Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
VI. Évfolyam. 1877 Előfizetési árak: Egész .évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 5 kr. E*ye* szám éra : Itkr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. *------------------------------------------« 22-ik szám. Gyöngyös, június 3 fi m9-----------------------------------------« Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 1 kr. Syiittérben eg y petitsorhely ára SÓ kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében Sokr. előre fizetendő. as-----------------------------------------« VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleiilk minden vasisrimp. Olvasókörök. (S. L.) Önképzési ez ma vezérelve mindazon egyéneknek és egyleteknek, melyek fölfogják fölséges rendeltetésöket s nem elégszenek meg azzal, hogy az ész átküzdötte magát a nép iskolákon vagy épen egy pár gymnasialis osztályon, a szív pedig tud nagyokat érzeni és sóhajtani a hazáért, hanem őszintén és eréllyel kívánják, hogy a mai kor tudományos és erkölcsi igényeivel párhuzamosan haladhassanak, ami a mi jelen helyzetünkben csak önképzés által történhetik; oly önképzés által, mely a közelmúltban adott a világnak nyomdász-inasból bámulatos államtudóst, például Franklint, köszörűs-inasból utólérhetlen tudóst, például Fraunhofert, tisztes szabómesterből dicső köztársasági elnököt, például Johnsont, s így tovább. Igaza volt azon kedélyes öreg tanár úrnak, ki az iskolai év kezdetén ilyen formán szókta meg tanítványait: nagyméltóságú, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes és hallja-e kend uraim! mert valóban a mai világban első helyen ugyan a diák, de másrészt minden ember, akiben életrevalóság van, oly semmi, amiből minden lehet, ha képezi önmagát. Bármerre tekintünk, mindenütt alkalmunk van tapasztalni, hogy csak a folytonos kitartó haladás, önképzés emeli az embert; míg ellenben, ha az idő szépen elhalad fölöttünk a nélkül, hogy folyvást képeztük volna magunkat, úgy az öreg kor reánk nézve nem érdem, mely elismerésre számolna, hanem méltó vád ellenünk, mely érdemlett szemrehányást tesz minden pillanatban, hogy a visszahozhatlan drága időt tétlenségben, pipa és kandalló füstje mellett töltöttük s az egykori ifjú óriásokból lettek vén bűnösök, kiknek egyéb érdemük nincs, mint az, hogy jól betakaróztak a meghűlés ellen. Bármily tevékeny élet igen rövid, s bármely tétlen élet nagyon hosszú. Aki belesett már a pénzkirályok magánéletébe, s látta, hogyan öli az unalom s ölik az unalmat, az szerencsésebbnek s boldogabbnak tarthat egy szegény rongyos napszámost, ki becsületes családjának kőtöréssel keresi mindennapi kenyerét s kinek nincs egyéb baja, mint a jó siroki palócnak, ki kérdeztetvén hogy’-léte felől, egyszerű igazsággal monda: — Nem igen vóna más bajónk, mint ehu hogy hát nagy egésségbe szenvedőnk, oszt ennyi valóba nagy a hibádzás. Oly világban bajoskodunk, hol az olvasást nagyja-apraja nagyon szorítja, s a magyaros szalmatűzzel szokás szerint csak egy időre fölkapott tanügy elég eszközt nyújt arra, hogy az ismétlő iskolák vagy épen a felnőttek oktatása útbaigazítása nyomán önmagunkat tovább is képezzük. Hajdanában, ha egy árva csízió, babonás szerencsekerek, nevetséges álmoskönyv s egyéb ilyes, lángra érdemes atyafiságok szűköltek a mestergerendán, ezt elégnek tartották; de most, aki nem halad a napi eseményekkel, az úgy elmarad, hogy még tájékozni sem tudja magát. Azok, kik a haladásnak épenúgy, mint a népnek valódi barátai, komolyan gondolkoznak a fölött, hogy vajjon miképen lehetne úgy hatni kedves népünkre, hogy az minden nagyobb áldozat, időveszteség nélkül a maga és a közjó érdekében haladhatna úgy, amint az kívánatos, a