HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 27. ÉVFOLYAM (1981)
1981 / 4. sz. - KÖNYVEK - KILIÁN ISTVÁN: Kardos Pál: Irodalmi tanulmányok
kóztak a fasizmustól (az ermetismo Ungarettivel, Montaléval, Quasimodóval), majd a harmincas években megjelent a prózaírók friss csapata, egy nemzedék, amely „kitör a magányos művész köreiből, és pozitív, nem pedig védekező programot keres" (Vittorini, Soldati, Buzzati, Pavese stb.). A „kistükör" műfaji szabálya az objektív leírás, amelyben a szubjektív szelektív szempontoknak háttérbe kell szorulniuk. Ezért érezzük igazságtalannak a legújabb olasz irodalom differenciálatlan, gyors elintézését, ami alól csak Pier Paolo Pasolini kapott felmentést. (A háború utáni olasz irodalomra szánt 17 lapból hármat foglal el egy Pasolini-vers, újabb kettőt a Pasolini elemzés, amikor pl. Bassanira csak négy sor jut.) Az elemzés helyett adott sommás ítéletek nem segítik az olvasót a jelenkori olasz irodalom problémáinak, sajátosságainak megértésében. A szerzőnek jobban fel kellett volna használnia a mai olasz marxista kritika elemző megközelítését, a nagy tényanyagból elvont elméleti következtetéseit, s akkor nem kellene bosszankodni az ilyen és ehhez hasonló ítéletek miatt. „A hidegháború évtizedét a sorozatos veresége, kiábrándulások, egyéni tragédiák, pálfordulások, ellentmondásos művek jellemzik, hogy azután a hatvanas évekre, sokat veszítve korábbi eredetiségéből, újra az az állapot térjen vissza az olasz kultúrába, melyet valahol a századelőn már megfigyelhettünk". Nem menti a kistükröt az sem, hogy később három szép tanulmányban (Buzzati harca az idővel, Olasz novellák a háború után, Neptun nemzedéke) a szerző elmélyültebben foglalkozik az 50-es, 60-as évek irodalmával. Véleményünk szerint az eljövendő magyar nyelvű, átfogó olasz irodalomtörténet - ha lesz ilyen egyáltalán ebben a században - a komparatista kísérlet ellenére, elsősorban a monografikus tanulmányokat használhatja majd, a Svevóról, Pirandellóról, Buzzatiról írottakat kell akkor majd újraolvasni. Az olasz irodalomról szóló könyv végén külön fejezetben (Reflexiók) számol be Szabó György olaszországi utazásainak élményeiről, gondjairól, gondolatairól. Az 1962-es képzőművészeti biennálétól, a Petőfi-előadásokon keresztül, egy vonatrobbantási kísérletig, a terrorizmus égetően aktuális problémájáig ível témájában a naplószerű esszé. A Reflexiók külön értéke világos gondolatmenete, fesztelen, élvezetes stílusa. Ez a rész természetesen lazán kapcsolódik az előbbiekhez, jobbára csak a biennáléról szóló esszé fűzhető össze az irodalomtörténettel. Szabó György a hatvanas évek elejét a képzőművészetben is fordulatnak tekinti: Jackson Pollock amerikai festő 1948-as római emlékkiálításának a hatása ekkor érik be igazán, az elszigetelt próbálkozások után ekkor szerveződik irányzattá a modern festészet egyik fő törekvése. Az informale, az absztrakton túli absztrakcionizmus teljes mértékben elszakad a valóságábrázolástól, tagadja, hogy a való világ művészi inspiráció forrása lehet. „Elszakadás, mégpedig tökéletes elszakadás a »másolás«, a »leképezés« minden következményétől, s átlépés az autonóm »teremtés«, a semmiből való isteni alkotás birodalmába!" E festészeti irányzat mögé filozófiai-gondolati háttérként a szerző a zen hatását vázolja fel. Mivel komoly filológiai adatok nem állnak a rendelkezésére, pusztán „rímelő" gondolatokról beszél. Nem mernénk elvitatni a zen látványos, bár megindokolatlan hatását, de arra nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az itt felsorakoztatott művészetelmélet-töredékek nemcsak a zenre rímelnek. A semmiből való isteni teremtés analógiájára elképzelt művészi alkotás Platón és Plotinosz óta az esztétikai gondolkodás egyik archetípusa, a XVI. században a manierista elméletek, a XVIII. században az emocionális irányzatok és a zsenielméletek hangoztatták előszeretettel a valóság megtagadását, az alkotó jogát a mindentől független szuverén teremtésre. Pál József Kardos Pál: Irodalmi tanulmányok Budapest, 1979. Gondolat, 364. Debrecenhez, a pedagógiához, az egyetemhez haláláig hű maradt, s most megjelent tanulmánykötete Kardos Pál halálon túli hűségéről is árulkodik, hiszen a kötetben megjelent tanulmányok egy kivételével valamiféleképpen ehhez az ősi kálvinista városhoz kötődnek. Az első két tanulmány Ady Endre és Babits viszonyát elemzi. Az elsőben a két költő valóságos baráti viszonyát, a másodikban az Adyt túlélő költő megnyilatkozásaiban azt kutatja, hogy hű maradt-e Babits Adyhoz halála után, az újjáéledő Ady-gyűlölet kezdetén. Kardos Pál a költő írásbeli rádiós előadásait, személyes emlékeit állítja csatasorba tételének bizonyítására. Babits Mihály irodalomtörténészként, esszéíróként, költőként is barátja volt Adynak, majd apostola az Ady-kultusznak. Debrecen a magyarországi kálvinizmus központja. Társadalmát, cíviseit a konzervatizmus jellemezte. Mégis, a református kollégium fiatalsága, századok hagyományait követve, fogékonyabb volt minden újra, mint bármelyik magyar vidéki