Gyógyászat, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-03 / 49. szám

lelt kórtünetek a bizonyítékok igen lényeges kiegészítő részét ké­­pezendik; tudván ugyanis, miszerint valamely mérgezési gyanú­­eset tényálladékainak kifürkészésénél minden legkisebb körül­mény is fontossággal bír, annál inkább veendő tehát figyelembe az illető kórtörténet, mely itt minden esetre nem csekély jelentő­ségű , úgy annyira, hogy a kórbonctani lelet is — kivéve némely eseteket — csak akkor nyújt határozottabb bizonyítékot, ha az a halál előtti állapot tüneteivel kellő összhang­zásban áll. Meg vagyunk győződve, miszerint­­. ügyfeleink legnagyobb része olyannyira benső ismeretségben áll a szóban levő tárgy ele­meivel , s a mérgezési tünetek tömkelegében tapasztalás­ érlelte szakavatottságánál fogva oly biztossággal tájékozhatja magát, hogy eme közlemények rájuk nézve csekély érdekűek leendnek, de volt alkalmunk egyszersmind arról is értesülni, hogy sokan igen kedvesen vennék, ha e lapok hasábjain a méregtant is tárgyal­nék azon új álláspontján, melyre azt a jel­enkor szakbúvárai emelék. Ezen utóbbi körülmény által bátorítva kedves kötelességet vélünk teljesíthetni, midőn ezúttal a kitűnőbb tekintélyek nyomán szerkesztett cikksorozatot nyitunk meg a méregtan köréből. A mérgezés fölismerése a még élő egyénen. Mielőtt kitűzött feladatunk megoldásához kezdenénk, szükségesnek tartjuk a mérgeknek mai nap majdnem átalánosan elfogadott kö­vetkező osztályzását előre bocsátani: / , , • , ,, i Nem fém-mérgek. l Ásvány-izgatók: -T,, , , b \ ( Fém-mérgek. Izgató mérgek:­­ Növény-izgatók és az izgató széneny- i vegyek (juniperus sabina, acid, oxalic.). ( Álla­t-i­z­g­a­t­ó­k (cantharis). I Agyi mérgek (morphium etc.) Ideg-mérgek: ■' Gerincagyi mérgek (strychninum etc.)­­ Agy-gerincagyi mérgek (conium, aconit,etc.) Az izgató vagy csípős mérgek sorába azon ártalmas hatá­­nyokat számítjuk, melyek a szervezetbe jutva, ebben izgatottság, vértorlódás és láb előidézése által külölik káros befolyásukat. Legfőbb hatásuk a gyomor és bélcsatorna bántalmaiban nyilvánul, gyakran még oly esetekben is, midőn nem vitettek közvetlenül a gyomorba, hanem a bőralatti szövetekre alkalmaztattak, vagy va­lamely véredénybe fecskendeztettek. Az izgatók okozta mérgezési tünetek tehát főképp az első utak helybeli bántalmainak eredményei, melyek vagy átalános tü­netekkel (a láz tüneteivel), vagy ezek nélkül lépnek föl. Azon kór­képet, melynek e tünetek mind meg­annyi vonásait képezik, azelőtt

Next