Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
»VI. Évfolyam. 1877. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedra 1 frt 50 kr. Egy« számára: l i kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó. Bémentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyllttérben egy jietltsmSsdj ára 10 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. 26-ik szám. Gyöngyös, július 1. Szerkesztői szó. Egy félévi munka, egy félévi édes s örömet nyujtó küzdelem után szabad legyen egy kis pihenőt tartanunk. Szabad legyen szólni azon térről, hol munkálkodunk, s melyen a jövőben is szives-örömest munkálkodva tárjuk föl nézetünket s mondjuk el az eseményeket. Nem eshetünk megrovás alá, hogy a fél év alatt más közérdekű dolgok kiszorítása mellet egyéniségünkkel bíbelődtünk, vagy a lapunk fönállását képező nehéz anyagi körülmények elmondásával untattuk volna az. olvasó közönséget. Egy féléve, midőn újból, az újév reggelén, új munkára lelkesülve s fáradhatlan munkásságot ígérve jelentünk meg az olvasó közönség előtt. S ez idő lefolgása alatt nem követtük azon némely társainkat, kik lapjuk majdnem minden harmadik negyedik számában kérelmet intéznek a közönséghez, s az előfizetési fölhívások különböző nemeivel töltik meg lapjuk hasábjait. Mi ezt nem tettük ! Nem azért, mintha lapunk anyagi oldala valami briliánsul állana, hanem azért, mert önérzetességünkben csak dolgozni és ez által akarunk a pártfogást kiérdemelni , mivel a kérelmezés mesterségét nem értjük, s a jajveszékléshez egyátalában nem vagyunk szokva. Egy minden tekintetben független, senki szolgálatában nem álló, az igazságot védelmező, a társadalmi kinövéseket bátran, férfiasan ostorozó lap fönállása a munkásság után azon közönség pártfogására van fektetve, amely nemesen gondolkozva az igazat, a jót becsüli és úgy, mint nem tartózkodik roszalását, sőt ha kell, megvetését is éreztetni azokkal, kik tetteik, avagy hanyagságuk által azt kiérdemelték. Független, önálló lapunk csakis ily gondolkozás ét s bennünket megértő közönség támogatására számolhat. És örömmel tapasztaljuk, hogy míg a méltó megrovást nyert egyesek személyes ellenszenvből lapunk károsítására törekszenek, addig a velünk együtt érezők száma is nemcsak lépést tart, sőt őket túlhaladja. Jelszavunktól — ,, győzzön ami jobb “ — sohasem tértünk és soha sem térünk el épenúgy, mint személy-külömbség nélkül leálcázzuk az arra méltókat s megdicsérjük az azt kiérdemletteket. Célunk a közügy javítása. Ez után haladunk. Ha még oly nehéz akadályok merülnek is útközben fen, nem térünk sem puhán, sem gyáván ki, lassú higgadtsággal, hidegvérrel, de kitartó vasakarattal masszív munkássággal leküzdjük az akadályokat s haladunk addig, míg a körülmények ez után vezetnek. És ha helyünket más tölti be, bátran haladhat tovább anélkül, hogy az előbbi ut javítgatására becses idejét vesztegetné, melyen csak azon hibák maradhattak s merülhetnek föl, melyeket emberi gyarlóságunkkal azoknak nem láttunk. Gyöngyös városának és tekintélyes számú intelligentiával diszlő vidékének igényei méltán megkövetelik azt, hogy egy közlönyük legyen. Midőn erről meggyőződtünk, ugyanakkor elhatároztuk magunkat, hogy az általunk hat éven át föntartott s azóta folytonosan élő lapot föntartjuk. Föntartjuk addig, míg a lehetetlenség, avagy a kimerített anyagi helyzet erős vasakaratunkat meg nem töri. Egy független, subventio nélküli, protectoratust nem ismerő lapnak, mely egyedül az előfizetőktől befolyó összegből tartja főn magát, sok nehézséggel kell küzdenie. Ezen nehézségeket azonban a közönség támogatása teszi leküzdhetővé. Öt éve múlt küzdelmünknek s mint előbb mondunk,tart addig, míg a „küzdelem terét“ a „Gyöngyös“ lapot a pártolás hiánya meg nem semmisiti. Minden lap bizonyos kört ölel fel, programmot ad. A mi általunk fölölelt és felölelendő tér már ismert; programmot újat nem adunk, marad mindig a régi. Kiviteli jelszavunk „kitartóan dolgozni.“ Minden programúinak van közönsége, mely az azt vallók körül csoportosul. Nekünk is van programmunk s annak közönsége, mely bennünket megért, mely független önállásunkat becsüli, mely részrehajlatlan igazságszeretetünket tiszteli, mely velünk érez s lelkesülve mond „helyest,“ midőn a mulasztásokat fenyitjük, a ferde kinövéseket nyessük, a hivatalos visszaélések ellen kikelünk, avagy midőn a vámpir sajátsággal felruházott vérszopó uzsorások búbjára ütünk és megbélyegezzük úgy, hogy minden — szennyes után szerzett — nagy vagyonuk mellett is, a megvetés tárgyai. Sajnos, hogy az előbb elmondott esetek sokszor fordulnak elő, s az utolsó különösen igen buján nő ! Ennek eredménye az is, hogy személyünknek és lapunknak ellenesei szaporodnak. Hadd szaporodjanak! A rész lelkiismeret a világosságtól fél s csak a setétben jár. A setétben járó gyarlóság alattomos fenyegetéseit megvetjük; vipera falánkjait elmetszük s ha közönségünknek úgy tetszik, és