Gazdasági Lapok, 1863 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-22 / 47. szám

738 barátja, hanem a kertész-legény tévesztette el ezen az egy fán nemesítésekor már valamikép az Ojtóágat. 2. Gróf Itzlibutzli rendel 100 fajta szőlővesszőt 3—3 darabjával fajtánként. — Egy kis birtokos, akkor hasonlókép megyéjének valamely zordonabb zugában kísérletet akar néhány szőlő fajtával tenni, és 12 félét rendel meg. Jött a vásár, 20—30 expeditiót kell ellátni egy novemberi napon Senki sem tudja, hogy hol áll a feje, mert faluról is bejöttek a vásárosok kik szóval tartják Lucas Ede uramat a felöl, hogy mikép ültessék a most vásárlott szőlő vesszőt, és fákat. Ez a sárban rajzolja le nekik az állítandó szőlő és kert tervét, és ezerszer kér engedelmet, hogy tovább szolgálatokra nem lehet. De ez alatt pakolnak erősen három felekezetben is a fiuk, és felkapnak sietségükben egy pár szál vesszőt a kis birtokos csomagjából, s hozzá pakolják a gróf csomagjához. A csomagok elküldetnek rendeltetésük helyére. Beestveledett, Lucas Ede átázott és átfázott, most jó kedvében szivaroz egyet a kályha mellett, mert sok történt az nap daczára az eső folyvásti permetezésének. — De bezzeg felugornék ülő helyéről, ha hallaná a kisbirtokos kifakadásait: Istentelenség kiált ez fel, a mit elkövetnek az emberen! ugye a számlában egy szálig fel van róva a vessző, s ime visszatartották épen a jávát! Ezt a szemetet megsüthették volna csak a pénzem volna meg. — A gróf emberei észre sem veszik, hogy több vessző érkezett. 3. X uraság megunta már a sok hibát, melyet megrendeléseivel elkövetnek, gondatlanságból részint, és tán rész akaratból is, rendelményeért messze földről elküldi tehát saját alkalmatosságát, szép levelet is csatol hozzá,rés szivére beszél benne Lucas uramnak. Ez maga van az egész expeditió alatt jelen, minden egyes fa és vesszőköteg saját kezén megy keresztül, kocsira rakják, jól elhelyezik, hogy még az ága sem dörgölődzik meg, gyékények, ponyvákkal még be is takarják. De messze van az it rész, kétszer is kell etetni mig haza érnek; ispány uram is beszalad a csárdába mig etetnek, mert megfázott. Mások is etetnek a félszer alatt. Ugyan komám mit vihetnek az alatt a ponyva alatt mondja az egyik pógár ember, nézzük meg. Megnézik, és fákat és szőlővesszőt találnak alatta melyekre numerusos táblácskák vannak kötve. Már mire valók lehetnek ezen táblácskák ? mondja az egyik és leold valami féltuczatot belőlök. Soká nézi, azokat és utóbb arra fakad, hogy jó numerusok lesz ezek, majd a lutriba rakom őket, hisz csak ily véletlen után találja az ember a szerencséjét! Letakarják a ponyvát ismét és jó kedvvel etetnek tovább a komák mert a ternó a zsebükben van. Haza ér ispány uram a küldeménnyel, melyet várva várnak, de sok etiquette hibázik a csomagoknok. Már hiz ehez pedig még a madár sem nyúlt; mindig jelen voltunk, szabódik a cselédség, és ha csakugyan hibázik, nem is csoda, mert nagyon kapkodtak a felrakáskor is. Nagyságos uram pedig elsopánkodja magát, hogy mekkorra lehet az a rendetlenség Lucas Ede fa- és szőlőiskolájában, midőn ott ilyenek történnek! Kell-e még több Casuistica? Nem íveket, hanem kötegeket be tudnék tölteni velük , és azért még egyszer mondom ki, hogy nincs, nem volt és nem is lesz ember, aki ezen a pályán a megszólást képes volna elkerülni! Ezt mondom ki beleőszültségem egész competentiájával!! Mert csak is ezen a pályán vesztette el értékét azon átalános talismán, mellyel becsületesség és szakértelem képében rendesen megszoktuk vásárolni polgártársaink elismerését. — Szegény Lucas Ede. Lám, ezek voltak gondolatjaim akkor, a midőn a vasúton Reutlingen felé röpültem. Sajnálom sőt restellem magam is gondolatim ezen járását, mert igazabbat ugyan nem, de legalább sokkal mulatságosabbat gondolhattam volna ez idő alatt, de hiába szörnyű malheurom volt ez nap, mert épen két vén asszony közé szorultam a vagonban; nem csoda tehát, hogy jobbról is balról is ily halálmadár bűzű társaság által körülvéve, mással sem tudtam foglalkozni gondolatimban, mint a földi nyomorúság azon nemével, melyet sorsom velem leginkább megismertetett. „Station Reutlingen eine Minute!“ kiáltja most egyszerre el magát a Conductor, — és nyílsebességgel bontakoztam ki duplázott Hecubám krinolinjai alól, és ballagtam, — hónom alatt a paraplus,— Lucas collegám intézete felé. Szinte merész válalatnak tűnik fel Würtembergában gyümölcsfa iskolát állítani fel, mert önkénytelen merül fel az emberben a kérdés, váljon hová fogják kiültetni majdan a fákat, mikor márig körül van véve termő gyümölcs fákkal majdnem valamennyi szántóföld, és az országutak mente végig? De úgy látszik mint ha Lucas uram jobban ismerné földjei szükségeit, mint mi magyarok, kik e tekintetben felette szegényes igényekkel bírunk. Faiskolájának nem csak hogy dísze és kelete van, de nem is foir annyi gyümölcsfát nevelni, mint amennyit a közszükség igénybe vészén. Faiskolája fekszik egy szívós, de termékeny agyagos dombon kitéve a szelek szabad járásának. A talaj természete inkább kedvez az alma-, szilva- és cseresznyének, mint sem a többi gyümölcsfatenyésztőnek. Vannak azonban már elég szép termetű körtefái is. A baraczkneműekre nézve kissé zordon és nedves az éghajlat. A nemesítés úgy történik valamint minálunk, jobbára télen által bent a szobában. A faiskola keletkeztének 3-ik évében illetőleg tavai már annyit tudott eladni fáiból, mint amennyi majdnem elégséges volt az egész régió fedezésére. Nagy szemeket meresztettem erre reá, és kezdem benne megbámulni mesteremet mindaddig, míg a gyümölcsfák itteni árával meg nem ismerkedtem. Semmiféle jó conditionált gyümölcsfa nem adatik ki a reutlingi faiskolából 1 írt 12 kron alól; csak az egy éves őszi és kajszin baracsk fácskák ára 49 kr. déli német értékben, tehát 80 a mienk szerint, ha közönséges nevelésűnek formált a baracskfa azaz, ha két-két ága s jobbról balról baracskákhoz kötöztetett ki már a faiskol