Gazdasági Mérnök, 1902. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-23 / 12. szám
12. szám XXVI. évfolyam. Budapest, 1902 márczius 23. Olvasóinkhoz! A szerkesztésemben megjelenő «Gazdasági Mérnök» számolván azon sajnálatos és elmaradott viszonyokkal, melyekkel vidéki városaink legtöbbjében a csatornázás, vízzel való ellátás, városszabályozás, útépítés s közvilágítás terén találkozunk, e fontos műszaki, egészségügyi és gazdasági kérdések fölkarolását helyezte munkaprogrammjának élére. Ez okból tervszerű beosztással czikksorozatokat közöl a városépítés e különböző ágainak köréből s másrészről állandó rovatot nyitott Városok czímmel a hazai városok technikai ügyeinek összefoglalására. Mindkét tekintetben gondoskodom arról, hogy a lap közleményei úgy szakszerűségük, mint aktualitásuk és hazai vonatkozásaik által kiérdemeljék azt a figyelmet, melyben a szakkörök a «Gazdasági Mérnök huszonötéves fennállása óta állandóan részesítik, így jelenleg Pirovits Aladár székesfővárosi mérnöknek, az országszerte ismert kiváló szakírónak tollából hosszabb önálló tanulmányt közlünk Vidéki városaink csatornázása és vízzel való ellátása tárgyában. E dolgozat, mely körülbelül 15 — 20 folytatásban jelenik meg lapunkban, kiterjeszkedik e nagy horderejű kérdésnek minden részletére úgy technikai, mint hygienikus, mint pénzügyi szempontból. Ismerteti a fennálló állapotokat, leírja és megbírálja a már végrehajtott vagy megtervezett csatornázási és vízszerzési, illetve vízvezetési műveket; részletesen ismerteti egy magyar város vízvezetéki- és csatornázó-beremtezéseit; végül — ami legfontosabb — konkrét javaslatokat tesz a financziális nehézségek megoldására. E kiváló czikksorozat eddig egyedül áll e téren az egész magyar műszaki irodalomban s már ezért is nélkülözhetetlen az összes városi mérnöki, illetve közigazgatási hivatalok számára. Ezenkívül valószínűleg legközelebb már egy másik nagyobb terjedelmű, folytatásos tanulmány közlését kezdjük meg, melynek tárgya «Vidéki városaink rendezése». Szerzője Orbán Ignácz, Makó város főmérnöke, ki hivatásánál és hosszú gyakorlatánál fogva ép oly kompetens e tárgykörben, mint Pirovits Aladár az előbbi téren. Természetes, hogy e dolgozat is, mint Pirovits mérnöké,, szakszerű ábrákkal bőségesen lesz illusztrálva. Gondoskodtam továbbá arról, hogy a városainkban ugyancsak napirenden levő közvilágítás kérdésében szintén hivatott tollból hozzunk közleményeket és pedig úgy a kőszéngáz, mint a villamos s acetylén világítás felől. Végül «Városok» czimü rovatunkban mindig bőséges szemlét hozunk a vidék gazdaságtechnikai életéből s szaktudósítóink rendes értesítései nyomán úgyszólván minden érdemleges momentumot közlünk, ami vidéki városaink műszaki munkálataira vonatkozik. Mindezek után kérjük olvasóinkat, hogy czikkeikkel, közleményeikkel s értesítéseikkel járuljanak hozzá ezen országos ügyeknek alapos tárgyalásához s egyúttal támogassák lapunkat azon körökben, melyek ezen kérdésekkel közelebbről érdekelve vannak. E kettős kérdésünket elsősorban magukhoz a városi hatóságokhoz intézzük. Gondos Viktor. Alapította : GONDA BÉLA 1877-ben. Szerkeszti : GONDOS VIKTOR mérnök. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Kifizetési díj: Egész évre 24 kor. fél évre 12 k. negyed évre 6 k. Szerkesztőség: és kiadóhivatal : BUDAPEST, IX. KERÜLET SOROKSÁRI UTCZA 5. SZÁM. Hazai városaink egészségügye. Városcsatornázás és vízzel való ellátás. Különös tekintettel hazai viszonyaink és a tudomány mai álláspontjára. Irta : Pirovits Aladár székesfővárosi mérnök. (Folytatás.) Miként lennének a közmunkák országosan megindíthatók? Minő szempontokat kell e munkálatok megválasztásánál figyelembe venni? Ezekre a kérdésekre nézve az említett beadvány a következőket tartalmazza: «Olyan munkálatokat kell végrehajtani, melyekhez a tőke feltétlen bizalommal nyújt segédkezet, mely nélkülözhetlen intézményeket