HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)

1976 / 2-3. sz. - OSZTRÁK IRODALOM AZ I. ÉS II. KÖZTÁRSASÁGBAN - BAUER, ROGER: A "Wiener Gruppe" költői és a szürrealista örökség

be a lényegeset — inkább a beavatottakat csábítja. A historikus azonban, aki nem elégszik meg az általános körképpel, természetesen a figyelem középpontjá­ban szeretné látni a többi, konkrétabb, belsőbb és diszkrétebb összefüggéseket is. Hogy a félreértéseket elkerüljük, csak feltételesen beszélhetünk a háborút követő években működő osztrák vagy bécsi irodalmi iskoláról. Leszögezett programmal rendelkező és világosan megfogalmazott törekvéseket képviselő, intézményesített, szervezett szövetség sosem volt és ma sincs. Csupán közös szülőföldről és nagyon hasonló élettapasztalatokról beszélhetünk. Ezenkívül pedig sokan — valószínűleg az osztrák írók jó része — egész más utakon járnak, mint az itt említettek. A bécsi avantgarde sem kerülhette el a hasonló jellegű, külföldi csoportosulások sorsát. Ez a kör is elszenvedte a szokásos belső viszály­kodásokat, a szekták létrejöttét, a szakadásokat. Mégis találhatunk annyi közös vonást hogy elmélyültebb és tartósabb szellemi rokonságra következtethessünk. Egyelőre csupán a következőket említjük meg: a szavakkal, a hangzással, a képekkel való, a nyelvi jel valamennyi típusával való játék; a betűkkel, szóta­gokkal, teljes szavakkal való kísérletezés — akusztikai és vizuális síkon egy­aránt — iránti hajlamot, azonkívül az iróniát, a kettős jelentést és a titkos nyel­vet. A mélyre nyúló közös vonások benyomását kelti az avantgarde két leg­fontosabb folyóiratának: a bécsi Protokollenak és a gráci Manuscriptenak olvasá­sa (de puszta megpillantása is). Az utóbbi a német nyelvterületnek nemcsak „leghaladóbb" és legigényesebb, hanem tipográfiailag is a legsikeresebb folyó­iratai közé tartozik. Az illusztrációk és grafikai mellékletek minősége is hason­lóan magas színvonalú. Nota bene: ezeknek a folyóiratoknak már a pontos címe is rámutat arra a sajátosságra, amely még magyarázatra szorul: a tudatos és szándékos együttmű­ködésre, mi több, a legkülönbözőbb műfajokhoz tartozó művészek szimbiózisá­ra. A Protokolle alcíme a következő: „bécsi irodalmi, képzőművészeti és zenei éves kiadvány". A gráci Forum Stadtpark művészeinek orgánuma, a Manu­scripte pedig sokáig „irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat"-ként jelent meg. Továbbá: ahhoz, hogy az iskola nagyjainak írásait igazán értékelhessük, eredeti kiadásukban kell olvasnunk azokat; e szerzők törekvései valójában csak az ott alkalmazott tipográfián keresztül érvényesülnek. A különböző művészeteknek ez az osztrák avantgardja (az utóbbi időben) jellemző szimbiózisa a közelmúlt hasonló jelenségeire — különösen az ötven vagy a húsz évvel ezelőtti párizsi viszonyokra — emlékeztet. Azt, hogy íróink ezek­nek az összefüggéseknek tudatában voltak, többek között Artmannak az Adit­punkte-proklamation des poetischen Actes (1953-tól !)­ című munkája is igazolja. Artmann a szimbolizmus nagyjaira, azok szövetségeseire és utódjaira hivatko­zik, így név szerint Baudelaire-re, Poe-ra, Narvalra és mellettük Traklra és Ramon Gomez de la Sorrára. De Baudelaire au Surrealisme, a címe Marcel Ray­mond egyik könyvének, amely a többi — az „Édition revue et romannée"-ben, 1947-ben megjelent — munkájánál sokkal inkább igazolta és szemléltette a mozgalom állandó aktualitását, ezúttal a főiskolai kutatás szintjére is kiter­jesztve. Bécsre ez a következőben vonatkozik: a Baudelaire és követői által meghatározott európai modern irányzatok legújabb változatai és megnyilvánu­lásai is (ebben az összefüggésben különös hangsúly jut a szürrealizmusnak) gyü- 5 Uo. 9 —. (Artmann különböző gyűjteményeiben is megjelent). 6 MARCEL RAYMOND: De Baudelaire au Surréalisme. Ed. nouvelle revue et rema­niée. Paris, 1947. (Első kiadás 1933­).

Next