HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 40. ÉVFOLYAM (1994)

1994 / 1-2. sz. - DEKONSTRUKCIÓ ÉS... - CHRISTOPHER NORRIS: Dekonstrukció, megnevezés és szükségszerűség: néhány logikai lehetőség

CHRISTOPHER NORRIS / DEKONSTRUKCIÓ, MEGNEVEZÉS ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉG... 163 azáltal fejtheti ki működését, ha saját konceptuális struktúráján belül megőrzi a két­ségbevonni kívánt fogalmak épségét. Ezek volnának a dekonstrukció állításaira adott klipkei válasz körvonalai. Ter­mészetesen az egész gondolatmenet újra megfordítható, ha a dekonstruktor bele­kapaszkodna például azokba az eredetmetaforákba, melyeket Kripke használ nyelv­elméletében. Gyakran mintha egy eredeti megnevező aktusra, „névadásra" utalna, amely aztán mint terminus a quo működik a referencia kötöttségét megőrző közössé­gi érintkezési láncban. Egy helyen Kripke elismeri, hogy „nincs mindig azonosítható eredeti névadás" (Kripke, 162), máshol azonban egyértelműen megfigyelhető érve­lésében ez az elképzelés. Ezért a megnevezést úgy foghatjuk fel, hogy „a beszélő olyan értelemben szándékozik használni egy nevet, ahogyan azt számára közvetítet­ték". (Kripke, 163) Ez az elmélet nehezen tartható a „kezdeti névadás" valamilyen általános fogalma nélkül. Derrida a Grammatológiában viszont számos szövegelemzé­si stratégiát mutat be, hogy megvilágítsa minden efféle eredetmítosz öndekonstruáló és illuzórikus voltát. Véleményem szerint továbbra is szükség van a nyelvi szkep­ticizmus filozófiailag alátámasztható alternatívájára. Kripke elképzelése lehetőséget teremt a posztstrukturalista elmélet megfelelően kidolgozott ellensúlyozására. Rorty felismerése, hogy „mindkét út járható", nagy jelentőséggel bír az utóbbi idők zavaros vitáinak sűrűjében. A marxista és a történeti kritika különösen sokat nyer a vég­letes elméleti torzulásokon túlra mutató kiúttal. Az elméleti zavarodottság abból származik, ahogy a marxista és a történeti kritika igyekszik megfelelni a kihívásnak. Ilyen nézőpontból Hayden White (Metahistory című könyvében), a történeti szö­vegek narratív eszközeire és trópusaira irányuló vizsgálatában a történelmet magát, valamint a történeti tudás lehetőségét vonja kétségbe.22 Ez az ellenséges szemlélet a marxistákat mélyebben érinti, mióta hasonló posztstrukturalista demisztifikációs technikákat alkalmaznak. Terry Eagleton, aki korábban jól megalapozott ideológia-és reprezentáció-kritikával foglalkozott,23 most elmarasztalóan kritizálja a dekon­strukcionista elméletet, mint olyan textuális fixációt, amelynek célja a történelem és a politika sakkban tartása. A dekonstrukciót úgy jellemzi, hogy az a szöveg egyfajta türelmes, puhatolózó megreformálása, amelyet nem a barikád túloldaláról kell támadni, hanem ravaszul rajtaütni menet közben, és nyájasan rávenni, hogy felfedje ideológiai hátterét.24 Books 1981. 134. 22. HAYDEN WHITE: Metahistory: the historical imagination of ninteenth-century Europe. Baltimore, John Hopkins University Press 1973. — E kérdéskör további részleteire a poszsfrukturalista elméletben lásd White későbbi tanulmányait Foucault decoded és The absurdist moment in contemporary literary theory címmel. Ezek újabb kiadása in Hayden White: Tropics of Discourse: essays in cultural criticism. Baltimore, John Hopkins University Press 1978. 230-260. és 261 -282. ' 23. TERRY EAGLETON: Criticism and Ideology. London, New Left Books 1976. A szöveg dekonstruk­cionista olvasatát lásd CHRISTOPHER NORRIS: Deconstruction: theory and practice. London, Methuen 1982. 79-83. 24. TERRY EAGLETON: Walter Benjamin, or towards a revolutionary criticism. London, New Left

Next