HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 15. ÉVFOLYAM (1969)

1969 / 1. sz. - SZEMLE - PÓR PÉTER: Az európai és magyar szecesszió líraszemlélete

A konkrétumoknak ez a furcsa, átmeneti, objektív tartalmukat már nem jelentő, de szubjektív-szimbolikus funkciót sem hordozó, allegorikusan egyreferenciájú szerepe, túl az átalakult helyzetdalon — melyben fokozott pontossággal felmérhetni — minden, a szecesszió körébe eső műalkotásnak egyik legfőbb jellemzője. Legújabb monográfusa már B'Arbey d'Aurevilly regényei kapcsán, mélyértelmű szójátékkal a gondosan reprodu­kált „pays" és a valóságos tartalom tökéletes ,,dépaysement"-je közötti ellentétről szól.17 Baudelaire-től kölcsönözték az „álom", a „réve" kulcsszavát, mellyel a téren és időn kívül álló, szándéka szerint csak a teljesen izolált személyiségre vonatkoztatott világlátást és életérzést próbálták irodalmilag kifejezni. Jelentését azonban alapvetően megváltoztat­ták: a Fleurs du Mal költőjének „álma" a világ fölé emelkedő megismerés, a ráció kivált­ságos pillanata. A szecesszió révülete elsősorban az értelmet adja fel, fáradtan, elengedet­ten csupán egyfajta, inkább érzelmi, mint gondolati elemekből összetevődő hangulatot óhajtva kifejezni. A bécsi szecesszióban az álomképzet át is alakult a zsibbasztó-figyelmez­tető Halál-éreztet, Halál-tudattá.18 Ez az egyfajta hangulat zárt, de igen tág kiterjedésű térben kereste kifejeződését. Ne feledjük, hogy a szecessziót a Gesamtkunstwerk ábrándja, s még messzebb az ember — a belső világ — és teljes környezete —, a kivetített lélek — hiánytalan összhangjának ábrándja uralta; ez idő tájt kísérelték meg a legnagyobbak, így nálunk Rippl-Rónai, nem­csak megtervezni, de maguk alkotta képekkel, szőnyegekkel, bútorokkal, kerámiákkal az utolsó szögig be is rendezni a házakat. Élesen és zártan elhatárolták azonban magukat mindentől, amit hangulatukba felszívni, tiszta formai elemként asszimilálni nem tudtak. Ez a kettősség oly vonása a szecessziónak, mely jobban vagy kevésbé változott tartalom­mal egyre visszatér a legkülönbözőbb művészeti ágakban és síkokon. Ilyképpen akár dekadens, akár konstruktív hangulat hívta létre műveiket, élethely­zetüket, magát a hangulatot biztosnak tudták, soha sem érezték veszélyeztetettnek. Ezért kutattak és alakítottak ki, azoknak legbelsőbb tendenciáit keresve, újfajta viszonyt a modern világot elözönlő nyersanyagokkal, s tágabb körben, mindenféle formaalkotó anyaggal, s ekként lett az egész irányzat meghatározó jegyévé az egyes kulcselemek, a vonal, a szó, a hang élveteg halmozása, nyújtása, csak önnön természetét követő vagy legfeljebb a pár­ elemre vonatkoztatott autonomitása.19 Tükröző és tükrözött óhatatlanul egybekeveredett e túlhajtott, öntörvényű és referenciátlan — illetve allegorikusan egy­hangulat-referenciájú — dekorativitásban : „Nem a dísz — hangzik Sternberger több mint szellemes paradoxona — fejezte ki e különös korszak emberét, hanem az emberek élték a díszek életét, a lelkek maguk díszekké váltak."20 Az ornamentikának, az ékítményes stílusnak mélyebb jelentősége van tehát: magatartás. A díszítményt már Ruskin a műalkotás legfontosabb részének tartotta, a későbbi évtizedek azonban még inkább módosították a klasszikus arányokat. A prera­faelita esztétika szerint a templomok vagy házak „holt falainak", „holt tetőinek" „életet kölcsönző" ornametika a szépművészet igazi alanya, olyannyira, hogy egy nagy építész­nek nagy szobrásznak vagy festőnek kell lennie.21 Az ornamentika e koncepcióban tehát értelemadó eleme, „isteni része" az alkotás egészének — de mégis része csak. Kizárólagos érdekűvé Oscar Wilde emelte, nem is említve, hanyagul mellőzve minden más elemet. 17 Lásd JACQUES—HENRY BORNECQUE bevezetőjét A Les diaboliques új kiadásá­hoz. Paris, 1953. 18 A francia szimbolizmus álom-értelmezéséről lásd A. G. LEHMAN: The Symbolist Aesthetic in France. 1885—1895. Oxford, 1950. 19 H. VAN DE VELDE: Zum neuen Stil. Ausgewählt von Franz Curjel. München, 1955. 20 ID. JOST HERMAND: Jugendstil (Ein Forschungsbericht 1918—1962). Deutsche Vierteljahresschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte. 1964. 82. 21 J. RUSKIN: Pre-raphaelitism. London, 1920. 113—14.

Next