Függetlenség, 1943. április (11. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-30 / 96. szám
1943 május 2-tól 9-ig Hangjáték egy felvonásban. Irta Z. Szabó Béla. Rendező Barsi Ödön. 7.00 (19.00) Az Erdélyi Nők Országos Szövetsége hangversenyének közvetítése a Székely Egyetemi és Főiskolai hallgatók Egyesületének nagyterméből. 8.05 (20.05) „Ott ki beszél?" Vidám hanglemezegyveleg egy téves kapcsolás körül. Az összekötő szöveget írta ifj. Kőváry György. Elmondja Jávor Pál. 9.15 (21.15) „Népünk májusi védszentjei.” Bálint Sándor dr. egyetemi tanár előadása. Felolvasás. 9.25 (21.25) Falla: A háromszögletű kalap — balletrészletek. (Madridi szimfonikus zenekar, vez. Fernandez Arbos.) 10.10 (22.10) Ilniczky László tánczenekara játszik a Gellért-szállóból. 10.50 (22.50) Zenekari művek. BUDAPEST MŰSORA 288.50 5.00—6.50 (17.00—18.50) Azonos Kassa műsorával. 7.00 (19.00) A Földművelésügyi Minisztérium mezőgazdasági félórája. 7.30 (19.30) Rádiózenekar. 8.15—19.15 (20.15—21.15) Az Erdélyi Nők Országos Szövetsége hangversenyének közvetítése a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének nagyterméből. Budapest I. állandó hétköznapi műsorszáma1 2.40: Üzen az otthon, a Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. — 6.40: fibresztő, torna. — 7.00: Hírek, közlemények, hanglemezek. 10.00: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12.00: Fohorz, Himnusz. — 12.40: Hírek. 1.30: Honvédeink üzennek. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3.00: Aríoly árahírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.29: Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 4.45: Időjelzés, hírek. 6.50: Hírek. 9.40: Hírek. 11.45: Hírek. HÉTFŐ Május. 3. BUDAPEST 1. MŰSORA 549.5 m. 5.40 tízen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 30.00 Hírek. 30.15 Hanglemezek. 31.15 Kozák Imre énekel. 31.40 „A sümjén költő“. Bárdosi Németh János előadása. Felolvasás. 38.10 Rendőrzenekar. Vezényel Bánfalvi Beck Miklós. „Régi vidám május“. 2.00 (14.00) Salonütés. 4. Fries Károly: Halálos csók, filmrészlet. 3.00 (15.00 Budapest honvéd őrzászlóalj zenekara. Vezényel Pongrácz Géza. „Hangszerszólók“. 8.80 (35.30) „Szenteleky Kornél zombori évei“. Herczeg János megemlékezése. . 8.50 (15.50) Szórakoztató zene. 8.00 (17.00) „Mindennapi kenyerünk". Szíjgyártó Pál közellátásügyi főfelügyelő előadása. 8.15 (17.15) Orlay-tánczenekar játszik a Bristol-szállóból. 5 40 (17.40) Séta a Haditudósító-kiállításon. A közvetítést a Vigadóból vezeti Budinszky Sándor. 6.00 (18.00) Honvédest. A honvéd haditudósító osztály hangversenye a haditudósítók kiállítása alkalmából. Közvetítés a Magyar Művelődés Házából. Közreműködik: Barabás Sári, Bilicsi Tivadar, Bordy Bella, Csányi László, Cselényi József, Dorita Bonévá, Hámory Imre, Herbert Ernst Groll, Hosszú Zoltán, Honthy Hanna, Kelly Anna, Kiss Manyi, Keréh Endre, Murát Lili, Nagykovácsy Ilona, Nagy Izabella, Osváth Júlia, Pataky Jenő, Aulikki Rautawaara, Rosier Endre, Sárdy János, Solthy György, Szegedi Ernő, Udvardy Tibor, Vásárhelyi Magda, Zathureczky Ede, a Dunakeszi MÁV Főműhely Magyarság énekkara, a Légierők énekkara, a Budapest honvéd ötzászlóalj zenekara, Pongrácz Géza vezénylésével, a Légierők zenekara, Doroszlai Károly vezénylésével, a Rádiózenekar Bertha István, Fridi Frigyes és Rajter Lajos vezénylésével, kísér Farkas Jenő cigányzenekara. Beszélő Legényei József dr. 6.50 (18.50) Hírek. 