Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-03 / 22. szám

VI. Évfolyam. 1877 Előfizetési árak: Egész .évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 5­­ kr. E*ye* szám éra : It­kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadó­­hivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. *------------------------------------------« 22-ik szám. Gyöngyös, június 3 fi m9-----------------------------------------« Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 1 kr. Syiittérben eg y petitsorhely ára SÓ kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében So­kr. előre fizetendő. as-----------------------------------------« VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleiilk minden vasisrimp. Olvasókörök. (S. L.) Önképzési ez ma vezér­elve mind­azon egyéneknek és egyleteknek, melyek fölfog­ják fölséges rendeltetésöket s nem elégszenek meg azzal, hogy az é­s­z átküzdötte magát a nép iskolákon vagy épen egy pár gymnasialis osztá­lyon, a szív pedig tud nagyokat érzeni és só­hajtani a hazáért, hanem őszintén és erél­lyel kívánják, hogy a mai kor tudományos és erköl­csi igényeivel párhuzamosan haladhassanak, ami a mi jelen helyzetünkben csak önképzés által történhetik; oly önképzés által, mely a kö­zelmúltban adott a világnak nyomdász-inasból bámulatos államtudóst, például Franklint, kö­szörűs-inasból utólérhetlen tudóst, például Fra­un­ho­fert, tisztes szabómesterből dicső köztár­sasági elnököt, például Johnson­t, s így tovább. Igaza volt azon kedélyes öreg tanár úrnak, ki az iskolai év kezdetén ilyen formán szók­ta meg tanítványait: nagyméltóságú, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes és hallja-e kend uraim! mert valóban a mai világban első helyen ugyan a diák, de másrészt minden ember, aki­ben életrevalóság van, oly semmi, amiből minden lehet, ha képezi önmagát. Bármerre tekintünk, mindenütt alkalmunk van tapasztalni, hogy csak a folytonos kitartó haladás, önképzés emeli az embert; míg ellenben, ha az idő szépen elhalad fölöttünk a nélkül, hogy folyvást képeztük volna magunkat, úgy az öreg kor reánk nézve nem érdem, mely elismerésre számolna, hanem méltó vád ellenünk, mely érdemlett szemrehányást tesz min­den pillanatban, hogy a visszahozhatlan drága időt tétlenségben, pipa és kandalló füstje mellett töltöttük s az egykori ifjú óriásokból lettek vén bűnösök, kiknek egyéb érdemük nincs, mint az, hogy jól betakaróztak a meghűlés ellen. Bármily tevékeny élet igen rövid, s bármely tétlen élet nagyon hosszú. Aki belesett már a pénz­­­királyok magán­életébe, s látta, hogyan öli az unalom s ölik az unalmat, az szerencsésebbnek s boldogabbnak tarthat egy szegény rongyos napszámost, ki be­csületes családjának kőtöréssel keresi mindenna­pi kenyerét s kinek nincs egyéb baja, mint a jó sir­oki palócnak, ki kérdeztetvén hogy’-léte felől, egyszerű igazsággal monda: — Nem igen vóna más bajónk, mint ehu­ hogy hát nagy egésségbe szenvedőnk, oszt en­­­nyi valóba nagy a hibádzás. Oly világban bajoskodunk, hol az olvasást nagyja-apraja nagyon szorítja, s a magyaros szalmatűzzel szokás szerint csak egy időre föl­kapott tan­ügy elég eszközt nyújt arra, hogy az ismétlő iskolák vagy épen a felnőttek oktatása út­baigazítása nyomán önmagunkat tovább is ké­pezzük. Hajdanában, ha egy árva csízió, babonás szerencse­kerek, nevetséges álmoskönyv s egyéb ilyes, lángra érdemes atyafiságok szűköltek a mestergerendán, ezt elégnek tartották; de most, aki nem halad a napi eseményekkel, az úgy el­marad, hogy még tájékozni sem tudja magát. Azok, kik a haladásnak épenúgy, mint a népnek valódi barátai, komolyan gondolkoz­nak a fölött, hogy vajjon miképen lehetne úgy hatni kedves népünkre, hogy az minden nagyobb áldozat, időveszteség nélkül a maga és a