Gyógyszerészek Lapja, 1938 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

XXXIII. évfolyam 1. szám. Budapest, 1938 januári Gyógyszerészet­ Lapja AZ OKLEVELES GYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZET TÁRSADALMI, KULTURÁLIS ÉS TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Felelős szerkesztő: BERKOVITS KÁROLY 1­938 "a döntés esztendeje írta: Urszinyi Károly, az O. Gy. O. E. elnöke. Az 1937. év elmerült az idők kútjában. A szil­veszteri éjszakának gomolygó egyvelegébe egyaránt belevegyült a boldogság fénye és a szomorúság ho­málya. Az élet az egyik helyen színes, csillogó, han­gos mesehaj­ón, a másik helyen pislogó mécses gyér világánál hangtalanul tett egy lépést tovább az el­múlás felé. Földi életünk értelme, munkálkodásunk jelentősége, — amikor összadunk, kivonunk, egyszó­val, amikor számot adunk önmagunknak az eredmé­nyekről —■ magán viseli, az új esztendő küszöbén, azt a formát, amelyet az elmúlt év alakított számára. Vizsgáljuk meg tehát és vetítsük magunk elé az el­múlt 1937. eseményeit, fordulatait és ne legyünk kí­mélettel sem magunkkal, sem másokkal szemben, hanem az igazságnak megfelelően rajzoljuk meg éles vonalakkal azt a keretet, amely tevékenységünket, egyesületpolitikai célkitűzéseink irányelveit, mun­kálkodásunkat 1937-ben jellemezte. Békés lekört teremtettünk. Ezt véltük a leg­megfelelőbb, a legméltóbb eszköznek céljaink eléré­se érdekében. Megegyeztünk az elvekben, később a formákban, dolgoztunk, bizakodtunk és reményeink szárnyra keltek. Minden okunk meg­volt arra, hogy higgjünk évtizedes törekvéseink kiteljesedésében. Már olvasgattuk a napokat, mint gazdag ember az aranyait, már úgy éreztük, hogy itt van néhány nap múlva az eredmény ... és mi történt ? Jött az egyik, jött a másik csalódás. És a csalódások lassan rommá döntötték szépen felépített alapos reményeink szik­lafalait. De mi csak mentünk tovább . . . előre. A választmány, az elnökség és tagjaink kitartó bizakodással, reménykedéssel adták az újabb és újabb felhatalmazásokat nekünk, hogy tartsunk ki és mi bátorítottuk őket, bizonyítva, minden alkalommal rámutatva arra, hogy helyes úton járunk, amelyről nem lehet letérni és nem is szabad letérni. Az ös­vényről nem is léptünk le sohasem az ingoványra, ellenben békét hirdetve türelemre intettünk, azután komoly, megfontolt bölcsességre hivatkoztunk és vé­gül nyugalomra, de már ekkor úgy éreztük, hogy az 1937. év végén, amikor erre lélektanilag meg lesz a lehetőség — mielőtt e számunkra olyan szomorú év kriptájára rá­vonnánk a zárókövet — fel kell ten­nünk majd a kérdést önmagunkhoz, a választmány­hoz és minden alkalmazott gyógyszerészhez, mehe­tünk-e továbbra is azon az úton, amelyről 1937-ben nem akartunk lelépni? Mehetünk-e és ha igen, med­dig ? ? Keserű fájdalommal kell megállapítanunk, hogy fáradozásunk, a kedvező légkör megteremtése, egy­szóval a politika, amit folytattunk, revízió alá kíván­kozik. Mi megtettük kötelességünket, de túl sokat gondolkozott az a segítség, amelynek igazi arca 1937- ben megmutatta önmagát. Bennünket senki sem tá­madhat meg azért, hogy nagy fájdalmunkban felkiál­tunk. A templomban, ha egy hívőnek a lábára lépnek, talán ajkába harap és a kellemetlen érzést szótlanul eltűri, de ha ugyanott valaki öklével az arcába vág, felsikolt és kifejezésre fogja juttatni minden gátlás nélkül fájdalmát. Mi megmutattuk, hogy tudunk megfelelő légkört teremteni, amelynek nyomán kifejlődött együttmű­ködés eredményeként remélhettük, hogy pályánk, a gyógyszerészi közösség gazdasági, kulturális és szo­ciális fejlődésének tézisei végre beteljesednek, meg­valósulnak, hogy megteremtsék a magyar gyógysze­részet jövő fejlődésének biztos létalapjait. Reméltük, hogy az 1937. év megerősít bennünket, felvértez azok ellen a tövisszúrások és ökölcsapások ellen, amelye­ket nap-nap után el kell tűrnünk minden oldalról. Hittük, hogy a reformokkal, megtépázott tekinté­lyünk újra helyreáll, megbecsülésünk megszilárdul, de főként hittük, hogy megerősödünk anyagiakban, erkölcsiekben, tulajdonos és alkalmazott gyógyszeré­szek egyaránt. Váltig hangoztattuk, hogy közös erővel munkál­juk tökéletessé a jövőt és siessünk a végleges meg­egyezéssel a fórum elé, mert ez az eredménytelen­ség, ez a megtorpanás öl. Megöli a bizalmat. Felfor­gatja a lelkek egyensúlyát. Semmi eredmény . . . halálos csend . . . békés csend . . volt a felelet! A néma hallgatást, új problémák, tizedrangú kérdések előtérbe kényszerítésével sem lehetett palástolni. A helyzet megérett arra, hogy őszintén számon kérjük azt a nem egyszer kifejezésre juttatott segítő szán­dékot, ígéretet, aminek az eredménye ez a szomorú eredménytelenség lett. A helyzet megérett arra, hogy önmagunkat is lelkiismeretünk tükre elé állítsuk és

Next