9.10 (21.10) ünnepelnek a bácskai székelyek. A közvetítést Andrásföldjéről vezeti Budinszky Sándor. 10.10 (32.10) Pertis Pali cigányzenekara muzsikál a Vadászkürt-szállóból. 10.50 (22.50) Séta operettországban. BUDAPEST II. MŰSORA 288.55L 500 - 6.50 (17.00 -18.50) Azonos Kassa műsorával. 7.05 (19.05) A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése a pécsi Nemzeti Színházból. Vezényel Dohnányi Ernő. Közreműködik Takács Jenő (zongora). 9.00—9.80 ( 31.00 31.00) Német nyelvoktatás. Tartja Szentgyörgyi Ede dr. Május 4. BUDAPEST I. MŰSORA 549.5 m. 5.40 „Üzen az otthon.” A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10.00 Hírek. 10.15 Szórakoztató zene. 11.15 J. 8. Bach-infivek. 11.40 Divattudósítás. 13.10 A Folyamerők fúvószenekara. Vezényel ifj. Fricsay Richard. 2.00 (14.00) Kamaraegyüttes. 800 (15.00) Géczy Barnabás zenekarának mű- bél. 3.30 (15.30) Gyermekdélután. „Kampó vitéz." Szegedi népmese után írta Fáy Anna. Az előadást vezeti Harsány Gizi. Előadják a gyermekszereplők. 4.00 (16.00) „Otthont kérnek a kereskedőtanoncok.” Orel Géza dr. előadása. 5.00 (17.00) „A nagybányai bányák mélyén.” a közvetítést vezeti Budinszky Sándor és Dövényi Nagy Lajos. .40 (17.40) Gáspár Lajos cigányzenekara muzsikál. 6.10 (18.10) „Miért késnek a tábori lapok?” Magyar Zoltán dr. előadása, 6-25 (18.25) „Alkony úti párbeszéd.” Május 5. BUDAPEST I. MŰSORA 549-6 m 5.40 „üzen az otthon.” A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10.00 Hírek. 10.15 Zenekari művek. 11.15 Czakó Éva gordonkázik 11.40 „Egy sírhatni négy éj távlatából.” Emlékezés Tóth Tihamérra. Drégelyi Vilmos előadása. 12.10 Országos Postászenekar. Vezényel Eördögh János. 2.00 (14.00) Orlay-tánczenekar játszik 5.00 (15.00) Sárai Elemér cigányzenekara muzsikál. 8.10 (15.40) „Emléktáblát kap Böszörményi Mihály, a tanyák tanítómestere.” Közvetítés Kecskemétről, vezeti Budinszky Sándor. 5.00 (17.00) Melles Béla zenekar. 5.45 (17.45) „Iparunk legújabb fejlődése.” Notel Vilmos dr. miniszteri titkár iparügyi előadása. 6.00 (18.00) Honivédműsor. 7.00 (19.00) Albrecht királyi herceg előadása a Gyermekhét alkalmából. 7.25 (19.25) „Tacskó." (Scampolo.) Vígjáték három felvonásban. Irta Dario Niccodemi. Fordította Révay József. Rendező Apáthy Imre. Közvetítés a Kamaraszínházból. 9.25 (21.25) Tánczene. 10.10 (22.10) Jancsin Ferenc hegedül. Zongorán kísér Földes László. 10.35 (22.35) Rádiózenekar. 11.30 (23.30) Magyar nóták. BUDAPEST I MŰSORA 288.5 m. 5.00 — 6 50 (17.00—18.50) Azonos Kassa műsorával. 6.50 (18.50) Olasz nyelvoktatás. Tartja Galierani Bonaventura. Május 6. BUDAPEST I. MŰSORA 649 5 m. 6.40 üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10.00 Hírek. 