Geodézia és kartográfia 1953 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1953 / 2. szám - SZEMLE - Regőczi Emil: Kopernikus (1473-1543)

Meg kell egy pillanatra állnunk Heraklides (388— 310) nevénél is. Azt állította, hogy a Venus és a Merkur nem a Föld, hanem a Nap körül mozog és rájött arra is, hogy a Föld saját tengelye körül forog. Azt tanította, hogy a világegyetem végtelen. Az ókori geometria és csillagászat az alexandriai korban érte el fejlődése tetőpontját. Első ízben itt fordult elő, hogy a tanulást és kutatást az állam kellően támogatta. Alexandriában nemcsak elméleti téren folyt a csillagászat. Rendszeres megfigyeléseket is végeztek. Az eredmény nem maradt el. Aristarchos (i. sz. e. 250 körül) nézete az volt, hogy az állócsillagok és a Nap nem mozognak, a Föld pedig körpályán kering a Nap körül. A Nap ennek a körnek a középpontjában van. Ő kísérelte meg először, hogy meghatározza a Hold és a Nap távolságát a Földtől. (A Föld átmérőjének hosszát fiatalabb kortársa Eratosthenes állapította meg.) A legnagyobb ókori csillagásznak Hipparchost (160—125) tartják, annak ellenére, hogy elvetette Aristarchos heliocentrikus elméletét. Erre azonban oka volt. Időközben ugyanis az észlelés tökéletese­dett. Saját megfigyeléseivel és az alexandriai obszer­vatórium 150 éven át végzett munkájának eredmé­nyeivel nem lehetett összeegyeztetni Aristarchos rendszerét. Ezért a geocentrikus nézetet fogadta el és a bolygók látszólagos mozgásának magyarázatára az epiciklusok rendszerét állította fel. A geodézia is köszönettel tartozik neki. Ő alkal­mazta először a trigonometriát gömbháromszögekre. Az égbolt ábrázolására a sztereografikus vetületet használta. Ez volt ennek a vetületnek az első alkal­mazása. Ő határozott meg először földrajzi koordi­nátákat csillagászati mérések alapján. Felfedezte a Föld tengelyének precesszióját. Meghatározta az év tartamát. Több mint 1000 csillag adatait tartalmazó katalógust szerkesztett. Tőle származik a csillag­parallaxis fogalma. Észrevette, hogy a Hold nem egyenletesen mozog a Föld körül és a Földtől való távolsága változik. Ebből azt következtette, hogy a Hold körpályán kering ugyan, de a Föld nem e kör középpontjában van. Ugyancsak excentrikusnak tekintette a Nap pályáját is. Az ókor csillagászatának és földrajztudományának végleges alakját Ptolemaios adta meg. Időszá­mításunk második századában élt. Ugyancsak Alexandriában dolgozott. Három nagy munkája maradt ránk. Az első a földrajz, a második a csilla­gászat, a harmadik pedig az optika terén alapvető. Földrajzában a tárgy­leírások sokkal pontosabbak az előbbieknél. A legtöbb város földrajzi koordiná­táit is közli. Ő is alkalmazta a sztereografikus vetü­letet. Világrendszerének a csillagászat történetében kü­lönleges szerep jutott. Eszerint a Föld mozdulatlanul áll a világegyetem központjában, körülötte kerin­genek a Hold, Merkur, Venus, Nap, Mars, Jupiter és Saturnus. Ezután az állócsillagok szférája következik, ezen kívül pedig a boldogok lakóhelye van.