HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 43. ÉVFOLYAM (1997)
1997 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - MEYER H. ABRAMS: Archetipikus analógiák az irodalomkritika nyelvében
12 TANULMÁNYOK ágy vagy asztal készítője az adott dolog ideájával összhangban ténykedik. A művész viszont ezeket a dolgokat és minden egyebet más, egyszerűbb módon tud elkészíteni. — „Ugyan mi volna ennek a módja? — Ez nem is olyan nehéz dolog, sőt sokféleképp és igen hamar meg lehet valósítani; de talán legkönnyebben úgy, ha egy tükröt veszel, s azt mindenfelé körülhordozod; így egykettőre alkothatsz napot, mindent, ami az égen van, földet, sőt nagyon hamar magadat, a többi élőlényt, használati tárgyakat, növényeket, s minden egyebet is megalkothatsz, amiről az imént szóltunk." Az efféle tükörképek tulajdonságaiból Platón néhány roppant kevéssé hízelgő következtetést von le a művészet jellegével és értékével kapcsolatban. Az ember azt gondolhatná, hogy Platón azért vezeti be a tükröt, hogy illusztrálja a művészet természetére vonatkozó kész elképzelését, s hogy egyetlen kérdést kell csak feltennünk: megfelelő-e ez az illusztráció? De van egy másik ésszerű kérdés is, és ebben a dolgozatban ezt szeretném hangsúlyozni. Nem: „Mennyire felel meg az analógia a fogalomnak?", hanem: „Mennyiben származhatott a fogalom az analógiából?" Sok analógia, miként a bevett retorikaelmélet állítja, valóban a magyarázatot szolgálja: tünékenyek és illusztratívak; van azonban olyan is, legalábbis néhány, mely nem csupán illusztratívnak látszik, hanem ismétlődőnek és konstitutívnak. Ezek nyújtják az irodalom vagy más elméletek alaprajzát és lényegi szerkezeti elemeit. Egyúttal kiválasztják és formába öntik az elméletek által felölelt „tényeket" is. Hiszen a tények: facta, vagyis ugyanannyira csinált, mint amennyire talált dolgok, és részben éppen az analógiák által készülnek, melyeken — mint valamilyen lencsén — keresztül szemléljük a világot. „Érdekelne — jegyezte meg egyszer Coleridge — , miért nevezik a tényeket makacs dolgoknak? ... A tények ugyebár nem igazságok, nem is konklúziók, még csak nem is premisszák, hanem a premisszák természetében és részleteiben rejteznek." A vizsgálódó tudat számára a kutatás bármely új területe mindaddig, amíg hiányoznak a struktúrát adó fogalmai és a struktúrát kezelő egyértelmű terminológiája, kialakulatlannak, üres vagy burjánzó kuszaságnak tűnik. A megoldás, többékevésbé szándékosan, az szokott lenni, hogy olyan tárgyakat keresgélünk, melyek párhuzamba állíthatók az új helyzet homályosan érzékelt aspektusaival: a jobban ismertet használjuk arra, hogy megvilágítsa a kevésbé ismertet, a kézzelfogható szókincsével tárgyaljuk a kézzel nem foghatót. Sokféle intellektuális műveletre jellemző ez a fajta analogikus eljárás. Nagy adag bölcsesség van abban az angol beszédfordulatban, mely a „Mi a dolog természete?" („What is its nature"?) kérdést a következő módon teszi fel: „Mihez hasonlít?" („What's it like?"). Hajlamosak vagyunk arra, hogy a dolgok természetét hasonlatokban és metaforákban írjuk le, és eme alakzatok nyelvi hordozóiról az elemzés során gyakran kiderül, hogy annak az implicit 3 PLATÓN: Állam. X. 596. Ford. Szabó Miklós. A Platón válogatott művei. Bp. 1983. 454. 4 Table Talk. Oxford, 1917. 165. 1831. December 27.