Gazdasági Lapok, 1856 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1856-10-23 / 43. szám

538 A világ legelső földmíveseivel bírunk, s ha arról van szó , mint kelljen a mezei munkát gyakorlatilag végezni? közülük egy, ki­tesz valamennyi tanárainkon együtt véve. A legszorosb értelem­ben vett gyakorlat nem közölhető eszmélet által: az, amire szükség van, azon oktatásban áll, mint kelljen a tudományt és tőkét a mezőgazdászatra fordítani. Az összes gazdasági tárlat ellenében, ki képzelhetné meg, hogy a mezőgazdászat örök időre, az osto­baság és szegénység munkarésze? Aki látta a mesterséges hizlalást, a földfajok bontatását, a földtani kísérleteket, mély értelmet tanúsító gépeket, pontos eszközöket, rég ismert növényekből nyert új terményeket­­- a­ki látta mindezt, váljon kételkedhet­nék-e még azon, hogy a vegytan, természet-, állat-, növény- és géptan, szóval a tudományok átalában, a föld megmivelésére be­folyással vannak? Ha azt akarjuk, hogy a mezőgazdászai műipar is ugy átalakuljon, mint átalakult a kézmesterségi, s hogy a gaz­dag és művelt néposztályok is — mellyek egyedül képesek abba új elemet oltani, miután munkás elemekben nincs hi­ány — be­vonassanak érdekébe: szükség a legnemesebb szellemi erőket igénybe venni. A virágkosárkáknak, kifestett ólaknak, kikefélt s kisimított állatoknak — ezen egész kaczérkodásoknak megvan érdeme, ha egyszersmind a valódit és tartósat sem tévesztjük szem elől; a pipereszoba pikánt ingere után, jön a műszoba ko­moly munkája.“ „Azon kevés nyilvános mezőgazdászati iskolák, mellyek a számüzetést túlélték, nem kevéssé járultak az 1855. és 1850-diki kiállítások fényének emeléséhez. Ebből azonban koránsem követ­kezik, hogy a mezőgazdászatot az államnak kell vezetnie. — Az utat megmutathatja, de nem vezethet. Hathat a földmivelés elő­mozdítására, de nem az által, hogy napszámosokat képez, mert ezek önmaguk képezik magukat , hanem derék férfiak képezése által, kik aztán nagy vállalatok élére állanak. Csak jó módú föld­­birtokosok adhatják meg az első lökést, ha e közben mindenfelé jó haszonbérlők osztálya képződött. Ezen földbirtokosoknak nem kell maguknak az ekéhez nyúlniok — igen ritka kivétellel, a földbirtokosok rész földmivelők — hanem segíthetik haszonbér­lőiket és majorosaikat jó tanácscsal, s példával­ buzdíthatják őket jelenlétükkel, megcm­ehatják ollykor a kormányrudat, hogy őket valamelly akadályon átsegítsék. Hogy tehát kellő elszánt­sággal és belátással bírjanak : ne vonjon köztük a nevelés merev választófalat, s közbejövetelüknél nem szabad alárendeltjeik irá­nyában semmi lealázónak mutatkozni. Míg a franczia földbirto­kosok a mezei életben becsületet, élvet és hasznot nem találnak, míg a nagy városokban tartózkodni jobban szeretnek , addig az egyetlen kilátás — Francziaországban a föld növelését nagyban űzve szemlélni — veszve van; a kis birtok mérlege mindent ma­gával fog ragadni.“ „Hogy a mezőgazdászat kifejlesztését illetőleg tökéletes programm készíttethessék , ezzel a kormány terjedelmes pro­­grammjának kellene összekötve lenni. Itt csupán a legátalánosabb vonások érintettek. Minden dolognál — mint az eddigiekből is látható — a helyes középlet szabályaira kell áttérni. ,Ki a közép­­leten túl megy — mond Pascal — az emberies határát lépi túl; az emberi szellem nagysága pedig abban áll , hogy e határokon belül állapodjék meg.