Gazdasági Mérnök, 1891. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

530 31-ig több mint 10,000 írttal szaporodott s vagyon­­állása egyéb bevételekkel mintegy 60,000 forintra emelkedett s ezen jelentésem megtételéig is foly­vást és örvendetes mérvben gyarapodott. Ezen alap újonnan létesítendő vagy már létező hazai ipar- és kereskedelmi vállalatok segélyezésére szolgál olyképen, hogy egyrészt a) a kereskedelemügyi miniszter a vállalatok lé­tesítésénél vagy kiterjesztésénél mint részvényes, illetve mint szövetkezeti vagy mint kültag működik közre; másrészt b) a kereskedelemügyi miniszter az illető válla­latoknak az alapból kölcsönt engedélyez, vagy ha­tározott visszafizetési kötelezettség és idő kikötése vagy az üzlet eredményeihez kötött visszafizetési kötelezettség mellett mindkét esetben kamatra vagy kamat nélkül; továbbá c) ily vállalatoknak évi vagy egyszerm­indenkorra szóló segélyösszeget nyújt; végül d) gépeket, szerelvényeket és berendezéseket sze­rez be bizonyos vállalatok, ipariskolák és tanmű­helyek részére s ezen gépeket, szerelvényeket és berendezéseket használatra engedi át bizonyos időre, esetleg tulajdonába bocsátja. A fennebb említett magánadományokon kívül ezen alap vagyonát a következő pénzek és ingósá­gok képezik: a) a kereskedelemügyi miniszter költségvetésének terhére ezen alap javadalmazására évenként fordít­ható és a kereskedelemügyi miniszter által az alapba kiutalványozott összegek; b) oly büntetés- vagy bírságpénzek, melyeket tör­vény vagy rendelet ezen alapra fordítandóknak ki­jelöl és nevezetesen az előzetesen — engedély nél-­­kül — szabályellenesen foganatosított vasúti épít­kezések miatt kirótt rendbírságok; c) a kereskedelemügyi miniszterrel kötött építési és más vállalati szerződésekből kifolyó kötelezett­ségek meg nem tartása miatt lefoglalt, illetve visz­­szatartott bánatpénzek és biztosítékok azon részei, melyek a kártérítés fedezése után fenmaradnak; d) azon összegek, melyek az alapot kölcsöntőke visszafizetés útján kamatok és egyéb nyereségi rész­letek fejében illetik ; e) azon gépek, szerelvények és berendezések, me­lyek az alap költségén vagy előzőleg más állami pénzekből beszereztetvén, a vállalatoknak, iparisko­láknak és tanműhelyeknek használatára átengedve lettek ; végül f) az alap fölös készleteinek gyümölcsöztetéséből származó kamatok. Az ipari és kereskedelmi alap — melynek keze­lését a m. kir. adóhivatalokra, illetőleg a m. kir. állampénztárakra ruháztam — vagyona ma már alig egy évi fennállása után a 80.000 i­tot meg­haladja. A következés csakhamar igazolta ezen alap léte­sítésének szükséges voltát, miről mindjárt létesítése után alkalmam nyílt meggyőződni, midőn néhány meglévő gyári vállalat anyagi zavarokba esvén, hoz­zám fordultak segélyért. Mellőzhetni vélem e helyen ezen alap múlt évi felhasználásának részletezését, fentartva azt jövő évi jelentésem részére, midőn teljes évről fogok e te­­tekintetben is jelentést tehetni. Ez alkalommal csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy ezen alap több ízben tett képessé segélynyújtásra oly esetek­ben, midőn igen fontos ipari érdekek forogtak kocz­­kán, melyeken e czimen, a kolátolt költségvetési hiteladomány keretében nem segíthettem volna. A hazai ipar régóta érezte már hiányát egy oly szervezett közvetítő kereskedelemnek, mely fősúlyt a hazai termelésre fektessen. De különösen érezte azt iparunk azon része, mely termékeinek kiviteli értékesítésére törekszik s melynek életfeltétele, hogy újabb piaczok nyittassanak meg. Oly feladat, me­lyet a kisebb tőkével és eszközökkel rendelkező kereskedő csak nehezen oldhat meg s épen azért kivánatos, hogy e