Gyógypedagógia, 1977 (22. évfolyam, 1-4. szám)

1977 / 4. szám - KRÓNIKA - László András: 175 éves a siketek oktatása Magyarországon

175 éves a siketek oktatása Magyarországon 1802. augusztus 12-én a „Vátzi Királyi Magyar Siketnéma Intézet” megnyitásá­val kezdődött intézményes keretek között a siketek — tágabban véve a fogyatéko­sok — oktatása Magyarországon. A 175. évforduló tehát nemcsak egy intézmény, nem is csupán egy szakterület ünnepe, hanem több ennél, a magyar gyógypeda­gógia jubileuma is. A megemlékezésre az alkalomhoz méltó ünnepség keretében, közvetlenül ennek a tanévnek megkezdé­se előtt került sor Vácott, a gyógypeda­gógiai oktatás alma materében, a mai Si­ketek Általános Iskolája­ és Nevelőottho­nában. Az évforduló alkalmat adott arra, hogy ünnepi ülésszak keretében visszatekint­sünk az intézet múltjára, a siketek is­kolai intézményhálózatának kialakulásá­ra, annak fejlődésére, hogy méltassuk a múlt eredményeit, haladó hagyományait, és fokozott figyelmet fordítsunk a mára, valamint a jövő feladataira. Az évforduló tiszteletére megjelentetett „Siketek Álta­lános Iskolája, Szakmunkásképző Iskolá­ja és Nevelőotthona 175. Jubileumi Év­­könyv”-ének szerzői, továbbá az ülésszak előadói számos, közöttük igen sok, első ízben közölt adaton keresztül mutatták be a 175 év jelentősebb eseményeit, az in­tézet fejlődését. Ismertették a szakmai munka irányát évtizedekre befolyásoló sorsfordulókat, az oktatás módszereit meghatározó jelentősebb elméleti kon­cepciókat. A megemlékezések során méltó helyet kapott Cházár András személye, a fogya­tékosok ügyének szószólója, tiszteletet kiváltó áldozatos tevékenysége, a ma­gyarországi siketek oktatásának szorgal­mazója, az első intézet létesítésének kez­deményezője. Nyomon követhettük azt a sokrétű változást, amelyet a siketek ok­tatása a kapunyitástól napjainkig, a há­rom tanárral és húsz tanulóval induló is­kolától a mai differenciált iskolaháló­zatig megtett. A magasra tűzött követelményszint miatt már az első időszakban igen jelen­tős feladat hárult a tanulókra, tanárok­ra egyaránt. A háromszor két évre tago­zódó hatéves képzési idő első szakaszá­ban 1800 szó fogalmi jelét, írását, olva­sását, uj­j-jelekkel való kifejezését, a sza­vak globális kiejtését kellett a tanulók­nak elsajátítaniuk. Ez mai szemmel is igen soknak tűnik. Az intenzív, a tuda­tos és tervszerű pedagógiai munkát jel­zik már ebben az időszakban elkészült tankönyvek, a pedagógusok munkáját se­gítő módszertani leírások, az írva olva­sás módszerének bevezetése, általában az új pedagógiai eljárások keresése. Az el­ső tanárok még Bécsben tanultak, ha­marosan azonban már tőlük lehetett újat tanulni. A külföldiek közül többen éltek is ezzel a lehetőséggel. A mintegy három évtizeden át tartó kezdeti lendületet hosszabb ideig stagná­lás, sőt visszaesés követte. Az évszázad utolsó negyedéig ugyanis a siketek okta­tásában szinte egyedüli, de mindenkép­pen uralkodó kommunikációs eszköz a jelbeszéd maradt. Kevés gondot fordítot­tak a hangbeszéd kialakítására és alkal­mazására, a szájról olvasást pedig telje­sen mellőzték. Ebből az időszakból mind­össze annyi érdemel említést, hogy a szá­zad közepére a tanulók száma 60 főre emelkedett, a nyelvoktatás keretéből pe­dig egyes szaktárgyak kezdtek kiválni. Elsők között a természettan, a természet­rajz és a történelem vált önálló tantárgy­­gyá. A siketek oktatásának újabb jelentős szakasza a századforduló éveire tehető. Kialakult az intézményhálózat, egységes tanterv határozta meg az iskolák oktató­munkáját. Borbély Sándor, a tanterv ké­szítője a korábbi tapasztalatok tanulsá­gait hasznosítva, a maga idejében kor­szerűnek mondható módszeres eljárással segítette és egységesítette az iskolák gya­korlatát. Bár differenciált iskolahálózat kialaku­lására még hosszabb ideig várni kellett, a kiválogatás, a szelektálás, az újabb in­tézménytípusok létesítésének gondolata első szaklapunkban, a „Kalauz”-ban már az 1880-as években felvetődött. A diffe­renciálás szempontjai (beszédállapot, hal­lásképesség, gondolkodásfejlettségi szint­je) lényegében ma is helytállóknak mondhatók. A fejlődés újabb állomása az 1920-as években következett be. Bárczi Gusztáv haladó gondolatai, a hallásnevelésre ki­dolgozott módszere, a nagyothallók isko­lájának létesítése, a siketek előkészítő osztályának bevezetése, a képzési idő ki­lenc évre történő felemelése, az úgyneve­zett „D” osztályok beindítása jelezték a szakterület munkájának fellendülését. A felszabadulás utáni idők pedagógiai tevékenységének magunk is aktív része­sei vagyunk. Talán túl közel is vannak hozzánk ezek az események ahhoz, hogy

Next