Gyermekgyógyászat, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Schuler Dezső: Dr. Lenart György (1896-1983)
Gyermekgyógyászat 35, 286—287. 1984. Dr. Lenart György (1896—1983) 1983. szeptember 18-án nagy veszteség érte a magyar gyermekgyógyászatot Lenart György halálával, melyről barátai, tisztelői mély megrendüléssel értesültek. Gazdag élettörténete jól tükrözi emberi és orvosi értékét. 1896-ban született, de diplomáját csak 1924-ben nyerte el, mivel érettségi után az I. világháborúban 18 hónapot a fronton, majd 3 évet hadifogságban töltött le. Ekkor a budapesti gyermekklinikára került, ahol gyakornok, tanársegéd, majd az endokrinológiai rendelés főorvosa lett. Kitűnő gárda dolgozott itt ekkor Bókay professzor vezetésével, munkatársai — gyermekgyógyászatunk kiemelkedő egyéniségei — közül baráti kapcsolat fűzte néhai Csapó és Lukács főorvosokhoz, Gegesi Kiss Pál professzorhoz, Kapus Gyula főorvoshoz, és tulajdonképpen itt kezdődött Kerpel-Fronius professzor gyorsan felfelé ívelő pályája is. A kortárs és barát Kapus professzor plasztikus leírásából ismerhetjük meg ezt a feszültségekkel teli korszakot: vesztett háború, a spanyol influenzajárvány, forradalom és ellenforradalom, megtorlások és szociális nyomor, mely csak lassan csillapodott; a csecsemőhalandóság mintegy tízszerese a mostaninak. A klinika rendszerint zsúfolva volt súlyos, akkor még nem, vagy csak ritkán gyógyítható betegekkel (meningitis tbc., gége diphtheria, empyema thoracis, rheumus pancarditis, lues congenita, atrophia és toxicosis). Öt-hat naponként teljesítettek ügyeletet a fiatalok, amikor a közel 200 ágyas klinika és a népes éjjeli ambulancia ellátása volt a feladatuk. Nehéz volt a küzdelem az izgatott, bizalmatlan, az akkori VIli. és XII. kerületi gyakran műveletlen, babonás szülőkkel. Idegfeszítő, izzó munka, mely igaz orvossá és igaz emberré edzette azt, akinek ezt el kellett látnia és akiben az ehhez szükséges „anyag” megvolt. Lenart professzor erre maradéktalanul alkalmasnak bizonyult! Bölcsesség, emberség, türelem jellemezte a kétségbeesett szülőkkel való érintkezésben. A kitűnő diagnosztikai készség, alapos elméleti felkészültség, logikus gondolatmenet és a betegekkel, orvosokkal egyaránt megértő, türelmes, mégis határozott bánásmód tette ismertté emberi nagyságát a későbbiekben, János kórházi működése során is. Kiváló elméleti és gyakorlati munkássága legyőzte a negyvenes évek klinikáján a kor szülte előítéleteket, de az egyre erősödő fasizmus és fajüldözés rendeletét 1940-ben távozásra kényszerítették munkahelyéről. Mikor 1945. április 4-én hazánk felszabadult, s a romok között megkezdődött az újjáépítés, lelkesen vett rész benne. Lenart professzor fölényes klinikai tudása, elméleti ismeretei, kiváló szervezési és didaktikai képessége, a munkában és etikai magatartásban példamutató irányítása jutottak érvényre a János Kórház gyermekosztályán. Az elért eredmények elismeréseként az osztály szép, új elhelyezést kapott és vezetése alatt — szerényebb anyagi ellátottsága ellenére is — klinikai nívót reprezentált. Nagyszerű volt az önkéntes fegyelem, a halkszavú és lelkiismeretes együttműködés az osztályán. A betegek melletti, klinikusi tevékenység volt legkiemelkedőbb vonása, pályafutása alatt azonban mindig foglalkoztatta tudományos problémák megoldása is. Ezek témája azonban szinte mindig szoros kapcsolatban állt a klinikummal. Több mint egy évtizeddel az Rh faktor szerepének felfedezése előtt az újszülöttkori sárgaságokban leírta, hogy az anyai és magzati ABO vércsoporti eltérések súlyos sárgasághoz vezethetnek. Foglalkozott a parathyreoidea patológiájával és a thymussal, melyekről monográfiája az Ergebnisse d. Inn. Med. und Kinderh.-ban jelent meg, s a gyakorló orvost segítette a gyermekkori gyógyszeradagokra vonatkozó munkássága is. Lenart professzor egyike volt azoknak, akik korán felismerték és a gyakorlatban alkalmazták a humángenetikát annak ellenére, hogy ez még az ötvenes évek végén is