Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

»­VI. Évfolyam. 1877. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedra 1 frt 50 kr. Egy« szám­ára: l­ i kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadó­­hivatalunkba utasítandó. Bém­entetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyllttérben egy jietltsm­Ssdj ára 10 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjele­nik minden vasárnap. 26-ik szám. Gyöngyös, július 1. Szerkesztői szó. Egy félévi munka, egy félévi édes s örömet nyujtó küzdelem után szabad legyen egy kis pi­henőt tartanunk. Szabad legyen szólni azon tér­ről, hol munkálkodunk, s melyen a jövőben is szives-örömest munkálkodva tárjuk föl nézetün­ket s mondjuk el az eseményeket. Nem eshetünk megrovás alá, hogy a fél év alatt más közérdekű dolgok kiszorítása mellet egyé­niségünkkel bíbelődtünk, vagy a lapunk fönállását képező nehéz anyagi körülmények elmondásával untattuk volna a­z. olvasó közönséget. Egy féléve, midőn újból, az újév reggelén, új munkára lelkesülve s fáradhatlan munkásságot ígérve jelentünk meg az olvasó közönség előtt. S ez idő lefolgása alatt nem követtük azon némely társainkat, kik lapjuk majdnem minden harmadik negyedik számában kérelmet intéznek a közön­séghez, s az előfizetési fölhívások különböző neme­ivel töltik meg lapjuk hasábjait. Mi ezt nem tettük ! Nem azért, mintha la­punk anyagi oldala valami briliánsul állana, ha­nem azért, mert önérzetességünkben csak dol­gozni és ez által akarunk a pártfogást kiérdemel­ni , mivel a kérelmezés mesterségét nem értjük, s a jajveszékléshez egyátalában nem vagyunk szokva. Egy minden tekintetben független, senki szolgálatában nem álló, az igazságot védelmező, a társadalmi kinövéseket bátran, férfiasan ostoro­zó lap fönállása a munkásság után azon közön­ség pártfogására van fektetve, amely nemesen gondolkozva az igazat, a jót becsüli és úgy, mint nem tartózkodik roszalását, sőt ha kell, megve­tését is éreztetni azokkal, kik tetteik, avagy ha­nyagságuk által azt kiérdemelték. Független, önálló lapunk csak­is ily gondol­kozás ét s bennünket megértő közönség támoga­tására számolhat. És örömmel tapasztaljuk, hogy m­íg a méltó megrovást nyert egyesek sze­mélyes ellenszenvből lapunk károsítására törek­szenek, addig a velünk együtt érezők száma is nemcsak lépést tart, sőt őket túlhaladja. Jelszavunktól — ,, g­y­ő­z­z­ö­n ami job­b “ — sohasem tértünk és soha sem térünk el épenúgy, mint személy-külömbség nélkül leálcázzuk az ar­ra méltókat s megdicsérjük az azt kiérdemletteket. Célunk a közügy javítása. Ez után haladunk. Ha még oly nehéz akadályok merülnek is útköz­ben fen, nem térünk sem puhán, sem gyáván ki, lassú higgadtsággal, hidegvérrel, de kitartó vas­­akarattal masszív munkássággal leküzdjük az aka­dályokat s haladunk addig, m­íg a körülmények ez után vezetnek. És ha helyünket más tölti be, bátran halad­hat tovább anélkül, hogy az előbbi ut javítgatá­sára becses idejét vesztegetné, melyen csak azon hibák maradhattak s merülhetnek föl, melyeket emberi gyarlóságunkkal azoknak nem láttunk. Gyöngyös városának és tekintélyes számú in­­telligentiával diszlő vidékének igényei méltán megkövetelik azt, hogy egy közlönyük legyen. Midőn erről meggyőződtünk, ugyanakkor elhatá­roztuk magunkat, hogy az általunk hat éven át föntartott s azóta