Gazdasági Mérnök, 1884. január-december (8. évfolyam, 1-50. szám)

1884-02-14 / 7. szám

MODELL! G. MEZOGAZDASAGI ES MŰSZAKI HETILAP I Előfizetési d 1­­­j : I EGYSZERSMIND A TISZAVÖLGYI TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Bel­földre: Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre­­ 2 frt 50 kr. — Egy szám ára 30 kr. 'I Szerkeszti és kiadja: Gonda Béla, _________ Külföld­re: Egész évre 12 frt. Ú­j magy. kir. ministeri főmérnök, műegyetemi m. tanár. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, IX. k­erület, Csillag-utcza 8. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, úgy­szintén az előűzetések és hirdetések is. A 7-dik szám TARTALMA: CZIKKEK : Mezőgazdaságunk "az orsz. kiállításon. — A kisbirtoki hitelügy rendezése. — Az elektrotechnika jelen fejlődéséről. (Második közlemény.) — Felülről hűtött jég­kamara (Egy ábrával.) — Az asphalt alkalmazása az építkezéseknél. — A városi csatornák befolyása a typhus betegségekre. — Új szerkezetű mesterséges vízszűrő (Négy ábrá­val.) — Marhatenyésztésünk irányáról. (Irta Patzkó György). — Öntö­zés csatornavízzel Boroszlóban. — Kenyérkészités őröletlen gabonából (Irta Bodola Lajos). GAZDASÁGI SZEMLE , Budapest. KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ : Az 1885. évi budapesti ált. kiállítás képzőművészeti és műrégészeti szakbizottsága. — Az országos kiállítás helyi bizottsága. — Az országos kiállítás bányászati, kohászati és földtani országos bizottsága. — A budapesti építkezések az országos ki­állítás idejére. — Az országos kiállítás és a főváros. — A múzeumok az orsz. kiállításon. — Kiállítási sorsjáték. — Mezőgazdasági állatkiállí­­tás — Kiállítások e század első felében. VEGYES KÖZLEMÉNYEK : Telefonhálózat egy nagybirtokon. — Biztosítás eső ellen. — Niagara híd Amerikában. — Villamos világítás New-Yorkban — Közegészségügyi viszonyok Londonban. HIRDETÉSEK. Mezőgazdaságunk az orsz. kiállításon. Ország-világ tudja, hogy Magyarország­­ pusztán természeti viszonyainál fogva­­ is első­sorban és mindenekfelett föld­­mivelő állam. A mezőgazdaság még ez idő sze­rint nemzeti létünk alapja s az marad bizonyára még századokon át is. A magyar faj jelleme, tradicziói kötnek a vérálatta földhöz, melyet büszkén vallunk magunkénak. Csakhogy a foly­ton fokozódó világverseny közepette nem elég büszkének lenni arra, a­mit őseink szereztek, de meg is kell azt tartanunk, értékét növel­nünk a népesség és az igények szaporodásához mértten, munkával, szorgalommal, takarékossággal. A mezőgazdaság mai fejlettsége mellett a régi slendrián gazdálkodási rendszerrel, a he­nyéléssel s azokkal a régi úri passziókkal fel kell ám hagynunk, mert különben igen köny­­nyen kisiklik a lábunk alól az a föld, a­mit őseink talán véres verítékkel szereztek. Példa van rá máris, elég sok, és elég szomorú. A tönkrement földesurak egész légiója tengődik az alsóbb rendű hivatalokban. A mezőgazdaság mai napság már ipar és üzlet együttvéve. A­ki nem gazdálkodik ipari és üzleti alapokon, az bajosan képes helyt állani. Jogi vagy épen kö­zépiskolai képesítéssel ma már nem lehet gaz­daságot kezelni vagy vezetni. Alapos gazda­­sági és műszaki ismeretek époly szükségesek ide, sőt még fokozottabb mérték­ben mint bármi más pályán. Ezt komolyan fon­tolóra kellene venni az egész magyar gazda­közönségnek. Nem lehet azonban tagadnunk, sőt őszinte örömmel kell annak is kifejezést adnunk, hogy a gazdasági téren — bár még mindig nagyon hátra vagyunk — főleg az utóbbi egy-két év­tizedben örvendetes haladást is tapasztalunk, bár — elég sajnos hogy kevés kivétellel — fő­­leg csak nagybirtokosaink körében. S a­midőn ezt konstatáljuk, lehetetlen kifejezést nem ad­nunk abbeli óhajtásunknak, vajha mindazok, a­kik a gazdasági haladással lépést tartva, egész gazdálkodási rendszerüket modern alapokra fek­tették