‘u „Ha ollykor — így hangzanak a tudós franczia értekező zár­szavai — behunyt szemekkel eszményi világot álmodok , nem lá­tok abban mesterséges tavakat, utánzóit folyondáros kalibákkal, árnyas fasorokkal, mellyek közt számtalan kocsik robognak, mi­ket tegnap valószínűleg azért vásárlottak, hogy holnap ismét el­adjanak ; nem henyélő, felpiperézett nép­sokaságot, elbájoló — de csak festett — tájékon. A valóságot látom csajszín helyett, való­ságos virányt látok, átszegve valóságos patak által, meghintve mezei lakokkal, megnépesítve munkás családokkal. Az ember mű­vészete, a természet hi­ányait mindenütt kiegyenlíteni, a szépnek hasznossal egyesítését ott valóban eszközölte. A patak, ágyába szorítva, békésen hömpölygeti tiszta hullámait, s mellékcsatornák által megtermékenyíti a rónát, mellyel keresztül foly , a helyett, hogy áradataival azt elpusztítaná. A buján zöldelő rétek, ellátha­­tatlan távolságba terjedve, a leggondosabban miveltetnek, s számtalan állatot táplálnak; itt dús gyapjazatu juhok, erős, gyors lábú lovak , ott tejjel teli tőgyű tehenek legelésznek rajta. — A­­ hullámzó gabonaföldek és gazdagon termő szőlőhegyek között, jó karban tartott utak higyódzanak , az aratás és szüret áldásai­val megterhelt kocsik szegik át azokat minden irányban. A há­zak, nem éppen olly csinosak, de azért sokkal kényelmesebbek, mint a legczifrábban kifaragott, folyondáros kalibák, szinte fák­kal és virágokkal környezvék; csakhogy lakóik és birtokosaik sa­játkezűig ékítik fel azokat, s békében ízlelik a kényelmet, mit napi munkájok által készítettek maguknak. Csekély távolságban mutatkozik a város, éppen olly jól megvilágítva és kikövezve, mint a főváros; csak néhány ezer lakosa van, kik kézi mesterség­gel, művészettel és tudománynyal foglalkoznak, s kik csekély számuk és megtakarított filléreik által, az összezsúfolt lakossá­gok veszélyei ellen óva vannak. Százados szálas erdők mögött itt-ott nehány nemesi lak emelkedik, hol a becsülettel szerzett, s becsülettel felhasznált pihenés mulat, s mellynek urai — hasznos befolyásuk és nagy tőkéik használata miatt — nagy tiszteletben állanak. Mindenütt becsületesen szerzett gazdaság, sehol meg­vesztegethetőség, fényűzés és játék , s hogy a boldogságnak — mellyet az ember itt alant élvezhet — koronája is meglegyen : e mozgalmas, de egyszersmind nyugalmas láttéren ott emelkedik az egyház, melly mindnyájukat egykép emlékezteti az Istenre, s kilátás által a végtelenbe, természetünk eltávolithatlan bajai te­kintetében vigasztalja.“ „Fájdalom! könnyebb elérni itt az árt, mint a valót : amaz csak néhány milliót kíván, mit az ember ízléssel ad ki; emez sok­­kal több időt és fáradságot igényel. Hanem lássátok a különbsé­get is az eredményen : mennyivel magasb­örömmel mulat a szem és szív a lényegen, mint a külszínen “ Császár Ferencz. * * * A szerfelett tanulságos közlést örömmel adtuk lapjainkban, s hogy az abban foglalt irány,­t­ közlő úr avatott tolla által ho­zatott közönségünknek, örvendetes jelenségéül vesszük : a mező és közgazdasági állapotok mindinkább szélesebb körökre terjedő méltánylásának. Szerk. Hajnik János, dr Stöckhard tanár úrhoz.*) Nagyon tisztelt udvari tanácsos ur! Vegye jó néven, ha a német mező- és erdőgazdák minapá­ban Kladrubba tett kirándulásának kellemes emlékére, az ott szó­ba jött tárgyról némellyeket itt bővebben előadni, magamnak sza­badságot veszek. Az állati trágyának, melly mezei termelésünknek annyira éltető eleme, s annak vidékünkön már érezhető tetemes szüksé­­ge, egy egész termés előállítására, s azon nem csekély nehézségek, mellyekkel a mesterséges trágyaszerek nagy mennyiségben és lehe­tő legjutányosabb megszerzése jár: reánk nézve, kik a kereskedel­mi helyektől távol esünk, elegendő ok arra , hogy minden tőlünk kitelhető módon, a marhatenyésztést és az avval szoros kap­cso­­latban álló takarmánytermelést erőltessük. Úgy hisszük, e kitűzött czélunkat megközelíthetjük az ál­tal, ha elvül állítjuk fel azon növényeknek— mellyek feladatunk elérésére valók — folytonos és szakadatlan termelését, előbbi ter­melésünknek még néhány al­osztályt adván, u. m. a) az előtermelést az illető ugarban; b) közbe eső termelését némelly növénynek c) az utótermelést a különféle tarlókon Meg kell itt jegyeznem , miszerint a szokásos termelés ne­*) E sorokat, tisztelt írója szívességéből van szerencsénk közölni. Szerk.

Next