feladatot egy nagyobb tőkével rendelkező társaság vegye kezébe, mely az ipari és kereskedelmi érdekeltségeket maga körül gyűjti s közreműködése, támogatása, közvetítése által utat tör ott, hol az egyesek ereje szétforgácsolt s gyak­ran egymással versenyző működés mellett czélhoz nem vezetne. Ez indított arra, hogy egy magyar kereskedelmi társaság létesítését kezdeményezzem s annak sike­res mű­ködtetését minden rendelkezésemre álló esz­közzel elősegítsem. Az erre vonatkozó akc­iót még a múlt évben in­dítottam meg, mi az érdekelt körök buzgó támo­gatása mellett sikerre is vezetett, a­mennyiben ne­vezett társaság ez év folyamán egyelőre 1.200.000 frtnyi tényleges alaptőkével megalakult s működé­sét megkezdette. Ezek után áttérek a múlt év ipar fejlődésének részletes ismertetésére és pedig első­sorban a kis-, illetve kézmis-ipar helyzetére. A kisipar helyzete a lefolyt évben sem volt ked­vező, bár helylyel-közzel kétségtelen haladás és javulás észlelhető. Azon bajok, melyeket múlt évi jelentésemben már érintettem s a­melyek kisipa­runk fejlődését gátolják, fennállanak most is. A szakértelem és kellő műveltség, valamint a kellő tőke, olcsó és könnyű hitel hiánya kisiparosaink túlnyomó többségénél még mindig igen érezhető. A szakértelem hiányán gyakorlati irányú ipari tanműhelyek és ipari szaktanfolyamok által igyek­szem segíteni. A tőke és hitel hiányát csak társadalmi szövet­kezés útján lehet pótolni. E tekintetben is kísérle­tet tettem a lefolyt évben, oly módot akarva nyúj­tani a különböző vidékek kisiparosainak, a­mely mellett helyzetük jelentékenyen megjavítható lenne. Ugyanis tanulmány tárgyává tettem azon kérdést, mily módon lehetne a hazai kisipar állandó foglal­koztatását és egyúttal versenyképességét biztosítani, úgy találtam, hogy a czél leginkább elérhető lenne az úgynevezett ipari raktárszövetkezetek létesítése által. Meghallgattam e kérdésre néz­ve szakférfiak véle­ményét is, kik az eszmét helyeselvén, megállapítot­tam azon alapelveket, melyek alapján ily szövetke­zetek szervezendők lesznek. Kiváló figyelemmel voltam arra, hogy a lehető legkisebb összegre szóló részjegyek s azoknak a lehető legelőnyösebb befű­­zési módozatai alapján biztosíttassék a kisiparosok­nak ily szövetkezetek életképességét és biztosítsam, szükségesnek jeleztem, hogy egy ily szövetkezet alakításához legalább 200 tag 500 részjegygyel hozandó össze. Ily szövetkezetek alakítását oly czélból tartom szükségesnek, hogy tagjait állandóan foglalkoztassa, azoknak készítményeit raktárra vegye, elárusításuk­­ról gondoskodjék. Egyúttal minthogy kisiparosaink legnagyobb baja épen az, hogy kellő tőke és hitel hiányában nem képesek bevárni készítményeik elő­nyösebb értékesíthetésének idejét, hanem akarva nem akarva, kénytelenek azokat azonnal áruba bocsátani, ezen raktárszövetkezeteknek fő feladatát képezné a beraktározott áruk értékének kétharma­dáig a lehető legmérsékeltebb kamatláb mellett előleget nyújtani, az árukat a lehető legelőnyöseb­ben értékesíteni s azután az elért vételárt egészben vagy a netán adott előleg levonásával az iparosok­nak kiszolgáltatni. Ily módon biztosítva volna az illetők állandó foglalkoztatása s ennélfogva megélhetése, másfelöl pedig mód lenne nyújtva arra is, hogy egyes váro­sok vagy vidékek kisiparosai segédgépeket szerezhes­senek be közösen, miáltal ismét termelésképességük s egyenletes, gyorsabb munka által versenyképes­ségük fokoztathatnék. Tekintettel arra, hogy minden új intézmény ke­resztülvitele, bármily előnyös legyen is az érdekel­tekre nézve, sok nehézségbe ütközik, mindenekelőtt­­ kísérletet kívántam tenni erre alkalmas négy város­ban, u. m.: