HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 27. ÉVFOLYAM (1981)
1981 / 1. sz. - TANULMÁNYOK - SCHER, STEVEN PAUL: Az irodalom és a zene összehasonlítása: általános irányok és kilátások a kritika elméletében és módszertanában
szetek, irodalom és zene, irodalom és film közötti művészeti párhuzamok felállítását illetően. Idézhetjük itt Kelet-Európa komparatista metodológiájának kiváló képviselőjét, Vajda György Mihályt, aki elismeri, hogy: „Nemzeti és történeti alapból kiindulva lehetségesnek tartjuk, hogy az összehasonlító irodalomkutatás figyelő szemmel fordul a művészet más területein megfigyelhető jelenségek felé. Hiszen irodalom és művészet, színház és zene ugyanannak a történelmi folyamatnak a termékei. És nemcsak egymás mellett léteznek, hanem kölcsönösen hatnak is egymásra". Közülünk egyre többen osztják azt a nézetet, hogy a „művészetek közötti határvidék" (Breon Mitchell szerencsés megjelölését használom) potenciálisan valóban gyümölcsöző területe az összehasonlító kutatásnak. Módunkban áll még kicsit több elismerésnek és bizalomnak is örvendeni eddig meglehetősen szkeptikus kollégáink részéről, akik többnyire tudományágunk biztosabb, hagyományos határai között mozognak, amikor csak „nemzeti határokon belüli" irodalmi műveket hasonlítanak össze. Mielőtt kifejezetten az irodalom és a zene összehasonlításának problémáira térnék rá, úgy vélem, érdemes egy kicsit elgondolkodnunk, mi az oka a törekvéseink felé forduló figyelemnek. A kulcsszó, azt gyanítom, a manapság legdivatosabb terminus a humán tanulmányok terén „jelenleg ... az elkoptatásig agyonhasználva"5 . interdiszciplináris. Michael Messner legfrissebb megfigyelése szerint „a hibrid meghatározások — pszichohistória, szociolingvisztika, kliometrika stb. — világosan mutatják, hogy azoknak az intellektuális vállalkozásoknak a képviselői, amelyekhez az ilyen terminusok kapcsolódnak, felismerték, hogy amivel ők foglalkoztak, már nem illeszkedik be kényelmesen a hivatalosan elismert diszciplínák határai közé." Messmer néhány interdiszciplinaristának, nevezetesen Hayden White-nak, Raymond Williamsnak és Edward Saidnek a legutóbbi állásfoglalását, mint amik „a konvencionális tudomány határsértő kritikái kitűnő példáinak tekinti", és — véleményem szerint helyesen — arra a végső következtetésre jut, hogy „lényegi interdiszciplináris munka mindig idegessé fogja tenni a kortársi hivatalosan elismert tudományos világot, amelyben sérthetetlen határok és szentnek tartott tabuk választják el egymástól az osztályokra tagozódott diszciplínákat." A szemiotikának viszonylag új kényszerhelyzete szintén idetartozik. „Új és agresszív diszciplína", lévén, ahogyan Jonathan Culler ékesszólóan érvel, a jelek kereséséről szóló vitadolgozatában, észrevehető változásokat okoz egy sor rokon diszciplínában, így a humaniórákban és a társadalomtudományokban. Nyilvánvalóan, szakterületük kifejezésével élve, ambíció és esetleges multidiszciplináris behatás, szemiotikai és zenei irodalmi kutatás nem állja ki az összehasonlítást. Szerényebb mértékben azonban, a Fäch eln: G. Ziegengeist: ed., Aktuelle Probleme der Vergleichenden Literaturforschung (Berlin, 1968), p. 96. 4Henry H. H. Remak: Comparative Literature, Its Definition and Function, in: Newton P. Stallknecht and Horst Frenz; eds. Comparative Literature: Method and Perspective (Carbondale, 111., 1961), p. 4. 5 Vo.: Michael W. Messmer The Vogue of the Interdisciplinary, CentR, 22 (1978), 467-77. 6 Uo., p. 467. 7Uo. 8 Uo., p. 469. ' Jonathan Culler: In Pursuit of Signs, Daedalus, 106 (Fall, 1977), p. 96. 57