közjó érdekében haladhatna úgy, amint az kívánatos, a szellemi magasság és anyagi jólét ösvényén ? Legalkalmasabbnak mutatkozik erre nézve mindenütt, rendes korlátok és helyes vezetés mel­lett az olvasó körök fölállítása, hol az üd­vös eszme­cserék, a jól megválasztott népszerű könyvek olvasása, képzettebb elemeknek az egy­szerűbbekkel való érintkezése legalkalmasabb sze­rek gyanánt tűnnek föl arra, hogy népünk min­den gondolkozása s érzelmű rétegét oda emeljük, hol annak a mai művelődési viszonyok között áll­nia kell. Nem volt még elfogulatlan, okos ember, ki hon szeretett polgártársaink javát szivén viselve, csak pillanatig is habozott volna a fölött, hogy az olvasó­körök fölállítása és tapintatos, célszerű berendezése, különösen szegény s adót is alig fizetni képes népünk megterhelése nélkül, a lehe­tő legjobb eszköz annak kellő kiképzésére, miért is minden városban és községben, hol a nép érdekeit nemcsak szájakban, hanem a szív mélyén viselik, igen kívánatos, hogy népünk ré­szére olvasókörök alakuljanak, mint ez már eddig is, vagy lassan ugyan, de mégis több helyütt megtörtént, s hogy minden jóért, szépért s hasznosért lelkesülő városunkban és vi­dékén is mielőbb megtörténjék, «Ki­vemből kivá­­­nom. Az eszme azonban e téren is sokkal kön­­­nyebb, mint a gyakorlati kivitel, melyet tek. szerk. urnak, mint valódi népszerető ember­nek, becses figyelmébe és önzetlen tevékenységé­be ajánlok azon jóakaratu eszmecserékkel együtt, melyeket e tárgyról közölni népbaráti, s honfiúi kötelmemnek ismerek. Jövőre részletesen! TÁRG­A. Kolbachi vízesésnél. Mi történt itt ? Ki dúlt e zord magányban ? Ki tépte szét e vad, sziklás kebelt? Tán a titánok romboló korában Itt ostromolták egykor az eget ? Hol van ma az a viz- vagy tűz­erő? Melynek nyomán itt tévedez szemem, Történetünk ajkára szó se jő­tt mind hiába kérem, kérdezem, Ah itt rombolt még az ős vad természet Mert e körűl álló hegyek talán Örök törvényének nem engedének S ki fogni ez sem engedett magán; Sőt tüzet hányt mint látszik ellene, Mig a nagy hévben szive megrepedt A láva vérként ömlött szét ide S az élet itt örökre elveszett. És a természet e dúlt helyre nézve Amely fölött egy szál moh sem tenyész, Talán mégis hibáját vette észre, Midőn már dúlt itt a tűz s annyi vész Sajnálta, hogy kihalt minden körül S jön a kies völgy borzalom helye Nem maradt élő, mely búsong s örül Megbánta a természet mit teve... A késő bánat mint egy gyászos szellem, Sötét felhő alakjában lebeg, És a természet amit tett dühében E gazdag érzel azt siratja meg: A gyönyörő hullám mint könnyen hull, Ám többé be nem tölthető a rés Hogy eltakarja hát reá borúi Mint ezüst fátyol e szép viz­esés­ , Sebők László. Égessetek meg. (Vége.) Mégegyszer leemelték koporsóm fedelét, s feleségemet egy állványra emelték. Megtört ar­cával arcom fölé hajolt, lázasan lüktető szivét ismét szivemen éreztem dobogni s könyei végig patakzottak arcomon. Ha a kínra, mit e pereben átélek — gon­­lám — föl­é nem érzek, akkor igy tetszhalotti állapotomban kell bevárnom a föltámadás har­sonáját. S mig azt elgondoltam: végtelen kint érzék szivemen át-megát nyilalni, mely fájdalom tető­pontját érte akkor, midőn feleségem ravatalomról környezete karjaiba hanyatlott. Két temetési szolga lépett most hozzám. Ko­porsóm fedelét egyik a pillanat gyorsaságával reám csukta. — Végeztünk . . . mormogá csontos ajkai között. S e hangra s a koporsóm zárjában megfor­duló kulcs idegreszkettető nyikorgására jótékony melegség ömlött el egész testemen; egyet ráz­kódtam, egyet lélekzettem, kiáltásra nyíltak ajka­im s már-már koporsóm födelét akartam föllök­­ni, midőn újabb kétségbeeséssel tapasztalául, hogy előbbi merevségembe újólag visszaestem. Végre a halottas szekérre emeltek. Kocsim a hosszú ut kövezetén bús harangszó mellett zö­­työgött végig. Majd egy kanyarulat s megálla­ Egyleti élet. Jegyzőkönyv. Felvétetett Gyöngyösön 1877. évi má­jus hó 24-én az 1878. évi párisi közkiállitás bizottság in­tézkedése folytán tartott tanácskozmányi gyűlésén. Elnök: V. Kovách László tanácskozmányi elnök : Je­lenvoltak, Dessewffy J. Dr. Vezekényi I. Szávoszt F. Be­­recz F. Főkövy A. Freyburg L. Sebők L. Weinberger S. meghívott tanácskozmányi tagok : Ehédey Béla gazd. egy. titkár, a jegyzőkönyvet Kékesy Kálmán gazd. egy. vezér­titkár vezette. 