Brassón, Kassán, Kolozsvárott és Temesvárott, melyeknek kereskedelmi és iparkama­ráit bíztam meg a terv megvalósításával. Az árukra adandó előlegek, úgyszintén az áruk esetleges időre való eladása kellő tőkét igényelnek. Minthogy pedig ezen szövetkezetek betétjeiken kívül más vagyonnal nem rendelkeznek, módot nyújtana azok mielőbbi megalakulására egyrészt az országos közgazdasági, illetve ipari alapból, másrészt a magyar ipar és kereskedelmi bank részvénytársaság által összesen 100,000 forintot tartok rendelkezésre, melyből a létesíteni tervezett négy raktárszövetkezet mindegyikének 25,000 frt kölcsönt biztosítottam 4°/0 kamatozás mellett. Jól tudom, hogy ez az összeg is kevés még a jelzett czél elérésére, de számítottam e részben az illető vidékek pénzintézeteinek készségére, hogy az így szervezett s kellő biztosítékot nyújtó szövetke­zeteket lehető olcsó és könnyű hitelben fogják része­síteni, így a brassói takarékpénztár, fölfogva ezen intézmény jelentőséget, tett eleget a hozzá intézett felhívásnak s az esetre, ha a raktárszövetkezet léte­­síttetik, a beraktározott árukra adott előlegek 80°/o-ának megfelelő összeget kölcsönkép nyújtani ígérkezett. Sajátságos azonban és jellemző kisiparosainkra, hogy ezen javakat czélzó intézmény iránt túlnyomó részben csak közönyt tanúsítanak s annak létesíté­sét nem karolták fel azzal a buzgalommal, melyet az megérdemelne. Kolozsvár és Temesvár kisiparosai kijelentették, hogy a raktár szövetkezetei nem kívánják létesíteni. Kassán húzódik az ügy , egyedül Brassó város kis­iparosai azok, kik habár lassan haladva, mégis föl­fogják ezen intézmény közhasznú czélzatát s a szö­vetkezetét már legközelebb megalakítják. E szövet­kezet az általam megállapított allapelvek szem előtt tartásával összeállított alapszabályait már elém ter­jesztette. A­mi a fegyenczipart illeti, az iparosok köréből több panasz s köztük némely figyelmet érdemlő is, terjesztetett elém. A kérdésnek magának nehéz voltát és azt, hogy annak megoldását a nem kis mértékben ellentétben álló, egyaránt közérdekű tekintetek mennyire nehe­zítik, nem kívánom itt feszegetni, de megvizsgálva minden egyes esetet, az igazságügyminiszter úrral egyetérve, igyekeztem azt a méltányos érdekek figyelembe vételével orvosolni, odatörekedve, hogy fegyházaink lehetőleg csak oly iparágak tízesével foglalkozzanak, melyek az országban vagy épen nem, vagy csak oly csekély mértékben űzetnek, hogy ezzel a kisiparnak nem okoznak versenyt. Köszönettel tartozom e tekintetben az igazságügy­min­szter úrnak, a­ki a legtöbb esetben készséggel tett eleget a fegyenctiparnak a kisipar érdekében leendő korlátozása iránt Hozzá intézett megkeresé­seimnek. De nemcsak ezen, hanem egébb irányban is igye­keztem lehetőleg segíteni kisiparunk bajain. Különös tekintettel voltam leginkább érdekelt iparágakra. — Ily czélból rendeztettem a lefolyt évben a kereske­delmi m­úzeum által a bőripari kiállítást — mint az évenkint rendező szakkiállítások elsőjét — mely még egyrészt feltüntette bőriparunk jelen helyzetét és annak hiányait, másrészt alkalmat nyújtott kisiparo­sainknak, hogy megismerkedjenek a kisipari segéd­gépekkel. Gondoskodtam arról, hogy nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki kisiparosok is nagyszámban látogassák ezen részleges ipari kiállítást, a­mi tény­leg történt is. Sőt az ipari és kereskedelmi alap terhére a legczélszerűbbnek bizonyult segédgépek­­vásároltak is néhányat oly c­élból, hogy azokat a lehető legelőnyösebb feltételek mellett egyes kis­ipari csoportoknak engedem át, így akarván elő­mozdítani a segédgépek használatának a kisiparban való elterjedését. —K+- GAZDASÁGI MÉRNÖK 45. szám

Next