HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)

1998 / 1-2. sz. - ELMÉLETI ALAPOK - HAYDEN WHITE: Megjegyzés az újhistorizmushoz

HAYDEN WHITE / MEGJEGYZÉS AZ ÚJHISTORIZMUSHOZ 39 maradt. Az újhistorizmus, ha jól értem Montrose-t, szeretné folytatni az irodalom­történetet egyedi pillanatok sorozataként elgondoló elképzelést, mely pillanatok közül mindegyik megragadható paradigmatikusan rendezett viszonyok különálló struktúrájaként, ám a paradigmatikus strukturáltság elvét is bővíteni szeretné, hogy egyrészt nem irodalmi szövegek, másrészt a történelmi kontextusokat megha­tározó társadalmi intézmények és gyakorlatok is beletartozzanak. Mindezek eredménye egy olyan szemlélet, amely a történelmet sajátságos „kulturális rendszerek" sorozatának látja, melyeknek az irodalom és a társa­dalmi intézmények, illetve tevékenységek egyaránt manifesztációi vagy kifeje­ződései, és amely rendszerek közötti kapcsolatokat kölcsönösen meghatározónak és meghatározottnak kell tekinteni. Innen Montrose megjegyzése: Elfogadhatjuk azt a javaslatot, hogy a szubjektivizálás és a strukturálás kölcsönösen egymástól függő folyamatai egyaránt megkerülhetetlenül szo­ciálisak és történelmiek; hogy egyének és csoportok interaktív társadalmi tevékenysége által keletkeznek és ismétlődnek a társadalmi rendszerek; hogy kollektív struktúrák éppúgy képesek fölhatalmazni, mint korlátozni az egyén mozgásterét; hogy a cselekedetek lehetőségei és mintái mindig szociálisan és történelmileg beágyazottak, mindig korlátozók és korlátozot­tak; és hogy nincs szükségszerű kapcsolat egy cselekedet indítéka és a cse­lekedet kimenetele között. Úgy tűnik számomra, hogy itt nincs semmi - vagy csak nagyon kevés -, amin Fox-Genovese professzor vagy a „strukturális" társadalomtörténészek serege, akiknek nevében beszél, megbotránkozhatnának. Bőségesen van helye a Fox-Genovese szerint helyes történelmi szemléletnek, mely szerint az irodalmi szö­vegek „a kontextus funkciói vagy artikulációi", és nem fordítva, tehát nem a kontextus az irodalmi szöveg funkciója és artikulációja - véleménye szerint ez utóbbit gondolják az újhistorikusok. Egészen pontosan ennek a „funkciónak vagy artikulációnak" a természete a kérdés. Lehet-e az irodalmi szövegnek bármilyen különleges státust adni, mint kontextusának „funkciója vagy artiku­lációja"? Működhet-e az irodalmi szöveg különlegesen privilegizált történelmi adatként, amely nemcsak kontextusának természetébe ad bepillantást, hanem példaként is szolgál eme kontextus tanulmányozásához? Montrose szerint igen, Fox-Genovese szerint nem. Ám a közöttük lévő lényeges különbségek annak a kontextusnak a természete kapcsán kerülnek elő, amelynek az irodalmi szöveg volna a „funkciója vagy arti­kulációja". Montrose egyértelműen elutasítja azt a nézetet, amely szerint az iro­dalom „autonóm esztétikai rendszer, amely független az anyagi javak és az ér­dekek változó nyomásától". És míg azt az elképzelést is elutasítja, hogy „'valódi' események puszta diskurzív leírása" vagy csupán „valamilyen gazdasági alap agyonstrukturált tükrözése volna az irodalom, fölteszem, mégpedig az ő meg­jegyzései alapján, hogy ezek olyan elképzelések, amelyekkel Fox-Genovese

Next