Gazdasági Lapok, 1863 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-08 / 45. szám
706 tekintetbe, ott könnyebben tartjuk meg emlékezetünkben a benyomást, melyet az egyes állat reánk gyakorolt, ha annak párját vagy különnemü társát távolabb álláson kell is keresnünk; de a hol a gyapjú finomsága, gyöngédsége, ruganyossága, fodrozata, fürtözete, szálhegyeinek alkata, s még több ily kevésbé szembe öltő tulajdonságok teszik vizsgálatunk tárgyát, ott ezeknek kell, hogy igen világos képét véssük emlékezetünkbe, amit egész nyárra vonatkozólag csak úgy tehetünk, ha a kosokat és az anyákat egymás mellett nézhetjük. Amint tehát már a kiállítók részéről nagy hibának tartjuk, ha valaki csak kosokat vagy csak anyabirkát hoz közszemlére (aki pedig épen csak bárányokat állít ki, az szerintünk mit sem állít ki, mert bárányt még a legavatottabb juhbiráló is csak oly nyájban, s itt is csak megközelítőleg ítélheti meg, melyet már régóta tökéletesen ismer), úgy a hamburgi kiállítás rendező bizottmánya lényeges hibát követett el, hogy az egyes merinonyájak külön nemeit szétszakítva, a kosokat a sátorok egészen más utczáiban, távol a hozzájuk tartozó anyabirkáktól állítá fel. A juhok egyébiránt fajcsoportozatokban voltak felállítva, úgy hogy az utolsó csoportozat a különféle csoportozatok keresztezési terményeiből állott. A merinofaj pedig négy alosztályra volt felosztva,u. m. a) oly nyájbeliekre, melyekben a juhok legfőbb tekintettel a finom nemes gyapjúra, b) melyekben a juhok legfőbb tekintettel a gyapjudusságra, c) melyekben a juhok legfőbb tekintettel a nagy testalkatra s könnyű táplálkozásra tenyésztetnek, d) végre oly nyájbeliekre, melyekben a juhok tenyésztésénél a gyapjufinomság, a gyapjudusság s a testsúly egyesülten tartatik szem előtt. Meg kell vallanunk, hogy ez alosztályokat egyáltalán nem tartjuk ez élszerűknek, s úgy véljük, hogy a merinókat, finom posztójukokra, különös tekintettel a a gyapjú nemességére, ~~ másodszor olyanokra, melyeknél a gyapjúmennyiség a fő tulajdonság, s végre fésűs gyapjas juhokra felosztani lett volna legjobb, mely utóbbi osztályhoz azután a rambouillet fajt is lehetett volna beosztani. E véleményünk mellett harczol az, hogy a fentebbi négy osztály mindegyikében összezavarva találtuk a legkülönbözőbb s egészen más osztályba való állatokat; igy az a) osztályban volt akár mennyi rambouilletféle, melynek gyapja alig mutatott secunda finomságot; igy a d) osztályba helyezetett a többi közt a meglim és gúton nyáj, tehát oly juhok, melyek kétségtelen magas nemességük mellett ez osztályba csak azon egy oknál fogva lehettek bejelentve (ha csakugyan ide voltak bejelentve), mert tulajdonosaik a gyapjúdússágot és a testsúlyt nyilván csak egymás arányában azaz viszonylagosan gondolták értendőnek, a mint valami mást, mint ez egymáshozi arányt a d) osztály értelmezéséből okszerűen csakugyan nem is lehet következtetni, miután azt, ezen külön tulajdonságokat képviselő b) és c) alosztályok már megelőzték. A juhok díjazása igen természetesen e felállított cathegoriák szerint történvén, az emiatt, főleg a merinóknál itt-ott bizony elég furcsán is ütött ki. Azonban mellőzve ezt, úgy hisszük, hogy a díjazási eljárás máskép is nem volt minden hiba nélküli, mert ha juhszemlénél kosok és anyabirkák jönnek vizsgálat alá, nem az a feladat, hogy a gyapjú vagyis a bunda minősége vétessék egyedül szemügyre (ez a bundakiállításoknál lővén különösen bírálat alá), hanem inkább — sőt főkép — az állat tenyészértéke azon külön tenyésztési irányban, melyet képvisel. Ez az, amit a díjazásnak be kell ismerni s kitüntetni, de Hamburgban a jury egy részről ez elvtől sokféle kosoknál egészen eltért, más részről például az a) osztályban oly anyabirkákat díjazott, melyeknél szakértő épen az itt főkép követelendő gyapjúnemességet valóban sehogysem volt képes feltalálni; szóval az egész díjazás átalánosan azon benyomást idézte elő, miszerint a tömegirány a tenyésztés azon iránya rovására lön pártoltatva, mely a gyapjunemesség fentartását tűzi czéljául. A juhok kilencz csoportozatának részletes vizsgálatába nem követhetjük a czikkírót, — habár azon honi tenyésztőinknek, kik a hamburgi kiállításon személyesen tettek a juhokról jegyzeteket, érdekes lenne azokat összehasonlítani a minden kétség kívül szellemdús (amint halljuk berlini) tenyésztő részletes bírálatával — de amit a rambouillet fajról s az angol south-downról mondott, jó lesz talán mégis megérintenünk. Hogy a merinofaj azon törzse — így szól német ügyfelünk — mely Rambouillet név alatt tenyésztetik, testnagyság által kitűnő, ezt nem tagadhatja senki, hogy azonban e nagy testnek alakja egyúttal szép is — azaz tenyésztőileg szép — ezt aligha beismerné Angolország csak egy kitűnőbb tenyésztője is, s hogy e faj könnyű táplálkozási képességgel bírna, azt magunk is kereken tagadjuk, alkalmunk lévén a múlt télen ez állatok takarmányigényeivel közelebbről megismerkedni. Ha pedig mindehhez ez állatok gyapját valóban legkevésbé sem mondhatjuk nemesnek, a fésüvesi gyártásra pedig legfelebb a középszerűségig felérőnek, ha a gyapjúszálak tömöttsége helyes vizsgálat után azoknál ritkán mutatkozik kedvezőbbnek, mint a mi legközönségesb merinóinknál, méltán kérdhetjük , hogy e juhfaj ugyan mikép tehetett mégis szert oly nagy hírre, mint amilyennel bír? Válaszunk erre az, hogy nyájbirtokosaink a szemkápráztató szin után indultak; pedig nem volna nehéz azon meggyőződéshez jutniok, hogy a rambouillet, mint husjuh, minden egyes angol fajon alul áll; mint gyapjutermelő nagy ugyan és duzzadt, de magasb áron alig értékesíthető bundát ad, s ezt is oly takarmánymennyiség után, melylyel két, sőt három jól tenyésztett merino tökéletesen beéri. Egyébiránt a víz ellen nem úszhatunk, azért csak remélni szeretjük, hogy ez özön is majd visszavonul ismét rendes partjai közé. A south-downnal már Németországban is mindinkább kezd kedveltetni, mint a gazdasági fejlettség azon faja, mely a lehető legnagyobb mennyiség termelésére szolgál. Fő tulajdonsága: az igen szép, jeles, kikerekített testalkat, finom csontvázzal, és a tenyésztésénél már elért valóban rendkívüli eredmények, mind a kora kifejlődést,, mind a magas takarmányértékesítést illetőleg méltán buzdítják utánzásra német tenyésztőinket. Egyébiránt még azon veszély ellenében is, hogy a közvéleménynyel ellentétbe jövünk, meg kell vallanunk, hogy mi a south-downt már