemény, hogy Lendlnek többé a hadsereg tiszti karában nem lehet helye; három tiszt nyilvánosan azt mondta: „Széttépjük e portépéet, ha oly ember is viselt, akit nyilvánosan valamennyi lapban mint gyávát hurczoltak meg.” Göczel István holnap reggel akart eltávozni a fővárosból, de többeknek hosszas kérésére (bár hét évi katonai szolgálata után még nagyon nehezen tudja beletalálni magát ily rohamosan folyásába) arra a figyelmeztetésre, hogy nemzeti ügynek tesz szolgálatot, itt tartózkodását meghosszabbította. TÁRSADALOM. A tüntetés. Az orvostanhallgatók és a jogászok ma ismerkedő estvéjüket tartották. Az egyik a Komlóban folyt le, a másik az Arany Sasban. Mind a két gyülekezet elhatározta, hogy kifejezést ad a katonai affairre nézve uralkodó érzéseinek s tömegesen kivonultak lapunk szerkesztőségének ablakai alá, hol — hir szerint — Göczel és Verhovay még mindig ott voltak. Mintegy 400 fiatal ember jött össze a gránátos- és megyeház-utcza torkolatánál s éljenezni kezdték Göczelt, Verhovayt és a Függetlenséget. Eközben az ifjak két küldöttsége is megjelent lapunk szerkesztőségében, hol azonban a keresettek nem voltak jelen. Ezért két dolgozótársunk, Bogdányi és Berecz Tivadar az együtt eltávozott Göczel és szerkesztőnk nevében megköszönték a rokonszenves tüntetést, mire a közönség elvonult a Komlóba,le csak egy félórára, mert ezután ismét előjöttek s a Függetlenség ablakai előtt Verhovayt és Géczelt kívánták hallani. Majd, midőn megtudták, hogy a nevezett urak nincsenek fönn a szerkesztőségben, „halljuk Inczédit“ lett a jelszó. Dolgozótársunk megjelent az ablaknál, mire Füredi Antal joghallgató a következő beszédet tartotta: Eljöttünk a magyarországi fiatalság nevében, hogy kifejezést adjunk tiltakozásunknak azon eljárás ellen, mely Göczel István urat becsületétől és rangjától megfosztottnak jelentette ki. Mi, Magyarország ifjúsága, kötelességünknek érezzük elismerésünket kifejezni amaz alkotmányos érzés iránt, melyet Göczel ur abban a körben, melyben ő élt, a közösnek nevezett hadsereg körében, tanusitott. Mi nem tesszük fel a királyról, hogy esküjét szeghetné s annál nagyobb elismeréssel adózunk annak az embernek, aki a magyar alkotmány megtámadását bűnnek bélyegezte. Kérem önt uram, legyen a sajtóban tolmácsa a mi érzéseinknek !“ Amire Inczédi László dolgozótársunk következőleg válaszolt: „Nem hozzám jöttek önök s lelkes szavaikat úgy veszem át csak mint az önök tolmácsa, aki köteles vagyok az önök érzéseit az egész ország tudomására hozni. Önök eljöttek, hogy kifejezzék elismerésüket egy igaz magyar ember s megvetésüket egy általunk meg sem érthető tett iránt. Engedjék meg, hogy mint a független sajtó egy szerény munkása, a függetlenségi párt egy csekély tagja, kifejezzem ezért önöknek köszönetemet. Legyenek meggyőződve, hogy az önök férfias nyilatkozata visszhangot fog kelteni az egész országban.