HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 3. sz. - TANULMÁNYOK - MARKO JUVAN: A romantika örökségének meghaladása? A Keresztelő a Savicánál mint a modern és posztmodern szlovén irodalom kulcsszövege
MARKO JUVAN / A ROMANTIKA ÖRÖKSÉGÉNEK MEGHALADÁSA? 299 számára a narratíva és a fikcionális esetek (többek közt maga Rupel is fikcionális szereplő) számtalan filterén átszűrt múltról szóló története rejtjeles, túlságosan bonyolult, tekervényes, töredékes; ezek mindegyike retorikailag vagy politikailag újrateremthette volna a történelmet. A Keresztelő apokrif jellege arra szolgál, hogy a történelmet (és nem csak a szlovénekét) fiktív valaminek, a műfaj- és a történetalkotás különféle manipulációinak alávetettként ábrázolja.34 Rupel regénye különösen parodisztikus a keresztelés „uralkodó narratíváját" illetően, és saját kortárs cinizmusával és ironizálásával relativizálja Preseren idealizálásának örökérvényűségét, karnevalizálja és minimalizálja az elégikus történelmi aurát. A háttérben mégis megmarad a romantikus modell egy variánsa, épp az a modell, amelyet a metafikció felül akar múlni. Legalább egyik regénybeli diskurzív maszkjában Rupel a másként gondolkodó entellektüelek pozícióját foglalja el, s (a becsületes és fáradt Jób) bibliai parabolájával mitizálja. Ez valójában az orfeuszimessianisztikus „preferens struktúra" aktualizálása, mint Stritaré is volt már 1866-ban, de mindvégig önreflektíven ironizált Schlegel „permanens parabázis"-ának értelmében, melynek segítségével egy szubjektum próbál korlátain felülemelkedni. Rupel metafikciójában, mely a szubjektum (ön)destrukciójának Smole-féle élenjáró modernista színpadi rendezését követi, a szubjektum már decentralizált, mivel a szöveget megsokszorozott narrátorok elbeszélése és a diskurzív maszkok ötvözete által hozza létre. De azáltal, hogy kapcsolódik a Keresztelő a Savicánálhoz, Rupel művének paradigmatikus posztmodern formája felfedi, hogy írása milyen mértékben van egy „külső" jelzetthez, a nemzeti „mítoszok" tradicionális enciklopédiájához kötve. Ebben a tekintetben az Oroszlánrész hasonlít a romantikától a posztmodernig más szláv irodalmakat is jellemző metafikcionális struktúrákhoz: a metafikció általában véve nem önmagáért volt jelen, hanem az ideológiai előírások paródiájaként, s ekként a kiegészítő, társadalmi, etikai vagy politikai szatírával és az egzisztencialista témákkal keveredett.35 Blatnik, Gradisnik és Rupel mint posztmodern metafikcióírók felkavarják minden korábbi irodalmi metakommunikáció „tudattalanját": önreflexiójukkal aláássák a metanyelv tekintélyét, mely által számos metatextus bitorolta a kulcsszöveget és fedezte fel „valódi jelentését". Ily módon explicitté teszik az apóriákat, a többértékűséget, a dekonstrukciót, mely már Preseren verses elbeszélésében is jelen volt, azaz a presereni elbeszélő a történelmi archetípus értelmező értékelésében nem képes és nem is akar végső döntést hozni, csupán határozottságot kerülő nézőpontjával mutat rá a valóság összetettségére, bizonytalan voltára s a nemzeti identitás ezzel összefüggő jellegére. (Fordította: Kádár Judit) 34 Vő. HAYDEN WHITE: Metahistory: the Historical Imagination in Nineteenth Century Europe. Baltimore, Johns Hopkins University Press 1973. 35 WLADIMIR KRYSINSKI: Metafictional structures in Slavic literatures: towards an archeology of metafiction. = Postmodem Fiction in Europe and the Americas, 63-82.