és ezzel nagyobb sikereket értek el, igyekeznének gazdatársaikat megismertetni az általuk sikeresen alkalmazott újításokkal, mert hiába, a tények mindig legékesen szólóbban be­szélnek s a példa, ha mindjárt talán lassan is, de vonz. A magyar ember különben is nagyon tar­tózkodó természetű, nem igen szereti az újítá­sokat s ezért kétszeres kötelessége mindenkinek, a ki csak teheti, oda hatni, hogy a magyar gazdálkodási rendszer regeneráltassék. S erre alig kínálkozott még eddig oly jó alkalom, mint az 1885. évi budapesti általános kiállítás. Itt mutathatja be a magyar gazdakö­­zönség egymásnak s a világnak termesztményeit, házi állatait, gazdasági ipari készítményeit s mindazon javításokat s azok eredményeit, a me­lyeket birtokának jövedelmezőbbé tételére meg­­kisérlett. Ezért kiváló fontosságot tulajdonítunk annak, hogy Magyarország mezőgazdasága az országos kiállításon minél teljesebben, minél fé­nyesebben legyen képviselve. Nagy hibának tartjuk ennélfogva, hogy a kiállítás szervezésé­ben erre nagyobb súlyt nem fektettek s az or­szágos gazdasági egyesület testületi közremű­ködését e tekintetben nem vették igénybe.­­ Nézetünk szerint ugyanis az országos gazda­sági egyesület lett volna hivatva arra, hogy a budapesti országos kiállítás mezőgazdasági osz­tályát szakszerüleg, egyöntetűen szervezze s gondoskodjék arról, hogy a kiállításnak ez a része, úgy tartalmilag, mint alakilag méltóan reprezentálja a magyar mezőgazdaságot. A hiba azonban megvan, azon most már nem lehet segíteni, de segíteni kell azon, hogy a vidéki gazdasági egyesületek — a­kik a ki­állítás szervezetébe bevonattak — e tekintet­­­­ben egyöntetűen járjanak el s a kiállítás mező­gazdasági része akként rendeztessék, hogy köny­­nyen áttekinthető, szakszerűen összeállított s lehetőleg teljes képet nyújtson az ország min­den vidékének gazdasági és gazdálkodási viszo­nyairól. Nézetünk szerint ugyanis azt nem kel­lene megengedni, hogy az egyes vidékek s még azon felül egyes uradalmak kü­lön-kü­lön kollek­tív kiállítást rendezzenek, mert ez tönkre teszi az áttekinthetőséget s csaknem teljesen lehe­tetlenné teszi a kiállítás szakszerű tanulmányo­zását. Pedig ez igen fontos tényező! — Mert a kiállítás nem pusztán kirakat, annak a jövőre való haszna csak akkor nyilvánulhat, ha min­denki levonja belőle a tanulságot. S ezt a leg­fontosabb körülményt nem szabad a kiállítás rendezésében szem elől téveszteni. A kiállítás mezőgazdasági részére legutóbb csoportbiztosok lettek kinevezve. Az ő felada­tuk most elkövetni minden lehetőt arra nézve hogy a magyar mezőgazdaság méltóan legyen a kiállításon képviselve. Nem lehet azonban el­hallgatnunk abbeli aggodalmunkat, hogy tekin­tettel az idő nagyon is elő­haladott voltára s szemben az országos gazdasági egyesület teljes közönyével — mondhatnék talán apprehensió­­jával — a­mit a kiállítás iránt tanúsít, most már nagyon bajos lesz — a legjobb akarat mellett is — e téren oly eredményeket elérni, a mint azt az ügy, az ország jól felfogott ér­deke megkívánná. És épen azért, mert a mu­lasztás, a­mit most e téren elkövetünk, alig lesz helyrehozható , mert e kiállítás mezőgaz­dasági részének a sikere első rendű országos érdek, hisszük és reméljük, hogy az országos gazdasági egyesület intéző tagjai, a­kik részint mint országos bizottsági tagok, részint mint csoportbiztosok részt vesznek a kiállítás ren­dezésében, az ország érdekeit feléje helyezen­­dik, minden képzelt és valódi sértődésnek s ha­bár nem mint az országos gazdasági egyesület képviselői, de mint az ország gazdasági ügyei­nek hivatott munkásai, lelkük egész erejével, őszinte odaadással, kitartó szorgalommal és ha­zafias lelkesedéssel fognak hozzájárulni e kiál­lítás nagy nemzeti sikeréhez. Hogy azonban e siker elérhető legyen, szükségesnek tartanók, hogy a mezőgazdasági

Next