HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 43. ÉVFOLYAM (1997)

1997 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - MEYER H. ABRAMS: Archetipikus analógiák az irodalomkritika nyelvében

12 TANULMÁNYOK ágy vagy asztal készítője az adott dolog ideájával összhangban ténykedik. A művész viszont ezeket a dolgokat és minden egyebet más, egyszerűbb módon tud elkészíteni. — „Ugyan mi volna ennek a módja? — Ez nem is olyan nehéz dolog, sőt sokféleképp és igen hamar meg lehet va­lósítani; de talán legkönnyebben úgy, ha egy tükröt veszel, s azt mindenfelé kö­rülhordozod; így egykettőre alkothatsz napot, mindent, ami az égen van, földet, sőt nagyon hamar magadat, a többi élőlényt, használati tárgyakat, növényeket, s minden egyebet is megalkothatsz, amiről az imént szóltunk."­ Az efféle tükörképek tulajdonságaiból Platón néhány roppant kevéssé hízelgő kö­vetkeztetést von le a művészet jellegével és értékével kapcsolatban. Az ember azt gondolhatná, hogy Platón azért vezeti be a tükröt, hogy illuszt­rálja a művészet természetére vonatkozó kész elképzelését, s hogy egyetlen kérdést kell csak feltennünk: megfelelő-e ez az illusztráció? De van egy másik ésszerű kér­dés is, és ebben a dolgozatban ezt szeretném hangsúlyozni. Nem: „Mennyire felel meg az analógia a fogalomnak?", hanem: „Mennyiben származhatott a fogalom az analógiából?" Sok analógia, miként a bevett retorikaelmélet állítja, valóban a ma­gyarázatot szolgálja: tünékenyek és illusztratívak; van azonban olyan is, legalábbis néhány, mely nem csupán illusztratívnak látszik, hanem ismétlődőnek és konstitu­tívnak. Ezek nyújtják az irodalom­ vagy más elméletek alaprajzát és lényegi szerke­zeti elemeit. Egyúttal kiválasztják és formába öntik az elméletek által felölelt „ténye­ket" is. Hiszen a tények: facta, vagyis ugyanannyira csinált, mint amennyire talált dolgok, és részben éppen az analógiák által készülnek, melyeken — mint valami­lyen lencsén — keresztül szemléljük a világot. „Érdekelne — jegyezte meg egyszer Coleridge — , miért nevezik a tényeket makacs dolgoknak? ... A tények ugyebár nem igazságok, nem is konklúziók, még csak nem is premisszák, hanem a premisszák természetében és részleteiben rejteznek."­ A vizsgálódó tudat számára a kutatás bármely új területe mindaddig, amíg hiá­nyoznak a struktúrát adó fogalmai és a struktúrát kezelő egyértelmű terminológi­ája, kialakulatlannak, üres vagy burjánzó kuszaságnak tűnik. A megoldás, többé­kevésbé szándékosan, az szokott lenni, hogy olyan tárgyakat keresgélünk, melyek párhuzamba állíthatók az új helyzet homályosan érzékelt aspektusaival: a jobban is­mertet használjuk arra, hogy megvilágítsa a kevésbé ismertet, a kézzelfogható szókin­csével tárgyaljuk a kézzel nem foghatót. Sokféle intellektuális műveletre jellemző ez a fajta analogikus eljárás. Nagy adag bölcsesség van abban az angol beszédfordulat­ban, mely a „Mi a dolog természete?" („What is its nature"?) kérdést a következő módon teszi fel: „Mihez hasonlít?" („What's it like?"). Hajlamosak vagyunk arra, hogy a dolgok természetét hasonlatokban és metaforákban írjuk le, és eme alak­zatok nyelvi hordozóiról az elemzés során gyakran kiderül, hogy annak az implicit 3 PLATÓN: Állam. X. 596. Ford. Szabó Miklós. A Platón válogatott művei. Bp. 1983. 454. 4 Table Talk. Oxford, 1917. 165. 1831. December 27.

Next