10.15 Székesfővárosi Tűzoltózenekar. Vezényel: Eördögh János. 11.15 A rádiózenekar műsorából. 11.40 Barcelonai emlék. Endresz Ferenc előadása. 12.10 Rádiózenekar. 2.00 (14.00) Weidinger Ede szalonzenekara. 2.30 (14.30) Hírek. — Műsorismertetés. 3.00 (15.00) Beszkárt-zenekar. Vezényel Müller Károly. 4.00 (16.00) Magyarok és bolgárok. Dr. Vértessy Miklós előadása. Felolvasás. Közművelődési előadássorozat. 5.00 (17.00) Pertis Pali cigányzenekara muzsikál. 5.30 (17.30) Szőlészeti-horászati időszerű tanácsadó. Fernády Elemér m. kir. szőlészeti-borászati főfelügyelő előadása. A földmívelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 5.55 (17.55) és Budavártól a Kívánságbangversenyig. összeállította és az összekötőszöveget írta Szathmáry Antal. A szöveget elmondja Apáthy Imre. Közreműködik Szilvássy Margit, Orosz Vilma, Kelly Anna, Sárdy János, Weygand Tibor, énekegyüttes, a Rádiózó kar, vezényel Bertha István. Rendező : Balogh Pál. 7.00 (19.00) Távolfelderítők az ellenség felett. A m. kir. Haditudósító század közvetítése. 7.15 (19.15) Herbert Ernst Groh hangversenyének közvetítése a Vigadó nagyterméből. 8.05 (20.05) Színigazgatók és színművészek. Anekdóták. 9.10 (21.10) Vitéz Bodor Aladár költeményeiből ad elő. 9.25 (21.25) Dohnányi: Szimfonikus percek (36. mű). Szimfonikus zenekar. 10.10 (22.10) Rádiózenekar. 11.10 (23.10) Könnyű muzsika. BUDAPEST n. MŰSORA 288.50, 5.00— 6.50 (17.00—18.50) Azonos Kasza műsorával. 7.05 (19.05) Francia nyelv.oktatás. Tartja Makay Gusztáv dr. 7.30 (19.30) Magyar nóták. 8.20—9.00 (20.20—21.00) A siracusai remete. Thurzó Gábor előadása Platen német költőről. A verseket elmondja Simonffy Margit. RÖVIDHULLÁM 32.88 MÉTEREN, 9.123 KILOCIKLUSON (0.00—4.45 (10.00—16.45) Azonos Budapest I. műsorával. 4.50 -4.55 (16.50—16.55) Hírek finn nyelven. 1.00— 10.10 (17.00—22.10) Azonos Budapest L műsorával. Május 7. BUDAPEST I. MŰSORA 549.5 m. 5.40 Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. — Torna 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10.15 Zenekari művek. 11.15 Patzkó Magda zongorázik. 11.40 „A napsugár mint orvosság". Bucsányi Gyula dr. egészségügyi tanácsos előadása. (Felolvasás.) 12.10 Folyamőrök szalonzenekara. 2.00 (14.00) Oláh Kálmán cigányzenekara muzsikál. 3.05 (15.05) Szórakoztató zene. 3 30 (15.80) Ifjúsági rádió. „Szabó tanár úr“. írta Frnedy Béla. Előadják a gyermekszereplők. Az előadást vezeti Harsányi Gizi. 5.00 (17.00) Milyen védelmet nyújtanak a pincék légitámadás idején. A Honvédelmi Minisztérium Légoltalmi Csoportfőnökségének közleménye. 5.15 (17.15) Mária havában. 5.25 (17.25) A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel Seregi Artúr. 6.00 (18.00) Német hallgatóinknak. — Für unsere deutschen Hörer. 6.20 (18.20) Magyar népmuzsika, Molnár Imre dr., a Zeneművészeti Főiskola tanárának előadása. Közreműködik Mandits Judit és Csongor István cigányzenekari kísérettel. 