Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-14 / 2. szám
VI. Évfolyam. 1877. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 5» kr. Egyes szám árai 1« Up. E kifizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetési díjak: Minden hasálozott pontsorhely után 6 kr. Nyilttérben egy itelitsorhely ára 90 Itr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK „GYÖNGYÖS" hetilap 1877-ik évi folyamára. Egy évre . . . . 6 frt — kr. Fél évre .... 3 „ — „ Negyed évre ... I „ 50 „ Előfizetési pénzek a „Gyöngyös“ szerkesztés kiadó-hivatalához küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, kérjük a t. közönséget megrendeléseiknek mielőbbi megtételére. $ Asöá. Korunk kórja. Ne mondja senki se pogány őseinket, Bálványozóknak, hisz ők égi lényt hittek : Mi, kik az aranynak lettünk rabszolgái Csak mi vetemedtünk rá ... bálványt imádni. Elfajult korunk az anyagi emberek Világa, kiknek a pénz úristene lett. Nálunk most az önzés csak a hitvallás ma, Mely a hivány ércért rajongva fölássa A bércek méhének mindenható kincsét, Véres verejtékkel, hogy azt dicsőítsék. Az arany fényétől megvakult korcs népek Kiknek lelkét kincsszomj s hírvágy mérgező meg. A hiú csillogás mirigyes ragálya Öldöklő angyalként körünkbe leszálla. S áldozatul esik a vész-nyavalyának Az erény, mit ma bűn könnyen vásárolhat. • Az élők célja ... pénz , szív s ész eszközeik Hogy hasznukat vegyék, csak azért művelik. Hír, név, dicsőség most nem győzők jutalma; Borostyánt piacon pénzért árulnak ma. A szerelem sem az igaz hűség bére. Gyarló áru ... azé, ki többet ad érte. Élettel nem váltják meg a becsületet Inkább átengedik cserében pénz helyett. A felebaráti bizalomnak vége. Nem bír hitellel az adott szó szentsége, Kalmárkodik a bölcs is tudományával, Társadalmunk züllik kapzsi ösztön által Marcangoltakat, s mig csalói gazdagok. A tiszta jellem, pénz örvényén kanyarog. M. M. 2-ik szám. Elmondom nésszemet. v. Múlt cikkemben, a biztos alapokon álló kimutatásomnak eredménye az lett, hogy 8 év óta semmi különös világrendiöl boldogító befektetés avagy megtakarítás nem lett feltüntethető. Az utóbbi éveknek azonban elvitázhatatlan azon előnye, hogy a városi pénztárra elviselhetlen súlyban nehezedő két adósságot, noha új adósságcsinálással, de azért mégis előnyösen elintézte. Értem az örökváltsági adósságunkat, melynek kamatja éveken át nem törlesztetvén, miatta örökös nyugtalanság- és exceutióban voltunk. Értem továbbá a helybeli két pénzintézettől, a kisajátításokra fölvett 30 ezer frtot, melynek a felvétel napjától kamatja nem fizettetvén, 38536 frt 71 krra szaporodott. Ha e két adósság nem rendeztetik, mihamarabb ama szomorú körülményre ébredünk föl con amore gazdálkodásunkban, hogy a város valamely vagyonától kénytelen lttetett volna megválni. A legszigorúbb kritika, a legnagyobb ellenszenv sem tagadhatja meg azt, hogy eme adósságok rendezésével a város igen helyes operációt követett el pénzügyi állapotunkon. A kisajátítás megtörtént, s így talán némelyek szerint arról szólani már fölösleges is. Én azonban a fölmerült dolgok közül a lehetőleg mit sem akarok érintetlenül hagyni; szabad legyen tehát néhány szóban erre is elmondani nézetemet. A kisajátítás szüksége elodázhatlak oly városban, hol oly keskeny szűk