szellemi magasság és anyagi jólét ösvényén ? Legalkalmasabbnak mutatkozik erre nézve mindenütt, rendes korlátok és helyes vezetés mellett az olvasó körök fölállítása, hol az üdvös eszmecserék, a jól megválasztott népszerű könyvek olvasása, képzettebb elemeknek az egyszerűbbekkel való érintkezése legalkalmasabb szerek gyanánt tűnnek föl arra, hogy népünk minden gondolkozása s érzelmű rétegét oda emeljük, hol annak a mai művelődési viszonyok között állnia kell. Nem volt még elfogulatlan, okos ember, ki hon szeretett polgártársaink javát szivén viselve, csak pillanatig is habozott volna a fölött, hogy az olvasókörök fölállítása és tapintatos, célszerű berendezése, különösen szegény s adót is alig fizetni képes népünk megterhelése nélkül, a lehető legjobb eszköz annak kellő kiképzésére, miért is minden városban és községben, hol a nép érdekeit nemcsak szájakban, hanem a szív mélyén viselik, igen kívánatos, hogy népünk részére olvasókörök alakuljanak, mint ez már eddig is, vagy lassan ugyan, de mégis több helyütt megtörtént, s hogy minden jóért, szépért s hasznosért lelkesülő városunkban és vidékén is mielőbb megtörténjék, «Kivemből kivánom. Az eszme azonban e téren is sokkal könnyebb, mint a gyakorlati kivitel, melyet tek. szerk. urnak, mint valódi népszerető embernek, becses figyelmébe és önzetlen tevékenységébe ajánlok azon jóakaratu eszmecserékkel együtt, melyeket e tárgyról közölni népbaráti, s honfiúi kötelmemnek ismerek. Jövőre részletesen! TÁRGA. Kolbachi vízesésnél. Mi történt itt ? Ki dúlt e zord magányban ? Ki tépte szét e vad, sziklás kebelt? Tán a titánok romboló korában Itt ostromolták egykor az eget ? Hol van ma az a viz- vagy tűzerő? Melynek nyomán itt tévedez szemem, Történetünk ajkára szó se jőtt mind hiába kérem, kérdezem, Ah itt rombolt még az ős vad természet Mert e körűl álló hegyek talán Örök törvényének nem engedének S ki fogni ez sem engedett magán; Sőt tüzet hányt mint látszik ellene, Mig a nagy hévben szive megrepedt A láva vérként ömlött szét ide S az élet itt örökre elveszett. És a természet e dúlt helyre nézve Amely fölött egy szál moh sem tenyész, Talán mégis hibáját vette észre, Midőn már dúlt itt a tűz s annyi vész Sajnálta, hogy kihalt minden körül S jön a kies völgy borzalom helye Nem maradt élő, mely búsong s örül Megbánta a természet mit teve... A késő bánat mint egy gyászos szellem, Sötét felhő alakjában lebeg, És a természet amit tett dühében E gazdag érzel azt siratja meg: A gyönyörő hullám mint könnyen hull, Ám többé be nem tölthető a rés Hogy eltakarja hát reá borúi Mint ezüst fátyol e szép vizesés , Sebők László. Égessetek meg. (Vége.) Mégegyszer leemelték koporsóm fedelét, s feleségemet egy állványra emelték. Megtört arcával arcom fölé hajolt, lázasan lüktető szivét ismét szivemen éreztem dobogni s könyei végig patakzottak arcomon. Ha a kínra, mit e pereben átélek — gonlám — fölé nem érzek, akkor igy tetszhalotti állapotomban kell bevárnom a föltámadás harsonáját. S mig azt elgondoltam: végtelen kint érzék szivemen át-megát nyilalni, mely fájdalom tetőpontját érte akkor, midőn feleségem ravatalomról környezete karjaiba hanyatlott. Két temetési szolga lépett most hozzám. Koporsóm fedelét egyik a pillanat gyorsaságával reám csukta. — Végeztünk . . . mormogá csontos ajkai között. S e hangra s a koporsóm zárjában megforduló kulcs idegreszkettető nyikorgására jótékony melegség ömlött el egész testemen; egyet rázkódtam, egyet lélekzettem, kiáltásra nyíltak ajkaim s már-már koporsóm födelét akartam föllökni, midőn újabb kétségbeeséssel tapasztalául, hogy előbbi merevségembe újólag visszaestem. Végre a halottas szekérre emeltek. Kocsim a hosszú ut kövezetén bús harangszó mellett zötyögött végig. Majd egy kanyarulat s megálla Egyleti élet. Jegyzőkönyv. Felvétetett Gyöngyösön 1877. évi május hó 24-én az 1878. évi párisi közkiállitás bizottság intézkedése folytán tartott tanácskozmányi gyűlésén. Elnök: V. Kovách László tanácskozmányi elnök : Jelenvoltak, Dessewffy J. Dr. Vezekényi I. Szávoszt F. Berecz F. Főkövy A. Freyburg L. Sebők L. Weinberger S. meghívott tanácskozmányi tagok : Ehédey Béla gazd. egy. titkár, a jegyzőkönyvet Kékesy Kálmán gazd. egy. vezértitkár vezette. 