folytonosan élő lapot fön­­tartjuk. Föntartjuk addig, míg a lehetetlen­ség, avagy a kimerített anyagi helyzet erős vasakaratunkat meg nem töri. Egy független, subventio nélküli, protectora­­tust nem ismerő lapnak, mely egyedül az előfizetők­től befolyó összegből tartja főn magát, sok ne­hézséggel kell küzdenie. Ezen nehézségeket azon­ban a közönség támogatása teszi leküzdhetővé. Öt éve múlt küzdelmünknek s mint előbb mondunk,tart addig, míg a „küzdelem terét“ a „Gyöngyös“ lapot a pártolás hiánya meg nem semmisiti. Minden lap bizonyos kört ölel fel, prog­­rammot ad. A mi általunk fölölelt és felölelen­dő tér már ismert; programmot újat nem adunk, marad mindig a régi. Kiviteli jelszavunk „k­i­­t­a­r­t­ó­an dolgozni.“ Minden programúinak van közönsége, mely az azt vallók körül csoportosul. Nekünk is van programmunk s annak kö­zönsége, mely bennünket megért, mely független önállásunkat becsüli, mely részrehajlatlan igazság­­szeretetünket tiszteli, mely velünk érez s lelke­sülve mond „helyest,“ midőn a mulasztásokat fenyitjük, a ferde kinövéseket nyessük, a hivata­los visszaélések ellen kikelünk, avagy midőn a vámpir sajátsággal felruházott vérszopó uzsorá­sok búbjára ütünk és megbélyegezzük úgy, hogy minden — szennyes után szerzett — nagy va­gyonuk mellett is, a megvetés tárgyai. Sajnos, hogy az előbb elmondott esetek sokszor fordulnak elő, s az utolsó különösen igen buján nő ! Ennek eredménye az is, hogy személyünknek és lapunknak ellenesei szapo­rodnak. Hadd szaporodjanak! A rész lelkiismeret a világosságtól fél s csak a setétben jár. A se­­tétben járó gyarlóság alattomos fenyegetéseit megvetjük; vipera falánkjait elmetszük s ha kö­zönségünknek úgy tetszik, és pártfogolásával la­punkat, az ipsék illetékes ostorát továbbra kezünk­ben tartja, oly sort porolunk bőrükön, hogy a tisztességet megunva: vagy javulnak vagy lapulnak és ártalmatlanná válnak. Tisztelettel fordulunk tehát a mi közönségünk­­hez, a jellemes, szabadelvű, független, részrehaj­­latlan és igazságot szeretőt. előfizetőinkhez: aján­dékozzanak meg a jövő félévben is becses pártfo­gásukkal. Ígérjük, hogy levetkőzzük a még eddig is netalán megmaradt hibákat, s kötelességünk teljesítésén tovább is kitartó szorgalommal, vasaka­rattal fáradozunk. Ez év első fele e mai számunkkal bevé­geztetett. Mi a jövő félévre nyugodtan azon re­ményben indulunk újra útnak, hogy t. előfizető­ink nemcsak saját előfizetéseiket megújítják, de új előfizetők szerzésével oda törekednek, hogy tömeges előfizetők által, örömmel és készséggel 6 év óta fölajánlott szellemi fáradságunk végre anyagilag is legalább némileg jutalmazva legyen. A mi közönségünk pártfogását és jóindulatú hajlamát kéri A Szerkesztő. LÁBDA. Az én világom. Egy világom volt én nekem csupán Dús és dicső, mint a paradicsom Ivetten valánk e fényes világban : Én és az én szép kedves angyalom. E világ a költészet világa.... Oh mily boldog, ki egykor abban élt! S mindent, mit e szép világban bírtam Lánykámnak adtam én szerelméért. Oda adtam szivemet, lelkemet, Oda adtam életem szebb felét! Örömem, reményem, mindent, mindent, S én nem kértem, egyedül szerelmét. S azt hiszitek, hogy volt egy mosolya, Mely az én számomra derült ajkán? Csalatkoztok, kikacagott érte, S eltűnt, mint a csillag nagy éjszakán! Oh hol vagy most szép dicső világom ? Sötét éj van