utcák, oly lakásra halmozott rendetlenül összeépített házak vannak mint városunkban. Vannak dolgok, melyek előnyösek avagy szükségeseknek bizonyulnak be. Mindamellett azok eszközlését a jó gazda mégis csak akkor teszi meg, ha annak fedezésére elég készpénzzel rendelkezik. Ha azonban a dolog elodázhatlan s készpénzzel nem rendelkezvén azt kölcsön által kényszerült fedezni: figyelembe veszi a kölcsön természetét, s mielőtt a kölcsönt fölvenné, annak visszafizetésére biztos alapról gondolkozik. Ha azt találni nem sikerül, inkább hagyja a szükséges kiadások teljesítését későbbre, jobb időkre, mintsem gazdaságában az újítások végett előre látható zavart és kellemetlenséget teremtsen. Ez egy tapintatos jó gazda kötelessége. Vannak dolgok, melyek a körülmények között igen kedvezően elintézhetők, mégis legtöbbször a financiális állapot rendbentartása miatt alkalmas időre halasztaínak. A képviselő - testület midőn a kisajátítást kezdeményezte, rohamosan s nem higgadtan gondolkozott, melyet a még meggondolatlanabb tett követte. A pénztár szokásosan üres volt. A kisajátítási összeg tehát kölcsön útján volt beszerzendő. A város a kölcsönnyerés végett a helybeli két pénzintézethez folyamodott, s kölcsönvett 30 ezer frtot annélkül, hogy gondolkozott volna annak mikénti visszafizetéséről. Így történt az, hogy a város oly adósságba keverte magát, melynek még kamatját sem volt képes éveken át fizetni, mely kamat tőkesizetvén , 38536 frt 71 krra szaporodott. Kölcsön vett a város kamatra azért, hogy némely ház értékét két, sőt háromszorosan emelje annélkül, hogy az illetőket legalább, a sokszorozott értékű házuk előtt levő kövezet elkészítésére előlegesen kötelezte volna. Hogy valaki azt ne mondja, mintha én a kisajátítás ellensége volnék, szükségesnek látom megjegyezni, hogy én azon elvnél fogva helytelenítem a kisajátítást, miszerint: „senki erejénél tovább ne terjeszkedjék;“ s ha a körülmények által azonban arra tereltetik, hogy a kiadást kölcsönnel eszközölje: vessen magával számot; teremtsen biztos alapot, melyből a kölcsönt visszafizethesse.“ Ezt a város nem tette. Hasonlított egy könnyelmű gazdához, ki a kölcsönvételnél nem tekinti a fizetendő kamatot; nem gondol a visszafizetésre, melyet idő múlva rendesen a szomorú vég: bukás követ! A kisajátítás, a magányérdekek szekerén gőzerővel hajtatott. Emeltetett az egyesek házának értéke. Az előharcosok, tervük kivitelének idején erősen kovácsolva lapították a közvéleményt, s a hangos kalapácsütés zajában feledtétek a jövőt. A magistrátus a kamat fizetésére nem számolt, azon elv uralgott: „van a városnak elég vagyona, s az elég lesz, mig mi a húsos fazék mellett leszünk;“ „intézkedjék s fizessen az, ki utánunk jő,s aki beteszi az ajtót“ volt a bölcs elmélkedés. A kölcsön megszülemlése után jött a szabad gazdálkodás. Alakitatott egy önálló bizottság a két szakosztályból és pedig a városi képviselők színéből javából, kikről a rendeség és pontosság hangosan hirdettetett! A bizottság intézkedett a kölcsönvett s a kisajátításból befolyt összeg fölött és pedig oly szomorúan, oly megrovást illetőleg, melynek kifejezésére tisztességes szavakat alig találok. Egyedül Vezekényi István volt, ki az adakozásokból begyült összeget kezelte s arról nyilvánosan beszámolt. A