HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 1-2. sz. - A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA - LOUIS A. MONTROSE: A reneszánsz mint hivatás. A kultúra poétikája és politikája
LOUIS A. MONTROSE / A RENESZÁNSZ MINT HIVATÁS. Ill Ahogyan többek között Johnathan Dollimore és Alain Linfield megjegyezte, ennek a szubjektum/struktúra problémának egy változata észlelhető az új történeti irányultságú reneszánszkutatás területén: egyik oldalon azok, akik kiemelik az uralkodó ideológiával szembeni hatásos ellenállás és felforgatás lehetőségét - azaz a szubjektum ágens voltának lehetőségét; a másik oldalon pedig azok, akik a Tudor-Stuartállam hegemonikus képességét emelik ki, azaz hogy képes magába foglalni látszólag felforgató gesztusokat, vagy akár létrehozni azokat, annak érdekében, hogy azután magába foglalhassa ez utóbbi képesség „a hatalom tulajdonképpeni feltételét"13 Critical Inquiry 1982. 8. 777-795.; marxista kritikájára PETER DEWE: Power and Subjectivity in Foucault. New Left Review 144. 1984. március-április, 72-95. Edward Said kommentárja szerint „Foucault elképzelése a hatalomról jobbára azon belül marad, mintsem ellene van. ... A dominancia iránti érdeklődése kritikus volt, de nem annyira vitató vagy szembenálló, mint ahogy a felszínen látszik. Mindez abba a paradoxonba fordul, hogy Foucault elképzelése a hatalomról az volt, hogy felfedi annak igazságtalanságát és kegyetlenségét a hatalom elemzése által, de teoretizációja révén többé-kevésbé ellenőrizetlenül hagyja tovább működni." (Foucault and the Imagination of Power. Foucault: A Critical Reader. Ed. David Couzens Hoy. Oxford, Basil Blackwell 1986. 149-155.152. Köszönettel tartozom ANTHONY GIDDENS: Central Problems in Social Theory. Berkeley, Univ. of California Press 1979. című könyvében az Agency, Structure (49-95.) című fejezetnek. Ld. továbbá a „tapasztalat" meggyőző megfogalmazását („olyan folyamat, amely által minden társadalmi létező számára a szubjektivitás előállítódik"). TERESA DE LAURETIS: Alice Dosen't: Feminism, Semiotics, Cinema. Bloomington, Indiana Univ. Press 1984.: „Ezen a folyamaton keresztül a társadalmi realitásba helyezi magát vagy helyeződik, és így szubjektumként fogja fel és érti meg azokat a viszonyokat - materiális, gazdasági és személyközi viszonyokat -, amelyek valójában társadalmiak, és egy szélesebb perspektívában történetiek. A folyamat megszakításmentes, megvalósítása bevégezhetetlen vagy naponta megújuló. A szubjektivitás tehát minden személy számára folyamatos konstrukció, nem a kiindulás vagy a megérkezés fix pontja, ahonnét aztán a világgal kölcsönhatásban állnának. Ellenkezőleg, ez maga a kölcsönhatás eredménye ..., és így nem külsődleges eszmék, értékek vagy materiális okok hozzák létre, hanem a gyakorlatokban, diskurzusokban és intézményekben való saját személyes, szubjektív részvételünk, amely jelentőséget ad (értéket, jelentést és hatást) a világ eseményeinek" (159.). 13 STEPHEN GREENBLATT: Invisible Bullets: Renaissance Authority and Its Subversion. Political Shakespeare. Ed. Johnathan Dollimore-Alan Linfield. Ithaca, Cornell Univ. Press 1985. 18-47. 45. (Újra kiadva: STEPHEN GREENBLATT: Shakespearean Negotiations, 21-65.). Ez az álláspont olyan Foucaultolvasatot sejtet, amely a történelem diszkontinuitását és a szubjektumok alávetettségét hangsúlyozza; nem hagy helyet a változás vagy a megvitatás számára. A „bennfoglalás"-álláspont kritikájára ld. JOHNATHAN DOLUMORE bevezetőjét a Political Shakespeare-hez 2-17.; ALAN SINFIELD: Power and Ideology: An Outline Theory and Sidney's Arcadia. WESH 1985. 52: 259-277. Ezeket a kérdéseket részletesebben tárgyaltam, különösen Spencerrel kapcsolatban: The Elizabethan Subject and the Spencerian Text. Literary Theory/Renaissance Text. Ed. Patricia Parker-David Quint. Baltimore: Johns Hopkins Univ. Press 1986. Noha a kritikának és a vitának erre a kontextusára nem utal külön, Greenblatt a Shakespearean Negotiations újonnan összeállított nyitófejezetében arról ír, hogy gondolkodásában előre nem látott „fordulatok" történtek. Megkíséreltem a hatalom kategóriájában ötvözni a Tudor- és a Stuart-kultúra összetett motívumait, de ez a kifejezés olyan strukturális egységet és stabil irányítást feltételezett, ami szemben állt mindazzal, amit tudtam a tekintély és az erő működésével ebben a korszakban. Amennyire lényeges volt a reneszánsz irodalommal kapcsolatban a hatalomról beszélni (nemcsak mint az ábrázolás tárgyáról, hanem előfeltételéről is), éppúgy fontos volt ellenállni annak, hogy