HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 1-2. sz. - ELMÉLETI ALAPOK - HAYDEN WHITE: Megjegyzés az újhistorizmushoz
HAYDEN WHITE / MEGJEGYZÉS AZ ÚJHISTORIZMUSHOZ 39 maradt. Az újhistorizmus, ha jól értem Montrose-t, szeretné folytatni az irodalomtörténetet egyedi pillanatok sorozataként elgondoló elképzelést, mely pillanatok közül mindegyik megragadható paradigmatikusan rendezett viszonyok különálló struktúrájaként, ám a paradigmatikus strukturáltság elvét is bővíteni szeretné, hogy egyrészt nem irodalmi szövegek, másrészt a történelmi kontextusokat meghatározó társadalmi intézmények és gyakorlatok is beletartozzanak. Mindezek eredménye egy olyan szemlélet, amely a történelmet sajátságos „kulturális rendszerek" sorozatának látja, melyeknek az irodalom és a társadalmi intézmények, illetve tevékenységek egyaránt manifesztációi vagy kifejeződései, és amely rendszerek közötti kapcsolatokat kölcsönösen meghatározónak és meghatározottnak kell tekinteni. Innen Montrose megjegyzése: Elfogadhatjuk azt a javaslatot, hogy a szubjektivizálás és a strukturálás kölcsönösen egymástól függő folyamatai egyaránt megkerülhetetlenül szociálisak és történelmiek; hogy egyének és csoportok interaktív társadalmi tevékenysége által keletkeznek és ismétlődnek a társadalmi rendszerek; hogy kollektív struktúrák éppúgy képesek fölhatalmazni, mint korlátozni az egyén mozgásterét; hogy a cselekedetek lehetőségei és mintái mindig szociálisan és történelmileg beágyazottak, mindig korlátozók és korlátozottak; és hogy nincs szükségszerű kapcsolat egy cselekedet indítéka és a cselekedet kimenetele között. Úgy tűnik számomra, hogy itt nincs semmi - vagy csak nagyon kevés -, amin Fox-Genovese professzor vagy a „strukturális" társadalomtörténészek serege, akiknek nevében beszél, megbotránkozhatnának. Bőségesen van helye a Fox-Genovese szerint helyes történelmi szemléletnek, mely szerint az irodalmi szövegek „a kontextus funkciói vagy artikulációi", és nem fordítva, tehát nem a kontextus az irodalmi szöveg funkciója és artikulációja - véleménye szerint ez utóbbit gondolják az újhistorikusok. Egészen pontosan ennek a „funkciónak vagy artikulációnak" a természete a kérdés. Lehet-e az irodalmi szövegnek bármilyen különleges státust adni, mint kontextusának „funkciója vagy artikulációja"? Működhet-e az irodalmi szöveg különlegesen privilegizált történelmi adatként, amely nemcsak kontextusának természetébe ad bepillantást, hanem példaként is szolgál eme kontextus tanulmányozásához? Montrose szerint igen, Fox-Genovese szerint nem. Ám a közöttük lévő lényeges különbségek annak a kontextusnak a természete kapcsán kerülnek elő, amelynek az irodalmi szöveg volna a „funkciója vagy artikulációja". Montrose egyértelműen elutasítja azt a nézetet, amely szerint az irodalom „autonóm esztétikai rendszer, amely független az anyagi javak és az érdekek változó nyomásától". És míg azt az elképzelést is elutasítja, hogy „'valódi' események puszta diskurzív leírása" vagy csupán „valamilyen gazdasági alap agyonstrukturált tükrözése volna az irodalom, fölteszem, mégpedig az ő megjegyzései alapján, hogy ezek olyan elképzelések, amelyekkel Fox-Genovese