“ Az ifjúság erre sűrű éljenzés közt eloszlott. Mint értesülünk, később elhatározták, hogy egy Göczel Istvánhoz intézett adresszben fog kifejezést adni érzelmeinek. Ez adressere az aláírásokat, valamint a Göczelnek adandó diszkardra az adományokat holnap kezdik gyűjteni az egyetemen. HÍREK. — szeptember 10. — Magyar katonatisztek, német burgerek. Lapunk egy barátja írja nekünk: Az oly roppant feltűnést és általános felháborodást előidéző Göczel- féle ügy egy jelenetre emlékeztet, mely ámbár csekély jelentőségű, tán mégis bír némi érdekeltséggel annyiban, hogy bizonyságot szolgáltat amellett, hogy az oly nagy hírnévre kapott, 2-ik számú Lipót főherczeg mérnökkari ezrede körében létezik, Göczel úr példájára, még számos oly magyar érzésű és gondolkozást! hazafi, ki ha rá parancsolnának is, se lőne magyar testvérére. Körülbelül egy hónapja , lehet, hogy Krems városában Darázs Miska magyar zenekara előadását hallgattam. A hallgatók között számos a 2-ik számú Lipót főherczeg mérnökkari ezredénél szolgáló, magyar ajkú tisztek is voltak, s kiket a Rákóczy zenéje annyira föllelkesített, hogy j tetszésüknek viharos taps által adtak kifejezést. Ezen a német brúderek roppantul megütközvén, német darabot parancsoltak, de czigányaink az élénk , taps által neki bátorodván — csárdást húztak és , húztak is továbbá folytonosan magyar darabokat, mert hullottak a magyar katonatisztek részéről a bankók a kalapba. A németek látván, hogy a czigányokkal már már borravalókkal se boldogulhatnak nem sokára odébb állottak. Hozott is ám másodnapra a Kremser Wochenblatt egy czikket, hogy ámbár nem érzi magában azt a hivatást „egy nagyérdemű közönség“ (a katonatisztekre czélozott) ízlése felett ítélni „folytonosan magyar darabokat hallgatni“ mégis azon ajánlatot terjeszti fel : „Utasítsák a magyar muzsikusokat oda — honnét jöttek.“ Czigányainknak ez a derék kívánat mit sem ártott, — a magyar katonatisztek által támogatva folytatták előadásaikat még pár napig, és nem egyszer húzták el emlékeztetésül : „A nagy világon e kívül nincs számodra hely.“ — A Petőfi-szobor ügye ma a tanács előtt is megfordult. Jóváhagyatott az a több szakbizottság által előterjesztett propozíczió, mely szerint a Petőfi-szobor a Petőfi-téri sétány meghosszabbításán, vagyis az eskütér irányában még létesítendő nyujtványon foglaljon helyet. Egészen szabadon fog állani. A sétahely is megmarad, ahogy van. A mérnöki hivatal utasíttatott, hogy a helyet Ybl és Huszár Adolf urak közbejöttével tűzze ki. — A főváros összes kaszárnyái ma dél óta magyarok. Nemzeti zászló kitűzve a főőrségeken, riadó „Fegyverre!“, svarczgelb zászló, livetausz nincs s mindez azért, mert a Miskolczra rukkolt osztrák ezredek helyett most kizárólag honvédek teljesitik a helyőrségi szolgálatot. így van ez különben az ország több nagyobb városában is a nagy gyakorlatok ideje alatt. — Osztrák tiszt 63 uzsorás. Nagyszebenből írják a Keleiiek, hogy Ghapert 31. ezredbeli hadnagy Markovinovits hirhedt nagyszebeni uzsorás körmei közé kerülvén, midőn az uzsorás az óriási kamatok helyett 50 százalékkal a tőke kifizetését el nem fogadta, az uzsorást revolverrel megsebesítette. A seb életveszélyes. A nyomozás megindittatott. — Főherczeg és földesur. Két nappal ezelőtt, írja a Pesti Hírlap, egy parancsőrtiszt érkezett Mezőkövesdről Nyékre, hogy Albrecht főherczeg lovai számára istállót keressen, mert Ónodon, hova lovai a nagy gyakorlatok alkalmára menendők voltak, valami kórság ütött ki. A parancsőrtiszt a kastély szép istállóját találta legalkalmasabbnak a főherczeg lovainak s erről úgy a főherczeget, mint a kastély-tulajdonost értesítette. A