1. Elnök előre bocsájtólag az albizottsági tagok mű­ködésének helyiségét tűzvén ki megállapitandónak, javas­latba hozza, miszerint erre alkalmas helyül a Heves-vár­megye és Jászkerület helyiségét vélné, — indítványa elfo­gadtatván : az említett helyiség az albizottság rendelke­zésére bocsájtatott. 2. Elnök előterjeszti, az 1878. évi párisi közkiál­litás budapesti vidéki bizottsága azon határozatát, mi­után magyar­ország a fennt említett kiállításon teljes erejéből kíván részt venni, 8 albizottságot alakított; ezen albizottságok Heves- és Jászkerületet, illetőleg székhelyűi Gyöngyös várost tűzték ki; mi a Nmzsg. Föld, ipar és ke­­res.-ügyi ministérium által is megerősitetvén kéri a ta­­nácskozmányt, hogy az ezen albizottság alakulásában bele bocsájtkozni szíveskedjék , melegen ajánlván figyelmébe a a megalakult albizottságoknak , hogy feladatuk abban áll és oda legyenek szívesek hatni, hogy ezen terület, vagyis a He­ves és Jászkerület vidéke kiválóbb mező­gazdáit és iparosait személyes érintkezés útján a párisi közkiállításban való rész­vételre buzdítsák, és ismereteik által a fennt említett terü­leten mezőgazdasági és ipar­cikkek termékeinek a párisi kiállítás iránt várható részvétel mérvéről amennyire lehet, a kiállításra alkalmas tárgyak megjelöléseivel, valamint az elfoglalandó tér­fogatáról a vidéki bizottságot junius hó 3-ig értesítetni szíveskedjék. Kéri továbbá a gazd. egyesületi vezér­titkárt, szíveskedjék az albizottsági tagokat levél útján felkérni, hogy működésöket még e hóban megkezdenék. Ezen felszólítás tudomásul vétetvén az albizottság tagok következő rendben választattak meg, és­­pedig a mezőgaz­dászati szakosztály elnökéül Beökönyi V. jegyzőül, Hanisz I. albizottsági tagokul, Mócár J, Kürthy A. Dr. Vezeké­­nyi I, Horner G, Fáy J, ft. Sebők L, Fehér K, Berecz F. pótlásunkról azt kelle következtetnem, hogy örö­kös nyughelyemre, családom sírboltjához értünk. Még egy negyedóra s ha nyomasztó álmom súlyos láncai még akkor is lekötve tartanak, úgy meríithetlenül elvesztem. A sírból már nincs ki­út, onnan nincs visszalépés. . . S a végzetes negyedóra alatt őseim mellé helyeztek, anélkül, hogy az életnek csak legkisebb tevékenységét is éreztem volna bensőmben újabb mozgásba jönni. Rám emelték közös sírunk óriási márvány kockáját. Azután minden elsö­tétült, minden néma lett közülem. Nem láttam, nem hallottam senkit . . semmit. . . A sirtóli borzalom iszonyúsága csak most szállott meg egész rettenetességében. S talán tetőpontjára ért halálfélelem, talán a véglete­kig túlfeszített borzadály óriási súlya alatt egész valómban reszketni kezdtem. A reszketés apránként remegéssé, a remegés ideges rázkódássá jön; mellem tágulni kezdett s a nyomasztó sik­ léget, az ámbra kéj teljes élve­zeteként fogadtam. Az újabban beállott vérkeringés, szivem ro­hamos lüktetése elmémre is megtette jótékony hatását. Lelkemben tisztábbá lett az a nyomasz­tó zűr, mely minden borzalmat átengedet ugyan éreznem, de nem egy tisztán látó elme osztani rendszere mellett, s nem annyira tisztán a kö­röttem történtek benyomását egész lélektani nagy­ságában fölfoghatni. S tisztuló agyrendszerem tisztább felfogásával s érzelmeivel mind az, amit átéreztem csak tűnő

Next