HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 48. ÉVFOLYAM (2002)
2002 / 1- 2. sz.
A Poétika újraolvasása Arisztotelész Poétikája olyannyira alapműve az európai irodalomtudománynak, hogy közismert fogalmait mindenki bátran használja joggal számítva arra, hogy hallgatói vagy olvasói felismerik a fogalmak arisztotelészi eredetét, és tisztában vannak a fogalom jelentésével. A Poétikával foglalkozó szakfilológia azonban rendre arra a következtetésre jut, hogy a modern diskurzusban evidensnek számító „arisztotelészi" fogalmak a Poétika alaposabb és körültekintőbb olvasása során inadekvátnak, sokszor félrevezetőnek bizonyulhatnak. Ugyanakkor azonban elvileg lehetetlen olyan olvasat, amely ezektől a modern szójelentésektől teljes egészében el tudna tekinteni. Mindenesetre azzal az előfeltevéssel kell nekivágnunk a szöveg megértésének, hogy az oly ismerős fogalmak a Poétika és az arisztotelészi filozófia tágabb kontextusában esetleg nem működtethetők, és ezért alapvetően át kell értelmeznünk őket. Egy ilyen átértelmezés persze nem egy „igazabb" Arisztotelész-olvasat elérését szolgálja, hanem optimális esetben arra is rádöbbenthet, milyen korlátozott érvényűek evidensnek hitt irodalomtudományos fogalmaink. Ezek a fogalmak gyakorta éppen azért tűnnek evidensnek és örök érvényűnek, mert látszólag Arisztotelészig vezethetők vissza, vagyis folyamatos létezés tulajdonítható nekik az európai irodalomtudományos gondolkodás kezdeteitől mindmáig. Hasznos lehet ezt a pszeudo-történetiségre támaszkodó tekintélyérvet megingatni. A jelen helyzetben bizonyos hasadás figyelhető meg az irodalomtudományos közbeszéd Arisztotelész-hivatkozásai és a szakfilológia eredményei között. Válogatásunk olyan szövegeket tartalmaz, amelyek egy-egy fogalom kapcsán szembesítik a modern szóhasználatot a szorosabb Arisztotelész-olvasásból adódó következtetésekkel. A Helikon Arisztotelész-számát BOLONYAI GÁBOR és HAJDÚ PÉTER szerkesztette. A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG