HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 15. ÉVFOLYAM (1969)
1969 / 1. sz. - SZEMLE - PÓR PÉTER: Az európai és magyar szecesszió líraszemlélete
is csökkent, az új irodalom mindenképpen tért nyert, sőt olyannyira, hogy motívumai közismertekké váltak. Módosult a szerelem felfogása, a táj — faj — parasztság mítoszt Budapest kultusza váltotta fel, a haza büszke magasztalását egy távoli város istenítése követte: ezek lennének hát a bíráló szerint az új líra főbb tematikai jegyei. A motívumkutatás kedvelői nyilván könnyen kimutathatnák bármelyiküknek is közvetlenebb vagy közvetettebb kapcsolatát, illetve természetes párhuzamát a nagy szecessziós motívumokhoz. A legtanulságosabb talán annak vázolása lenne, hogy az egzotikus elvágyódás általános érzete nálunk, egy régi hagyománnyal összefonódva miként vetült rá Párizsra s kapott vele társadalmi jelentést. Ha azonban a törzsmotívumok és magyar megjelenési formái indítékait keressük, annak a tudatnak vagy illúziónak megszűntéről és feladásáról kell szólnunk, mely a világot bejárhatónak — a mi irodalmunkra vonatkoztatva hozzáfűzhetjük, epikusan bejárhatónak — ismerte. Ezért szokták újabban a szecesszió kapcsán Schopenhauer szubjektivizmusának, a világot teremtő egyéniség filozófiájának hatását hangsúlyozni. A lírai alkotás központjába is, akár közvetlenül megjelenítetten, akár pedig a tárgyak egy külső, emberi akaratra utaló természetellenes tulajdonságai és rendje révén, a személyiség, illetve annak — a világhoz való többszörösen áttételes érzelmi viszonya szerinti — stilizált képe került: a szecesszió az allegóriák, az allegorikus lírai hősök irányzata. Tág értelemben az egész kor, a válságba jutott egyéniség korának művészetét, a személyiségét tudatosan átstilizáló lírai hős alkotja és éli át, ki képzeletével és akaratával törekszik — akár az objektív érzékelések ellenére — oly világot teremteni, mely új énjét visszatükrözi és kifejezi. A számtalan alakváltozat — hogy ne csak a líra köréből idézzük példáinkat — a művész-kritikustól, Dorian Gray-től ,,a tudattalan birodalom belső Afrikájának"14 kivetüléséig, a Gauguin-mítoszig terjed; „un décadent qui fait le primitif" írja Justh igen találóan Puvis de Chavannes-ról.15 Ezen a ponton ízesültek szervesen a szecesszió költői törekvései és profán vallásszemlélete. Maya, Jézus, a nagy Pán, antik és modern istenek sorjáznak néha egyazon versben is egymás mellett, hogy a nevükhöz kapcsolódó, esetleg valamelyest módosított hangulat és jelentéskör révén egy-egy lélekállapot általános érvényű, ünnepi, allegorikus megtestesítőivé váljanak. Bármely nemzet költészetéből a típusoknak egész galériáját lehetne felsorakoztatni. Legelterjedtebbnek, mert legsúlyosabb jelentésűnek közülük kettő tetszik, a kívülállásnak, a lét és a dolgok esetlegességének szomorkás-bohókás allegóriái, a Pierrot-k, s az önmagába mélyedő világidegenség klasszikus megtestesítője, Narcisszusz. Ám ismétlem, minden igazi szecessziós vers a közös lírai hősnek, a költő stilizált személyiségének allegóriája. Nálunk ez a törekvés egy fölöttébb kultivált dalformához, a helyzetdalhoz kapcsolódott. A más-nevében-szólás kedvelt hagyományának formai keretét és dikcióját épségben őrizték, lényegét azonban, a teljes költői személytelenség illúziójára törekvő azonosulást majdhogy szöges ellentétébe fordították. Fiktív helyzetdalaiknak számtalan álarca, Don Juan, Szókratész, Schlemihl vagy a varrólány alakja mögül egyazon egyéniség, s még azt is mondhatnánk, egyazon, ama kicsit érzelmes világérzés megnyilvánulásai szólalnak meg, s ezek alig-alig térnek el egymástól a különböző témák vagy ürügyek ihletésére. A látszólagos konkrétumok stilizált díszletei csak e világérzésnek. „Gondolatokat és nem dolgokat festek", mondotta, hogy egy távoli analógiát idézzünk, Watts, a prerafaelita festő.16 14 GUY MICHAUD: Le message symboliste. III. Paris, 1951. 265. 15 JUSTH ZSIGMOND: Párizsi napló. Bp. 1944. 134. 16 Idézi LÉON BALZAGETTE : L'esprit nouveau dans la vie artistique, sociale et religieuse. Paris, 1898.