főherczeg teljesen meg volt elégedve ; de nem úgy a földesur, mert az egyszerűen kijelenté, hogy ő az istállót már a m. kir. XI. honvéd hadosztály vezérkari törzsének ígérte oda. A parancsőrtiszt ama kijelentésére, hogy nem a honvéd vezérkar, hanem Albrecht főherczeg itt az első, az istállótulajdonos vállat vont és mosolyogva válaszolta, hogy itt az első az, hogy ő a mit kimondott és megígért, azt meg is tartja. Albrecht főherczeg lovainak pedig helyet semmi esetre sem adhat. Úgy is történt. Most keresnek másutt istállót. — A királynő lámpája füstöl. Az angol királynő holyrendi tartózkodása alkalmából írják a következő csinos anekdotát. Kis fogadtatás volt a királyi termekben. Egyszerre egyik lámpa füstölni kezd; a királynő fölkel és lecsavarja a lámpa kanóczát. Általános bámulás. — „Hogyan“, mondja egyik udvarhölgy, „felséged maga méltóztatik . . .“ — „Na igen!“ mosolyog a királyné, „ha én felségem igy szólt volna: A lámpa füstöl! egyik udvarhölgyen ezt mondta volna a szolgálattevő kamarásnak: Nézze uram, a lámpa füstöl ... A kamarás igy szólitotta volna meg az első pitvarnokot: Uram, a királyné lámpája füstöl ... Az első pitvarnok pedig hitt volna egy más szolgát, mi alatt a lámpa még mindig füstölt volna. Jobbnak láttam hát magam lecsavarni a kanóczot.“ — Molnár György értesíti r. gyűjtőit, hogy Világostól Világosig könyvére 2 írtjával az előfizetési határidő folyó hó 18. Aradra, szerző nevére küldve, azon túl Budapesten ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésében 3 írtért lesz kapható. A könyv szept. 16. megjelenik és azonnal szétküldetik. — A lillei bombavető, Wauters pénteken reggel öngyilkossá lett de előbb még egy utolsó bűnt is vitt végbe. Egykori kedvese Pontandier asszony Leforestben Douai közelségében vásáron volt, hol mézeskalácsot árult. Pénteken Lillébe szándékozott visszatérni és Wauters őt a leforesti indóház közelségében várta. Már csütörtökön is mindig ott csavargott. Midőn Pontander asszonyt megpillantotta, azonnal neki ugrott és revolverét rásütötte. A golyó nyakán ment be és száján jött ki a jobb füléhez közel. Az uj bűn áldozata azonnal összerogyott, vérében fürödve. Mindjárt azután a gyilkos saját magát lőtte fejbe, revolverét szájába fogván. Rögtön meghalt. Az orvosok azt remélik, hogy Pontandiernét súlyos sebe daczára meg fogják menthetni. A Journalista képviselők. E czímü újdonságunk kiegészítéséül meg kell még említenünk, hogy II.Szeben város képviselője dr. Wolff Károly szintén journalista, a Siebenbürgischdeutsches Tageblatt szerkesztője. Természetesen a nemzetiségi képviselők alrovata alá kell számítani. — A VII. ker. katholikus templom építése oly gyorsasággal halad előre, hogy az a kiszabott határidő előtt elkészül. A templom kis és nagy hajója, valamint a templom és plébánia közötti átjáró már be van zsindelyezve. Jelenleg egyszerre dolgoznak a külső és a belső díszítési munkálatokon, melyek már jól előre haladt állapotban vannak. A toronynak pléhvel való befödése is munkában van ; a pléhet sötétbarna szinre festik. A templom melletti paplak már teljesen kész és be van rendezve. — Hazafias hitközség. Pakson az evangélikus hitközség legközelebb csinos templomot építtet. Az építési munkálatokra csak hazai iparosok