Állami Révai főreáliskola, Győr, 1922
Az intézet félszázadának rövid története Összeállította: Kató Sándor dr. Előszó. 1787-ben oltotta be nagy Révaink a keresztény-magyar kultúrába azt az ágat, melyből intézetünk 50 évvel ezelőtt kisarjadt s erőtől duzzadó sudárba szökkent. A századok viharától annyiszor megtépett, de soha még meg nem hajlított, eddig soha még le nem csonkított hatalmas tölgynek, Szent István első apostoli királyunk Magyarországának nagyszerű történetében kicsi esemény ez a félszázados évforduló. Ha azonban a kiegyezés után nekilendült és borzalmas összeomlásunkig oly pompázó dicsőségre jutott nemzeti életünknek sok-sok erőforrását mérlegeljük, büszke önérzettel állapíthatjuk meg, hogy intézetünk a törzsökösen magyar Dunántúlon az ősi Győrnek és közvetlen vidékének meg-megújuló nemzedékeiben nem utolsó módon fejlesztette a keresztény-magyar nemzeti életnek biztosítékait: a nemes erkölcsöt, munkás hazaszeretetet, komoly tudományt, a haladni is tudó versenyképes gyakorlati érzéket. S ha ez így van, illő és okos dolog a letűnt félszázadra visszatekinteni s abból szerencsétlen jelenünkben az új honalkotás nehéz munkájának elején okulást, tanulságot meríteni. Hiszen tudományban, művészetben, vagy bármi más nemzetemelő munkában kiváló férfiaink életére is vissza szoktunk nézni időnként, mennyivel inkább meg kell ezt tennünk olyan intézménynyel, mely ilyen férfiakat nevelt. Történeti igazság, hogy csak az oldhatja meg a jelentős reárótt feladatokat az álmodott szebb jövő érdekében sikeresen, aki el nem szakad a múlttól, hanem egyik szemével állandóan odatekint és ép érzékkel menti át a feledésből annak tanulságait. Intézetünk magvetője, nagy Révaink, tanít e bölcseségre küzdelmes, értékes életével. Mennyi szeretettel s e szeretetből fakadó milyen törhetetlen hittel kellett ennek a küzdő magyar óriásnak csüngenie a múlton, hogy el nem veszítette munkakedvét az őt meg nem értő, ellene annyit gáncsoskodó jelenben és bizalmát nemzetének dicsőséges jövőjében! A múltnak ilyen szeretetét, nemzetünknek, Magyarországunknak szebb, jobb jövőjébe vetett hitünket akarja lángra lobbantani, erősíteni intézetünk félszázadára vetett ezen rövidke visszapillantásunk. Az alapítók, fejlesztők, dicső emlékű tanárok és tanítványok nemes példája lelkesítsen minden olvasót tettre e sokat szenvedett hazáért, nemzeti műveltségben, tudományban, erőben és egyetértésben nyilatkozó magyar becsületért! Győrött, 1923. évi június hó 29.-én. Simon Miklós királyi igazgató.