HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)
1976 / 2-3. sz. - OSZTRÁK IRODALOM AZ I. ÉS II. KÖZTÁRSASÁGBAN - BAUER, ROGER: A "Wiener Gruppe" költői és a szürrealista örökség
be a lényegeset — inkább a beavatottakat csábítja. A historikus azonban, aki nem elégszik meg az általános körképpel, természetesen a figyelem középpontjában szeretné látni a többi, konkrétabb, belsőbb és diszkrétebb összefüggéseket is. Hogy a félreértéseket elkerüljük, csak feltételesen beszélhetünk a háborút követő években működő osztrák vagy bécsi irodalmi iskoláról. Leszögezett programmal rendelkező és világosan megfogalmazott törekvéseket képviselő, intézményesített, szervezett szövetség sosem volt és ma sincs. Csupán közös szülőföldről és nagyon hasonló élettapasztalatokról beszélhetünk. Ezenkívül pedig sokan — valószínűleg az osztrák írók jó része — egész más utakon járnak, mint az itt említettek. A bécsi avantgarde sem kerülhette el a hasonló jellegű, külföldi csoportosulások sorsát. Ez a kör is elszenvedte a szokásos belső viszálykodásokat, a szekták létrejöttét, a szakadásokat. Mégis találhatunk annyi közös vonást hogy elmélyültebb és tartósabb szellemi rokonságra következtethessünk. Egyelőre csupán a következőket említjük meg: a szavakkal, a hangzással, a képekkel való, a nyelvi jel valamennyi típusával való játék; a betűkkel, szótagokkal, teljes szavakkal való kísérletezés — akusztikai és vizuális síkon egyaránt — iránti hajlamot, azonkívül az iróniát, a kettős jelentést és a titkos nyelvet. A mélyre nyúló közös vonások benyomását kelti az avantgarde két legfontosabb folyóiratának: a bécsi Protokollenak és a gráci Manuscriptenak olvasása (de puszta megpillantása is). Az utóbbi a német nyelvterületnek nemcsak „leghaladóbb" és legigényesebb, hanem tipográfiailag is a legsikeresebb folyóiratai közé tartozik. Az illusztrációk és grafikai mellékletek minősége is hasonlóan magas színvonalú. Nota bene: ezeknek a folyóiratoknak már a pontos címe is rámutat arra a sajátosságra, amely még magyarázatra szorul: a tudatos és szándékos együttműködésre, mi több, a legkülönbözőbb műfajokhoz tartozó művészek szimbiózisára. A Protokolle alcíme a következő: „bécsi irodalmi, képzőművészeti és zenei éves kiadvány". A gráci Forum Stadtpark művészeinek orgánuma, a Manuscripte pedig sokáig „irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat"-ként jelent meg. Továbbá: ahhoz, hogy az iskola nagyjainak írásait igazán értékelhessük, eredeti kiadásukban kell olvasnunk azokat; e szerzők törekvései valójában csak az ott alkalmazott tipográfián keresztül érvényesülnek. A különböző művészeteknek ez az osztrák avantgardja (az utóbbi időben) jellemző szimbiózisa a közelmúlt hasonló jelenségeire — különösen az ötven vagy a húsz évvel ezelőtti párizsi viszonyokra — emlékeztet. Azt, hogy íróink ezeknek az összefüggéseknek tudatában voltak, többek között Artmannak az Aditpunkte-proklamation des poetischen Actes (1953-tól !) című munkája is igazolja. Artmann a szimbolizmus nagyjaira, azok szövetségeseire és utódjaira hivatkozik, így név szerint Baudelaire-re, Poe-ra, Narvalra és mellettük Traklra és Ramon Gomez de la Sorrára. De Baudelaire au Surrealisme, a címe Marcel Raymond egyik könyvének, amely a többi — az „Édition revue et romannée"-ben, 1947-ben megjelent — munkájánál sokkal inkább igazolta és szemléltette a mozgalom állandó aktualitását, ezúttal a főiskolai kutatás szintjére is kiterjesztve. Bécsre ez a következőben vonatkozik: a Baudelaire és követői által meghatározott európai modern irányzatok legújabb változatai és megnyilvánulásai is (ebben az összefüggésben különös hangsúly jut a szürrealizmusnak) gyü- 5 Uo. 9 —. (Artmann különböző gyűjteményeiben is megjelent). 6 MARCEL RAYMOND: De Baudelaire au Surréalisme. Ed. nouvelle revue et remaniée. Paris, 1947. (Első kiadás 1933).