pályázhatnak. — Antiszemita apostolok. Mint biztos forrásból értesülünk a berlini antiszemita propaganda két apostola, kik magukat Brüllnek és Ganglbauernek nevezték, megjelent a bécsi magyar önképző és társalgó kör helyiségeiben s támogatását kérte ki a körnek. E támogatás abban állott volna, hogy a kör zárja ki összes zsidó tagjait s ilyeneket többé ne vegyen föl. Legderekabb dolog pedig az, hogy az antiszemita apostolok épen a kör két zsidó tagjának tették ez előterjesztést, akik persze, szörnyen meg voltak lepetve. Látván ezt az apostolok, azt hitték, hogy némi súlyt kell adni kérelmöknek, megsúgták tehát, hogy egyelőre mindjárt 200 markot adnak a körnek. De már erre az apostoloknak kezdték a markot ököl értékben mutogatni s az antiszemita missió meghiúsult. — Az állatkertből. A szokásos őszi nagy állatkisorsolás holnap (vasárnap) d. u. 5 órakor kezdetét veszi az állatkertben, amely a következő négy vasárnapon folytattatik. Minden alkalommal 200 különféle állat, nagyobbrészt papagájokat, és egyébb disszobamadarakat fognak kisorsolni. Minden látogató egy sorsjegyet kap ingyen, amely sorsjegy mind az öt húzásra érvényes. A sorshúzás befejeztével a nagy ragadozók közös etetése történik, amely igen érdekes látvány. — Titokteljes holttest. Román lapok írják: Néhány nap előtt Tatar Bunar faluban egy halász midőn hálóját a Dunából kihúzta, nagy meglepetésére egy teli zsákot húzott ki, mit felbontani nem tudott, de tapogatózásai után rémülve vette észre, hogy a zsákban emberi holttestnek kell lenni. Azonnal a községi elöljáróságért szaladt, kik megérkezve, fölvágták a zsákot és benne a ritka szépségű fiatal nő holttestét találták, fehér, kék virágokkal átszőtt selyemruhában. Szőke haja, mely fürtökben omlott vállaira, diadémmal volt átfogva, melynek gyöngyei feltűnő tiszták és ragyogók voltak; kezén öt, drága köves gyűrű volt, mely körülmények nem engedik a rablógyilkosságnak még gyanúját sem. A holttestet ideiglenesen eltemették és a titokteljes bűntény földerítésére a nyomozást megindították. — Hetven rabló. A kolozsvári Keletnek írják, hogy a mariseli biró Sztán Tódor lakására az éjjel — állítólag — 60—70 fegyveres rabló tört be s a birót keményen összeverve kirabolták. A közelebbi részletek még nem ismeretesek. A gyulai járásszolgabiró sietve tett jelentést a rablásról Kolozs megye alispánjához és egyidejűleg a törvényszékhez, kik egyetértőleg azonnal megtették a szükséges intézkedéseket a tettesek kézrekerítésére. — A hét statisztikája. A lefolyt héten élve született 250 személy, elhalt 224 személy, tehát 26 született több. Az élve szülöttek közt volt 168 törvényes, 82 törvénytelen; nemre nézve, 110 fiú, 140 leány. Halva született 17 gyermek, köztük 14 törvényes 3 törvénytelen. A halottak közt volt 121 finemü, 103 nőnemű. Egy éven aluli gyermek száma 64. — Duhaj-legény. B.-Sz.