1. Elnök előre bocsájtólag az albizottsági tagok működésének helyiségét tűzvén ki megállapitandónak, javaslatba hozza, miszerint erre alkalmas helyül a Heves-vármegye és Jászkerület helyiségét vélné, — indítványa elfogadtatván : az említett helyiség az albizottság rendelkezésére bocsájtatott. 2. Elnök előterjeszti, az 1878. évi párisi közkiállitás budapesti vidéki bizottsága azon határozatát, miután magyarország a fennt említett kiállításon teljes erejéből kíván részt venni, 8 albizottságot alakított; ezen albizottságok Heves- és Jászkerületet, illetőleg székhelyűi Gyöngyös várost tűzték ki; mi a Nmzsg. Föld, ipar és keres.-ügyi ministérium által is megerősitetvén kéri a tanácskozmányt, hogy az ezen albizottság alakulásában bele bocsájtkozni szíveskedjék , melegen ajánlván figyelmébe a a megalakult albizottságoknak , hogy feladatuk abban áll és oda legyenek szívesek hatni, hogy ezen terület, vagyis a Heves és Jászkerület vidéke kiválóbb mezőgazdáit és iparosait személyes érintkezés útján a párisi közkiállításban való részvételre buzdítsák, és ismereteik által a fennt említett területen mezőgazdasági és iparcikkek termékeinek a párisi kiállítás iránt várható részvétel mérvéről amennyire lehet, a kiállításra alkalmas tárgyak megjelöléseivel, valamint az elfoglalandó térfogatáról a vidéki bizottságot junius hó 3-ig értesítetni szíveskedjék. Kéri továbbá a gazd. egyesületi vezértitkárt, szíveskedjék az albizottsági tagokat levél útján felkérni, hogy működésöket még e hóban megkezdenék. Ezen felszólítás tudomásul vétetvén az albizottság tagok következő rendben választattak meg, éspedig a mezőgazdászati szakosztály elnökéül Beökönyi V. jegyzőül, Hanisz I. albizottsági tagokul, Mócár J, Kürthy A. Dr. Vezekényi I, Horner G, Fáy J, ft. Sebők L, Fehér K, Berecz F. pótlásunkról azt kelle következtetnem, hogy örökös nyughelyemre, családom sírboltjához értünk. Még egy negyedóra s ha nyomasztó álmom súlyos láncai még akkor is lekötve tartanak, úgy meríithetlenül elvesztem. A sírból már nincs kiút, onnan nincs visszalépés. . . S a végzetes negyedóra alatt őseim mellé helyeztek, anélkül, hogy az életnek csak legkisebb tevékenységét is éreztem volna bensőmben újabb mozgásba jönni. Rám emelték közös sírunk óriási márvány kockáját. Azután minden elsötétült, minden néma lett közülem. Nem láttam, nem hallottam senkit . . semmit. . . A sirtóli borzalom iszonyúsága csak most szállott meg egész rettenetességében. S talán tetőpontjára ért halálfélelem, talán a végletekig túlfeszített borzadály óriási súlya alatt egész valómban reszketni kezdtem. A reszketés apránként remegéssé, a remegés ideges rázkódássá jön; mellem tágulni kezdett s a nyomasztó sik léget, az ámbra kéj teljes élvezeteként fogadtam. Az újabban beállott vérkeringés, szivem rohamos lüktetése elmémre is megtette jótékony hatását. Lelkemben tisztábbá lett az a nyomasztó zűr, mely minden borzalmat átengedet ugyan éreznem, de nem egy tisztán látó elme osztani rendszere mellett, s nem annyira tisztán a köröttem történtek benyomását egész lélektani nagyságában fölfoghatni. S tisztuló agyrendszerem tisztább felfogásával s érzelmeivel mind az, amit átéreztem csak tűnő