pártfogolásával lapunkat, az ipsék illetékes ostorát továbbra kezünkben tartja, oly sort porolunk bőrükön, hogy a tisztességet megunva: vagy javulnak vagy lapulnak és ártalmatlanná válnak. Tisztelettel fordulunk tehát a mi közönségünkhez, a jellemes, szabadelvű, független, részrehajlatlan és igazságot szeretőt. előfizetőinkhez: ajándékozzanak meg a jövő félévben is becses pártfogásukkal. Ígérjük, hogy levetkőzzük a még eddig is netalán megmaradt hibákat, s kötelességünk teljesítésén tovább is kitartó szorgalommal, vasakarattal fáradozunk. Ez év első fele e mai számunkkal bevégeztetett. Mi a jövő félévre nyugodtan azon reményben indulunk újra útnak, hogy t. előfizetőink nemcsak saját előfizetéseiket megújítják, de új előfizetők szerzésével oda törekednek, hogy tömeges előfizetők által, örömmel és készséggel 6 év óta fölajánlott szellemi fáradságunk végre anyagilag is legalább némileg jutalmazva legyen. A mi közönségünk pártfogását és jóindulatú hajlamát kéri A Szerkesztő. LÁBDA. Az én világom. Egy világom volt én nekem csupán Dús és dicső, mint a paradicsom Ivetten valánk e fényes világban : Én és az én szép kedves angyalom. E világ a költészet világa.... Oh mily boldog, ki egykor abban élt! S mindent, mit e szép világban bírtam Lánykámnak adtam én szerelméért. Oda adtam szivemet, lelkemet, Oda adtam életem szebb felét! Örömem, reményem, mindent, mindent, S én nem kértem, egyedül szerelmét. S azt hiszitek, hogy volt egy mosolya, Mely az én számomra derült ajkán? Csalatkoztok, kikacagott érte, S eltűnt, mint a csillag nagy éjszakán! Oh hol vagy most szép dicső világom ? Sötét éj van mindenütt keblemben ! Néha, mintha régi mese volna. — Egy pillanat emléke fellebben ! De elrepül, s zúgó viszhang gyanánt Megszólal az elhamvadt érzelem: Bohó fiú, mégsem tanultad meg, Hogy múlandó itt a földön minden ! ? Miskolc, 1869. Tóth Ede. Mutatvány a szerző sajtó alatt levő összes művéből, melyekre még folyvást lehet előfizetni Aigner Lajosnál; ára a 3 kötetnek arcképpel fűzve 4 frt, diszküzésben 6 frt. 1 1 95 Előfizetési feltételek GYÖNGYÖS“ Gallya»vár reme. Történeti beszély. Sebők L.-tól. (III. Folytatás.) Rafain nyugtalankodni kezdett. Majd az öregbelső cselédnőt hivató; ezt nem találták sehol. Az atya maga sietet leánya lakosztályának ajtajához; erősen zörgetett. Semmi nesz ... Legroszabbat sejtve az atya, óriási ütéssel zúzta be az ajtót, melyen belül senki sem volt található. Az ablak alatti torony árkába dobott kötélhágcsó mindent megmagyarázott. A bekövetkezett jelenetet leírni nem lehet. Szegény Rafain leánya nevét ordítozva őrülten szaladgált egyik teremből a másikba; haját tépte s görcsösen összeszorított öklével fenyegetőzött a gyalázatos rablók ellen : — Tudom, hogy a te boszúd működött itt, átkozott Csobánka! borzasztón váltottad be ígéretedet, de számolni akarok fejeddel, ha épen életem árán is. Katicám, kedves szép gyermekem, édes kis Katicám... Oly érzékenyen, oly fájdalmasan zokogott az apai szív, hogy még talán a szívtelen rabló is megsajnálta volna. Végre fölmagasodott az erős lélek; az atyai gyöngédség és szeretet ismét elzárkózott a fájdalom kényeivel együtt s előkészületeket tőn az elutazásra. Még azon nap Opuz Detrichez érkezett Apcra, heti lap 1877-ik év folyamára. Egy évre.....................6 frt — ki. Fél évre.....................3 „ — „ Negyed évre . . . . 1 „ — ,, Előfizetési pénzek a „Gyöngyös“ szerkesztő- és kiadó hivatalához küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, kérjük a t. közönséget megrendeléseinek mielőbbi megtételére, hol kíséretével együtt tölté az éjt, s a következő nap estje már a király udvarában találta Rafaint Budán, hol panaszt emelt Csobánka László gallyavári rém-lovag, leánya állítólagos elrablója ellen. A király küldöncét meneszté Gyöngyösre s innen Gallyavárba fejedelmi paranccsal, mely kötelmévé teszi Lászlónak, hogy Rafain Kató elraboltatása ügyében magát azonnal tisztázza. A gallyavári úr, amint a királynak e levelét vette, gúnyosan mosolygott s diákját hívató, kinek írónádja alá következő nyilatkozatot mondá: „Csobánka László hitére s becsület szavára állítja, hogy Rafain Katót se nem ő rabolta el, se nem tartózkodik tudtával Gally a várban. “ Mi volt egyéb teendő, mint az ünnepélyes nyilatkozatban megnyugodni egy pillanatra? azonban mind a király, mind különösen a bán, szentül meggyőződve valónak hogy ezt, más nem tehette, nem lehetett oka tenni, mint a boszút esküvő Lászlónak. Rafain hitte, hogy amily ravasz és vakmerő Csobánka, bizonyára nem tartja várában Katicát, hanem valamely rejthelye van s azért teljes erővel s minden mozdulatra éber figyelemmel kutató a történeteket. Minden mozdulatát figyelemmel kísérte Lászlónak, míg végre sikerült fölfedeznie ügyes kémjei által, hogy az erdőség mélyében, a Serpenyőkő melletti barlangban tartja erős őrizet alatt elrejtve Rafain Katicát. Igen, amint a gaz Cibak és társai a várur