Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1884

! Hogyan mentheti meg­ az iskola az ifjúnem­zedéket a kor vészes áramlatától? (Folytatólag.) Két éve, hogy mint a magyar ifjúnemzedék oktató-nevelő kará­nak egyik veterántagja-jó szándékból s sikert remélhetőleg rámutatni bátorkodtam a helyes irányú nevelésrendszer követelte fegyelemtartás azon kellékeire, melyek hazánk reményeit a satnyulásnak indult kor minden magasabb s nemesebb eszme alapját megingató betegségeitől megóvhatják, s egyúttal fölemlítem, hogy ha az iskola azt akarja, hogy a jelenkor követelményénél fogva szükségessé vált sokfélére való tanítás ne törölje le a gyermeki szív üde zománczát, de kis lelke örömet, cso­dát, és tiszteletet érezzen a szép, igaz, nemes és nagyszerű iránt, akkor a tanításnak nem pusztán az ismeretek száraz összehordására s igy az értelemnek anyagokkal való megtömésére kell irányulnia, ha­nem az ismeretekkel való megbarátkoztatásban oda kell törekednie, hogy az előadás alkalmával is az ismeretek közé mind azt fölvegye, mi az akarat hajlását, a lélek önkéntes mozdulatát az igazra, jóra, szépre, hasznosra és szükségesre lehetővé teszi. Még a kifejlett és képzettebb gymnasiumi növendéknek kora is kívánatossá teszi a szakadatlan és szorgos őrködést tehetségeinek nyi­latkozata fölött, valamint a legszorgalmasabb és legóvatosabb vezetést azoknak további fejlesztésében, mert az oktatás a neveléssel s ennek folytán a jó fegyelemtartással oly szoros összeköttetésben van, hogy elválasztásuk — különösen a középtanodákban — a nevelés eszmé­jének megsértése nélkül általában véve lehetetlen. Bármennyire tár­gyilagos legyen is a tanítás, ez bizonyos befolyással van a gyermek lényegére; azért bármely tantárgyat tekintsünk is, mindeniket kell, hogy az ifjú­ nemzedék megmentése érdekében bizonyos viszonyba he­lyezzük az erkölcsiség eszméjével. Utalva van erre az iskola az 1880. évben kiadott utasításokban is, ahol a középiskolai tanulmányok be­rendezése és kölcsönös vonatkoztatása után ezt olvassuk: „Egy tekin­tetben azonban mindenesetre még pótlást igényel az iskolai oktatásnak ily berendezése. A növendék erkölcsi ítélete, hozzá­tehetjük: élete, etnikai képzetei nem kevésbbé követelik a rendezés megállapító üdvös hatását, mint értelmi fejlettsége. Ezen feladat teljesítését a középis­kola a hittani oktatásnak czélszerű módszeres berendezésétől és az azzal járó vallási gyakorlatoktól várja.“ Megfigyelendő szavak! mert bár századunk e második fele a közművelődés és óriási előhaladások korszakának tartatik is általában; bár a fősúly a materiális irányú, törekvésekre fordíttatik is, hallgatag mégis el van ismerve bennök, hogy a társadalmi életet örök érvényű elvek és igazságok teremthetik újra és terelhetik ismét vissza a materializmusba mélyedt korszellemé az egyedüli helyes és üdvös irányba.

Next