mindenütt keblemben ! Néha, mintha régi mese volna. — Egy pillanat emléke fellebben ! De elrepül, s zúgó viszhang gyanánt Megszólal az elhamvadt érzelem: Bohó fiú, még­sem tanultad meg, Hogy múlandó itt a földön minden ! ? Miskolc, 1869. Tóth Ede. Mutatvány a szerző sajtó alatt levő összes művéből, melyekre még folyvást lehet előfizetni Aigner Lajosnál; ára a 3 kötetnek arcképpel fűzve 4 frt, diszküzésben 6 frt. 1 1 95 Előfizetési feltételek GYÖNGYÖS“ Gallya»vár reme. Történeti b­eszély. Sebők L.-tól. (III. Folytatás.) Rafain nyugtalankodni kezdett. Majd az öreg­­belső­ cselédnőt hivató; ezt nem találták sehol. Az atya maga sietet leánya lakosztályának ajtajához; erősen zörgetett. Semmi nesz ... Legroszabbat sejtve az atya, óriási ütéssel zúzta be az ajtót, melyen belül senki sem volt ta­lálható. Az ablak alatti torony­ árkába dobott kötél­hágcsó mindent megmagyarázott. A bekövetkezett jelenetet leírni nem lehet. Szegény Rafain­ leánya nevét ordítozva őrül­ten szaladgált egyik teremből a másikba; haját tépte s görcsösen összeszorított öklével fenyege­tőzött a gyalázatos rablók ellen : — Tudom, hogy a te boszúd működött itt, átkozott Csobánka! borzasztón váltottad be ígé­retedet, de számolni akarok fejeddel, ha épen éle­tem árán is. Katicám, kedves szép gyermekem, édes kis Katicám... Oly érzékenyen, oly fájdalmasan zokogott az apai szív, hogy még talán a szívtelen rabló is megsajnálta volna. Végre fölmagasodott az erős lélek; az atyai gyöngédség és szeretet ismét elzárkózott a fáj­dalom kényeivel együtt s előkészületeket tőn az elutazásra. Még azon nap Opuz Detrichez érkezett Apcra, heti lap 1877-ik év folyamára. Egy évre.....................6 frt — ki. Fél évre.....................3 „ — „ Negyed évre . . . . 1 „ — ,, Előfizetési pénzek a „Gyöngyös“ szerkesztő- és kiadó hivatalához küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, kérjük a t. közönséget megrendelése­inek mielőbbi megtételére, hol kíséretével együtt tölté az éjt, s a következő nap estje már a király udvarában találta Rafaint Budán, hol panaszt emelt Csobánka László gallya­­vári rém-lovag, leánya állítólagos elrablója ellen. A király küldöncét meneszté Gyöngyösre s innen Gallyavárba fejedelmi paranc­csal, mely kö­telmévé teszi Lászlónak, hogy Rafain Kató elra­­boltatása ügyében magát azonnal tisztázza. A gallyavári úr, amint a királynak e levelét vette, gúnyosan mosolygott s diákját hívató, ki­nek írónádja alá következő nyilatkozatot mondá: „Csobánka László hitére s becsület sza­vára állítja, hogy Rafain Katót se nem ő rabolta el, se nem tartózkodik tudtával Gally a várban. “ Mi volt egyéb teendő, mint az ünnepélyes nyilatkozatban megnyugodni egy pillanatra? azon­­ban mind a király, mind különösen a bán, szen­tül meggyőződve valónak hogy ezt, más nem te­hette, nem lehetett oka tenni, mint a boszút eskü­vő Lászlónak. Rafain hitte, hogy amily ravasz és vakmerő Csobánka, bizonyára nem tartja várában Katicát, hanem valamely rejthelye van s azért teljes erővel s minden mozdulatra éber figyelemmel kutató a történeteket. Minden mozdulatát figyelemmel kísérte Lász­lónak, míg végre sikerült fölfedeznie ügyes kémjei által, hogy az erdőség mélyében, a Serpenyőkő­ mel­letti barlangban tartja erős őrizet alatt elrejtve Rafain Katicát. Igen, amint a gaz Cibak és társai a várur

Next