bizottság az ügyet oly példás pontossággal kezelte, melytől az ég mentsen meg újra bennünket! Oly rendszerrel oly formán vezette, melyről még máig sem tud semmi bizonyosat a képviselő-testület, mely kezelésről máig sincs semmi alapos biztos kimutatás a közönség megnyugtatására. Nem a legingerlőbb botrány-e ez ?... Nem a hanyagság, rendetlenség és tudja az ég miféle hasonló címeket méltán kiérdemlő eljárás-e ?... Nem rá lehet-e erre jogosan ütni a részkezelés bélyegét ?... Nem méltán érdemli-e e késedelem a megrovást? . . . Nem jogosan számonkérendők-e a kezelők ? ... Minden tartózkodás nélkül kimondom, hogy egy oly bizottság, mely pénzügyi dologgal jóember azt láthatod; s hogy igazán szeret, azt legjobban mutatja az által, hogy még hitétől is kész megválni. Ki mit mond? arra szoktam ugyan gondolni, de legjobban figyelek az ész és szív szavára ; gondolkoztam s érzek... rendben vagyok. Amit a nő akar, azt nagyon akarja. Igen jól tudván e valódi elvet Kompolthy uram is, nem folytatta az érvelést tovább, hanem vitte az ő érdemes jól táplált termetét a maga szobája felé folytonos mozgás közt. Az 1685-ik év egyik volt a legborzalmasabb éveknek Gyöngyösre nézve. . A nép mindenéből ki volt pusztítva ; a török még mindig szedte a harácsot, vagyis a fejadat irgalmat akkor sem ismerő végrehajtói által; a majd annyira zsaroló császári seregek többször bebarangoltak egy-egy vidéket, s iszonyú hadi sarcokat róttak évenként többször is a népre, így 1684-ben az átkos emlékű Karaffa meggyőzhetlen sarcot vetett szegény városunkra, melyről Bulyoszky Ferenc, akkori alispán azt irta, hogy Gyöngyös maholnap eltűnik a földszinérül, mert oly nagy mérvben történik a kiszökdösés a bezárt kapuk dacára, hogy rövid idő alatt több lesz az üres ház, mint amelyben még halál után csengenek a szerencsétlen életben megmaradónak. 1685-ben a városi fizetés képtelensége miatt, a városi biró börtönben ült, hol majdnem halálig sanyargattatván a szabad gondolkozásu polgárokat gyűlölő németek által, végre az alispán közbejárására nagynehezen szabadlábra állíttatott. A Benei Remete. Történeti Beszély. A 17-ik Századból. (I. Folytatás.) Képzelhetjük Kompolthy uram érdemes arcának fölkiáltójel hosszúságra történt elnyúlását a nagy csodálkozástól, midőn Julika egy vasárnap délután atyja mellé ülvén a kerevetre, egész egyszerűséggel bevallja, hogy ő és Ysej bég szeretik egymást; a bég ígérte, hogy a keresztény hitre tér s ő kész nejévé lenni a török tisztnek. — Megtébolyodtál ? asszonyteremtés! kiálta föl az öreg úr majdnem kétségbeesve a hallottak fölött s fölugrott a kerevetről. Lehet hogy megörültem, atyám szólt határozott hangon Judit, de nem tehetek róla; sorsát senki sem kerülheti ki; úgy látszik, hogy számomra épen e sors van kijelölve, s én azt elfogadom. No ez ugyan szép lenne, dühöngött az öreg úr; a hires és régi Kompolthy család egy vad pogányt fogadna keblébe; szerencsétlen teremtés! ugyan mit mondana a páter gvárdián? meg az érdemes frekvencia ? olvasót mindjárt a kezedbe, óh Judit! és szentelt vizet három napi böjttel, apage Satanas! — Atyám szólt élénk hangon, fölemelt fejjel s asztalhoz támaszkodva a leány, ezen ifjú a hires Kurt hatvani basa hős öccse, tehát az általad féltett rangra nézve fölöttünk áll; lovagias, finom