­­A Hold és a Nap a Földhöz viszonyítva külpontos körpályán, a többi bolygó pedig epiciklusokon mozog. A rendszer tehát lényegében Hipparchos elméletén alapul. Nehézkes, mert az észlelési anyag növekedésé­vel harmad-, sőt magasabbrendű epiciklusokat is be kellett vezetni. Mégis, mint a világkép vázlata abban a korban megfelelt, mert lehetővé tette, hogy az emberek tájékozódjanak a csillagászati jelenségek­ben. Optikai munkájában a mi szempontunkból leg­nevezetesebbek a fénytörésre vonatkozó vizsgálatok. Jellemzőek azok a válaszok, amelyeket a világ­­rendszer ellen hangoztatott kifogásokra adott. Az egyik ellenvetés szerint a Föld nem maradhat meg a térben nyugodtan, ha semmi sem támasztja alá. Ezek az ellenfelek, válaszolja Ptolemaius, azokból a dolgokból ítélnek, amiket itt maguk körül az apró testeknél látnak és nem a nagy világegyetem sajátságai után. A Föld csak egy pont a világűrhöz képest és azok az erők tartják meg a helyén, amelyek a végtelen nagy és minden részében hasonló világ­­egyetemből hatnak rá. — Íme az általános gravitáció elméletének első csírája! Egy másik kifogás szerint nem a Föld, hanem az ég mozdulatlan és a Föld fordul meg naponként a tengelye körül. Erre azt kérdezi Ptolemaius: mi lenne akkor a levegővel? Bizonyára lesodródnék a Földről. Ebből az érvelésből is kitűnik az az ismert tény, hogy a görögök nem sokat foglalkoztak a kísérleti fizikával. Ennek az oka azonban a kor társadalmi viszonyaiban rejlik. A rabszolgarendszer nem ösztö­nözte a kísérleti tudomány fejlődését, mert a szabad embert a fizikai munka lenézésére nevelte. A tudo­mányos tételek elsődleges megfigyelések alapján születtek. A középkorban a természettudományok nem fejlődtek. Még az antik tudomány eredményeinek nagy része is feledésbe merült. Csak a skolasztika, alkímia, mágia és asztrológia virágzott. De e kor termelőerőinek a XI— XIV. század folyamán ki­alakult magasabb színvonala teremtette meg a tudomány újabb virágzásának előfeltételeit. Az araboknak köszönhető, hogy közben az antik tudomány eredményei nem semmisültek meg teljesen. Ők fordították le már 827-ben Ptolemaius főmun­káját is és „Tabrir al magesthi” néven (innét szár­mazik az „Almagest" cím) megismertették a nyugati népekkel, így maradt Ptolemaius rendszere 14 évszázadnál tovább életben. A tudomány fejlődésében a renaissance új korsza­kot nyitott. Engels kiválóan jellemzi a XV. század második felét : ,,A városi polgárokra támaszkodó királyság megtörte a feudális nemesség hatalmát és megteremtette a nagy, lényegükben a nemzetiségre alapított monarchiákat, melyekben a modern európai nemzetek és a modern polgári társadalom kifejlőd­hettek , és míg a polgárok és nemesek még javában marakodtak egymással, a német parasztháború már jóslatszerűen rávilágított a jövő osztályharcaira, mert ebben nemcsak a fellázadt parasztok jelentek meg a színen — ez már nem volt újság —, hanem mögöt­tük a mai proletariátus előfutárai is, vörös zászlókkal kezükben, ajkukon a vagyonközösség követelésével. A Bizánc bukásából kimentett kéziratokból, a Róma romjai alól kiásott antik szobrokból új világ bonta­kozott ki az ámuló nyugat előtt : a görög ókor­ ragyogó alakjai elől eltűntek a középkor kísértetei . Olaszországban a művészet soha nem sejtett virág­zásnak indult, mely mintegy a klasszikus ókor visszfényének tetszett és azóta is utolérhetetlen maradt. Itáliában, Francia- és Németországban új irodalom keletkezett, az első modern irodalom : Anglia és Spanyolország kevéssel azután átléptek irodalmuk klasszikus korszakába. A régi földkerekség korlátait áttörték, a földet igazában csak ekkor fedezték fel és ekkor rakták le alapjait a későbbi

Next