7.00 (19.00) Egészségügyi Kalendárium. Az Országos Közegészségügyi Intézet közleménye. Felolvasás. 7.15 (19.15) A Müncheni Filharmonikusok hanversenyének közvetítése a pesti Vigadóból. Vezényel: Oswald Kabasta. 9.10 (21.10) A szegény Villon. Irta és összeállította Kolozsvárt Grandpierre Emil. Felolvasás. Villon-verseket mond Major Tamás. 10.10 (22.10) Vidák József cigányzenekara muzsikál a Valéria-kávéházból. 10.50 (22.50) Szórakoztató zene. 11.35 (23.35) Tánczene. BUDAPEST I. MŰSORA 288.50. 5.00—6.50 (17.08—18.50) Azonos Budapest I. műsorával. 7.05 (19.05) „Gyorsírótanfolyam.” Tartja Szlabey Géza. 7.30 (19.30) A MÁV Istvántelki Főműhely levente-énekkara. Vezényel Petry Henrik. 8.00 (20.00) Melles Béla-zeneipar. 8.40 (20.40) „A Dunántúl építészete.’ „A félhold árnyékában.” Gosztonyi Gyula dr. előadása. Május 8. BUDAPEST I. MŰSORA 549.6 no 5.40 üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10.15 Szórakoztató zene. 11.15 Hochstrasser Hugo gordonkázik. 11.40 A téli eltérésekből fennmaradó főzelékfélék helyes felhasználása. Keresztes Ferencné előadása. A közellátásügyi minisztérium rádióelőadása. 12.10 Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel Seregh Artur. 2.00 (14.10) Ilniczky László szalonzenekara. 3.00 (15.00) Operetrészletek. 3.30 (15.30) A magyarság és az orosz veszély száz évvel ezelőtt. Irta Lengyel Tamás dr. Felolvasás. 3.50 (15.50) Perényi Gabriella filmdalokat énekel. 5.00 (17.00) Mecseki Rudolf és Horváth Jenő kétzongorás jazz-műsora. 5.20 (17.20) Tavasz. Bónyi Adorján elbeszélése. 5.40 (17.40) Fel-fel vitézek a csatára. Közreműködik Hámory Imre, a Légierők, fúvószenekara és énekkara. Vezényel Doroszlai Károly. 6.25 (18.25) Hangképek innen-onnan. 6.50 (18.50) Hírek. 7.00 (19.00) Ébred a liget. Vidám zenés séta a tavaszi Városligetben. 8.00 (20.00) Vidám, zenés hétvége. — Közreműködik Szabó Ilonka, Hegyi Péter, Magyar Tibor és Udvardy Tibor. A rádiózenekart Bsitha István vezényli. 10.15 (22.15) Tánczene. 11.15 (23.15) Magyar nóták. RÖVIDHULLÁM 82.88 MÉTEREN. 9.125 KILOCIKLUSON 10.00— 445 (16.45) Azonos Budapest 1 műsorával. 4.50—4.55 (16.50—16.55) Hírek finn nyelven. 5.00- 10.10 (17.00—22.10) Azonos Budapest I. műsorával. 10.15—10 35 (22 15—22.85) Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 10.40 (22.40) Azonos Budapest I. műsorával. BUDAPEST I. MŰSORA 288.50. 500—650 (17.00—18.50) Azonos Kassa műlsora'-V 6.50 (18.50) A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 7.15 (19.15) A müncheni Filharmonikus ' ^versenyének közvetítése a pesti Vigadóból. Vezényel Oswald Kabala. 7.15 (19.15) Klarinét-zongorakettősök. Közreműködik: Váczy Károly — klarinét; Kazacsay Tibor (zongora) és Gárdonyi Zoltán (zongora). 7.50 (19.50) A Kalevaláról. Vándoryné Kövér Ilona előadása. 8.15—9.00 Szórakoztató zene. 10.15—10.35 (22.15—22.35) Hírek német, olasz, angol és francia nyelven, 10.40 (22.40) végig Azonos Budapest L műsorával. VASÁRNAP Május 9. BUDAPEST I. MŰSORA 549.5 m. 7.30 Fohász. — Szózat. — Reggeli zene. 8.15 Hírek. 