-Mártonban kettős gyilkosság történt. Tihász Mihály hires duhajlegény két társával, midőn borozás után a korcsmából hazatérőben voltak, egy leány miatt összeszólalkozott s mind a kettőt agyonszurta. El is temették már mind a kettőt. Tihász Mihály pedig a börtönben elmélkedik arról, hogy nem jó a legénynek czimboráit egy leányért megölni. — Postarablási kísérlet. A ráczkevei szekérpostát, a Ráczkeve-Dömsöd közötti uton, rablók támadták meg, a postakocsis ügyessége azonban meghiúsította a rablási kísérletet. A megtámadók négyen voltak s bár lőttek is a postakocsisra, ez el nem vesztvén lélekjelenlétét, lovai közé vágott s a gyors ügetés megmentette a Kocsist a biztos haláltól, s az államot postája kirablásától. A járási szolgabíróság — melynek jelentése holnap bővebb felvilágosítást nyújt — megindította a szigorú nyomozást. Henri párbaja. Regény. 14 Irta: RÁCOT ADOLF. XIV. — Nem volt igazam? — kérdé Noha: mosolyogva. — De igen — felesé a hölgy halkan. Azután némi szünetet tartva folytatá: — Most már erős leszek. Nohan ránézett. A grófnő kényei daczára mosolygott. — Ugye nem szereti azt a nőt, Raymond ? A herczeg elutasitó mozdulatot tett. — Ah mily boldog vagyok, Raymond. Ha tudná, mily elhagyatva, szerencsétlennek éreztem magamat! — Hisz férje szereti, — minden óhajtását teljesíti. A hölgy komolyan felelé: — Férjem hatvanöt éves, atyai szeretettel viseltetik irántam. Mint öreg, beteges ember nem járhat társaságba. Most is gyöngélkedik Etampesban. De tőlem azt kívánja, hogy én mulassak, járjak, keljek. Most is ő küldött utazni, szórakozni. Véletlenül megtudtam, hogy ön itt van s utána jöttem. Utazni szeretek, de társaságba járni nem. Olyan emberekkel kell ott találkoznom, akiket gyűlölök, megvetek. — Kik azok? — Oh! nevetséges alakok, de mintha engem üldöznének, — egy különösen. Nohan izgatottan hallgatta a beszédet. — Ki az az egy? — De Morére a neve. XV. E név, ily váratlanul hangoztatva különös hatással volt a herczegre. — Morére? — kérdé megdöbbenve. — Ismeri őt? — Negyven éves lehet, fekete haja, nagy bajsza, kifejezéstelen szemei, pöffeszkedő önhittiség, tettetett közönyösség jellemzik. — Ő az, hol tanulmányozta ily pontosan? — Helyben. Most a grófnőn volt a megdöbbenés sora. — Merére itt van? — Ma reggel érkezett. De annyit ígérek, hogy holnap már nem lesz itt! A grófnő nyugtalan pillantást vetett a herczegre. — Mit tesz vele ? — Még kérdezheti, mikor kegyedtől hallom, hogy tolakodóan viselte magát irányában? — Raymond, jöjjön vissza, — szólt a hölgy a távozni készülő herczegnek. Nohan az ajtóban megállt. — Most magyarázza meg nekem, mivel tartozunk nevünknek és szerelmünknek. Hát én figyelmeztessem, hogy óvakodjék a botránytól ? Nohan végig simitá kendőjével homlokát, de nem szólt. — Ki akarja hívni Moréret ? Mily czimen! Hogy azután ez az ember kihiresztelje . . . Elhallgatott és suttogva folytatá: — Hogy Nohan herczeggel megvívott, mert Nohan herczeg az én kedvesem. A herczeg felkiáltott s azután elbocsátva az ajtókilincset, visszament a grófnőhez. — Igaza van, Viviane, elment az eszem, s Később is rátalálok még erre az emberre. De mondja meg, honnan ismeri? — Férjem utján ismerem. Kevéssel férjhez menetelem után mutatta őt be a tábornok mint olyan embert, aki sokat szenvedett a jó ügyért. Ön ismeri a gróf elveit. Ő tántorithatlan hive a királyi családnak, 1830. óta önfeláldozással szolgálta ügyüket. Úgy látszik Moreteur viszont a nápolyi eseményekben tüntette ki maj gát II. Ferencz és neje érdekeit szolgálva. > Gaeta ostrománál részt vett s mikor vesztettek, s menekülnie kellett, sőt fogságot is szenvedett. ■ Nagyon sanyarú körülmények közt