produkáljon és a befektetett tőkének a kamatozását a létesítés első pillanatától kezdve biztosítsa és amely a lehető legkevesebb, vagy éppen semmi teherrel se sújtsa a különben is eléggé megterhelt adózó polgárokat. Ilyen volna a nagyobb községeknek (városoknak) vízvezetékkel és csatornával való ellátása, mi úgy közegészségügyi, mint tűzrendészeti szempontból égető szükséget képez. Ezen intézmények nálunk nem logikus okokból nem létesíttettek, és nem ezért hiányzanak, mivel tán az illető község, vagy város az ezzel járó terheket nem tudná elviselni, hanem a lakosság intelligenciájának hiánya és a közérdeknek fel nem ismerése folytán hiányzanak túlnyomó részben, mit kétségtelenül tanúsít az, hogy amíg a gazdag, de kevésbbé intelligens alföldi városok egyikében sincs vízvezeték és csatornázás, addig a dunántúli szegény, de intelligens városokban már majdnem mindenütt létezik legalább vízvezeték. Nincsen az országban egyetlen egy város sem, melyben a vízvezetékhez szükséges víz ne volna jelen és nincsen olyan sem, amelyben a csatornázás technikai nehézségek miatt ne volna létesíthető. És hogy mégsem létesültek ezen művek eddig nagyobb mennyiségben, annak oka arra vezethető vissza, hogy a közönség a létesítéssel járó megterhelést oly arányúnak képzeli, hogy az teherviselési képességét fölülmúlja, vagy pedig a legtöbb esetben azért, mert az ősöktől öröklött szokásokhoz való ragaszkodás minden újítás iránt ellentállóvá teszi a közönséget, azzal érvelvén, «ha eddig megvoltunk nélküle, ezután is megleszünk». Kétségtelen dolog ugyan, hogy ezen ügyek rendezése az egyes községek autonóm joga, de nem illetéktelen, sőt a vázolt viszonyok között indokolt a kötelességszerű beavatkozás az állam részéről, minden közegészségügyi és tűzrendészeti szempontokat tartva szem előtt, úgyszólván reákényszeríti azon városokat ezen intézmények létesítésére, melyek nem voltak képesek saját javukat felismerni, röppen úgy, mint az állam törvénynyel rendelte el, hogy 6000 léleknél többet számláló községek polgári iskolát kötelesek létesíteni és fenntartani, mondja ki törvényben azt is, hogy 10.000 léleknél többet számláló községek kötelesek vízvezetéket és csatornát létesíteni és azok használatát közkötelezővé tenni. A törvényhozás útján való rendezés megfelelne azon programoinak is, amelyet a legmagasabb trónbeszéd magában foglal, hogy t. i. «a közegészségügy széles körű reformokat igényelt, azonkívül az ország különböző vidékein megindítandó építkezések a helyi iparnak és munkásoknak foglalkozást és kenyeret nyújtanának. A létesíteni javasolt közegészségügyi intézmények megvalósításából kizolólag a lakosságra háramló közteher szempontjából a következőket mondja a beadvány: «Vidéki községekben a háztartáshoz szükséges víznek a beszerzése, valamint a pöczegödrök kitisztítása akkor sem történik költség nélkül, ha nincs vízvezeték és csatornázás, mert a legtöbb házi kút oly kemény vizet nyújt, hogy azt mosáshoz nem lehet használni. A mosáshoz szükséges vizet rendesen nagyobb távolságban levő kutból, vagy — folyó mentén fekvő községekben — rendesen a folyóból szállítják, mi azt jelenti, hogy fentebb tárgyalt legszegényebb családnak, melynek havonként legalább 1 hordó vízre van szüksége, havonként 40—50 fillér, évenként 5—6 korona vízbeszerzési költsége van. Látjuk tehát, hogy a vízvezeték és csatornázás létesítése a lakosságra vagy egyáltalán semmi új terhet sem ró, mert az a jelenlegi vízbeszerzési és pöczegödör tisztítási költségekben fedezetet talál, vagy pedig olyan jelentéktelen kiadásokat okoz, amit a víznek a konyhában való kiszolgálása és a pöczegödrök megszűnése ellenében minden lakó szívesen megfizet. Az itt tárgyalt adatok számbeli helyességét, valamint a lakosságnak a vízdíjak fizetése iránti készségét, minden kétségei kizárólag igazolják a már létező vízvezetékek, melyek concessiók ellenében, vállalat útján létesültek.