8.30 Őszinte beszéd. 9.00 A rádiózenekar műsorából. 10.00 Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. Igét hirdet Ravasz László dr. püspök. 11.00 Egyházi ének és szentbeszéd a Szent Domonkos-renidi plébániatemplomból. A szentbeszédet mise előtt P. Takács Ince, ferences házfőnök mondja. Énei a templom énekkara Béni Fülöp vezetésével. 12.15 Levente-műsor. 12.55 Beszkárt-zenekar. Vezényel Müller Károly. 1.45 (13.45) Időjelzés, hírek, vízállásjelentés. 2.00 (14.00) Művészlemezek. 3.00 (15.00) A kertészeti termesztés fejlesztése. Jeszenszky Árpád dr. kertészeti igazgató előadása. A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 3.45 (15.45) Balok, táncok, hangulatok. Közreműködik Kelly Annna, Weygand Tibor és Szabó Quittner Géza tánczenekara. 4.30 (16.30) Hírek magyar, német, szlovák és ruszin nyelven. 5.00 (17.00) Akiket mindig szívesen hallgatunk. Nagy István csevegése. 5.10 (17.10) Bura Sándor cigányzenekara muzsikál. 5.40 (17.40) Napfényes májusi korzol 1913-ban, Szemere Klára előadása. Közreműködik Gecse Sándorné és A Budapest honvéd ötzászlóalj zenekara, Pongrácz Géza vezénylésével. 6.25 (18.25) Debussy: Egy faun délutánja, előjáték (Szimfonikus zenekar). 6.35 (1835) Az élő tárlattól a műértőig, Cs. Szabó László előadása. 6.50 (18.50) Hírek. 7.00 (19.00) Ha tőlem függne. Ambrózy Ágoston vidám csevegése. Közreműködik Karády Katalin, Baló Elemér, Péczely László, a Rádiózenekar Majorossy Aladár vezénylésével. Rendezd A. Balogh Pál. 8.05 (20.05) Hangképek a vasárnap sportjáról. Beszél Pluhár István és Legenyei József dr. 8.30 (20.30) Zenés májusesti kirándulás Budapesten. Hangképek. 9.40 (21.40) Hírek, sport- és lóversenyeredmények. 10.15 (22.15) Ki mit szeret? 11.45 (23.45) Hírek. RÖVIDHULLÁM 82.88 MÉTEREN, 9.125 KILOCIKLUSON 10.00— 4.45 (16.45) Azonos Budapest 1 műsorával. 1.50—1.55 (16.50—1. 55) Hírek finn nyelven. 5.00— 10.10 (17.00—22.10) Azonos Budapest 1 műsorával. 10.15—10.35 (22.15—22.35) Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 10.40 (22.40) Azonos Budapest 1 műsorával. BUDAPEST 11. MŰSORA 288.60 10.00— 12.15 Mindenből egy keveset 12.15 Fuvola—klarinét—gitár-hánnal. Tagjai: Berkes Kálmán dr. Mágori Béla dr és ifj. Babrik János. 3.00— 3.45 (15.00—15.45) Lovinszky László szalonzenekara. 4.05 (16.05) A Székesfővárosi Zenekar hangversenyének közvetítése a pesti Vigadóból. Vezényel Fricsay Ferenc. Közreműködik Szegedi Ernő (zong.) 6.15 (18.15) A magyar fürdők helyzete régen és most. Bánlaky Géza előadása. 6.35 (18.35) Durigo Ilona és Kalica Ilonka dalkettősei. 7.00 (19.00) A filozófia mesterművei, Halasy Nagy József dr egyetemi tanár előadása Boethiusról. 7.25 (19.25) Zalánfy Aladár orgonái az óbudai evangélikus templomból. 8.09 (20.00 Nagybányai séta. A közvetítést vezeti Budinszky Sándor és Dövényi Nagy Lajos. 8.35—9.15 (20.35—21.15) Zenekari művek : Nyomatott a Stádium Sajtóvállalat R. T. KBM forgógépein. Budapest, Vill., József-körút 5. Rádió rovatvezető: vize? Szentirmay Endre dr. Belelfta- Gyűrst AlAbárg,Zsidó.