volt, mikor férjemmel megismerkedett, aki pénzzel segítette. Ön is láthatta őt nálunk legalább egyszer. — Mikor ? — Egy év előtt megjelent ön házunknál egy estélyen, de rögtön eltűnt, szót sem válthattunk. — Nem emlékszem erre az emberre. Hát Armenbray úr hitelt ad a hazugságainak ? — Mért gondolja, hogy hazudik? — Mert egy hős, egy jellemes ember, ki valamely szent ügyet önfeláldozással szolgál, nem fog jótevője bizalmával visszaélni. A grófnő igazat adott Nohannak. — Ismerem én ezeket az iparlovagokat, s — folytatá ez, — én is bolondjuk voltam már. — Meg vagyok győződve, hogy Morére úgy nem látta Gaetát, mint ahogy én nem vagyok most Afrika belsejében; úgy nem védelmezte a Bourbonok ügyét Nápolyban, mint én nem fogok fegyvert a török császárért. A grófnő kaczagott. — Haszontalan ember. . . És ez mert önhez szólni, önnek azt mondani . . . — Hogy szeret? . . . Nagyon óvatosan tette, csak pillantások, sóhajtások, egy gyenge kézszorítás, egy elfojtott szó . . . Igaz! és előtte való nap „Tartufe“-őt láttam a színházban. Valóságos Morére ! — A nyomorult! — kiáltá a herczeg. — Remélem meglakolt szemtelenségeért ? A hölgy elragadtatva nézett az ifjúra : — Oh! Raymond, most látom mennyire szeretsz te engemet! Azután szigorú arczot öltve mondá: — Egy lesújtó pillantást vetettem rá; Morére távozott s azóta nem merte lábát termeimbe tenni. — A gróf tudja ? — Bohó gyermek ! Csak nem háborgatom ilyesmivel a jó öreg nyugalmát ? Én elég erős vagyok a magam védelmére. — De mit szólt a gróf, mikor pártfogoltja elmaradt ? __ Morére elutazással mentegetőző levelet intézett hozzá. Különben Armentray nem ragaszkodott nagyon hozzá , már rá sem gondol. Önnek sem érdemes vele foglalkozni. — De itt van. — Mit bánom én ? — De hátha egyenesen a kegyed kedvéért jött ide ? — Mit gondol ? — szólt a grófnő kissé megrettenve. — Mikor hagyta el Párist Viviane ? — Ma reggel. A herczeg gondolkozott. — Ő jóval előbb érkezett. Mikor indultak a málháskocsik ? — Előtte való este. — Hát akkor ő azok után indult. — Láttam volna valahol. De itt sem tűnt szemembe, mikor megérkeztem. Igaz, ki is volt az a nő, a ki önt oly bizalmasan karonfogta s feltartóztatta ? Nohan zavarba jött. — Nemde Viviane, hiszi, hogy szeretem önt ? — Hiszem. — Akkor őszintén beszélek. Ez a nő Brilfant Helén. A herczeg oly elfogulatlanul ejté ki e nevet, hogy a grófnő, bár szivén találva, nem veszté el bizalmát. A megrázkódás igen nehéz volt. Briffant Helén neve sok fájdalmas emléket ébresztett fel lelkében. Hogy tökéletes biztossá tegye magát, átható pillantást vetett RaymondTM s kérdé : — Hogy jött ide ez a nő ? A herczeg közönyös maradt. — Valóban nem tudnám megmondani. Én már régebben itt vagyok, ő tegnap este érkezett. Nem kérdeztem tőle, mi dolga van itt. — Hát beszélt már vele ? Nohan nyugodtan állta ki a szemrehányó és kétkedő pillantást. — Beszélnem kellett vele. — Önnek ? E szóban gyűlölet, harag, megvetés volt kifejezve. Nohan megragadta a haragos asszony kezét. — Elmondom az egészet. Pár szóval elbeszélte a hangverseny rendezést és a közreműködők toborzását. — Tehát hangverseny volt ? — Csak lesz holnap. — Örülök rajta. Én is részt veszek. — Mit mond ? — Hogy én is énekelek. Nohan kellemetlenül volt meglepetve. (Folyt. köv.)