HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)

1998 / 1-2. sz. - A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA - LOUIS A. MONTROSE: A reneszánsz mint hivatás. A kultúra poétikája és politikája

LOUIS A. MONTROSE / A RENESZÁNSZ MINT HIVATÁS. Ill sugallni - nemcsak azokét a szövegekét, amelyeket a kritikus tanulmányoz, ha­nem azokét is, amelyekben tanulmányozzuk őket. A történelem textnalitásán azt értem, hogy először is nincsen lehetőségünk az egész és autentikus múltat meg­ismerni, olyan valaha létezett materiális egzisztenciát, amely ne a kérdéses társa­dalom fennmaradt textuális nyomainak közvetítésével jutna el hozzánk - olyan nyomok közvetítésével, amelyeknek fennmaradását nem fogadhatjuk el pusztán esetlegesnek, hanem feltételeznünk kell, hogy legalábbis részben konzekvenciái a megőrzés és a felejtés társadalmi folyamatainak; és másodszor, hogy eme textuá­lis nyomok maguk is későbbi textuális mediációk eredményei, amikor is „doku­mentummá" váltak, amelyekre a történészek saját szövegeiket alapozzák, a „tör­ténelmeket". Ahogyan Hayden White nyomatékosan az emlékezetünkbe idézi, az ilyen textuális történelmek szükségszerűen, de mindig befejezetlen módon narratív és retorikai formuláikban azt a „Történelmet" konstituálják, amelynek megismerését biztosítják. 8 Frank Lentricchia az After the New Criticismben „az irodalomkritika formalista elméletének antihistorikus impulzusát" összekapcsolja a „történelem" monolitikus és teleologikus elméletével. 9 Ugy gondolom, hogy az utóbbiba nemcsak a keresz­tény eszkatológikus és figurális történelem nagy kódja tartozik, hanem a klasszikus marxista nagy elbeszélés is, amelyet Fredric Jameson úgy jellemez, mint olyan „történelmet, amely legáltalánosabb értelmében különböző emberi, társadalmi for­mációk termelési, öröklési módjainak szekvenciája"; és amelyet az interpretációs te­vékenység „transzcendálhatatlan horizontjaként" vetít elénk, s e tevékenység ma­gában foglal „látszólag antagonisztikus vagy összeegyeztethetetlen kritikai műve­leteket, átruházva rájuk kétségkívül értékes részterületeket, így egyszerre érvényte­lenítve és uralva ezeket". 1 0 Történetietlen formalizmusok és totalizált történelem e szerencsétlen szövetségével szemben Lenticchia a „történelmek" sokféleségét állít­ja, amely a „heterogeneitás, ellentmondás, töredékesség és differencia erőivel" jelle­mezhető. Nekem úgy tűnik, hogy amit posztstrukturalista történeti kritikának le­hetne nevezni (ez magában foglalja a revizionista vagy „poszt"-marxizmust és az űjhistorizmust vagy a kulturális poétikát egyaránt), annak különböző módjai jelle­mezhetőek egy ilyen, a Történelemről a történelmekre való váltással. Mostanában a „Történelmet" (ami mint a „hatalom", olyan terminus, amelyet a hiposztazáció állandó veszélye fenyeget) gyakran különböző strukturalista vagy posztstrukturalista formalizmusok kihívására adott válaszként hozzák elő - vagy néhány esetben csupán pozitivista fedezékként -; ezek pedig némelyek számára szemmel láthatólag a történeti megértés és a történeti tapasztalat lehető­* A történész konstitutív diskurzusáról és a történetírás műfajairól ld. HAYDEN WHITE: Tropics of Discourse. Baltimore, Johns Hopkins Univ. Press 1978. 4 FRANK LENTICCHIA: After the New Criticism. Chicago, Univ. of Chicago Press 1980. xiii-xiv. 1 0 FREDRIC JAMESON: The Political Unconscious: Narrative as a Socially Symbolic Act. Ithaca, Cornell Univ. Press 1981. 75., 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék