Gazdasági Mérnök, 1912. január-december (37. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
l és befolyással emeltek gátakat a tőkeexport elé. Hogy ennek mekkora jelentősége van, nem árt néhány számszerű adattal megvilágítani. Franciaország, ahol a külügyminisztérium szabja meg újabban a tőkeelhelyezés irányát s a pénzügyminiszter fentartja a tőzsdei jegyzés engedélyezését, évenként legalább két milliárd frankot fektethetne külföldi értékpapírokba s ha 35—40 milliárd frankra tehető az az összeg, mely külföldi értékekbe van elhelyezve. Megjegyzendő, hogy a francia közgazdasági egyesület behatóan foglalkozott a lefolyt év elején a tőkeexport kérdésével s bár energikusan a tőkés teljes akciószabadsága mellett foglalt állást, a kormány merev magatartásán nem tudtak változtatni. Nagybritannia gyarmataiban és a külföldi államokba negyedfél milliárd font sterlinget helyeztek el, melynek ma 160 millió fontnyi évi jövedelme kínálkozik további befektetésül. Itt viszont az állam nem avatkozik az elhelyezés módjába, de a különböző gazdasági érdekképviseletek agitálnak a mellett, hogy ha már otthon nem maradhat az elhelyezést kívánó tőke, azt lehetőleg a brit gyarmatokban kell hasznosítani. Edward Holden bankár pl. a londoni kereskedelmi kamarában egyenesen azt a követelést támasztotta, hogy az angol tőke kerülje el a brit ipar elöl elzárkózó védvámos országokat. Németországban egészen újkeletű a tőkeexport elleni mozgalom s erre az amerikai értékek nagymérvű beszivárgásai adott lökést. Annak ötletéből, hogy a Berliner Handelsgesellschaft ma 20 millió dollár értékű Mitwauke vasútrészvényt akart a német piacokon elhelyezni, gróf Kanitz, a konzervatív párt részéről interpellációban követelte a kormánytól a külföldi értékek beözönlésének megakadályozását és a tőzsdei jegyzés megfelelő reformját. Igaz ugyan, hogy a kormány nevében Delbrück államtitkár azt a kijelentést tette, hogy nincs szükség különösebb intézkedésekre, de arra való tekintettel, hogy az eléggé hatalmas konzervatív párt széleskörű agitációt kezdett, valószínű, hogy a németek szintén meg fogják nehezíteni a külföldi kölcsönök és értékpapírok elhelyezését. Tulajdonképen a három fölsorolt állam az, ahol a magyar tőkeimport legerősebben van érdekelve, s ahol arra számíthattunk, hogy gazdasági erőink fokozatos kifejlesztéséhez kellő anyagi érdekeltséget tudunk toborozni. Az az újabb irányzat és hangulat, mely a külföldi tőkeelhelyezés megnehezítését célozza, mindenkép alkalmas arra, hogy a beálló eshetőségeket komolyan mérlegeljük s főleg, hogy az elzárkózás súlyos veszedelmeit ezen a ponton is figyelemmel kísérjük. Ne higgyük azonban, hogy a túlzott vámvédelemből eredő bajok csak minket érintenek. Már előbb említettem, hogy visszahatása Európaszerte észlelhető, amiből nyilvánvaló, hogy a védővámellenes mozgalmak meglehetősen tért hódítottak. Mindenesetre nevezetes jelenség, hogy Németországban került fölszínre legelőször a jelenlegi elzárkózás enyhítésére irányuló mozgalom, melynek meglepő nyíltsággal a mainzi kereskedelmi kamara, adott kifejezést. A lefolyt év elején közreadott jelentésében ugyanis arra az álláspontra helyezkedik, hogy a külföld elzárkózó politikája a németeket nem tarthatja vissza attól, hogy a mostani védvámos irányzattól bizonyos tekintetben eltávolodjanak. E mellett ugyancsak megállapítja azt, amit én már 1907. óta számtalanszor hangoztatom, hogy azért is szakítani kell az elzárkózó irányzattal, mert a túlzott védővámos politika élelmiszer-drágító hatása nemcsak a termelést bénítja meg, hanem általában véve olyan egészségtelen áralakulást idéz elő, mely az ipar versenyképességét is károsan befolyásolja. A mainzi kamara ezen állásfoglalása nem szórványos tünet, hanem az egész német ipari és kereskedelmi világ egyértelmű felfogása, mely a birodalmi gyűlésben is erőteljes kifejezést nyert. A kancellár ugyan azt mondotta nyilatkozatában a konzervatív-agrárius párt nyomása alatt, hogy nincs döntő ok a jelenlegi vámrendszer mélyreható megváltoztatására, de hát 1917-ig még nagy idő van s az alatt a német politikai viszonyok is gyökeresen megváltozhatnak. Franciaországban ugyancsak a drágaság folytán keletkezett mozgalom a védővámok