Gazdasági Mérnök, 1913. január-december (38. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-19 / 42. szám
XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1913. október 19. 42 szám. Alapította Főszerkesztő . Felelős szerkesztő GONDA BÉLA IFJ. GONDA BÉLA TELEKI ZACHARIÁS ISTVÁN miniszteri tanácsos. műv. mérnök Budapest székesfővárosi mérnök. Mi magyar városok és a földgázkérdés. Irta: Becsey Antal szföv. bz. tag. Mi a jelentősége az erdélyi földgáznak a magyar városok háztartási szempontjából ? Aki a magyar városok gazdasági struktúráját vizsgálja, annak két szembeszökő körülmény tűnik fel. Az egyik az, hogy az amúgy is nagy adóságokkal megterhelt városok újabb beruházások elől nem zárkózhatnak el, hacsak a kulturális és gazdasági fejlődés útján megállani nem akarnak; a másik körülmény pedig az, hogy néhány a kiviteltől eltekintve, a beruházások költségeinek fedezésére a pótadón, községi vámokon, járulékokon stb., szóval a polgárság közvetlen megterhelésén kívül más mód nem áll rendelkezésre. Budapesttől eltekintve, a magyar törvényhatósági joggal felruházott és rendtanácsú városok kb. 1200 millió vagyonával szemben kb. 500 millió koronát tesz ki a városok adósága, az újabb, folytatólagos beruházásokra ugyancsak kereken 500 millióra lenne szükség. Ezen újabb beruházásokból 82 millió laktanyákra, 65 millió városrendezésre és Útburkolásra, 56 millió vezetékre és csatornázásra, 57 millió kórházakra és iskolákra, 40 millió függő kölcsönök konvertálására, 20 millió vágóhidakra, a többi különféle kulturális szociális, közlekedési és gazdasági stb. beruházásokra kell. Mind olyan beruházás, amelyek elől elzárkózni nem lehet. Emellett a pótadó a városok háromnegyed részében 50 százaléknál nagyobb, sőt 8—10 város, amelyekben a pótadó már a 100 százalékot is meghaladja. A városok polgársága az egyre nehezedő megélhető viszonyok között a fokozottabb teherviselésre képtelen. E városok háztartása súlyos válság bonyodalma előtt áll, amelyekből csak kétféle út vezethet kibontakozásra. Vagy az államnak kell átvállalnia a jelenlegi városi terhek egy részét (kórház, iskola stb.), vagy pedig a városok teherbíró képességét kell fokozni megfelelő gazdasági eszközök szolgáltatásával. És ezen a ponton kapcsolódik be a földgázkérdés a magyar városok összeségének gazdasági és kulturális érdekszférájába. Alkalmas e az erdélyi földgáz mennyiség és tartósság szempontjából ily országos gazdasági akció céljaira ? Ez a kérdés ma már nem képezheti komoly vita tárgyát. Mindazokkal a szakemberekkel együtt, akik az erdélyi földgázmedence geológiai viszonyait és az amerikai immár 50—60 éves tapasztalatokat közvetlenül ismerik, a leghatározottabb meggyőződéssel vallom, hogy a földgáz mindkét szempontból mérhetetlen horderejű gazdasági akciónak szolgálhat alapjául. Erdélyi gázmezőségünk 16.000 négyszögkilométer terjedelmű, tehát fele a feltárt amerikai gázterületeknek. Ezen a területen nálunk csak 32 fúrás, mégpedig túlnyomó részben kémfúrás szolgáltat napi 2 és fél milló köbméter gázt. Amerikában ma 32.000 gázkút szolgáltat évtizedeken át emelkedő irányzatban napi 44 millió köbmétert. Emellett amerikai közgazdászok állítása szerint napi kb. 25 millió köbméter gázt eresztenek kihasználatlanul szélnek: az olajspekulánsok lelketlen kapzsisága teszi ezt, akik minden oly fúrást, amely gázt ad, egyszerűen nyitva hagynak, abban a reményben, hogy ha majd a gáz elfogy, előtör az olaj. Ily nagyarányú értékesítés és pazarlás dacára az amerikai földgáztermelés évről-évre hihetetlen mérveket ölt; az 1910-iki 270 millióval szemben 1912-ben 370 millió korona volt a földgáztermelés bruttó bevétele. Ilyen tapasztalatokkal szemben, a mi földgázmezőségünk sok tekintetben kedvezőbb geológiai formációja mellett nevetséges dolog arról beszélni, hogy a gáz kevés vagy hamar elfogy. De mindezektől eltekintve kiszámítottuk, hogy megfelelő tervezet tekintetében 6-7 év alatt minden tőkebefektetés kamatostul visszatérül . Hogy pedig milyen nemzeti vagyont képvisel az erdélyi gázkincs, arról tájékoztató képet nyújtok, ha utalok arra, hogy csupán a mai — jórészt kémfúrásokból eredő — gázmennyiség a mi 94 millió métermázsás barnaszéntermelésünk egyhatod részével egyenértékű, vagy ami még jellemzőbb, a mi 26 millió métermázsás külföldi szénbehozatalunk fele hőértékben kifejezve. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gázmezőség aknaszerű kihasználása mellett nemcsak a külföldi szénimportot lehet minimumra csökkenteni, hanem emellett új, jelentős iparágak tüzelőszükségletétét is elláthatjuk évtizedeken át. Mily közgazdasági programm keretében lenne a földgázkérdés megoldandó, helyes-e a programmba székesfővárosunkat is belevonni? Nagyfokú rövidlátásra vall azt hirdetni, hogy az erdélyi földgázt Erdélyből elvinni nem szabad. Körülbelül olyan álláspont mint azt mondani, hogy a petrozsényi szenet, vagy a marosújvári sót nem szabad kivinni az illető megye vagy országrész határából. A gázmennyiség egy részét kétségtelenül felhasználandó egy erőteljes, céltudatos erdélyi iparfejlesztő akció céljaira, ám ez a tevékenység évek, sőt évtizedek munkája. Ezen akcióval párhuzamosan meg kell indítani a hadjáratot a külföldi szén évről-évre emelkedő importja ellen. A legnagyobb fogyasztója a behozott szénnek a házi szükséglet piaca: összesen 11 millió métermázsa fogy el e téren évenként. Budapest az évi 26 millió métermázsának egynegyed részét használja fel, tehát az említett közgazdasági akció súlypontja a székesfővárosra esik. A fővárosnak óriási anyagi érdekei fűződnek az akció sikeréhez, viszont kétségtelen az is, hogy a főváros nélkül ezt a nagy tervet megvalósítani nem lehet. A földgáz fogyasztó piaca tehát főleg a magyar városok lakosságából alakulna ki. Végzetes hiba lenne, ha az állam. Előfizetési ára : Egész évre 24 kor, félévre 12 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal Vil. JÓZSEF UTCA 56. SZÁM. I B