HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 46. ÉVFOLYAM (2000)
2000 / 3. sz. - KÖNYVEK - NÉMEDI ANDREA: Theorie der Metapher : studienausgabe / Hrsg. Von Anselm Haverkamp. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft
KÖNYVEK Theorie der Metapher. Studienausgabe. Hrsg. von Anselm Haverkamp. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft 1996. 512. 2. kiadás 1983-ban Anselm Haverkamp tizennyolc, 1936 és 1979 között írt tanulmányt válogatott össze azzal a kettős célkitűzéssel, hogy egyrészt történeti bevezetést, másrészt szisztematikus áttekintést nyújtson a metaforáról folyó újabb diszkusszió kapcsán. A metafora kiemelt szerepe ugyanis, amellyel még Arisztotelész ruházta fel, és amelyet a többi figurával szemben a retorika „hajótörése" után is meg tudott őrizni, a modern irodalomtudomány fejlődésével egyre nyilvánvalóbbá vált. Miként bevezetőjében a szerkesztő kifejti, kezdeti formalista szakaszában az irodalomtudomány aligha találhatott volna a metaforánál alkalmasabb fogalmat a költői nyelv „differenciális jellegének" megragadására. Míg a „költői képről" alkotott szubsztancialista felfogások a korábbi irodalomtudományos szimbolizmus és realizmus stilisztikai és ontológiai problémáit a „tartalom és forma" viszonyában oldották fel, a metafora fogalma lehetővé tette azon eljárásoknak funkcionális elemzését, amelyek révén az irodalmi szövegek képszerűsége a nyelvben megvalósul. A képről a metaforára történő terminológiai váltás, amelyet az orosz formalizmus hirdet meg és az amerikai Új Kritika visz véghez, megfeleltethető annak az átalakulási folyamatnak, amely során az irodalmi művek ontológiai státusza helyett egyre inkább a szövegek kommunikációs funkciója, illetve az irodalmi kommunikáció dinamikája került az irodalomtudományos érdeklődés középpontjába. Ami Haverkampot a metaforáról korábban megjelent számos összefoglaló munka szerzőitől megkülönbözteti, az annak a nézetnek a tudatos vállalása, miszerint nem létezik egy olyan átfogó metaforaelmélet, amely az összes kutatási eredményt felölelné. Tehát annak ellenére, hogy a Theorie der Metapher cím látszólag talán egy egységes elméletre utal, szerkesztési elvét a kötet épp az alternatív megközelítési módok egyidejű létének köszönheti. Az Új Kritikától a posztstrukturalista kritikáig fellelhető metodikai eltérések Haverkamp szerint azon elméleti paradigmák különbözőségeire vezethetők vissza, amelyekben a modern nyelvtudomány és nyelvfilozófia hatása érvényesül. Vagyis a „metaforaelmélet" azon konkurens szempontrendszerek gyűjtőneve, amelyek a nyelvanalitikus, a strukturalista és a hermeneutikai paradigmákból származnak. Amióta a metafora a nyelvelméleti reflexiók alkalmi tárgyából nyelvanalitikus, strukturalista és hermeneutikai vizsgálódások közös tárgyává nőtte ki magát, azóta a metafora-diszkusszió ezen irányzatok közötti különbözőségek felszínre kerülésének színterévé lett. Thomas S. Kuhn szerint a paradigmák inkommenzurábilitása egy történeti jelzálog / terhelés [Hypothek], amely a „paradigmaváltások" diszkontinuitásában keletkezik. Haverkamp úgy véli, hogy a metafora fogalma egy ilyen jelzálogot / terhelést jelöl, amely a retorikai tradícióval való szakítás során keletkezett, és amely a nyelvanalízis, a strukturalzmus és a hermeneutika egyenlegében különbözőképpen jelentkezik. Ahhoz, hogy képet kapjunk a szerkesztő nagyszabású vállalkozásával járó technikai nehézségekről, elég egy pillantást vetnünk a kötet vége felé található bibliográfiára, amely további olvasmányokat ajánlva 37 oldalon még így is csak az 1837 és 1981 között megjelent legalapvetőbb és szorosan a tárgyhoz kapcsolódó metaforaelméleti munkákat tünteti fel. A kötetbe bekerült tanulmányok azonban arról tanúskodnak, hogy a fent említett három paradigma felől közelítve Haverkamp olyan szelekciós szempontot talált, amely lehetővé tette számára célkitűzéseinek megvalósítását. Mivel átfogóbb történeti munkák közlését terjedelmi korlátok gátolták, az első fejezet (Histo-Folyóiratunk cikkeiről az American Bibliographical Center Historical Abstracts c. kiadványában bibliográfiai nyilvántartást készít.