Gyergyói Hírlap, 2016. október (7. évfolyam, 191-211. szám)

2016-10-19 / 203. szám

Gyergyói Hírlap 2016. október 19., szerda ■ VII. évfolyam, 203. szám ■ 12 oldal ■ szabadeladásban: 1,50 lej o Krízishelyzetben a romániai felsőoktatás A 2016/2017-es tanévtől az egyetemek számos új szakkal indultak, az országos statisztikák azonban azt mutatják, hogy az állami felsőoktatási intézményekben évről évre drasztikusan csökken a diákok száma. Tabukat feszeget a darab Botos Bálint rendezésében mu­tatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Theresia Walser, kortárs német dráma­írónő Közel sincs már e vadság erdeinkben című drámáját, mely magyar nyelvterületen minded­dig nem volt látható. A bemu­tatóra október 21-én este 7 órától várják a közönséget a Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterembe. 6. Tisztes helytállás Brassóban A második harmadot leszámít­va egyenlő partnere volt a Progym­a Coronának a két csapat kedd esti brassói összecsapásán.A középső játékrész pár perces rövidzárlata azonban megpe­csételte a mérkőzés sorsát, a három pont a kék-sárgák­nál maradt. A vasúti átkelő javítása okozott komoly fennakadásokat Gyergyószentmiklóson Sártenger és felháborodás FOTÓ: GERGELY IMRE Híg sárban és iszapmedencékben evickéltek a kocsik a kerülőúton Katasztrófa, katasztrófa - ismételgette egy sofőr kedden dél körül a gyergyószentmiklósi vasúti átke­lőnél. A síneket javítják, a forgalmat elterelték. Ez rendben volna, csakhogy a terelőút járhatatlan. SZILAGYI 13 lej Palócleves Sült csirkecomb, majonézes krumpli Gofri Tel.: 0753-926 487 www.szilagyivendeglo.ro Rendeléseket 13 óráig veszünk fel! al­i 12 lej Házhoz lássak 13 lej Husgbm^^Morba Borsófözel^Bttukortojással Robi 13 lej Húsleves Csontos karaj kemencében sütve, püré, rántott káposzta Tel.: 0749-349 039 www.robikonyha.ro Rendeléseket 11 óráig veszünk fel z LU 2 n­d

Next