Gyógyszerészi Közlöny, 1924 (40. évfolyam, 1/2-17/50. szám)
1924-01-06 / 1. (egyesített 2.) szám
A GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY hozottabb mértékben, jelentkezik. A hitelezőknek ezen sérelmein van hivatva segíteni a december hó 16-án hatályba lépett 1923. évi XXXIX. törvénycikk a „Pénztározás késedelmes teljesítése esetében a hitelezőt megillető kártérítésről*". (Az alábbiakban ezt röviden „kártérítési törvényinek fogjuk nevezni.) Vizsgáljuk meg, hogy miképpen és mennyiben alkalmas ez a (lapunk élén közölt) új törvény arra, hogy a gyógyszerészi kar fentebb jelzett sérelmeit orvosolja. Mindenekelőtt tisztába kell lennünk azzal, hogy ez a törvény nem „valorizála. Vagyis nem a korona értékcsökkenésének (zürichi jegyzésének) és nem is a hitelbe adott áruk kifizetéskori értékének megfelelő összeget biztosítja a hitelezőnek. A törvény a tőkekövetelés összegéhez nem enged nyúlni, hanem a tőkénekbizonyos százalékában kifejezett kártérítést (,,kosztpénzt“) biztosít a hitelezőnek, az eddigi 5 százalékos törvényes kamat helyett. Enek a kártérítésnek a mértékét a törvénnyel egyidejűleg kiadott és hatályba lépett, szintén lapunk élén közölt, 1923. évi 8759. M. E. számú rendelet egyelőre heti 2 százalékban állapította meg. Erről szól a törvény 2. paragrafusának 1. bekezdése. A 2. bekezdése a mérsékelt kártérítésről szól, mely nem vétkes késedelem esetén, úgyszintén akkor fizetendő, ha az adós bebizonyítja, hogy a tartozás összegével a késedelem ideje alatt semmiképpen sem nyerészkedhetett. Ebben az esetben a kártérítés mértéke a m. kir. Állami Jegyintézet részéről megállapított hivatalos évi váltóleszámítolási kamatláb (ma 18%) plus ennek bizonyos százaléka, mely százalékot a fenti rendelet ma 50-ben állapít meg, úgy hogy a mérsékelt kártérítés jelenleg a tőketartozásnak évi 27 százaléka. A törvény 8. §-a az államnak, törvényhatóságoknak, községeknek és ezek intézményeinek (üzemieinek) pénztartozásai dolgában intézkedik. Ezekkel, mint adósokkal szemben, a törvény csakis akkor alkalmazható, ha ezek a hitelezővel szemben kizárólag magánjogi alanyként jelentkeznek. És ebben az esetben is csupán a 2. §. 2.bekezdésében megállapított mérsékelt összegű kártérítés jár a hitelezőnek. Ahoz kétség nem férhet, hogy a gyógyszerésznek bárkivel szemben fennálló követelése tisztán magánjogi követelésnek tekintendő. Vizsgálatunk tárgyának ez alapon és ezek után két fő kérdésre kell kiterjeszkednie : 1. Azok az intézmények, amelyeknek a gyógyszerész hitelt nyújt, a 8. §-ban körülírt intézmények fogalma alá vonhatók-e? 2. Tekintve, hogy a kártérítési összeg a követelés lejárta napjától számítandó, ezen követelésekre nézve mikor következik be a lejárat napja? Ad 1. A gyógyszerésztől hitelt igénylő közintézmények fel vannak sorolva a mindenkori taxarendeletekben, így az új taxa rendeletének 10. pontjában is. Ezekhez járul még az Orsz. Tisztviselői Betegs. Alap. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy az első helyen felsorolt államkincstár, kétségtelenül a törvény 8. §-ába illesztendő bele. A közalapok közül az Országos Betegápolási Alapot és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapot illetőleg nem könnyű annak az eldöntése, hogy ezek állami intézmények-e vagy sem . Magában véve az a körülmény, hogy ezeket az alapokat törvény létesítette, mint alább is látni fogjuk, az állami intézmény kritériumát ki nem meríti. A kérdés az, hogy miből létesíttettek és miből tartják fenn magukat! Ezek az alapok részben adókból (pld. az Országos Betegápolási Alap az országos betegápolási pótadóból, 1898. évi XXI. t.-c. 2. §.) táplálkoznak, avagy közvetlenül az állam tartja fenn azokat. Ennek a révén, véleményem szerint, ezeket az alapokat állami intézményeknek kell minősítenünk. Nem így áll azonban a dolog különféle betegsegélyző pénz-tárakkal. Mert igaz ugyan, hogy ezek törvény-nek köszönhetik eredetüket, ez azonban magában véve már csak azért sem ruházza fel ezeket az intézményeket állami jelleggel, mert vannak az alkalmazásnkon kívül eső, más foglalkozási ágaknak hasonló jellegű és törvény által létesített intézményei, pl. az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet, melyek azonban állami intézményeknek semmiképen nem tekinthetők. E téren a törvényes intézkedések csupán a biztosítás kötelezővé tétele és egységes rendezése szempontjából van fontossága, helyesebben szükségessége. Ezek az intézmények tulajdonképpen biztosítószövetkezetek, amelyek önkormányzatiszervekkel bírnak s amelyek tagjaik fizetéseiből tartják fenn magukat. Állami intézményeknek tehát nem tekinthetők. Az a helyzet áll így elő, hogy a gyógyszerész késedelmes fizetés esetén az államkincstárral és a különféle alapokkal szemben csupán a mérsékeltebb összegű kártérítést (2. 2. bekezdés), a betegsegélyző pénztárakkal szemben pedig a magasabb kártérítést (2. §., 1. bekezdés) követelheti. Ez a gyógyszerészekre nézve különösen sérelmes, mert ezen intézmények részére amúgy is csak mérsékelt számlák nyújthatók csak be, mert hiszen a munkadíjaknak tudvalevőleg csak 75 százaléka számítható fel. Igazságtalan pedig általában véve azért, mert hiszen az állam az adók késedelmes befizetése esetén szintén beszedi a kártérítést és pedig jóval többet (havi 10 százalékot), mint a kártérítési törvény által megengedett magasabb öszszegű kártérítés. Itt meg kell említeni, hogy az elmúlt nyárfolyamán kibocsátott m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszteri rendeletek (71936, 75162. és 86344. szám), valamint az 1923. évi december hó 24-én életbe lépett 130213. számú rendeletbizonyos javulást hozott létre a múltbeli állam