ellen, mely utóbb országos tiltakozássá növekedett. Itt is elsősorban a mezőgazdasági termékek vámjainak leszámítását követelték s e részben a kormány kénytelen volt jelentékeny könnyítéseket tenni. Hasonlókép alakult a helyzet az Egyesült államokban is, azzal a különbséggel, hogy a tarifa-revízióra irányuló mozgalom élén maga Taft elnök áll. Igaz, hogy a legutóbbi elnökválasztás előtt hasonló volt a helyzet s az eredmény a vámvédelem még nagyobb kiélesítése volt, ámde most tekintetbe kell venni az új helyzetet is, melyet a Kanadával való vámszerződés bukása előidézett. A lefolyt évnek ez egyik legérdekesebb vámpolitikai eseménye volt. A helyzet nevezetesen az, hogy amíg Kanada olyan nyersterményeket exportál, amelyekre az Egyesült Államoknak nélkülözhetetlen szüksége van, addig ez utóbbi természetszerűleg iparcikkeket vitt ki, amelyeket Kanada szintén a rendes tarifákkal vámolt el. A helyzet az Egyesült Államokra alakult kedvezőtlenebből, mire Taft a vámközönség eszméjét vetette fel, de ezt Kanada nem fogadta el. A tárgyalások erdményekép végre a Laurier-kormány, mely Kanada ügyeit 15 éven át vezette, reciprocitáson alapuló vámjavaslatot terjesztett a parlament elé. Nevezetesen kimondatott, hogy a nyersanyagok zöme vámmentes lesz, míg az iparcikkekre mérsékelt vámot vetnek. Ezt a javaslatot azonban megobstruálták s az uj választáson pedig elvesztette a többséget a kabinet, mire a tervezett vámszerződés kútba esett s az csak az Egyesült Államok jövendő vámtarifájának mérsékeltebb irányzatával lesz felszínre hozható. Mindezeken felül különben alig volt Európai állam melynek népe meg ne mozdult volna a lefolyt évben a védővámok áremelő hatása ellen. Nem hiányzott ezek közül Ausztria és Magyarország sem, amint arról néhány szóval később megemlékezem. Ez a szimptomatikus jelenség határozottan vigasztaló, annál is inkább, mert a brit birodalmi konferencia, melyet a koronázáskor május derekán tartottak Londonban, észrevehetőleg átsiklott a Chamberlain-féle imperialista terv fölött. Nem alaptalan tehát az a remény, hogy a legközelebbi években fokozódni fog a védővám-ellenes mozgalom s mire az új vámtarifák elkészítéséhez jutnak az államok, kénytelenek lesznek számolni nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók érdekeivel is. A nemzetközi gazdasági viszonyoknak még ily kezdetleges vázolása mellett is külön kell megemlékeznünk az Egyesült Államok helyzetéről, mert az európai piacokkal mind szorosabbra fűződik kapcsolata s a kivándorlás kérdése is ma már közvetlen érdeket teremtett. Hogy egyébről ne is beszéljünk, a berlini nagy tőzsdepánikot legfőképen az amerikai értékek csökkenése okozta, ami aztán az összes európai piacokon éreztette kedvezőtlen hatását. A válság, épen úgy, mint 1907-ben, a trustök ellen indított hajszából kelletkezett, mikor Roosevelt a Sherman-billt szegezte ellenük. Az eljárás ugyanezen törvény alapján folyt le 1911- ben is, eredménye pedig az volt, hogy az Egyesült Államok legfőbb törvényszéke május hó 15-én kimondotta a petróleumtrust a Standard Oil föloszlatását s ugyanez a sors fenyegeti a cukor-, dohány, valamint néhány kisebb trustot is. A legnagyobb mozgalmat keltette, sőt majdnem fölfordulást okozott az acéltrust ellen indított vizsgálat. Ez különösen azért idézett elő súlyosabb kavarodást, mert nemcsak a nyersvas- és acéltermelés csökkent, hanem az árak is hanyatlottak. Nagy átlagban tehát több mint 20 százalékot tesz az árhanyatlás, amelynek meggátlására bizony nem volt alkalmas eszköz a trustök ellen vezetett támadás. Az október 26-án megindított bűnvádi perrel kapcsolatban egyébként Roosevelt — kissé következetlenül ugyan, de egész helyesen — aként nyilatkozott, hogy az egész trust-kérdésben nem a rendszabály, hanem a szigorúan végrehajtott ellenőrzés a fontos. E kijelentést főleg azért hangsúlyozom, mert véleményem szerint az Európaszerte bolygatott kartell-ügy csakis ezen a nyomon terelhető helyes mederbe. Végül csupán arra akarok még utalni, hogy az Egyesült Államok nehéz gazdasági helyzetét leginkább az mutatja, hogy a munkanélküliek száma majdnem 10 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Nevezetes, hogy néhány iparágtól este GAZDASÁGI MÉRNÖK szám.